© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Alföldi srác a vörös szőnyegen
Interjú Ferge Rolanddal
Ferge Roland El című diplomafilmjével került februárban a Berlini Filmfesztivál Generation szekciójának programjába. A fekete-fehér, párbeszéd nélküli rövidfilmben gyerekeket látunk, amint elindulnak − hogy hová, az a néző értelmezésére van bízva. A fiatal rendező magáról, filmjéről és a fesztiválon szerzett élményeiről beszélt.
Ferge Roland El című diplomafilmjével került februárban a Berlini Filmfesztivál Generation szekciójának programjába. A fekete-fehér, párbeszéd nélküli rövidfilmben gyerekeket látunk, amint elindulnak − hogy hová, az a néző értelmezésére van bízva. A fiatal rendező magáról, filmjéről és a fesztiválon szerzett élményeiről beszélt.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=PH7Pz4y4xgw[/youtube]
Hogyan kezdtél el filmezni?
14-15 éves voltam, amikor a Makói Videó és Művészeti Műhelybe kerültem. Először dokumentumfilmeket készítettem, de kisjátékfilmekkel is próbálkoztam. Nagyon sokat köszönhetek a makói műhelynek, jól kiépült kapcsolatrendszere van, több külföldi fesztiválon is szerepeltünk. Érettségi után a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára jelentkeztem mozgóképkultúra és médiaismeret szakra. Az itt készített diplomamunkám az El című film, amely most kijutott a Berlini Filmfesztiválra.
Mi mindennek kell összejönnie egy ilyen sikertörténethez?
Salamon András, a film konzulense elküldte a filmet a Filmalapnak, ahol azt mondták, vállalják a fesztiváloztatását. Berlin volt az első, ahová elküldtük, szerencsére rögtön be is válogatták. A kiutazásunkat a BKF támogatta, kint volt velem a film operatőre, K. Kovács Ákos is. Sokat beszélgettünk a fesztiválon a többi rendezővel, kaptunk pár tippet, hová érdemes jelentkezni, most kezd összeállni a fesztiválnaptár. Legközelebb valószínűleg Pozsonyba utazik a film.
Kint milyen élményeket szereztél?
A Generation szekcióba válogatták be a filmem, rövidfilm kategóriába. Ez egy gyermek- és ifjúsági kategória olyan filmekkel, amelyek fiatalokhoz szólnak. A vetítésekre is iskolás osztályok jöttek javarészt. 18 filmet választottak be a szekcióba, és három blokkban lehetett megtekinteni a műveket.Mi a másodikban voltunk török, indiai, perui, brazil filmek és egy francia animáció társaságában. Lement egyben az egész blokk, 70-80 perc, aztán kihívták az alkotókat, kérdéseket kaptunk a moderátortól, majd a közönség kérdezhetett. Négyszer vetítették le a filmet, hatalmas, gyönyörű mozitermekben. Az egyik vetítésünkön volt vörös szőnyeg, utána egy hátsó ajtón mentünk ki, egy asztal előtt sorban álltak kis általános iskolások, és autogramot kellett osztani nekik. Hirtelen átfutott a gondolat bennem: „Úristen, mit írjak?” Különleges élmény volt.
A legjobb tapasztalatom, hogy noha hatalmas volt a pörgés − több mint 400 filmet vetítettek le a Berlinalén −, arra is odafigyeltek, hogy lehessen beszélgetni róluk. A szekciónk üdvözlőbuliján elkülönítettek egy részt, ahol nem szólt a zene, le lehetett ülni kapcsolatokat építeni. Szerveztek egy megbeszélést a Generation szekció mindhárom blokkjának rendezőivel is.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=4ZfveySPwPE[/youtube]
A beszélgetéseken mi érdekelte a közönséget?
Várható volt, hogy a 11 perces játékidő hosszú egy kicsit a gyerekeknek, iskolásoknak, mivel nincs a filmben dialógus. Az első pár kérdés általában arra irányult, hogy miért fekete-fehér, és hová mennek a gyerekek. Próbáltam visszakérdezni, hogy ők mit gondolnak. Az egyik srác úgy vélte, hogy egy koncertre mennek. Érdekes, én erre nem gondoltam volna. Sajnos a gyerekeknek nem jött át annyira a film, de voltak idősebbek is a vetítéseken, tőlük nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Az oklevélben szép szavakkal illették, „vizuális költeménynek” nevezték a filmem.
Eleve fekete-fehér alkotásban gondolkodtál?
Abszolút. Eleve úgy kerestem meg Ákost, hogy tudtam, nagyjából hogy fog kinézni a film. Rengeteg képet vittem neki, mutattam, hogy mit szeretnék. Gyorsan kitaláltuk, hogy képekben meséljünk, mert a szöveget túl direktnek éreztük. A hangulatról beszéltünk a legtöbbet.
A nagyjátékfilmek közé volt-e átjárás?
Annyira szoros volt a program, hogy pár filmet tudunk csak megnézni. Tetszett a Finding Vivian Maier, egy nagyon izgalmas dokumentumfilm egy amerikai fotográfusról, akinek a munkáit csak halála után láthatta a nagyközönség. A többi magyar résztvevővel is sikerült találkozni. Bucsi Rékával a Generation bulin, Császi Ádámmal pedig a Magyar Filmalap Európai Filmpiacra delegált standjánál. Ádám filmjét, a Viharsarok címűt meg is tudtuk nézni, de Réka filmjére, a Symphony No. 42. animációra sajnos nem jutottunk el.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=pumUHoRrAnQ[/youtube]
Mik a további terveid? Megpróbálnál külföldön boldogulni?
Egy kisjátékfilmet tervezek, az is az Alföldön játszódik majd, falusi környezetben. Lehet, hogy bajban lennék egy darabig, ha kikerülnék az alföldi környezetből, mondjuk, külföldre. Amikor Budapestre kerültem, akkor is éreztem, ez nem az én közegem, a nagyvárosnak más a ritmusa, bár végül ráéreztem a hangulatára. Mindenben meg lehet találni az érdekességet, kialakulhatnak történetek.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=PH7Pz4y4xgw[/youtube]
Hogyan kezdtél el filmezni?
14-15 éves voltam, amikor a Makói Videó és Művészeti Műhelybe kerültem. Először dokumentumfilmeket készítettem, de kisjátékfilmekkel is próbálkoztam. Nagyon sokat köszönhetek a makói műhelynek, jól kiépült kapcsolatrendszere van, több külföldi fesztiválon is szerepeltünk. Érettségi után a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára jelentkeztem mozgóképkultúra és médiaismeret szakra. Az itt készített diplomamunkám az El című film, amely most kijutott a Berlini Filmfesztiválra.
Mi mindennek kell összejönnie egy ilyen sikertörténethez?
Salamon András, a film konzulense elküldte a filmet a Filmalapnak, ahol azt mondták, vállalják a fesztiváloztatását. Berlin volt az első, ahová elküldtük, szerencsére rögtön be is válogatták. A kiutazásunkat a BKF támogatta, kint volt velem a film operatőre, K. Kovács Ákos is. Sokat beszélgettünk a fesztiválon a többi rendezővel, kaptunk pár tippet, hová érdemes jelentkezni, most kezd összeállni a fesztiválnaptár. Legközelebb valószínűleg Pozsonyba utazik a film.
Kint milyen élményeket szereztél?
A Generation szekcióba válogatták be a filmem, rövidfilm kategóriába. Ez egy gyermek- és ifjúsági kategória olyan filmekkel, amelyek fiatalokhoz szólnak. A vetítésekre is iskolás osztályok jöttek javarészt. 18 filmet választottak be a szekcióba, és három blokkban lehetett megtekinteni a műveket.
Mi a másodikban voltunk török, indiai, perui, brazil filmek és egy francia animáció társaságában. Lement egyben az egész blokk, 70-80 perc, aztán kihívták az alkotókat, kérdéseket kaptunk a moderátortól, majd a közönség kérdezhetett. Négyszer vetítették le a filmet, hatalmas, gyönyörű mozitermekben. Az egyik vetítésünkön volt vörös szőnyeg, utána egy hátsó ajtón mentünk ki, egy asztal előtt sorban álltak kis általános iskolások, és autogramot kellett osztani nekik. Hirtelen átfutott a gondolat bennem: „Úristen, mit írjak?” Különleges élmény volt.
A legjobb tapasztalatom, hogy noha hatalmas volt a pörgés − több mint 400 filmet vetítettek le a Berlinalén −, arra is odafigyeltek, hogy lehessen beszélgetni róluk. A szekciónk üdvözlőbuliján elkülönítettek egy részt, ahol nem szólt a zene, le lehetett ülni kapcsolatokat építeni. Szerveztek egy megbeszélést a Generation szekció mindhárom blokkjának rendezőivel is.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=4ZfveySPwPE[/youtube]
A beszélgetéseken mi érdekelte a közönséget?
Várható volt, hogy a 11 perces játékidő hosszú egy kicsit a gyerekeknek, iskolásoknak, mivel nincs a filmben dialógus. Az első pár kérdés általában arra irányult, hogy miért fekete-fehér, és hová mennek a gyerekek. Próbáltam visszakérdezni, hogy ők mit gondolnak. Az egyik srác úgy vélte, hogy egy koncertre mennek. Érdekes, én erre nem gondoltam volna. Sajnos a gyerekeknek nem jött át annyira a film, de voltak idősebbek is a vetítéseken, tőlük nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Az oklevélben szép szavakkal illették, „vizuális költeménynek” nevezték a filmem.
Eleve fekete-fehér alkotásban gondolkodtál?
Abszolút. Eleve úgy kerestem meg Ákost, hogy tudtam, nagyjából hogy fog kinézni a film. Rengeteg képet vittem neki, mutattam, hogy mit szeretnék. Gyorsan kitaláltuk, hogy képekben meséljünk, mert a szöveget túl direktnek éreztük. A hangulatról beszéltünk a legtöbbet.
A nagyjátékfilmek közé volt-e átjárás?
Annyira szoros volt a program, hogy pár filmet tudunk csak megnézni. Tetszett a Finding Vivian Maier, egy nagyon izgalmas dokumentumfilm egy amerikai fotográfusról, akinek a munkáit csak halála után láthatta a nagyközönség. A többi magyar résztvevővel is sikerült találkozni. Bucsi Rékával a Generation bulin, Császi Ádámmal pedig a Magyar Filmalap Európai Filmpiacra delegált standjánál. Ádám filmjét, a Viharsarok címűt meg is tudtuk nézni, de Réka filmjére, a Symphony No. 42. animációra sajnos nem jutottunk el.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=pumUHoRrAnQ[/youtube]
Mik a további terveid? Megpróbálnál külföldön boldogulni?
Egy kisjátékfilmet tervezek, az is az Alföldön játszódik majd, falusi környezetben. Lehet, hogy bajban lennék egy darabig, ha kikerülnék az alföldi környezetből, mondjuk, külföldre. Amikor Budapestre kerültem, akkor is éreztem, ez nem az én közegem, a nagyvárosnak más a ritmusa, bár végül ráéreztem a hangulatára. Mindenben meg lehet találni az érdekességet, kialakulhatnak történetek.
