Diploma után

Régóta vártunk olyan filmre, mint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, ami az egyetemi diploma hasznával, a frissdiplomások elhelyezkedési problémáival foglalkozik őszintén, kompromisszumok nélkül, bár humorosan, egy felnőtté válás történet keretei közt. Reisz Gábor rendezőt diplomafilmjének keletkezéséről és a fiatalok útkereséséről kérdeztük.



Ez az első nagyfilmed. Nehéz volt elkészíteni?

Nincs mihez mérnem, eddig kisjátékfilmeket csináltam. Nagyjátékfilmben korábban nem is dolgoztam, nem voltam se asszisztens, se kávéhordó fiú. De úgy érzem, elég kisfilmet készítettem, elég érett lettem ahhoz, hogy belevágjak egy nagyjátékfilmbe. Magyarországon a kisjátékfilm tulajdonképpen előszobája a nagyjátékfilmnek, ami nem jó, mert egészen más rövidfilmet csinálni: teljesen más a dramaturgiája, a szerkezete. Ráadásul nekem sokkal inkább meggyűlt a bajom ezekkel a rövidfilmekkel, minta az osztálytársaimnak. Sokat szenvedek, időzök egy filmen. De diplomafilmnek mindenképp nagyjátékfilmet szerettem volna, amit persze nem könnyű összehozni annak ellenére, hogy ma már telefonon is lehet filmet készíteni. Nagyfilmnél viszont vannak bizonyos technikai sztenderdek, melyek miatt a költségvetés megugrik.

Kértél tanácsot valamelyik idősebb filmszakmabelitől?

Enyedi Ildikóval, az osztályfőnökömmel és Schulze Évával, a forgatókönyv- és dramaturgiatanárommal is rendszeresen konzultáltam. Emellett minden szereplő véleménye érdekelt, mindenkivel beszélgettünk a forgatás előtt. Gyakran nagyon jó dolgokat, hibákat vettek észre. Nagyon fontos volt Áron szerepe (Ferenczik Áron, a film főszereplője), aki amúgy filmrendező, de nem szólt bele a rendezésbe, csak a karakterével kapcsolatos dolgokba. Saját gesztusait, személyiségét részben belevitte a figurába, ezért gyakran kérdeztem, hogy bizonyos helyzetekben ő mint Ferenczik Áron mit csinálna. Jakab Juli, aki forgatókönyvírást tanul az egyetemen, sok útravalóval látott el, és Berkes Juli, a producer is nagyon sokat segített a koncepció kialakításában.



Mennyi pénzből készült a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan?

7-8 millió forintból. Ugye, mi voltunk az az osztály, amelyik pont 2011-ben, a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnésekor diplomázott. Ezért is készült el közös szkeccsfilmünk − amit a sajtó tévesen diplomafilmnek nevezett −, a Nekem Budapest az osztállyal, hogy lássák, le szeretnénk diplomázni. A Magyar Nemzeti Filmalaptól kaptunk hárommillió forintot, ebből kezdtem el forgatni 2012 decemberében. Továbbá Külalak című rövidfilmünk megnyerte a Simó Sándor Alapítvány díját, egymillió forintot, ott van még a támogatók között a We Love Budapest, az Összpróba, és az FBI stúdió is, de a film költségvetésének döntő többségét a Proton Cinema, Mundruczó Kornél és Petrányi Viki cége állta. Ezenkívül rendkívül sok tárgyi, technikai jellegű segítséget kaptunk. A stáb gyakorlatilag tizedannyit keresett ezen a filmen, mint egy „normál” nagyjátékfilmben. Tulajdonképpen borzasztó sokat kopogtattunk mindenfelé. A szponzorok − cégek, multik − szívesen támogatnak olyan filmeket, melyek biztosan bekerülnek a kereskedelmi forgalomba, a bulvársajtóba, a tévébe, de csöppet sem érdeklődnek a fiatal filmesek iránt. Pedig pont nekünk, pályakezdőknek lenne szükségünk támogatásra. Ebben az országban sajnos senki sem mer kísérletezni, így hiába megyünk oda, hogy csináltunk díjnyertes kisfilmet, az senkit nem érdekel.

Pedig a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan sikeres lehet, a Magyar Filmhéten hatalmasat robbantott.

Igen, az egyik legnézettebb film volt, minket is meglepett a fogadtatása. De majd csak másfél-két hónap múlva lehet megmondani, sikeres-e a film a nézők széles körében. Nincsenek benne húzónevek, alacsony a költségvetés, nincsenek „előzményfilmjeink”. Sikerről majd akkor lehet beszélni, ha hónapok múlva is érezzük, hogy valamit megmozdított a film a környezetünkben.

Hogy álltok a forgalmazással? Vetítik a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant külföldön is?

Nagy szerencsénk volt, mert a film már a forgatása és a vágása alatt bekerült a nemzetközi piacra Berkes Juli révén. Jó volt a fogadtatása, világforgalmazónk is lett már elkészülte előtt. A film bejutott Karlovy Varyba, elég nagy hype-ot kapott, így már csak magyar forgalmazót kellett találni. Nem volt egyszerű, de szerencsére a Cirkó Film felkarolt minket, és ők komoly, nagy munkával állnak neki az egésznek, vannak jó ötleteik. 22 kópiával kezdjük el vetíteni országszerte a filmet október 30-tól.



A Fekete leves kapcsán láthattunk egy bizonyos stratégiát, miszerint a szűkebb körű bemutató visszajelzései alapján a rendező az országos premierre átvágta a filmet. Te tervezel-e ilyet?

Nem. A Fekete leves kapcsán azt mondták, beleszerettek csomó jelenetbe, nem tudtak tőlük megszabadulni. Nálunk nincs ilyen, mi túl sokáig vágtuk ezt a filmet, kizárt, hogy ismét a vágóasztalra vigyük. Amit nem találtam ki jól, azt megbeszéltük a színészekkel. Van persze sok „hiba”, ami benne maradt a filmben, biztos lehetne rajta még dolgozni, de szerintem az már inkább a kárára válna, mint a javára.

Gondolom, erős forgatókönyv áll a film mögött, mert a jelenetek, szituációk, párbeszédek nagyon kidolgozottak…

Érdekes, mert a forgatókönyv máshogy készült. Az egésznek egy treatmenttel, pároldalas leírással indultunk neki. Inkább a karakterek voltak nagyon alaposan átgondolva, a környezetemből és ismerőseim környezetéből születtek meg. Élettapasztalatokból és a próbák improvizációiból állt össze a „forgatókönyv”. A rögtönzött színészi alakításokat végül lejegyeztem, de ezek csak a jelenet felvételére készültek el. Párbeszédes jeleneteknél készült dialógus, de soha nem kellett megtanulni, csak sorvezető volt, a színészek szabad kezet kaptak.

Jórészt amatőr, illetve kezdő színészekkel dolgoztál, aminek pozitív következménye, hogy a színészi játék természetes, és nem „teátrális”, mint azt sok magyar filmben tapasztalhatjuk.

Sok-sok próba előzte meg az „éles” forgatást, ezért valóban hitelesek az alakítások az amatőr és a profi színészektől is. Amúgy Áron barátai amatőrök, és ez koncepció is volt, hogy az ő generációja, szubkultúrája más nyelvet beszéljen, mint a többieké. A főszereplő szülei viszont profi színészek, és a mellékkarakterek nagy része is szakmabeli.

Mennyire érzed a főszereplő sorsát a sajátodénak?

Sok minden van a benne a személyiségemből, és rengeteg minden az Áronéból, akit jól ismerek, tehát róla is mintáztam a főhőst. A karakter „kevert anyagból” született.

Szerinted általános jelenség, hogy a nem trendi szakokról kikerülők kallódnak, akárcsak a főszereplőid?

Nehéz a „kallódás” szót értelmezni, a jól kereső ügyvéd is „kallódhat”, ha világéletében vitorlásbajnok akart lenni, de nem tudta megvalósítani az álmát. Szerintem sokan vannak így, igen, ismerőseim közül is, akik nem találják a helyüket. Nagyon gyorsan változott meg a társadalom. De fontos, hogy ezzel a filmmel én nem akartam valamit állítani a társadalomról, legfőképp ítélkezni nem. Egyszerűen saját élményeimet és tapasztalataimat szerettem volna beleszőni a történetbe. Áron története amolyan felnőtté válás sztori, illetve egy lépés a felnőtté válás felé. Hogyan lesz túl a „gyászon”, a szakításon? Engem ez érdekelt, nem a társadalomkritika.



Miért pont filmelmélet és filmtörténet szakos a főhős?

Én is erre a szakra jártam, és − akár Áron karaktere a filmben − magam sem mertem volna soha olyan pályát választani, amihez ne lett volna igazán közöm. Az a szürreális helyzet állhat elő, hogy választani kell: mit szeretnél csinálni, és mi az, amiből meg lehet élni. E döntésképtelenség megragadására tökéletesen alkalmas a filmszakos főhős dilemmája. Másrészt pedig az a szituáció, ahol ez elhangzik (a munkaügyi központban), velem is megtörtént, és legalább annyira abszurd volt, amennyire a filmben látható. A munkaügyi központot nem a filmeseknek találták ki, mégis ott kötöttünk ki páran – ez az igazán abszurd.

Te amúgy hogy érzed, hol tartasz? Sínen vagy, vagy elvágyódsz innen?

Nem nagyon van manapság magyar filmes, aki sínen lenne (nevet). Olyan értelemben persze sínen vagyok, hogy szeretem ezt csinálni, boldog vagyok, hogy filmezhetek. Jelen pillanatban azon vagyok, hogy túltegyem magam az első filmemen, és ráállhassak a következőre. Egyelőre nagy-nagy maszlag van a fejemben, sokáig forgattunk, kicsit elvesztem. Nehéz, de tudni kell elengedni a filmedet egy idő után.

Miért éppen Portugáliában játszódik a történet utolsó harmada?

Kevés ország van, amit ismerek, Portugália például ilyen, az Erasmus program révén volt szerencsém ott járni. Egyébként egy normális filmes stáb legalább 15-20 napot töltött volna ott, nekünk – négyen mentünk ki a stábból – háromnapos erőltetett menetben kellett megcsinálni a felvételeket. Szóbeli engedélyeket kaptunk, hogy forgathassunk helyszíneken, nem volt idő az önkormányzathoz járkálni. Gyakorlatilag gerillafilmezéssel dolgoztunk Portugáliában. Ha meg kéne neveznem a legnehezebb forgatási szakaszt, akkor mindenképp ez volt az,  különösen a tízfokos óceánban készült felvételek.

A filmed műfaja vígjáték vagy inkább szatíra…

Nem tudom, mit jelent egy amerikai vagy francia számára az, hogy „vígjáték”, de, ha ezt a szót hallom, akkor olyan filmek ugranak be, amelyekért én nem igazán rajongok. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem a műfajt, de a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant mégsem nevezném vígjátéknak. Én olyasmit szoktam mondani, hogy „felnőtté válás film szürreális és abszurd jelenetekkel”. Ez egyébként még mindig nem közönségcsalogató megjelölés. Mert ha a néző azt hallja, látja, hogy „szürreális”, megijed, és azt hiszi, ez valami elborult, érthetetlen művészfilm. Remélem, a mi filmünk nem ilyennek fog tűnni (nevet).

Pedig „van valami furcsa”, valami kafkaian abszurd, mondhatni szürreális a filmedben. Ez koncepció volt?

Fontos volt, hogy azonosulni lehessen a főhőssel. Ennek érdekében mindent bevetettem. Az álmok, a szürreális víziók ezt mélyíthetik, így még jobban megértethetik a karakter lelki vívódását a nézők. De mindez inkább ösztönszerűen jött a forgatás közben. Játszottam a szabályokkal, forgatókönyvírói és filmes klisékkel. Miután például Áron kijön a pótdíj befizetéséről a BKV irodájából, egyes szereplők a kamerába nézve elmesélik történetüket, és levonják a tanulságot. Ezt a formát, megvalósítást a Szomszédok című tévésorozatból vettem. Szerintem a Szomszédok megkerülhetetlen kulturális örökség, lehet vele játszani, lehet rá hivatkozni.

Ha már hatások: milyen korábbi filmek, filmesek szolgáltak mintául számodra?

Olyan filmek tetszenek, melyekben nem jó-rossz karakterek vannak, hanem mindenki gyarló, és nincs egyértelmű íve a sztorinak, nyitott a befejezésük. A Roy Andersson-filmek abszolút kedvencek. De a Diploma előtt, a Woody Allen-filmek, a Négyszáz csapás, a Coen-fivérek alkotásai vagy a román filmek is megfogtak.  Magyar filmek közül A tanú a kedvencem. De kedvelem az Enyedi Ildikó filmjeit vagy Tarr Béla Családi tűzfészekjét is. S ha egy olyat tudnék csinálni, mint A nyomozó, az szenzációs lenne, az is egy nagyon jó film.

Mi a véleményed a jelenlegi magyar filmes helyzetről?

Másfél év szünet után üdvözítő, hogy készültek magyar elsőfilmek. És jó dolog, hogy a korábbi szerzői filmesek nyitottak, vagy legalábbis lépést tettek a közönség felé. Ugyanakkor örülnék neki, ha a kísérletezés nagyobb teret kaphatna a jövőben. Nagyon kötött és merev tud lenni egy film, ami sok pénzből, sok ember keze alól jön ki, ezek a körülmények görcsössé tehetik a rendezőt vagy a többi stábtagot. Jó lenne, ha kicsit fel lehetne szabadítani a filmkészítést. Ne csak a celluloidból és a háromszázmilliós költségvetésű filmekből induljunk ki.

Láttál közelmúltban készült magyar filmeket? Ha igen, mi a véleményed róluk?

Gyakorlatilag az összes első filmes művét láttam, nagyrészt tetszettek. Az Isteni műszak és az Utóélet jöttek be a legjobban. Márk és Virág is végtelenül nagy energiát fektettek a filmjükbe. Élethűek, igaziak voltak a karaktereik – mindkét filmnek ez a legnagyobb pozitívuma. Ha az én filmemre azt mondtuk, hogy nem színháziasak a figurák, akkor az övéikre ez hatványozottan igaz.

Milyen terveid vannak? Gondolkodsz-e komorabb filmekben / műfajokban?

Még van pár hónapnyi munka a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanból. Nem tudom, mikor lesz alkalom, hogy tiszta fejjel végiggondoljam, mivel menjek tovább. Csomó tervem van, különböző fázisokban. Mindenképp teljesen más filmet akarok csinálni, mint ez. A humort viszont szeretném megtartani. Nem mondom, hogy nem vonzanak a brutális drámák, de az élet sem mindig lehangoló vagy vidám, hanem vegyes. Krimi, road movie, dráma – ez a három műfaj foglalkoztat, nem akarok milliárdos filmet készíteni. Konkrét filmtervem Meghaltam, de már jól vagyok projektcímen fut, ezen már rég dolgozom. Ez egy film noir lesz, humorral fűszerezve, Budapesten fog játszódni.

Mit tanácsolnál a többi, kezdő rendezőnek, rendezőpalántának?

Régen elképzelhetetlen volt, hogy a fiatal művészpalánták önállóan filmezzenek, ám ma már én is ismerek olyan 14-15 éves fiúkat, akik csapatba verődve forgatnak. Szó szerint „gyerekjáték” a filmkészítés manapság az okostelefonoknak és egyéb technikai lehetőségeknek köszönhetően. Én sajnálom azokat a filmeseket, akik beleragadtak a régimódi munkamódszerekbe, és nem ismerik fel, hogy a kezükben van a lehetőség. Ne féljenek, ne görcsöljenek, vágjanak bele! Ha elkezdik, előrébb lesznek, mintha csak álmodoznának. Ne féljenek felvállalni a bizonytalanságot, el se tudják képzelni mennyire fontos a bizonytalanság által generált energia. Nagyon nagy szükség lenne új, ötletekkel teli alkotókra.