Úttalan utakon

Lett volna potenciál Nadine Labakinak a cannes-i zsűri díját elnyert Kafarnaumjában. Női sorsokon keresztül, enyhe melankóliával és életörömmel festett, magic hourben (napkeltekor, napnyugtakor észlelhető narancsos ragyogáskor) fotografált Bejrút-portréja(Karamell), valamint a 2011-es Lüszisztraté-átirata (És most merre?) után társadalmilag rendkívül érzékeny dráma és nevelődéstörténet ötvözetébe fogott, ám egyik témát sem hagyja kiteljesedni.

Parlagon hever számtalan igencsak érdekes felvetés: a film egyszerre regélne Zain, a tizenkét éves libanoni fiú öntudatra ébredéséről, bírálná a ridegségen, olykor bántalmazáson is nyugvó patriarchális és matriarchális berendezkedéseket, az elesettek felé fordulók gyengédségéről sem kíván lemondani, plusz poétikus atmoszférát csempészne a szürke épülettömbök szimbolizálta rögvalóságba. Labaki műve csupán részeiben hathatós, egészében cseppet sem: a Kafarnaum hihetetlenül fókusztalan, belső konfliktusokat ügyetlenül kezelő karakterdráma, amely utcafilmként, neorealista örökséget cipelő szociodrámaként ugyancsak a felszínt karcolgatja.

Látszólag tűnik csak összetettnek az alkotás, valójában pusztán témákba kap, jelzésértékűen utal égető problémákra. Zain (akit a 2016-os forgatás idején tizenkét éves, írástudatlan, mára norvég útlevéllel rendelkező, iskolába járó amatőr Zain Al Rafeea kelt életre jobbára meggyőzően) barátjául fogadja az etiópiai menekült Rahilt, így Labaki a kisfiú tettein keresztül is voksol a feminizmusra. A főszereplő gyerek egyszerre apaként, mentorként, barátként öleli keblére az afrikai lány gyerekét, vagyis a Kafarnaum erkölcsi tartásról szóló tanmeseként is szeretne érvényesülni – nem szólva a tárgyalótermi kerettörténetről, amelyben maga a rendezőnő játssza a kisfiú oldalára álló, őt képviselő ügyvédnőt Zain révbe érésének, határozott felnőtté lényegülésének utolsó stációjaként.

Kis hősünk talpra állása korábban is bizonyítást nyer: feltalálja magát Bejrút lepukkant utcáin, bölcsen, érzelmeit iránytűként használva nő romlott környezete fölé, önmagára lelésének árulkodó jelei a száját elhagyó svungos verbális visszavágások szemben a tudatlan, konzervatív értékrendszerét ütéssel, kitagadással gyerekekre testáló fásult szülőgenerációval. Noha mindez remekül hangzik, a Kafarnaum érdektelenül rendezett, szenvedélymentes epizódokra fektet hangsúlyt, sosem izzik a Zain lázadását hevítő düh, alig hatja át a perifériára szorultak iránti empátia. Átkötések nélküli, gyakorlatilag ad hoc módon egymás mellé rendelt vándorlásepizódok halmozódnak: a főszereplők ide-oda csellengnek, ám céltalan kóborlásukból elvész az igazi tét. Labaki később ezt felül is írja: Zain kiemelkedhet a legrosszabból, így bóklászása, majd észlelése nyomatékos irányt kap.

Nyers, illúziómentes pillanatképként hitelesebbnek tűnne a Kafarnaum, és bár a rendezőnő olykor mintha nagyon is tisztában lenne ezzel, fals módon lírai realista betétekkel, szüremlő napfénnyel, lassításokkal emel szobrot a főalak kitartása előtt. Hitelességét aláássa a manipuláció, ez ráadásul különösen feltűnő, ha a film egyik centrális kérdésfelvetésére ügyelünk – Zain ugyanis azért citálja törvény elé felmenőit, mert világra hozták. Sutba vetettségére reflektál a fiú fellépése, vagyis az őt sokáig foglyul ejtő pesszimizmusról panaszkodik. Csakhogy mivel erre egyrészt Labaki rendezése legfeljebb szőrmentén utal, hősünknek nehéz drukkolni, másrészt a mozi pro choice-üzenete bicsaklik meg Zain példaképpé duzzasztásával. Egyenes gerinccel viseli passióját, így logikátlan az élet utólagos tagadása – a Kafarnaum önmaga ellen dolgozik.

Labaki műve ráadásul egy napjainkban szinte trenddé váló, talmi szerzői filmes attrakcióval él: a Lukas Dhont-féle Lány és az Alfonso Cuarón jegyezte Roma nyomában settenkedve látványossággá formálja költői hatáskeltő motívumait, verőfényes snitteket emel vezérmotívumokká, miközben eszébe sem jutnak a saját szereplői, legyint a cselekmény humán tartalékaira. Fél igazán karcos maradni a Kafarnaum (találó eredeti címén: Káosz) és igazán testközelbe hozni a nyomasztó valóságot, bátortalansága révén pedig csaknem lehetetlen karaktereihez és fennen harsogott üzenetéhez közelebb férkőzni.

Pontszám: 5/10

Kafarnaum (Capharnaüm)
Színes, feliratos libanoni-amerikai filmdráma, 121 perc, 2018
Rendező: Nadine Labaki
Operatőr: Christopher Aoun
Szereplők: Zain Al Rafeea (Zain), Yordanos Shiferaw (Rahil), Boluwatife Treasure Bankole (Yonas), Kawsar Al Haddad (Souad), Fadi Kamel Yousef (Selim)
Bemutató dátuma: 2019. február 7. (Forgalmazó: Mozinet)
Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!