Margarethe von Trotta, a német új hullámmal indult, színésznőből lett rendező többek között a
Hannah Arendt,
A visszatérés,
Az ígéret és
A hosszú hallgatás című filmekkel vált elismertté, de feminista alkotó lévén előszeretettel kalauzol bennünket a testvéri, valamint női kapcsolatok
(Nővérek, avagy a boldogság egyensúlya) világába is. Az
Elcserélt világ bonyolult családi viszonyok fonalának kibogozására tesz kísérletet.
Az igazság csak fáj, a hazugság viszont pusztít – foglalhatnánk össze a lényeget, ugyanis a film
a hazugságok és az elhallgatások pusztító következményeit veszi górcső alá.
A történet napjainkban, két kontinensen játszódik – Németországból indulunk, és New Yorkban kötünk ki. Paul és lánya, Sophie élete a feje tetejére áll, amikor véletlenül egy amerikai operaénekesnő fotójára bukkannak az interneten. A lány elhunyt édesanyját véli felfedezni a képen. New Yorkba utazik, hogy utánajárjon a rejtélynek, találkozik a hisztis művésznővel, Caterina Fabianival, aki valóban a megszólalásig hasonlít a lány közelmúltban elhunyt német édesanyjára.
Németország a hazugságok színhelye, erős kontrasztban áll a napfényes New York látszólag kiegyensúlyozott világával. Homályosítás, fény-árnyék játék repít bennünket a könnyed romantikával és dzsesszel átitatott jelenből a titkokkal, árulásokkal és rémálmokkal terhelt, nyomasztó-hisztérikus operabetétekkel aláfestett, komor múltba.
A forgatókönyvért igencsak hálásak lehetünk Von Trottának: remekül megírt sztorihoz van szerencsénk, amely minden fordulatában feszültséget kelt. Az alkotók mesterien tartják egyben a történet szálait, kíméletes tempóban adagolják az eseményeket
és
világítanak rá az összefüggésekre. Már-már a körmünket rágjuk: minden percben várjuk, mi lesz a következő rejtély és csavar a családi históriában. A film felénél-háromnegyedénél a lélektani-oknyomozó történetszál drámába vált. Két kézikamerás jelenetet látunk, de az
Elcserélt világ nem az efféle formai praktikáktól, hanem a benne rejlő és kibomló drámaiságtól hatásos, melynek alapja a pontos történetépítkezés és a karakterek remek kidolgozása.
Katja Reimann tűpontosan árnyalt, érzékeny alakítást nyűjt Sophie szerepében, remek mimikai repertoárról tesz tanúbizonyságot, és énekhangjával is belopja magát a szívünkbe. Hiába, a kortárs német film egyik legfelkapottabb színésznőjéről van szó.
Matthias Habich jól hozza a rémképzetekkel viaskodó, szűkszavú, mogorva, arrogáns öregurat, láthatóan nagyon otthonosan mozog e drámában. Nem csoda, hiszen olyan fajsúlyos filmekhez adta már nevét, mint például
A bukás. Az operaénekes és a hasonmás bőrébe bújó
Barbara Sukowának (Caterina) alkatilag remekül áll a New York-i elegancia, a hisztérikus díva szerepe. A felsőbbrendűséget előszeretettel érzékeltető asszony maga a megtestesült jégszobor.
Gondolkodásra, válasz- és megoldáskeresésre késztet bennünket az
Elcserélt világ. A történet háromnegyedénél úgy tűnhet, elveszünk a rokoni szálak kibogozásában, nehezen akar összeállni, ki kinek a testvére, apja, anyja, hasonmása vagy nagybátyja. Végül szépen összesimul a kirakós – a színvallás perceiben minden kulcsszereplő, aki a múltban elhazudott valamit, előcibálja saját emlékdobozát, és a megbocsátás reményében mesélni kezd.
A záró képsorok kissé giccsesre sikerültek, de megbocsátható ezt a szentimentális néhány perc. A happy endre azért senki ne vegyen mérget, Trotta hű marad önmagához, és csavar még egy utolsót a történeten.
Pontszám:
8/10
Elcserélt világ (Die abhandene Welt)
Színes, feliratos, német filmdráma, 101 perc, 2015
Rendező és forgatókönyvíró: Margarethe von Trotta
Szereplők: Katja Reimann, Matthias Habich, Barbara Sukowa, Robert Seeliger, Gunnar Möller, Karin Dor, August Zirner
Bemutató dátuma: 2016. május 12. (Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)
12 éven aluliak számára nem ajánlott!