Jégbe fagyott idő

A rendező nyomatékosan vallja, hogy az öregemberfilm és a queer mozi rengeteget árul el az emberek egymás iránti kötődéséről: hűen prezentálja, ki-ki hogyan kommunikál társával, és ez hová vezet. Ahogy a Hétvégében Russell és Glen melankolikus románcba torkolló homoerotikus viszonya, egyéjszakás, mégis örök, eltéphetetlen köteléke, úgy a 45 évben Geoff és Kate évtizedes együttléte is a fenti kérdésekkel játszik el – a kapcsolat hossza lényegtelennek hat, ha a bensőnkben dúló viharokat kell csitítani, ha a párbeszéd súlyos gondokat tisztázhat.

Haigh hálás auteur-témái – köztük jelen és múlt viszonyának boncolása – új művében sem hevernek parlagon. De a 45 év nemcsak azért jól sikerült darab, mert precízen szőtt cselekményében a régmúlt árnyai rávetülnek a jelenre, hanem azért is, mert ez az eljárás a karaktereket játszó színészekre is kiterjed. Ahogy Geoff régi szerelmének gleccserbe fagyott holtteste előkerül, és ez kapcsolatuk átértékelésére készteti az idős házaspárt, úgy a férfit alakító Tom Courtenay is furcsán átszíneződik saját színészmúltjával. Szemünk elé tárul A hosszútávfutó magányossága lázadó munkásfiatalja, ötvenhárom év múltán előttünk áll egy értelmiségi, bölcs, ősz úriember – azaz óhatatlanul összemosódik a színész múltja a filmbéli figura régi napjaival. Ez jellemző Charlotte Rampling fellépésére is – fiatal, csábos femme fatale-ból válik poétikus, sokat látott asszonnyá. Az idő transzformáló ereje lassan csordogál, ráérős, leheletfinom snitteken épülnek meg ismét a hátrahagyott válaszutak. A 45 év szürke, csapadékos képei szomorúságot közvetítenek, de egy-egy apró fénypászma átengedheti a múlt örömét is, és talán felvillanthat valamiféle reményt az utolsó napokra. Kérdés persze, ez a remény mennyire indokolt.



Valami elpusztul – a nagybetűs Szerelem kérdőjeleződik meg a filmben, mely David Constantine In Another Country című novelláján nyugszik. Bohém fiatalság és fásult hajlott kor feszülnek egymásnak, de Haigh nem foglal állást egyértelműen, hogy a kétely mellett jut-e hely a megnyugvásnak, a megbocsátásnak. A végső, évfordulós jelenet dala „tisztátalan”, karcos és felemelő egyszerre – zseniális indexe a „megbocsátok, de nem felejtek” hozzáállásnak. Előfordulhat, hogy behegednek a sebek, rendbe jön, aminek kell, ám vélhetően nyoma marad a nemrég csendesen, halk szavakban feltört csúf vallomásoknak is. Melankólia uralkodik: fájdalom és csoda egymás társai. Courtenay és Rampling kiváló alakításában ugyancsak ez tükröződik. Arcukon vidámság ül, amit rezignáció vált fel, de az később ismét boldogsággá változhat, vagy épp fásultsággá nőhet. A 45 év bravúros körtánc az idő dallamára, keringő a tekintetekre írt érzelmek körül – ez nemcsak a színészveteránok, de Haigh zsenijét is dicséri.

Legutóbb a Haneke jegyezte Szerelem számolt le kíméletlenül a dicső öregkor illúzióival. Bár Haigh nem testileg, szellemileg vegetáló időseket láttat, és filmjének atmoszférája is más, konklúziója hasonló, mint Hanekéé – de legalábbis nem biztos, hogy üdvösebb. A múlt behatolt a jelenbe, a jégtömbbe zárt közel ötven év óhatatlanul érezteti hatását a házasságon.



Pont: 8/10

45 év (45 Years)

Színes, feliratos angol filmdráma, 95 perc, 2015

Rendező: Andrew Haigh

Forgatókönyvíró: David Constantine (eredeti mű), Andrew Haigh

Operatőr: Lol Crawley

Szereplők: Charlotte Rampling (Kate Mercer), Tom Courtenay (Geoff Mercer), Geraldine James (Lena), Dolly Wells (Charlotte), Richard Cunnigham (Mr. Watkins)

Bemutató dátuma: 2015. október 1. (Forgalmazó: Cirko Film)