Kedélyes rasszizmus

Különös film az Aferim!: rasszizmusról, rabszolgaságról nem szoktak humorral mesélni, pláne nem ilyen csípőssel. Radu Jude filmjében ráadásul a humor nem – vagyis nem csak – a paródia eszköze, a közeget, a karaktereket, a történeteket nem teszi súlytalanná az irónia. Sőt.



A 19. századi Havasalföldön, kopár hegyek alatt, vásárok forgatagában, tanyák magányában járunk, miközben Costandin, a pandúr a szökött cigány rabszolga, Carfin után kutat fia, Ionita segítségével. Carfin azért szökött meg a bojár – a nemes földesúr – birtokáról, mert annak felesége rávetette magát, földre teperte a pajtában, és ezért a gazda rajta állt volna bosszút.

Eseménytelen film az Aferim!: egyszerű emberek baktatnak benne lóháton, és beszélgetnek. Afféle történelmi road movie bontakozik ki, amely a korabeli román társadalomról rajzol keresztmetszetet. Amilyen száraznak hangzik ez, annyira szórakoztató – vígjátékon se lehetne többet nevetni. Jude bravúrja, hogy ezt a történelmi hűséggel, precizitással éri el. A vásznon nem színészeket és nem is hősöket, hanem szimpla gondolkodású embereket látunk, akik káromkodással, átkozódással kommunikálnak, babonákról beszélgetnek, az apa pedig évszázados szólásokkal, mondásokkal okítja fiát. Minden gondolatuk, minden tettük 19. századi, ami mai szemmel gyakran hat viccesnek. „Éljen három napig, tegnapelőttől számítva”, köpi az egyik szembejövő után Constandin, „baszd meg anyád húsvétját”, mondja máskor. Vaskos, cirádás káromkodásoknak nincs híján a film, mai tinédzserek is okulhatnak belőle, persze szigorúan antropológiai célzattal.



Az igazi humor máshol van, de az is hasonlóan kényelmetlen – a beszűkült világképen lehet nevetni, a sztereotípiákon, előítéleteken. Valószínűleg igaza van Judének: észérvek ebben a témában mit sem érnek, a humor hatásosabb, mert szembesít a rasszista gondolkodásmód logikátlanságaival, képtelenségeivel. Az Aferim! azt mutatja meg, milyen mélyre ágyazódik be a kelet-európai társadalmakba az előítéletes, idegengyűlölő mentalitás, és hogyan legitimálja azt a vallás, a világi hatalom, a paraszti hiszékenység. „Emberek-e a cigányok?”, kérdezi Constandin a pópát, „a cigányok igen, csak a zsidók nem”, válaszolja az kapatosan, és az „óriászsidókról” mesél, Isten első emberteremtési kísérletéről, akik félresikerültek, de azóta összementek, és köztünk járnak.

Constandin pandúr a kor embere, aki tisztességesnek tartja magát, mert csak azt verte meg, akit muszáj volt. Tényleg kedvesebb az átlagnál, bár törököt, angolt, görögöt, cigányt a búsba kíván, de valahol mélyen érzi, nincs rendben az, ha kiszolgáltatják az ártatlan Carfint a bojárnak. Fia említi meg, a naiv, ártatlan Ionita, talán mégis tenniük kéne valamit, de hamar elvetik a gondolatot. „Az ember úgy él, ahogy lehet, nem úgy, ahogy akar”, hangzik az utolsó atyai bölcsesség. Élni kell, és ez fontosabb, mint erkölcsösnek maradni, gondolhatja Constandin, aki betűhíven követi a törvényt, ezzel csitítja lelkiismeretét. A feje felett döntöttek, ő nem szólhatott bele, mi a szabály, ezért nem is érdekli, mi van benne.

Archaikus világ az Aferim!-é, de talán nem meglepő, hogy tökéletesen rezonál a maira. A kisember, aki nem érzi magáénak a törvényeket, aki azt szajkózza, amit felülről a szájába adnak az okosok, aki sajnálja kicsit a cigányt, de zsebre teszi az érte járó aranyat. Magyarul: aki jót akar, de rosszat cselekszik. A profán káromkodások, a másokról tákolt sztereotípiák, a kedélyes rasszizmus − valahogy kényelmetlenül ismerős az egész. Csak a történelmi közeg jelent újdonságot a filmvásznon, a romániai cigányok rabszolgasorsáról még nem készült film, legalábbis olyan nem, amit ennyire messzire repített volna a híre.



Románia az Aferim!-et nevezte az Oscar-versenybe, és a film bekerült a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába is, ahol Jude Ezüst Medvét kapott. Megérdemelten: történelmi-társadalmi portréja éleslátó, pontos, szikár. Hihető világot teremt, a kaotikus dialógusok, a lassan csordogáló, epizodikus történet, a maró irónia miatt olyan, mintha csak Robert Altman rendezett volna román új hullámos filmet.

Mégis, az Aferim! tipikusan olyan film, amit könnyebb értékelni, mint szeretni. Hiába humoros, nem nehéz kívül rekedni a világán. Jude is három lépés távolságot tart tőle, a karaktereit messziről fényképezi, nagytotálokba komponálja, az arcokról alig mutat közelit. Nem is kell, de nem is lehet azonosulni az emberekkel, a fekete-fehér színvilág is történelmi távlatba helyezi a történetet. Sok helyen pedig száraznak, tételszerűnek hat a film, csak a végén csal ki érzelmeket a nézőből – igaz, akkor erőseket.

Pontszám: 7/10

Aferim! (Aferim!)
Színes, feliratos, román filmdráma, 108 perc, 2014
Rendező: Radu Jude
Forgatókönyvíró: Radu Jude és Florin Lăzărescu
Operatőr: Marius Panduru
Vágó: Catalin Cristutiu
Szereplők: Teodor Corban (Costandin), Mihai Comanoiu (Ionita), Cuzin Toma (Carfin), Alexandru Dabija (Iordache Cîndescu)
Bemutató: 20 15. október 22. (Forgalmazó: Mozinet)