Micsoda barom! Egy cső miatt?

Libanoni keresztény párt, palesztin muszlim menekültek, zsidóellenesség, a film nem tükrözi a libanoni kormány álláspontját – csak kapkodja a fejét az egyszeri néző, aki nem vitt magával közel-keleti szakértőt a vetítésre. Azt hihetnénk, hogy lehetetlenség lesz eligazodni ebben a történetben, hiszen ténylegesen fogódzkodót keres az ember, ha egyébként a térség aktuálpolitikája iránt nincs különösebb affinitása. Persze libanoni filmek nem olyan gyakran kerülnek a magyar mozikba, és az elmúlt években bőven elegendő volt a szíriai háborúról szóló tudósításokat látni, hogy átmenetileg elfeledjük, még milyen konfliktuszónák találhatók a Közel-Keleten.

A történet kiindulópontja szerint Tony Hanna egy libanoni keresztény autószerelő, lelkes híve a libanoni keresztény pártnak. Feleségével első gyermekük megszületését várják. A lakásuk melletti utcában éppen építési munkálatok zajlanak, a város önkormányzata igyekszik az építési szabálytalanságokat megszüntetni – amiből egy aprócska Tony lakásában is található: a terasz esővíz-elvezetője egyszerűen az utcára juttatja a vizet. Amikor az építésvezető jelzi ezt Tonynak, az elég mogorván elzavarja őt. Mivel a terasz az utcáról is elérhető, így az építésvezető Tony közreműködése nélkül megoldja a szabálytalanságot. A levegőben lógó csövet beköti az ereszcsatornába. Azonban a megoldás még percekig sem állja meg a helyét, mivel Tony egy kalapáccsal azonnal felszámolja, amikor észreveszi a gerillamunkát. Hirtelen nem is értjük, hogy ez a fickó, aki a film első másodperceitől kezdve szimpatikus alaknak tűnt, mitől vált ennyire taplóvá: először elzavarja a munkásokat, majd a munkájukat is tönkreteszi, ami egyébként Tony szabálytalan megoldását tenné megfelelővé.

Hamarosan kiderül, hogy mi rejlik az események mögött: amikor Jasszer, az építésvezető dühében baromnak titulálja Tonyt, az megkeresi az építési vállalkozót, hogy bocsánatkérést követeljen magának. Ekkor derül fény arra, hogy a férfi viselkedése mögött az az egyszerű tény – előfeltevés – állt, hogy Jasszer palesztin. Azaz egy palesztin muzulmán menekült, aki élősködik Libanonban, akinek el kellene innen tűnnie, mielőtt még több kárt okoz a libanoniaknak. Egyre furcsább a helyzet: úgy tűnt, Tony egy jólelkű keresztény ember, aki kétkezi munkából él, becsületes autószerelő, szereti a feleségét, várja, hogy gyereke szülessen – mitől lehetnek benne ilyen indulatok?

Bár az építési vállalkozó végül ráveszi beosztottját, hogy kérjen bocsánatot Tonytól, még ez is balul sül el. Az alaphangulatot megadja a tévében hallható propagandabeszéd, ami kíméletlenül a palesztin menekültek ellen szól, és mire Jasszer rávenné magát az indokolatlan bocsánatkérésre, Tony keményen elmondja róla a véleményét, amiben észrevehető az épp elhangzott beszéd hatása. Jasszer erre már nem tud másképp reagálni, és gyomron vágja a férfit. A történtek után hamarosan a bíróságon találjuk magunkat, ahol Tony próbál érvényt szerezni (vélt) igazának: nem elég, hogy ez a palesztin menekült megsértette, még két bordáját is eltörte. Hova jutott a világ?

A film rendkívül jól építi fel az események kibontakozását. Az először csupán két makacs ember egymásnak feszülésének tűnő, hétköznapi szituációból az első felmentő ítéletet követően a feljebbviteli bíróságon már profi jogászok csatájaként teljesedik ki a szóbeli sértés és a tettlegesség kérdését firtató ügy. A pert az újságok, a tévé, a politikai pártok is figyelemmel kísérik, és próbálják a maguk elveihez felhasználni az egyik vagy másik oldal által képviselt kijelentéseket.

Ahogy azt már a hasonló – főleg amerikai –, jogi ügyekkel, bírósági csatározásokkal foglalkozó filmekből megszokhattuk, ilyenkor a legjobb belemélyedni a felek múltjába. Megkeresni azokat az apróságokat, amiket eléggé felfújva bizonyítható, hogy a felperes/alperes már korábban is olyan volt, már akkor is követett el dolgokat, amik alapján mostani viselkedése sem véletlen. Azonban A sértésben ezek a feltárások nem várt eredményekre vezetnek.

A filmben megjelenő libanoni keresztény álláspont szerint a palesztinok igazából muszlim terroristák, felforgatók, akik tönkretesznek mindent, és jobb lenne, ha eltűnnének az országból – miközben az is kiderül, hogy háborúkat, embertelen élményeket elszenvedő emberek maguk a palesztin menekültek is. Palesztina a második világháborút követően folyamatos konfliktusok színhelye. A területen élő arab népcsoportok, a ’40-es évek végétől visszatelepülő zsidók és a történelem különféle viharait itt átvészelő keleti keresztény közösségek az elmúlt közel nyolcvan(!) évben folyamatosan azt szerették volna elérni, hogy stabil és biztonságos felségterületük legyen. Eközben új államok alakultak, háborúk robbantak ki, vallások feszültek egymásnak, valamint fegyveres szervezetek jöttek létre és gyilkoltak szerte a világban.

A rendező legnagyobb érdeme a filmben, ahogy szépen felépítve a történetet eljuttatja oda a szereplőket és a nézőket is, hogy rájöjjenek: itt mindenki jogosan lehetne az áldozat szerepében. Palesztinában nincs ember, aki ne szenvedett volna a merényletektől, aki ne vesztette volna el szeretteit, vagy akinek ne kellett volna menekülnie az életét féltve. Mindenki múltjában olyan szörnyűségek rejlenek, olyan történeteket kell hogy eltemessenek és túléljenek, amikre nincs és nem is lehet kárpótlás – amiknek traumáját semmilyen népcsoport vagy vallási közösség eltűnése, kivonulása nem tudná feledtetni. Viszont van az a politikai számítás, ami ezeket a sérelmeket rendkívül jól felhasználva a legmagasabb fokon tudja manipulálni híveit.

A film csúcspontja csendben érkezik el, kiragadva a történetet abból a forgatagból, amiben két ember személyes sérelmeit csoportok, pártok, fél országok tűzik zászlajukra. A közönségtől távol lezajló jelenetben bontakozik ki az a változás, ami csak az egyénen belül következhet be – az a változás, ami kizárólagos alapja egy-egy közösség változásának. Ahogy a mondás tartja: „ha meg akarod változtatni a világot, kezd magadon a változást”. Doueiri filmjének hétköznapi hősei megteszik az első nagyon nehéz lépéseket efelé, felmutatva annak reményét, hogy talán egyszer még Palesztinában is lehet az embereknek békében és boldogságban részük. Vagy akár Európában is – feltéve, hogy gondolatainkat és cselekedeteinket az emberség és a józan ész fennhatósága alá vonjuk, amíg még lehet.

Pontszám: 8/10

A sértés (L’insulte / The Insult)
Színes, libanoni—francia—ciprusi—belga—amerikai thriller, dráma, 113 p., 2017.
Rendező: Ziad Doueiri
Forgatókönyv: Ziad Doueiri Joelle Touma
Operatőr: Tommaso Fiorilli
Szereplők: Tony Hanna (Adel Karam), Yasser Salameh (Kamel El Basha), Wajdi Wehbe (Camille Salameh), Nadine Wehbe (Diamand Abou Abboud), Shirine Hanna (Rita Hayek), Talal (Talal Jurdi), Manal Salameh (Christine Choueiri)
Bemutató dátuma: 2018. november 15. (Forgalmazó: Mozinet)
Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott