Ruben Brandt úton a világhírnév felé

November 15-től látható a hazai mozikban a Ruben Brandt, a gyűjtő című egészestés magyar animációs film. A produkció rendezője a szlovéniai születésű, 1989 óta Magyarországon élő képző- és animációs művész, Milorad Krstić. Az egyedi látványvilággal rendelkező, popkulturális utalásoktól hemzsegő akció-thrillerben egy rejtélyes bűnbanda ellopja a világ leghíresebb múzeumainak legértékesebb képeit. A rablássorozat mögött Ruben Brandt pszichológus-művészetterapeuta áll, akinek lidérces rémálmaiban kedvenc művészeti alkotásai jelennek meg. A film szerepel a huszonöt alkotás között, amelyet neveztek a legjobb egész estés animációs filmek Oscar-díjára. Az Egyesült Államokban is bemutatják majd, és érdekesség, hogy a karakterek az angol nyelvű változatban is a magyar színészek hangján szólalnak meg.

Egy interjúban mesélted, hogy azokban a produkciókban veszel részt, amelyben olyan emberek dolgoznak, akiknek elképzelései egybevágnak a tiéddel. Azonnal igent mondtál, amikor megkerestek a lehetőséggel, hogy te lehetsz Ruben Brandt hangja?

Egy castingügynökségen keresztül kerültem a produkcióba. Először Kowalski angol hangjaként hallgattak meg, amikor a film még nem volt kész. Teljesen el voltam ájulva a koncepciótól, nagyon izgalmasnak találtam a történetet, és örültem, hogy megkerestek a lehetőséggel. Milorad Krstic-csel már korábban is dolgoztunk együtt, A csodálatos mandarin című rövidfilmnek ő volt a látványtervezője. Akkor láttam az első jeleneteket a filmből, amikor rápróbáltuk az angol szöveget, és teljesen magával ragadott a képi világ, amit Miloradék megálmodtak. Később megkaptam a hírt, hogy Kowalski helyett Ruben Brandt hangját kölcsönözhetem, ami óriási megtiszteltetés (Kowalski szinkronhangja végül Márton „Kor” Csaba lett – a szerk.).

Sokszor említetted, hogy különc és visszahúzódó fiatal voltál. A film címszereplője szintén különc karakter, egy lopott festményeket gyűjtő terapeuta.

Valóban, ilyen szempontból vissza kellett nyúlnom saját fiatalkoromhoz. Brandt egy magába forduló, elegáns, Kowalski karakteréhez képest visszafogottabb figura. A filmnek abban a szakaszában vettük fel a szinkront, amikor a karakterek még nem volt véglegesek, gyakorlatilag csak skiccek formájában léteztek. A szöveg felolvasása közben volt lehetőségem átlényegülni, így valamilyen szinten az én hangom is inspirálta Ruben Brandt figuráját.

A magyar színészek gyakran említik, hogy ma már nincs annyi idő egy szinkronmunkára, mint régen, ami a minőség rovására megy. A Ruben Brandt, a gyűjtő esetében mennyire szorított az idő?

Bőven volt időnk. Ha jól emlékszem, az angol szinkront három nap alatt vettük fel, utána a magyar szövegeket már sokkal könnyebb volt rögzíteni. Nagyon jó kis gárda gyűlt össze a szinkron során is.

A filmről már több külföldi kritika is megjelent. Amerikában milyenek a visszajelzések a szakmán belül?

Az Egyesült Államokban még nem mutatták be az alkotást, de abszolút pozitívak a sajtóvisszhangok. Az egyik amerikai mozis portál szerint jók az esélyek rá, hogy a Ruben Brandt, a gyűjtő bekerüljön az Oscar-díj szűkített, ötös listájára, ami nyilván nagy büszkeség lenne. Mint októberben kiderült, a Sony Pictures Classics megvette a film észak-amerikai és latin-amerikai forgalmazási jogait, ami szintén nagy szó.

Mit jelent számodra a siker?

Nem a sikerrel foglalkozom. A színészet számomra hivatás, hobbi, önkifejezési forma. Minden szegmense érdekel, és szerencsére volt is lehetőségem kipróbálni magam többféle produkcióban: játszottam színházban, filmben, tévében, a Ruben Brandt, a gyűjtőben pedig lehetőségem nyílt a hangomat adni egy eredeti, izgalmas produkcióhoz, ami ráadásul a magasművészetet hirdeti ironikus James Bond-jeleneteken keresztül, populáris köntösbe bújtatva. Az előttem álló időszakot is izgatottan várom: november 28-án az Egy fess pesti este című vacsoraszínházi műsorban debütálunk a Valami Swing zenekarral az Orfeumban, ahol a ’20–’60-as évek magyar – nem csak – filmzenéi csendülnek fel. A dalok a múltba repítenek ugyan, de leporolva, gypsy-swing lüktetést adunk nekik.

Leadfotó: Császár Bálint