© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Isten és a holokauszt
Pawel Pawlikowski: Ida
Mit tartogat az ötvenes évek kommunista Lengyelországa a lecsúszott pártfunkcionáriusnak, és mit a naiv apácanövendéknek? A Rossellini- és Dreyer-filmeket idéző, régi vágású művészfilm az identitás, a vallás és a világégés kérdéseit járja körbe – pergő tempóban, fekete-fehérre stilizált képekben.
„Ezt Róza csinálta. Tarka ólomüveg a tehénszar mellett.” Az Ida e kijelentéshez hasonlóan ambivalens, antik gyöngyszem az ötvenes évekbeli kommunizmusról, vallásról, a holokausztról. Egy fekete-fehér, akadémiai dobozformátumban forgott művészfilm/road movie apácákról és pártfunkcionáriusokról, kommunistákról és ateistákról, parasztokról és flaneurökről, istenről és zsarnokságról, identitásvesztésről és -keresésről.
Nevezett Róza a címszereplő Ida édesanyja, aki a II. világháború során halt meg. Az ifjú novícia akkor szerez róla tudomást, mikor az apácafogadalom letétele előtt elutazik egyetlen élő rokonához, a szocialista rendszerben bíróként dolgozó Wandához. Az egykori államügyészt Vörös Wandaként ismerik, az ötvenes évek elején (feltehetőleg koncepciós perekben) küldte bitófára „a nép ellenségeit”, ’56 után viszont kegyvesztett lett. Tüskés modora egy idült alkoholistáé, akinek mégsem sikerült kiirtania magából azt a fenséges női tartást, ami egykor jellemezte.
Az Ida a nagyvilágra rácsodálkozó apácanövendék és a kiégett ateista bírónő útifilmje. Céljuk a család egykori háza, ahol megpróbálják kideríteni, mi történt Ida szüleivel a háború során. Az árvaként felnőtt, kereszténynek nevelt Idában látszólag feloldhatatlan konfliktust szül, hogy Lebensteinként, zsidóként anyakönyvezték. A csábítás is megjelenik, a fülledt, érzéki dzsessz (John Coltrane Naimája), a nagyvárosok közt kóborló szaxofonos, az alkohol, a cigaretta, az elegáns esti dresszek. Wanda csak eleinte tolja távol magától Idát, később levakarhatatlan cinizmusa ellenére is kibuggyan belőle valamiféle jól leplezett szeretet. A film az egymásnak tükröt tartó karaktereknek erről a kölcsönhatásáról szól, ahogy Wanda a leszállóágával, Ida az apácanevelde bezártságával vet számot.
Az Idában nincsenek nagy kérdések, se nagy válaszok. A szülőhazájába visszatérő és első lengyel filmjét rendező Pawel Pawlikowski elharapott beszélgetésekből, jól célzott utalásokból bontja ki a karakterek viszonyrendszerét, az ötvenes évek Lengyelországának hatalmi hierarchiáját, a keresztények, zsidók, ateisták egymással ellenséges légkörét. A vidéki keresztények automatikus védelmi mechanizmusként lökik ki magukból a zsidókat és a Holokauszt emlékét. Szerencsére Pawlikowski ritkán látott szögből közelít a témához, nem a kishitű szervilizmusra és nem is a világmentő hévre, inkább a zsidóóvóban megcsomósodó félelemre osztja a főszerepet.
Az Ida azonban nem holokauszt-film, a tragédiának csak az utóhatását szellőzteti meg. Sokkal inkább szól a zárt, hierarchikus rendszerekben – zárdában, diktatúrában – élők személyiségéről és az akkori Lengyelországot szétmaró bűntudatról. Pawlikowski képi világa a korabeli filmeket idézi, az 1:37-es, „dobozszerű” képarányt, a monokróm színvilág pedig a rezsim miliőjét tükrözi vissza. Pazar kiállítású, precízen komponált a film, a keretezés legalább annyit állít az emberekről, mint a dialóg. Ahogy Kertész a nyelvet roncsolta a Sorstalanságban, úgy Pawlikowski a beállításait „rontja el”, általában mellmagasságban vágja el és a kép aljára komponálja az embereket. Képei így az ég, a plafon felé nyitottak, de nem azért, hogy valamiféle transzcendens jelentést sugalljanak (bár hangsúlyos szerepet kap az olykor misztikus táj), hanem hogy elveszejtsék, összenyomják az embereket az őket bekebelező környezetben.
A film kifutása szerencsére nem a trailerben vázolt, közhelyes utat követi, és nem a világi létbe belecsábuló apácáról szól. Szűkszavúsága és rövid játékideje miatt a megpendített témákat ugyan nem fejti ki teljes mélységükben, de Ida útját precízen rajzolja fel az ártatlanságtól az élet megtapasztalásáig. Hatását pedig pont az ökonomikus rendezésből és kizökkent képi világa ellenére is esztétikus kivitelezéséből nyeri. Pawlikowski (Az utolsó menedék, Szerelmem nyara, Titkok Párizsban) legjobb filmje egyben az év eddigi legerősebb, legérdekesebb „művészfilmje” is.
Pont: 9/10
Ida
Fekete-fehér, feliratos, lengyel-dán filmdráma, 80 perc, 2013
Rendező: Pawel Pawlikowski
Forgatókönyvíró: Pawel Pawlikowski, Rebecca Lenkiewicz
Operatőr: Ryszard Lenczewski, Lukasz Zal
Szereplők: Agata Trzebuchowska (Anna nővér - Ida Lebenstein), Agata Kulesza (Wanda Gruz)
Bemutató: 20 14. szeptember 11.
(Forgalmazó: Mozinet)
Nevezett Róza a címszereplő Ida édesanyja, aki a II. világháború során halt meg. Az ifjú novícia akkor szerez róla tudomást, mikor az apácafogadalom letétele előtt elutazik egyetlen élő rokonához, a szocialista rendszerben bíróként dolgozó Wandához. Az egykori államügyészt Vörös Wandaként ismerik, az ötvenes évek elején (feltehetőleg koncepciós perekben) küldte bitófára „a nép ellenségeit”, ’56 után viszont kegyvesztett lett. Tüskés modora egy idült alkoholistáé, akinek mégsem sikerült kiirtania magából azt a fenséges női tartást, ami egykor jellemezte.
Az Ida a nagyvilágra rácsodálkozó apácanövendék és a kiégett ateista bírónő útifilmje. Céljuk a család egykori háza, ahol megpróbálják kideríteni, mi történt Ida szüleivel a háború során. Az árvaként felnőtt, kereszténynek nevelt Idában látszólag feloldhatatlan konfliktust szül, hogy Lebensteinként, zsidóként anyakönyvezték. A csábítás is megjelenik, a fülledt, érzéki dzsessz (John Coltrane Naimája), a nagyvárosok közt kóborló szaxofonos, az alkohol, a cigaretta, az elegáns esti dresszek. Wanda csak eleinte tolja távol magától Idát, később levakarhatatlan cinizmusa ellenére is kibuggyan belőle valamiféle jól leplezett szeretet. A film az egymásnak tükröt tartó karaktereknek erről a kölcsönhatásáról szól, ahogy Wanda a leszállóágával, Ida az apácanevelde bezártságával vet számot.
Az Idában nincsenek nagy kérdések, se nagy válaszok. A szülőhazájába visszatérő és első lengyel filmjét rendező Pawel Pawlikowski elharapott beszélgetésekből, jól célzott utalásokból bontja ki a karakterek viszonyrendszerét, az ötvenes évek Lengyelországának hatalmi hierarchiáját, a keresztények, zsidók, ateisták egymással ellenséges légkörét. A vidéki keresztények automatikus védelmi mechanizmusként lökik ki magukból a zsidókat és a Holokauszt emlékét. Szerencsére Pawlikowski ritkán látott szögből közelít a témához, nem a kishitű szervilizmusra és nem is a világmentő hévre, inkább a zsidóóvóban megcsomósodó félelemre osztja a főszerepet.
Az Ida azonban nem holokauszt-film, a tragédiának csak az utóhatását szellőzteti meg. Sokkal inkább szól a zárt, hierarchikus rendszerekben – zárdában, diktatúrában – élők személyiségéről és az akkori Lengyelországot szétmaró bűntudatról. Pawlikowski képi világa a korabeli filmeket idézi, az 1:37-es, „dobozszerű” képarányt, a monokróm színvilág pedig a rezsim miliőjét tükrözi vissza. Pazar kiállítású, precízen komponált a film, a keretezés legalább annyit állít az emberekről, mint a dialóg. Ahogy Kertész a nyelvet roncsolta a Sorstalanságban, úgy Pawlikowski a beállításait „rontja el”, általában mellmagasságban vágja el és a kép aljára komponálja az embereket. Képei így az ég, a plafon felé nyitottak, de nem azért, hogy valamiféle transzcendens jelentést sugalljanak (bár hangsúlyos szerepet kap az olykor misztikus táj), hanem hogy elveszejtsék, összenyomják az embereket az őket bekebelező környezetben.
A film kifutása szerencsére nem a trailerben vázolt, közhelyes utat követi, és nem a világi létbe belecsábuló apácáról szól. Szűkszavúsága és rövid játékideje miatt a megpendített témákat ugyan nem fejti ki teljes mélységükben, de Ida útját precízen rajzolja fel az ártatlanságtól az élet megtapasztalásáig. Hatását pedig pont az ökonomikus rendezésből és kizökkent képi világa ellenére is esztétikus kivitelezéséből nyeri. Pawlikowski (Az utolsó menedék, Szerelmem nyara, Titkok Párizsban) legjobb filmje egyben az év eddigi legerősebb, legérdekesebb „művészfilmje” is.
Pont: 9/10
Ida
Fekete-fehér, feliratos, lengyel-dán filmdráma, 80 perc, 2013
Rendező: Pawel Pawlikowski
Forgatókönyvíró: Pawel Pawlikowski, Rebecca Lenkiewicz
Operatőr: Ryszard Lenczewski, Lukasz Zal
Szereplők: Agata Trzebuchowska (Anna nővér - Ida Lebenstein), Agata Kulesza (Wanda Gruz)
Bemutató: 20 14. szeptember 11.
(Forgalmazó: Mozinet)
