A Veszettek a legaktuálisabb hazai társadalmi és politikai kérdéseket dolgozza fel, de túl korrekten és túl sokat sűrítve egy városba, történetbe. Végül szinte olyanná válik, mint az állatorvosi ló, amin minden betegség látható.
„Negyvenhat éves koromra már kiütközik csupasz gyökérzetem,
a mindig és mindenütt rászedett szegények csontjai”
Orbán Ottó: Magyarság
Goda Krisztina rendező és Divinyi Réka forgatókönyvíró a kétezres évek derekán az amerikai értelemben vett profi filmkészítés meghonosítására tett kísérletet: frappáns párbeszédek, klasszikus módon felépített, de izgalmas, átélhető cselekmény jellemezte filmjeiket, amelyek egy szerelmi szálat mozgatva a főhős ésszerű céljait és érzelmeit, vágyait ütköztették, ahogy a „nagy könyvben” meg van írva. Az alkotópáros első két munkája, a Csak szex és más semmi (2005) és a Szabadság, szerelem (2006) arról tanúskodtak, hogy biztos kézzel tudják az előre gyártott formákat magyar alakokkal és közeggel feltölteni, míg a Kaméleon (2008) az öntőformák feszegetését és a társadalomkritika előtérbe kerülését mutatta. A Veszettek folytatja ezt az utat, de a korábbi jelen idejű filmek pesti értelmiségi közegétől messze, egy fiktív, elszegényedett kisvárosban.
A film középpontjában egy kamasz testvérpár áll – édesanyjuk meghalt, apjuk börtönben ül. A fiúk és barátaik életét felrázza, amikor az új rendőrkapitány a bizalmukba férkőzve polgárőrséget szervez belőlük: hivatalosan a rendfenntartás szándékával, valójában hatalmi ambícióktól fűtve.
A testvéreket ábrázolva a film a rögvalóságban ábrázolja a nyomort, a fenyegetettséget, míg a társadalom, a média, a politikai erők és ellenerők bemutatása inkább modellszerű. A fivérek világa aprólékosan kidolgozott és átélhető, míg a társadalmi sík vázlatos, nagy ugrásokat tartalmaz. Főleg a politikai szerepet játszó karakterek nem eléggé árnyaltak, és ez még akkor is probléma, ha a viselkedésük és a folyamatok, amikben részt vesznek – a politika, a média és az üzleti világ alkui – teljesen reálisak. A társadalmi sík legfontosabb alakja, a rendőrkapitány is egydimenziós lett. Nem tudunk meg többet róla, mint általában a közszereplőkről a médiában, ezért nem válik igazán érdekessé. Kár, mert egyébként az alkotópáros korábbi filmjeihez hasonlóan ezúttal is precízen kidolgozott a forgatókönyv, akárcsak a karakterek motivációinak és érdekeinek hálózata – talán már túlzottan is precízen. Godáék számos szociálpszichológiai, politikai és médiajelenséget sűrítettek bele a filmbe, hogy kritikával illessék azokat, akik az „asztalra csapva” adnak hangot az emberek elkeseredettségének, igazságtétel iránti vágyának, és kihasználják őket, miközben ugyanolyan korruptak, mint akik ellen fellépnek. A fiatalokból álló polgárőrség mechanizmusainak bemutatása érdekesebbre sikerült, ugyanis nemcsak az derül ki, hogy egy jó céllal, a rendfenntartás szándékával létrejött szervezet hogyan válik támadóvá és engedi szabadjára a rasszista indulatokat, hanem az is, hogy hogyan működik az a háborús logika, ami a magyar közéletet is hosszú idő óta mérgezi.
Ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett, amit majdnem minden kritika felrótt, hogy bár többször is cigányoznak a filmben, valójában egyszer sem, mert a szereplők a cigányokat mindvégig „telepi”-ként emlegetik. Goda azt nyilatkozta, hogy azért döntöttek így, mert például „az Amerikai História X sokkal didaktikusabb eszközökkel él, bár nagyon hatásosan közli mondanivalóját. Mi szándékosan nem akartuk az egyesületet egy létező csoportnak megfeleltetni, valamint a filmben szereplő etnikumokat sem szerettük volna nevükön nevezni.” Ebben az olvasatban a film nem skinheadek és cigányok, hanem a város nyomornegyedének és kevésbé csóró részének harcáról szól, de ez csak akkor működött volna, ha nincsenek neonáci jelképek és sötét(ített) bőrű szereplők. Így viszont nem szakad el a konkrétumoktól a film, és nem is nyújt reális képet a valóságról.
A Veszettek a reklámjához hűen valóban aktuális társadalmi kérdéseket tárgyal, vállalható az álláspontja, de minden igyekezet ellenére inkább szemléltetőeszköz, mint izgalmas dráma. Talán kevesebbet kellett volna vállalni. Ahogy a közelmúlt legjobb, társadalmi téttel bíró magyar játékfilmjei, a Csak a szél (2012) vagy a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014) mutatják, semmitmondónak tűnő minitörténetekből néha jobb filmet lehet készíteni, mint nagyívű példázatokból, mint amilyen a Fehér Isten(2014) is volt.
Pont: 6/10
Veszettek
Színes, magyar dráma, 116 perc, 2015
Rendező: Goda Krisztina
Forgatókönyvíró: Divinyi Réka és Goda Krisztina
Operatőr: Babos Tamás
Vágó: Kovács Zoltán
Szereplők: ifj. Vidnyánszky Attila, Klem Viktor, Fenyő Iván, Törőcsik Franciska
Bemutató: 2015. október 22. (Forgalmazó: HungariCom)