Hit, remény, country

Az álmodozó Elise és a két lábbal a földön járó Didier tűz és víz, mégis hamar egymásba szeretnek, végtére is mindketten hippiforma művészlelkek. A countryzenész, cowboykalapos férfi a belga vidéken, tyúkokkal és lovakkal körülvéve egy lakókocsiban él. Nyugalmát csak az zavarja meg, amikor tetoválóként dolgozó barátnője várandós lesz. Bár Didier megbarátkozik a gondolattal, hogy apa lesz, a megszülető kislány súlyos betegsége próbatétel elé állítja kapcsolatát Elise-szel.

Groeningen már debütfilmjében (Szarul állnak a dolgok) is szakított a lineáris elbeszéléssel, és ezúttal is keveri az idősíkokat. Az egyik szál Maybelle betegségét és a szülők küzdelmét, a másik Elise és Didier megismerkedését és szerelmének főbb stációit mutatja be. Az éles időugrások kellemetlenül darabossá teszik a filmet, ráadásul néha nem tudjuk, melyik idősíkban járunk. Az időbontás mindenesetre sikeresen kényszeríti a nézőt érzelmi hullámvasútba. A pár egymásra találását bemutató életvidám, zenével tűzdelt jelenetek ugyanis szöges ellentétben állnak a lányukért küzdő szülők megrázó, dokumentumfilmesen valószerű portréjával. A hosszadalmas és fájdalmas orvosi kezelések, kórházi virrasztások képeit a szerelem derűs pillanatai követik. Mindezt tudatos színdramaturgia támasztja alá: a tűz körüli harsány zenélgetéseket ábrázolva a rendező a vörös és a narancs árnyalatait használja, kontrasztban a kórház tompa, kékesen hideg enteriőr-színeivel.

Groeningen második egész estés munkája szolidan erős színészi teljesítményeket mutat fel. Külön kiemelendő a kislányt alakító Nell Cattrysse, aki magabiztos ösztönösséggel játssza el az örömteli és a nagybeteg gyermeket is. A dráma egyik legnagyobb erőssége az atmoszféra, amelyet a zenehasználat alapoz meg. Számos dalbetét hallható-látható a filmben, hiszen Didier egy countryzenekar tagja, amelyhez megismerkedésük után Elise is csatlakozik. Fellépéseik a történet szerves részei, az elhangzó dalok gyakran kommentálják vagy építik a szituációt. (Például az egymást maró pár férfi tagja a színpadon, zenével próbálja visszaszerezni kedvesét.)

A második játékrészben újabb konfliktust okoz Elise és Didier kapcsolatában a hit kérdése: lassan kibontakozik a szülők eltérő nézete a halál utáni életről. A férfi ateista, mindenről nyersen, anyagi alapon gondolkodik, míg a nő hívő. A hangsúly a beteg kislányról egyre inkább az egymással világnézeti okok miatt is szembe kerülő szülőkre kerül: a dráma alapkérdése az lesz, hogyan viseli (el) ez a két eltérő világképű ember az életükben bekövetkező tragikus törést.

Nehéz szabadulni az érzéstől, hogy Groeningen túl sokat markol: egyszerre látjuk egy pár melodrámáját, a kislányuk betegségét megélő szülők drámáját, mindezek mellé, fölé pedig a halál után élet teológiai problémája kerül. Egyszerűbb, de tisztább és erősebb filmet kaptunk volna, ha a történetet lineáris időrendben kínálja fel a rendező, a hit témáját pedig hamarabb bevezeti, alaposabban előkészíti. Noha az Alabama és Monroe helyenként túlságosan nyíltan és átlátszóan törekszik könnyfakasztásra, nem tagadható, hogy a témára fogékony nézőket megérinti, a countrydallamok pedig a moziból hazafelé tartva is a fülünkben csengenek majd.

Pontszám: 7/10

Alabama és Monroe (The Broken Circle Breakdown)
Színes, feliratos, belga filmdráma, 110 perc, 2012)
Rendező: Felix Van Groeningen
Forgatókönyvíró: Felix Van Groeningen, Carl Joos
Operatőr: Ruben Impens
Szereplők: Veerle Baetens (Elise Vandevelde), Johan Heldenbergh (Didier Bontinck), Nell Cattrysse (Maybelle), Geert Van Rampelberg (William), Nils De Caster (Jock)
Bemutató: 2013. november 21.
Forgalmazó: Cirko Film