© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
„Bírom a szennyet”
Interjú Peter Stricklanddel
Peter Strickland hazánkban, magyar stábtagokkal forgatta legújabb, The Duke of Burgundy című munkáját. A napokban bemutatott filmre mégsem ezért fogunk még sokáig emlékezni, hanem inkább mert az író-rendező a szenny-pápa Jess Franco műfajfilmjeiből csinált magasművészetet.
Peter Strickland hazánkban, magyar stábtagokkal forgatta legújabb, The Duke of Burgundy című munkáját. A napokban bemutatott filmre mégsem ezért fogunk még sokáig emlékezni, hanem inkább mert az író-rendező a szenny-pápa Jess Franco műfajfilmjeiből csinált magasművészetet.
Jess Franco még vámpírfilmjei helyszínéül is napsütötte trópusi szigeteket választ, elég a Vampiros Lesbosra gondolni. A The Duke of Burgundyban nincsenek vámpírok, mégis kimondottan gótikus helyszínt választottál. Miért?
Ösztönösen azt éreztem, hogy ezt a történetet gótikus meseként kell megközelítenem, de persze csak finoman, különösebb hangsúly nélkül. A film világa roppant dekadens és fényűző, ezért talán nem is Franco, hanem Visconti néhány filmjéhez áll a legközelebb. Abszurd univerzumot akartam teremteni, amelynek a publikum − remélhetőleg − minden elemét meg tudja emészteni, és a gótikus látványvilág és atmoszféra talán segít ebben.
Próbababákat látni a lepkészeti konferenciákon játszódó jelenetekben. Ez hommage a Franco-féle Vampiros Lesbos felé, melyben az egyik női karakter erotikus show-t mutat be egy próbababán egy éjszakai klubban?
Igen, tisztelgés, de nem csak az előtt a konkrét film előtt, hisz próbababákat nemcsak Franco használt a hetvenes években, de Alain Robbe-Grillet és Fassbinder is.
Franco elég ellentmondásos rendező volt. Mi fogott meg a filmjeiben, és melyeket tartod a legjobbnak?
Nem vagyok nagy szakértője Francónak, csak a töredékét láttam a több mint kétszáz filmjének. Az igazi szakértők Stephen Thrower, Tim Lucas, Pete Tombs és Cathal Tohill. Amit láttam Francótól, azok közül a késő hatvanas és a korai hetvenes években készült filmjei tetszettek a legjobban. Egészen másvilágiak. A kedvenceim eddig: The Countess Perverse, A Virgin Among the Living Dead, Lorna the Exorcist, Eugenie de Sade, Venus in Furs. Ezek a filmek semmi máshoz nem hasonlíthatók. Mintha valami homályba vesző, ködbe burkolózó párhuzamos univerzumban léteznének. Csodálatosan sötét kisugárzásuk van, olyanok, mint valami tiltott gyümölcs. Ha csak momentumok erejéig is, óriási mozgóképes költészet is rejlik bennük. Franco fantasztikus és morbid szexualitást varázsolt a vászonra, ebben ő volt a legjobb, de egészen biztosan bátrabb, mint bárki a fősodorban.
Franco jazz-zenészként kezdte a pályáját, és neked is van zenei múltad. Annak idején azt mondtad, hogy a Berberian Sound Studio című filmedet főleg zene ihlette.
Jelen filmet nem zene inspirálta, hanem főleg a melodráma és a Euro Sleaze (európai szennyfilm – Cs. Á.). Igyekeztem kombinálni a kettőt, és − érzelmi síkon − domesztikált környezetbe helyezni őket.
Hogyan találtál rá a lepkészet témájára? A giallók és Franco filmjei tele vannak állatokkal, valamint a Berberian Sound Studio hangeffektes főhősének is elég szokatlan és marginális foglalkozása volt.
Cynthia és Evelyn nem dolgoznak, a rovartan csak hobbi számukra. A rovarokat azért foglaltam bele a történetbe, hogy fokozzam a film érzéki természetét, valamint egzotikus, dekadens tónusát. A rovartanon keresztül ábrázolt szürrealizmusnak hagyománya van, gondoljuk csak Jean-Henri Fabre francia íróra. Mindig nagyra értékeltem az olyan szakértőket, akik az esztétika felől közelítettek a biológiához, ilyen például az ornitológus Gilbert White vagy a filmkészítő Jean Painleve.
A Varga Katalin balladája rape and revenge (nemi erőszak és bosszú) története és a Berberian Sound Studio gore-témájú horrorja után újfent vitatott, szokatlan és marginális témát választottál, a leszbikusságot és a szadomazochizmust. Miért? Egy független művészfilmhez ilyen rendhagyó téma illik?
Nem az érdekel elsősorban, hogy mi kell egy független művészfilmhez. Ennél egyszerűbb a helyzet. Szimplán csak bírom a sleaze-t (szennyfilmeket – Cs. Á.). Ugyanakkor egy zsáner keretein belül is rengeteg lehetőség rejlik, számos irányt választhatunk, legyen szó bármilyen műfajról. Számomra mindig izgalmas kivenni egy formulát a kontextusából és egy másikba, különbözőbe helyezni. Most is ezt tettem. Olyan ez, mint a kollázs.
Francónál rengeteg az explicit szex és erőszak, míg a te három filmedben semmi ilyesmit nem látni. Miért? A filmjeid akár egészen alacsony korhatárt is kaphatnának, pedig van bennük nemi erőszak (Varga Katalin balladája), belezés (Berberian Sound Studio) és szadomazo. Hardcore téma softcore kivitelezésben?
Elég fantáziátlan lenne, ha sokkolni akarnék ezekkel a filmekkel. Sokkal érdekesebb számomra ellene menni az elvárásoknak, máshogy, szokatlan módon készíteni filmet. Annyit csinálok csupán, hogy más perspektívából nézek meg egy-egy műfajt. Érdekes, hogy a The Duke of Burgundy 18-as karikát kapott az Egyesült Királyságban. Nem azért, amit mutat, hanem amiről szól. A téma, nem pedig a tartalom miatt kapnak a filmjeim 15-ös vagy 18-as korhatárt. Pedig egyetlen káromkodás, egy csepp vér sincs egyikben sem a három közül.
Könnyebb művészi és experimentális filmeket készíteni olyan rossz hírű, marginális, ellentmondásos zsánerekben mint a rape and revenge, a horror és az erotika?
A horror és az erotika műfaja egyértelműen jó termőföld a szürrealizmusnak. A közönség könnyebben meg tudja emészteni a bizarrságot és az abszurditást ezekben a zsánerekben. A zenével ugyanez a helyzet. A legfejlettebb és legkísérletezőbb zenét általában horrorfilmekben használják.
Nemcsak a Varga Katalin balladájának van feminista aspektusa, de a Berberian Sound Studióban is van egy rape and revenge szál: egy női karaktert (egy színésznőt) használ ki egy macsó férfi (a rendező). A főhőseid általában nők, illetve a Berberian Sound Studio esetében egy mimózalelkű férfi. A The Duke of Burgundyban pedig már egy szál férfi sincs. Miért kedveled a feminin főhősöket?
Őszintén szólva fogalmam sincs. Talán egy női perspektíva pusztán azért érdekesebb a számomra, mert más, mint az enyém.
A Varga Katalin balladája és a Berberian Sound Studio cselekménye és műfajai egyaránt brutálisak, míg új filmed erotikus és romantikus melodráma, azaz nőiesebb a zsánere. Miben volt más a forgatás?
Nem volt nagy különbség. A meló az meló, és noha a három filmem elég különbözőre sikeredett, a készítésük ugyanolyan volt. A fő különbség, hogy egyre több tapasztalatot szerzek, így egyre kevesebb fejtörést okoznak az olyan kiszámíthatatlan faktorok, amilyen, mondjuk, a rossz időjárás.
A filmbeli szadomazochista kapcsolat lényege a színészi játék és az uralkodás, ami a filmkészítés metaforája is lehet, és már a Berberian Sound Studio is filmprodukciós kulisszák mögött játszódott. A két színésznőd mind a filmben, mind a valóságban szerepet játszott, író-rendezőként pedig te instruáltad őket.
A filmem nagyrészt az előadó-művészet, a performansz természetéről szól. A szadomazochizmust kedvelői gyakran nevezik teátrálisnak. Van egy laza analógia a filmben, a mazochista fél a rendező, a (vonakodó) szadista pedig a színész. Egy ízben látjuk is, ahogy Evelyn ragasztószalaggal jelöli meg a helyet, ahová Cynthiának lépnie kell a padlón. Szeretek belelesni a performansz, a színjáték mechanikájába, de ezúttal úgy akartam megtenni ezt, hogy a cselekmény szövetén belül maradok, azaz nem alkalmazok brechti elidegenítő taktikákat. A Cynthia és Evelyn közti szexuális hatalmi játszmákon keresztül tökéletesen körbe lehet járni a színjáték természetét, valamint az attól való félelmet, amikor a saját személyiségünktől gyökeresen különböző personát kell felvennünk és előadnunk.
Nyilatkoztad, hogy vannak magyar vonatkozású bennfentes utalások, poénok a filmben, mint a szadomazo „biztonsági szó”, a Pinastri, mely nem csak a férfi genitália latin–angol megfelelőjére (penis), de a női nemi szerv magyar elnevezésére is emlékeztet. Magyar filmek is inspiráltak a The Duke of Burgundy alkalmával?
Igen, például Huszárik Szindbádja. Magnetikusan és érzékien mutat ételeket, amit imádtam benne. Van egy jelenet a filmemben, amiben az egyik karakter kézzel mos. Azt ezek az ételeket felvonultató szcénák ihlették. Erdély Mátyás a Szindbád mintájára fényképezett több jelenetet is.
Mi a következő projekted? Esetleg valami Magyarországgal kapcsolatban?
Nem tudom. Van pár dolog, ami vagy összejön, vagy nem. De még nincs semmi konkrét. Épp próbálgatok néhány forgatókönyvet, hogy működnek-e. A gond az, hogy nincs időm írni mostanában. Az egyetlen dolog, amire biztosan lehet számítani tőlem a közeljövőben, egy rádiójáték, amit Toby Jonesnak írtam. The Len Continuum a címe, és a BBC Radio 4 mutatja majd be a nyáron.
Jess Franco még vámpírfilmjei helyszínéül is napsütötte trópusi szigeteket választ, elég a Vampiros Lesbosra gondolni. A The Duke of Burgundyban nincsenek vámpírok, mégis kimondottan gótikus helyszínt választottál. Miért?
Ösztönösen azt éreztem, hogy ezt a történetet gótikus meseként kell megközelítenem, de persze csak finoman, különösebb hangsúly nélkül. A film világa roppant dekadens és fényűző, ezért talán nem is Franco, hanem Visconti néhány filmjéhez áll a legközelebb. Abszurd univerzumot akartam teremteni, amelynek a publikum − remélhetőleg − minden elemét meg tudja emészteni, és a gótikus látványvilág és atmoszféra talán segít ebben.
Próbababákat látni a lepkészeti konferenciákon játszódó jelenetekben. Ez hommage a Franco-féle Vampiros Lesbos felé, melyben az egyik női karakter erotikus show-t mutat be egy próbababán egy éjszakai klubban?
Igen, tisztelgés, de nem csak az előtt a konkrét film előtt, hisz próbababákat nemcsak Franco használt a hetvenes években, de Alain Robbe-Grillet és Fassbinder is.
Franco elég ellentmondásos rendező volt. Mi fogott meg a filmjeiben, és melyeket tartod a legjobbnak?
Nem vagyok nagy szakértője Francónak, csak a töredékét láttam a több mint kétszáz filmjének. Az igazi szakértők Stephen Thrower, Tim Lucas, Pete Tombs és Cathal Tohill. Amit láttam Francótól, azok közül a késő hatvanas és a korai hetvenes években készült filmjei tetszettek a legjobban. Egészen másvilágiak. A kedvenceim eddig: The Countess Perverse, A Virgin Among the Living Dead, Lorna the Exorcist, Eugenie de Sade, Venus in Furs. Ezek a filmek semmi máshoz nem hasonlíthatók. Mintha valami homályba vesző, ködbe burkolózó párhuzamos univerzumban léteznének. Csodálatosan sötét kisugárzásuk van, olyanok, mint valami tiltott gyümölcs. Ha csak momentumok erejéig is, óriási mozgóképes költészet is rejlik bennük. Franco fantasztikus és morbid szexualitást varázsolt a vászonra, ebben ő volt a legjobb, de egészen biztosan bátrabb, mint bárki a fősodorban.
Franco jazz-zenészként kezdte a pályáját, és neked is van zenei múltad. Annak idején azt mondtad, hogy a Berberian Sound Studio című filmedet főleg zene ihlette.
Jelen filmet nem zene inspirálta, hanem főleg a melodráma és a Euro Sleaze (európai szennyfilm – Cs. Á.). Igyekeztem kombinálni a kettőt, és − érzelmi síkon − domesztikált környezetbe helyezni őket.
Hogyan találtál rá a lepkészet témájára? A giallók és Franco filmjei tele vannak állatokkal, valamint a Berberian Sound Studio hangeffektes főhősének is elég szokatlan és marginális foglalkozása volt.
Cynthia és Evelyn nem dolgoznak, a rovartan csak hobbi számukra. A rovarokat azért foglaltam bele a történetbe, hogy fokozzam a film érzéki természetét, valamint egzotikus, dekadens tónusát. A rovartanon keresztül ábrázolt szürrealizmusnak hagyománya van, gondoljuk csak Jean-Henri Fabre francia íróra. Mindig nagyra értékeltem az olyan szakértőket, akik az esztétika felől közelítettek a biológiához, ilyen például az ornitológus Gilbert White vagy a filmkészítő Jean Painleve.
A Varga Katalin balladája rape and revenge (nemi erőszak és bosszú) története és a Berberian Sound Studio gore-témájú horrorja után újfent vitatott, szokatlan és marginális témát választottál, a leszbikusságot és a szadomazochizmust. Miért? Egy független művészfilmhez ilyen rendhagyó téma illik?
Nem az érdekel elsősorban, hogy mi kell egy független művészfilmhez. Ennél egyszerűbb a helyzet. Szimplán csak bírom a sleaze-t (szennyfilmeket – Cs. Á.). Ugyanakkor egy zsáner keretein belül is rengeteg lehetőség rejlik, számos irányt választhatunk, legyen szó bármilyen műfajról. Számomra mindig izgalmas kivenni egy formulát a kontextusából és egy másikba, különbözőbe helyezni. Most is ezt tettem. Olyan ez, mint a kollázs.
Francónál rengeteg az explicit szex és erőszak, míg a te három filmedben semmi ilyesmit nem látni. Miért? A filmjeid akár egészen alacsony korhatárt is kaphatnának, pedig van bennük nemi erőszak (Varga Katalin balladája), belezés (Berberian Sound Studio) és szadomazo. Hardcore téma softcore kivitelezésben?
Elég fantáziátlan lenne, ha sokkolni akarnék ezekkel a filmekkel. Sokkal érdekesebb számomra ellene menni az elvárásoknak, máshogy, szokatlan módon készíteni filmet. Annyit csinálok csupán, hogy más perspektívából nézek meg egy-egy műfajt. Érdekes, hogy a The Duke of Burgundy 18-as karikát kapott az Egyesült Királyságban. Nem azért, amit mutat, hanem amiről szól. A téma, nem pedig a tartalom miatt kapnak a filmjeim 15-ös vagy 18-as korhatárt. Pedig egyetlen káromkodás, egy csepp vér sincs egyikben sem a három közül.
Könnyebb művészi és experimentális filmeket készíteni olyan rossz hírű, marginális, ellentmondásos zsánerekben mint a rape and revenge, a horror és az erotika?
A horror és az erotika műfaja egyértelműen jó termőföld a szürrealizmusnak. A közönség könnyebben meg tudja emészteni a bizarrságot és az abszurditást ezekben a zsánerekben. A zenével ugyanez a helyzet. A legfejlettebb és legkísérletezőbb zenét általában horrorfilmekben használják.
Nemcsak a Varga Katalin balladájának van feminista aspektusa, de a Berberian Sound Studióban is van egy rape and revenge szál: egy női karaktert (egy színésznőt) használ ki egy macsó férfi (a rendező). A főhőseid általában nők, illetve a Berberian Sound Studio esetében egy mimózalelkű férfi. A The Duke of Burgundyban pedig már egy szál férfi sincs. Miért kedveled a feminin főhősöket?
Őszintén szólva fogalmam sincs. Talán egy női perspektíva pusztán azért érdekesebb a számomra, mert más, mint az enyém.
A Varga Katalin balladája és a Berberian Sound Studio cselekménye és műfajai egyaránt brutálisak, míg új filmed erotikus és romantikus melodráma, azaz nőiesebb a zsánere. Miben volt más a forgatás?
Nem volt nagy különbség. A meló az meló, és noha a három filmem elég különbözőre sikeredett, a készítésük ugyanolyan volt. A fő különbség, hogy egyre több tapasztalatot szerzek, így egyre kevesebb fejtörést okoznak az olyan kiszámíthatatlan faktorok, amilyen, mondjuk, a rossz időjárás.
A filmbeli szadomazochista kapcsolat lényege a színészi játék és az uralkodás, ami a filmkészítés metaforája is lehet, és már a Berberian Sound Studio is filmprodukciós kulisszák mögött játszódott. A két színésznőd mind a filmben, mind a valóságban szerepet játszott, író-rendezőként pedig te instruáltad őket.
A filmem nagyrészt az előadó-művészet, a performansz természetéről szól. A szadomazochizmust kedvelői gyakran nevezik teátrálisnak. Van egy laza analógia a filmben, a mazochista fél a rendező, a (vonakodó) szadista pedig a színész. Egy ízben látjuk is, ahogy Evelyn ragasztószalaggal jelöli meg a helyet, ahová Cynthiának lépnie kell a padlón. Szeretek belelesni a performansz, a színjáték mechanikájába, de ezúttal úgy akartam megtenni ezt, hogy a cselekmény szövetén belül maradok, azaz nem alkalmazok brechti elidegenítő taktikákat. A Cynthia és Evelyn közti szexuális hatalmi játszmákon keresztül tökéletesen körbe lehet járni a színjáték természetét, valamint az attól való félelmet, amikor a saját személyiségünktől gyökeresen különböző personát kell felvennünk és előadnunk.
Nyilatkoztad, hogy vannak magyar vonatkozású bennfentes utalások, poénok a filmben, mint a szadomazo „biztonsági szó”, a Pinastri, mely nem csak a férfi genitália latin–angol megfelelőjére (penis), de a női nemi szerv magyar elnevezésére is emlékeztet. Magyar filmek is inspiráltak a The Duke of Burgundy alkalmával?
Igen, például Huszárik Szindbádja. Magnetikusan és érzékien mutat ételeket, amit imádtam benne. Van egy jelenet a filmemben, amiben az egyik karakter kézzel mos. Azt ezek az ételeket felvonultató szcénák ihlették. Erdély Mátyás a Szindbád mintájára fényképezett több jelenetet is.
Mi a következő projekted? Esetleg valami Magyarországgal kapcsolatban?
Nem tudom. Van pár dolog, ami vagy összejön, vagy nem. De még nincs semmi konkrét. Épp próbálgatok néhány forgatókönyvet, hogy működnek-e. A gond az, hogy nincs időm írni mostanában. Az egyetlen dolog, amire biztosan lehet számítani tőlem a közeljövőben, egy rádiójáték, amit Toby Jonesnak írtam. The Len Continuum a címe, és a BBC Radio 4 mutatja majd be a nyáron.
