„A thriller a legelemibb mozi”

A filmet az első magyar thrillerként hirdette a Facebook-oldala, de készültek már korábban is thrillerként kategorizált munkák Magyarországon, sőt szerintem az életművedben az Utolsó időkben és az Átok harmadik évadában is vannak ilyen elemek. Szívügyed a thriller, vagy csak kipróbáltad magad ebben a műfajban?

Nagyon érdekel a zsáner, és valóban, már az Átok alkalmával tudatosan mentünk el ebbe az irányba. A Víkend esetében az volt a fő célunk, hogy jellegzetes thrillerként működjön, hogy a Hitchcock-féle suspense-szel, azaz feszültségteremtéssel hasson a nézőre. Igyekeztünk elérni, hogy titkok bukkanjanak fel a cselekményben, hogy izguljon a közönség, közben egy pici fenyegetettséget, szorongást is érezzen. Nagyon izgalmas műfajnak tartom a thrillert, számomra a filmművészet legősibb, legelemibb attribútumait hordozza: nyelve nem verbális, hanem audiovizuális, és maga a film médiuma is ebben erős. Számomra a rendezői munka lényege is az, hogy képpel és hanggal, ne pedig szöveggel hassunk a nézőre. Az egyik kedvenc rendezőm Lars von Trier, aki pont ebben remek. Úgy érzem, bármihez nyúl, zongorázik az érzéseimen és a lelkiállapotomon, játszi könnyedséggel dob bele a legsúlyosabb depresszióba és húz ki onnan, valamint gondolkodtat el a világról. Azon pedig csodálkozom, hogy a thrillernek nincs nagyobb népszerűsége idehaza. Pedig van egy A berni követünk, most jön majd az épp Montrealban futó Félvilág, sőt Szász Attila első filmje, a Most látszom, most nem látszom is ilyen kísérlet volt. Nagyon örülnék, ha több thriller készülne itthon, mert különleges, maradandó élményt adhat a közönségnek, miközben nem is kifejezetten költséges. Nem drágább, mint egy klasszikus vagy társadalmi dráma, de izgalmasabb, mert a néző érzelmileg végig be van vonva a cselekménybe, nem csak egy külső szemszögből követi az eseményeket.

A Víkend tájképei egy művészfilmből sem lógnának ki. Érdemes magyar filmes hagyományokat követni egy thrillerrel, vagy inkább csak külföldi filmeket lehet példaként venni?

A magyar filmes hagyományok ráragadnak az emberre az évek során. Az Emberek a havason például az első nagy filmünk volt, a Ház a sziklák alatt pedig talán az első thrillerünk. Viszont inkább amerikai filmeket néztünk meg, illetve vettünk követendő példának, ami a műfajból adódik. A hazai termést ismertük, de a műfaj trükkjeit, a jelenetek felépítését, a sztori kibontását amerikai filmekből lestük el. Azt viszont már a kezdeteknél eldöntöttük, hogy nagy szerepet adunk a tájnak. Ami a fényképezését illeti, az főleg az operatőr, Győri Márk vizuális érzékenységének köszönhető. Igaz, hogy ezt a tájat nem nehéz szépen fényképezni, elég letenni a kamerát, és magával ragadó képeket kapunk, de Márk folyamatosan ügyelt rá, hogy mindig lássuk a természeti környezetet a szereplőink körül, így a látvány az ember kicsinységére reflektál. Ennek nagy szerepe van a történetben is, hisz a főhősök városiak, egyáltalán nem mozognak otthonosan a természetben.

Sokaknak biztos Drakula ugrik be Erdélyről. Félelmetes, őstermészeti atmoszférát akartatok teremteni ezzel a környezettel, vagy csak egy szép tájként gondoltatok Erdélyre?

Fenyegető atmoszférát akartunk teremteni. A forgatókönyv kezdetektől Erdélyben játszódott, de eleinte inkább társadalmi közösségek közötti konfliktusokra helyezte a hangsúlyt. Először egy csángó falu szerepelt benne, és arról szólt, milyen konfliktusokat teremt, ha néhány budapesti tahó szembekerül egy ilyen közösséggel. Abban hamar megegyeztünk, hogy nem akarjuk elvinni a helyszíneinket az igazi nagy Kárpátokig, az olyan már-már balladai helyekre, mint a Transzfogaras. A Pádis-fennsíkra még a gimnáziumból emlékeztem, ez Nagyváradtól délkeletre van, a határtól körülbelül száz kilométerre. Az tetszett benne, hogy nem olyan szép, lírai hely, mint a keleti Kárpátok, hanem inkább Rambo világa. És mi pontosan ilyen koszos, nyers, elvadult tájat kerestünk, ahol a természet veszélyes. Ahol ha rosszul lépsz, zuhansz száz métert, a hatalmas fenyőfák mintha tűhegyek lennének.

Hitchcock munkái mellett milyen amerikai filmeket tekintettek még követendő példának?

A Coen tesók, David Fincher filmjeit, sőt még az Éhezők viadala első részét is megnéztük az erdei jelenetek miatt.

Említetted, hogy milyen kitüntetett szerepe van a vidéki tájnak a Víkendben, de már az Utolsó idők és az Átok is főleg vidéken játszódott. Miért nem készítesz városi filmeket?

Az Utolsó időket − a Víkenddel ellentétben − egyedül írtam, és akkoriban az első pillanattól biztos voltam benne, hogy nem akarok Budapesten forgatni, mert úgy éreztem, hogy a történet, amit kitaláltam, teljesen elsikkadna ebben a kaotikus vizuális dzsungelben. Letisztultabb, egyértelműbb képi környezetben képzeltem el. Gyermekkoromban sokáig éltem vidéken, így nyilván nosztalgikus kötődés is fűz a vidéki tájhoz. Azért is találom izgalmasnak a vidéket, mert egy nagyvároshoz képest mások a társas viszonyok, a közösségek, a belső törvények, az emberek máshogy reagálnak dolgokra.



Az olvasók előtt nem lőném le a Víkend poénjait, viszont megfigyeltem, hogy a nemi erőszak témája előkerül az Utolsó időkben és az Átok második évadában is. Az áldozat szerepébe kerülő nők a thriller elemei nálad, vagy a női nem elnyomása ellen szólalsz fel?

Az Utolsó időknek a nemi erőszak volt az alapkonfliktusa: egy ártatlan, tiszta ember önhibáján kívül kerül erőszakos helyzetbe, ezt olyan ősbűnként akartuk megmutatni, ami bárki zsebében kinyitja a bicskát. Az Átok alkalmával már inkább arról volt szó, hogyan lehet ábrázolni azt, amikor a kölcsönös szex átfordul erőszakba. Szerintem ez egy nagyon fontos és aktuális probléma, mert erősen szexualizált az életünk és a vizuális kultúránk, ami elhomályosítja azokat az alapelveket, amiket az embereknek be kellene tartaniuk egy párkapcsolatban. Az erőszaknak nagyon sok formája van, de mégis már az antik kortól kezdve a másik ember totális kihasználása és megsemmisítése kapcsolódik hozzá metaforikus értelemben. Pedig a legapróbb dolgokban is hajlamosak vagyunk hatalmat gyakorolni, erőt fitogtatni − verbálisan, lelkileg vagy fizikailag −, mintha ez valami konfliktusmegoldó eszköz lenne.

Említetted, hogy ez a projekt hosszú évek óta készül. Időközben fejlődött, változott valamit, vagy ugyanazt a filmet láttuk, amit annak idején forgattatok volna le?

Teljesen más filmet készítettünk végül, és visszatekintve inkább áldásnak érzem, hogy 2010-ben leállították a produkciót. A thrillerszerkezet, ami mozgatja a filmet, eleinte nem volt benne, és a műfajban való munkát mi is izgalmasabbnak éreztük. Nagyon hasznos volt az a két-három év, amit még dolgozhattunk a forgatókönyvön. Számos történeti elem megmaradt, például a helyszínek és a karakterek, de a cselekmény és a dramaturgia sokat változott, több új motívum is került bele. Nekem rendezőként is sokat jelentett az a tapasztalat, amit ezalatt a két-három év alatt szereztem. Annak idején, az első nagyjátékfilmem után úgy tűnt, egyenes lesz az utam, ehelyett viszont kijózanodás várt rám. Végül szépen alakult minden, az Átokkal folytattam, abból pedig a Víkend következett. Sokkal fontosabb a befektetett munka és a megtett út, mint hogy hirtelen minden sikerüljön.

Az Átok harmadik évada során tízszer huszonöt perced volt egy thriller elmesélésére, itt viszont csak másfél óra. Ez nem jelentett gondot?

Már a forgatókönyv elkészítésekor sokat küzdöttünk ezzel, hisz egy thrillernél kulcsfontosságú az információ adagolása, visszatartása. Nem mindegy, hogy a néző mit milyen sorrendben tud meg, mire mikor jön rá, hogy mivel vezetjük félre, hogy mit sejtetünk. És mindezt nemcsak a forgatókönyvön való munka alkalmával csiszolgattuk, de a forgatás és a vágás során is többször újra kellett gondolnunk. A Víkend alkalmával másfél óra alatt kell a néző fejében összeállnia a képnek, miközben újra és újra meg kell lepődnie, és több ponton újra kell gondolnia mindent, amit addig látott. Kemény menet volt, amíg sikerült a film dramaturgiáját beállítani.

Az Átok epizódjai esetében is előfordult, hogy a cselekmény egyetlen hétvége alatt játszódott. Ez a thriller felpörgetéséhez kell, vagy inkább az adott történet indokolja?

A történet indokolja, bár az egy-két nap alatt lefutó cselekménynek tényleg vannak előnyei. A határidő-dramaturgia feszültséget teremt, követhetőbbé válik a cselekmény, a konfliktusok hevesebbek és robbanékonyabbak. Egy ilyen történet esetében a karaktereknek nincs idejük lelkileg megnyugodni, átgondolni a dolgokat, hanem hirtelen, ott helyben kell meghozniuk minden döntést. Ez nemcsak a történet szempontjából izgalmas, de a színészek számára is.

Mi kellene ahhoz, hogy több jó magyar thriller készüljön?

Bátorság, bár ez már talán meg is van. A berni követ azért nagyon fontos film, mert a közönség, a kritika és a szakma elhitte, hogy lehet jó magyar thrillert készíteni. Persze más mentalitást igényel az alkotóktól: a totálisan autokrata filmezés – amikor minden azért történik, mert a rendező úgy szeretné – nem jó hozzáállás egy thriller esetében. Itt szabályoknak kell alávetnünk magunkat, de ha ez az alázat megvan, akkor semmi akadálya, hogy működő, izgalmas thrillerek készüljenek. Ha jól tudom, most is van a Filmalapnál ilyen forgatókönyv előkészítési fázisban, és drukkolok, hogy a nézők is minél hamarabb elfogadják, hogy ebben a műfajban is lehet idehaza érvényeset alkotni.

FOTÓ: Budapest Film produkció és Kallos Bea (MTI)