Hétköznapok a halálgyárban

Rég lehettünk ilyen büszkék magyar filmre: a Cannes-ban a Zsűri Nagydíját elnyert Saul fia nem pusztán erős debütálás, de rögtön remekmű is.

Nem(csak) szerencse vagy tehetség, inkább sok munka szükségeltetik egy ennyire meggyőző bemutatkozáshoz. Nemes Jeles László 2007-es, díjnyertes rövidje, a Türelem legalábbis ezt bizonyítja. E kisfilm a Saul fia főpróbájaként is értelmezhető, a téma, a cselekmény és a stílus hasonlóságai egyaránt erre utalnak. A Türelem is a nácik uralma alatt játszódik, egyetlen karakterre koncentrál, őt követi egy hosszú, dialógus nélküli snittben. Nemes ugyanakkor láthatóan fejlődött is azóta: a címéhez hűen ráérős tempójú Türelem alkalmával kikísérletezett stílus ugyanis olajozottabban működik egy olyan nagyjátékfilmes történet szolgálatában, mint a Saul fia.



A Türelemhez hasonlóan a Saul fia is egy közelre fókuszált, szűk látószögű, régi 4:3-as képarányú beállítással indít. Noha e film már csak majdnem egysnittes, a stílus később sem változik, a kamera végig Sault követi. Tökéletes az összhang a cselekmény és a klausztrofób kameramunka között, hisz Auschwitzban járunk. A direktor hasonlóan használja a szűk képarányt, mint Xavier Dolan, aki egy viselkedészavaros tinivel zárta össze a nézőt a Mommy alkalmával. Iñárritu azért mosta össze egyetlen mozgalmas snitté a Birdmant, hogy érzékeltesse, micsoda felfordulás a színházi premiereket megelőző néhány nap, Nemes pedig a kvázi egysnittes forma segítségével a haláltábort ábrázolja soha véget nem érő, kiúttalan, kaotikus pokolként. A Visszafordíthatatlan a maga szédítő, gyomrot forgató kameramunkájával matiné ehhez képest. Nemes a történelem mélypontját stílszerűen kényelmetlen formanyelvvel mutatja be, ami a tökéletes ellentéte annak, amit Hollywood használ.

Saul vezetékneve Auslander, ami sokat elmond a karakterről. A német szó külhonit jelent, hangzásában hasonlít az outsiderre, ami annyit tesz: kívülálló. Egy jól megírt mozi főhősének épp efféle különcnek kell lennie, és Saul hibátlanul teljesíti a játékfilmek ezen követelményét. Eleinte csak egy a Sonderkommando tagjai közül, akiket – mint a „titkok tudóit” – arra kényszerítettek, hogy segédkezzenek az elgázosításokban. A tudásért és a különleges bánásmódért cserébe rövid úton kivégezték őket, és addig is a lehető legalantasabb, legembertelenebb munkát kellett végezniük. Míg azonban a kommandó többi tagja az életösztöntől hajtva lázadást tervez, Saul mással van elfoglalva. Az egyik gázfürdőt, ha csak ideiglenesen is, túlélte egy kisfiú, így testét a megsemmisítés előtt boncolni viszik. Saul küldetése ettől kezdve az, hogy eltemesse a fiút, akire saját gyermekeként hivatkozik. Nyitott a kérdés, hogy valóban a fiáról van-e szó, de a történet akkor művészi igazán, ha szó sincs családi drámáról, és a címszereplő ifjú jelképez valamit, függetlenül attól, hogy ki az apja. Ha Saul nem pusztán egy hozzátartozójához kötődik módfelett, hanem a megváltást keresi, vallási és narratológiai értelemben egyaránt.



A fiú sorsa egyedi, mert ideig-óráig túlélte a gázosítást, ennek köszönhetően lehet egyáltalán eltemetni a testét, ellentétben a többiekkel. Így aztán jelképezhet reményt, ellenállást vagy azok végét, de akár Saul megmaradt emberségét is. A főhősben – társaival ellentétben – nem sok életösztön maradt. Ha csak hiszi, hogy a gyermek a fia, akkor lelkileg megnyomorította a haláltábor. Csak hálni jár belé a lélek. Olyan, mint egy kísértet, akit egy égbekiáltó bűn és egy temetetlen holttest tart e világon, noha az utóbbi sem a sajátja. Küldetése ugyanakkor nem önmagáért van, rímel viszont Nemes missziójára, aki egy haláltábor hétköznapjait mutatja be. Célorientált főhőse ugyanis megszállottan teljesítené őrült küldetését, aminek során minden követ megmozgat, az író-rendezőnek pedig eközben bőven akad alkalma bemutatni Auschwitzot és rabjainak állapotát. Szubjektív szemszögből mesél, amivel keveset markol, de sokat fog.

A főhősre fókuszáló kameramunka és a képkereten kívülről hallatszó hangkavalkád sokat elmond Saulról, a környezetéről és a kettő viszonyáról is. Ami a képet illeti, a háttér – egy olajozottan működő halálgyár – horrorisztikus masszává mosódik össze, a hangsáv pedig náci ordításból, zokogásból, lövésekből és más torokszorító zajokból áll. Saul számára ez a mészárszék a napi rutin része, és csak úgy teremhető meg a vele való azonosulás, ha mi, nézők sem úgy látjuk a haláltábort, mintha először járnánk ott, ez indokolja tehát azt, hogy a szépen kidolgozott helyszín elmosódik a háttérben. Az sem utolsó szempont, hogy Saul nyilvánvalóan úgy védekezik az ép ésszel felfoghatatlan szörnyűségek ellen, hogy kizárja a külvilágot, elfordítja a fejét. Lehajtott fejjel jár, igyekszik tudomást sem venni a valóságról. A szubjektív jelenetezésnek köszönhetően sosem tudhatjuk, milyen látvánnyal fogunk szembesülni, milyen hangok ütik majd meg fülünket, ahogy Saul sem érezheti magát biztonságban. Noha nem annak szánták, e film horrorként is működik, újabb bizonyítéka annak, hogy a sejtetés hatásosabb, mint a megmutatás.

Pont: 9/10

Saul fia
Színes, magyar filmdráma, 107 perc, 2015
Rendező: Nemes Jeles László
Forgatókönyvíró: Nemes Jeles László, Clara Royer
Operatőr: Erdély Mátyás
Szereplők: Röhrig Géza (Saul Ausländer), Molnár Levente (Abraham), Urs Rechn (Biedermann), Zsótér Sándor (Orvos)
Bemutató dátuma: 2015. június 11. (Forgalmazó: Mozinet)
12 éven aluliaknak nem ajánlott