Kemény zsaruk

A brit 2000 AD képregényszéria hőse, Dredd egy radioaktív sivataggá lett Egyesült Állomokban él. A lakosság túlzsúfolt metropoliszokba húzódott: Mega-City One 800 milliós gettójában 96%-os a munkanélküliség, emiatt napi 17 ezer bűncselekményt jelentenek. Anarchia uralkodik, kegyetlenebbnél kegyetlenebb bűnbandák harcolnak egymással. A törvény őrei adaptálódnak a bűnözőkhöz: a Bírák elit osztagának kiválósága, Dredd bíró, egyszemélyes esküdtszék és hóhér, aki már a helyszínen végrehajtja a halálbüntetést, megspórolva a költséges procedúrát. A John Wagner írta és Carlos Ezquerra rajzolta széria első filmes installációja a rosszemlékű 1995-ös Dredd bíró. A képregényben Dredd sosem vette le sisakját, el lehet képzelni, mit éreztek a rajongók, amikor Danny Cannon verziójában kedvenc karakterük helyett Rocky meg Rambo (azaz a rengeteg Arany Málnával elismert Sylvester Stallone) mosolygott vissza rájuk.

Míg Cannon és Stallone túl sokat markoltak, amikor megpróbálták a karakter teljes eredettörténetét blockbuster módra felvázolni, Alex Garland író-producer és Pete Travis rendező dicséretesen visszafogottak maradtak. A semmiből jövő, semmibe tartó Dredd (Karl Urban, legalábbis az álla) egy átlagos munkanapját látjuk, ami azért bőven tartogat izgalmakat. Egy vizsganapos újonc (Olivia Thirlby) kíséretében egy gigászi lakótoronyba megy kivizsgálni egy esetet – néhány drogdíler megnyúzott testét dobták le a felső emeletek egyikéről. Letartóztatják az egyik tettest, azt azonban nem tudják, hogy a lakótömb a feltörekvő drogbárónő, Ma-Ma (a Trónok harca dögös boszorkánya, Lena Headey) rezidenciája, aki nem szeretné, hogy embere vallomást tegyen, ezért lezárja a bűnözőktől hemzsegő épületet, és busás vérdíjat tűz ki a két zsaru fejére.

A film cselekménye faék – pontosabban B-mozis – egyszerűségű. Van egy lezárt lakótorony, több emeletnyi rosszarcú, züllött, vérszomjas gonosztevő, valamint két bíró limitált, de változatos arzenállal, az erősítés pedig talán sosem érkezik meg. A film egyetlen hatalmas akciófilmes gladiátorgála, néhány időkéréssel. Ehhez képest viszont kifejezetten kreatívan, fantáziadúsan van megírva, kapunk a nyolcvanas évek megunhatatlan akciófilmjeit idéző frappáns beszólásokat, Dredd spártaibb, mint John Spartan (A pusztító) és Leonidász (300) együttvéve, ellenlábasai aberráltabbak nem is lehetnének, láthatunk aljas poénokat is dögivel, a Robotzsaru után szabadon.

A film blockbuster viszonylatban szerény büdzséből készült, ami az egyszerre retró és inventív látványvilágán egyáltalán nem látszik. A filmben annyi „mátrixos” lassítás van, mint egy Zack Snyder-opuszban, ami viszont itt nem öncélú, a történet motiválja: a bűnözők a Slo-Mo nevezetű drogot fogyasztják, amely lelassítja az időérzékelést. A Dredd lassított felvételeiben egészen hétköznapi történések is esztétikusan festenek, de Travis elsősorban az erőszakot stilizálja a végletekig. Mintha sportmérkőzést látnánk 3D-ben, közeli beállításokból, kontrasztosan, szuperlassan. A kimerevített jelenetek, harsány kompozíciók szinte már képregényt alkotnak a vásznon. Az újonc bíró karaktere ráadásul telepata-mutáns, elmetrükkjei szintén motiválják a térrel való játékot és a lassításokat. A folytatást ne várjuk, de lesz még kemény rendőrfilm, például a Robotzsaru remake-je, amit José Padilha, az Elit halálosztók elkövetője rendez.

A Dredd kimeríti a bűnös élvezet fogalmát. John Wagnert a Piszkos Harry, Carlos Ezquerrát pedig Franco fasizmusa és a náci szimbolika inspirálta. Hősük a fasiszta morál abszolút megtestesítője, sisakja egy középkori hóhér csuklyájára emlékeztet, ő az Igazság, annak pedig nincs arca. A Dredd tökéletesen illeszkedik a kemény rendőrfilmek zsánerébe, melynek legjobb darabjai A francia kapcsolat, az olasz poliziotteschi opuszai, vagy akár a beszédes című – már említett – brazil Elit halálosztók. Félreértés ne essék, fasisztoid rendőrfilmeket nem csupa szélsőjobboldali rendező készít (Mel Gibsonhoz illene egy ilyen darab), elég például a holland Paul Verhoevenre és a Robotzsarura gondolni.

Garland és Travis részéről is érezhető némi finom irónia: nem propagandafilmet, hanem esszenciális tömegfilmet készítettek. Freud talán azt mondaná, az ilyen filmek az ember halálösztönének, destruktív impulzusainknak biztonságos levezetői.

Dredd
Rendezte: Pete Travis
Színes, magyarul beszélő, amerikai–angol–indiai sci-fi akciófilm, 95 perc, 2012. (PARLUX Entertainment)