Egymásra találni a káoszban

A Jupiter holdja az első nagyjátékfilmed. Izgultál a forgatás előtt?

Nem nagyon volt időm izgulni, mert a forgatás előtt nem sokkal derült ki, hogy én játszom majd Aryant. De persze volt egy egészséges várakozás bennem.

Mi volt számodra a legnagyobb különbség a forgatáson a színházi munkákhoz képest?

A színházban úgy kell megszólalni, hogy a tizenhetedik sorban is hallják. Filmben egészen apró mozulatok, pilantások is látszanak. Ha, mondjuk, van egy közeli beállítás, elég a szemednek megmozdulnia. Illetve több beállításra van lehetőség, és sokkal több perspektívából lehet megmutatni egy karaktert.

Nehéz volt átállni a filmes játékmódra?

Persze, ez egy folyamat volt nálam, abszolút meg kellett szokjam. Azért az nem egy hétköznapi helyzet, hogy tőled maximum három méterre ott mozognak emberek, ott a kamera. Eközben kell ugyanazt az átélést produkálnod, mint a színházban. Ez nem egyszerű, de miután megszoktam, már nem is foglalkoztam a kamerával. És a csapat is nagyon jó volt – nemcsak az operatőr és segédoperatőrök, hanem az egész stáb segítette, hogy ne érezzem magam egy percig sem kellemetlenül. Teljesen el tudtam engedni magam.

Volt valaki az alkotók között, akivel különösen vártad a közös munkát?

Ismertem Munduczó Kornél filmjeit és rajtuk keresztül Rév Marcell munkáit. Csodálatos, ahogy a képeket kitalálják. Mivel nagyon a végén csöppentem bele a filmbe, nem tudtam, kik szerepelnek majd benne.

A forgatás során a rendezőnek és az operatőrnek mennyire voltak határozott elképzelései, és mennyit kísérleteztetek?

Nem tudom, hogy csak Kornél dolgozik-e ennyire szabadon, de szerintem a filmezés abból a szempontból élesebb a színháznál, hogy nem nagyon van idő pepecselni, mert külső helyszínen egyszerűen lemegy a nap. Volt forgatókönyv, de ha bármilyen ötlet jött, természetesen kipróbáltuk. A színházban van egy próbafolyamat, általában egy, legfeljebb két-három hónapba telik egy előadást elkészíteni. Filmben szerintem nagyon ritka, hogy egy jelenetet több napig tudnak felvenni – szerencsére ennek ellenére is kipróbálhattunk dolgokat.

A szintén Mundruczó Kornél rendezte Látszatélet című színdarabban is felmerülnek a filmbéli témák: az általad játszott karakter egy fiatal fiú, aki nem találja a helyét a világban, ráadásul üldözik is. Tudtál valamit meríteni ebből a szerepből, vagy egészen máshonnan közelítettél a filmhez?

Annyiban hasonló a két karakter, hogy a fiú az előadásban lelép otthonról, mert az identitását keresi. Úgy dönt, hogy eldobja azt, aki ő, otthagyja az addigi mindennapjait, és helyette látszatéletet él. Lényegében menekülésről van szó. A filmben szintén megjelenik a menekülés, de kevésbé lelki, inkább fizikai jellegű – a bombázás és a háborúk elől való, kényszerű menekülés ez. Akkor kapcsolódunk be a történetbe, amikor Aryan Magyarországra érkezik, de persze magamban felépítettem, honnan jött, hogy kelt át a határokon, kikkel utazott együtt, kik segítették… Sőt, összehoztak pár olyan fiúval, akik tényleg el tudták mesélni, hogyan érkeztek az országba, mi a történetük. Vagyis a menekülés azonos toposz a darabban és a filmben, de teljesen máshonnan megközelítve.

Melyiket volt nagyobb kihívás: a film akciójelenetiben helytállni, vagy egy ilyen lélektanilag összetett karaktert hitelesen megformálni?

A kettő együtt mozgott, az összes repülésnél ott élt a lélektan is. Az autós üldözésben és a lövöldözős részeknél nyilván az akció a fontos, de az én akciójeleneteimben a lélektannak is ott kellett lennie. Nem volt egyszerű, mert például a repüléshez fizikai koncentráció kell, technikailag topon kell lenni, de közben a lelki jelenlét is fontos.

A filmben végig angolul beszélsz, ez nem okozott nehézséget?

Nem, mert a menekült fiúk, akikkel én találkoztam, szerintem pont úgy törik az angolt, mint én.

A karakteredben van egyfajta kettősség: a rendkívüli helyzetben szinte felnőttként kellene helytállnia és komoly döntések sorozatát meghoznia, közben ott van benne a gyermeki ártatlanság is.

Szerintem ez a fiú nem sok döntést hoz, inkább csak sodródik a filmben. Összehozza a sors ezzel az orvossal, aki dönt helyette, és belerángatja helyzetekbe. Nem azért nem ő hozza a döntéseket, mert képtelen rá, hanem egyszerűen olyan nagy a káosz körülötte, hogy nincs rá lehetősége. Nincs miből választania. Egyetlen célja, hogy elveszített apukáját megtalálja, és eljussanak valahová, ahol az emberek nem ölik egymást.

A Jupiter holdja sok témából építkezik: megjelennek vallási vonatkozások, a menekültkrízis és egy általánosabb fiatalkori útkeresés is. Számodra elsősorban miről szól a film ?

Ez a történet egy olyan világban játszódik, ahol óriási a káosz és a zavarodottság. Az emberek nem tudják, mihez viszonyuljanak, nincsenek morális és erkölcsi alapok. Mindenki nagyon magányos, és nem megélik, hanem túlélik az életet. Nem figyelünk oda a másikra, nem figyelünk oda a pillanatokra. Pedig – ha romantikus akarok lenni – lehet csodának nevezni például a napsütést is. Szerintem annyi a film üzenete, hogy ebben a káoszban hogyan találunk újra egymásra. Rá kellene döbbenni, hogy nem az egymásnak feszülés és a nyerészkedés, hanem a harmónia megteremtése a közös érdek.

Nemrég végeztél a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Mik a terveid a közeljövőben, miben láthatunk majd?

Most szerződtem az Örkény Színházba, júniusban végig a IV. Henrik et próbáljuk, amit Mácsai Pál rendez. A Látszatélettel részt veszünk a POSZT-on, illetve turnézunk is vele Európában – most jöttem Oroszországból, nemsokára megyünk majd Zürichbe és Hollandiába. Ezen kívül a Belvárosi Színházban játszom a Száll a kakukk fészkére előadásban. Ha pedig megkeresnek egy újabb filmmel, szívesen vállalom majd.