© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Kincs ez a film!
Corneliu Porumboiu: A kincs
A román új hullám egyik legelismertebb író-rendezője, Corneliu Porumboiu új filmje első látásra könnyed családi vígjáték, valójában azonban keményvonalas szerzői művészfilm. De akárhogy tekintsünk is rá, A kincs igazán kiemelkedő alkotás.
A román új hullám egyik legelismertebb író-rendezője, Corneliu Porumboiu új filmje első látásra könnyed családi vígjáték, valójában azonban keményvonalas szerzői művészfilm. De akárhogy tekintsünk is rá, A kincs igazán kiemelkedő alkotás.
Costi családapa, aki imádja kisiskolás fiát. Egy este épp Robin Hood meséjét olvassa neki, amikor bekopog a szomszéd, és kölcsönkér egy nagyobb összeget, mert eladósodott, és elveszítheti a lakását. Costi maga sincs túlságosan eleresztve, ezért visszautasítja a kérést, a szomszéd azonban nem hagyja annyiban: bevallja, hogy a nagy summa fémdetektorra kell, mert meg akarja keresni a kincset, amit egy vagyonos őse ásott el vidéki telkükön a kommunisták hatalomátvétele előtt. Ha Costi kifizeti a fémdetektort, övé a zsákmány fele.
Noha A kincs a román új hullám alkotásaira jellemzően minimalista és naturalista, cselekménye mesébe illő hollywoodi családi történetnek is elmegy, sőt ebben a műfajban is végig olajozottan működik (egészen megható, ahogy az apa megpróbál Robin Hooddá válni fia előtt). De a vígjáték műfajába is besorolható: a kisember főhősök amatőr kincskeresését ugyanis gegek kísérik, amelyek közül egyik sem alpári vagy „felnőtt korhatáros”. A szomszéd komikus karaktere ugyancsak humorforrás: elfelejt Costinak megemlíteni jó pár nehezítő körülményt, ami bonyolultabbá és reménytelenebbé teszi a kutatást annál, mint amilyennek lefestette. A cselekmény a két célorientált főhős közti dinamika miatt igazán izgalmassá válik, akár egy visszafogottabb thrillernek is beillik, mivel kisstílű átlagemberek próbálnak könnyen meggazdagodni. A kincs egy MacGuffin (a történet mozgatórugójaként működő tárgy), amiért közösen szállnak versenybe, de viszonyuk egyre inkább elmérgesedik.
A néző érdeklődését az tartja fenn, hogy csak a film végén derül ki, van-e kincs, hazudott vagy tévedett-e a szomszéd. És annyit spoiler nélkül is elárulhatok, hogy akadnak meglepetések, de szerencsére e fordulatoknak nem pusztán annyi a célja, hogy elkápráztassák a közönséget. A családbarát komédia mögött ugyanis szerzői mondanivaló húzódik, visszautalva Porumboiu előző filmjére. Az Amikor Bukarestre száll az ég, avagy Metabolizmus című alkotás főhőse egy rendező, aki a film nyitányában rögtön arról beszél, hogy a digitális átállás előtt egyetlen snitt sem lehetett hosszabb 11 percnél, mert ennyi játékidő fért egy 35 mm-es tekercsre. A filmművészetet mint a világról való gondolkodás egyik fajtáját tehát alapjaiban határozta meg a médium anyaga. (Persze Porumboiu celluloidra forgatta előző filmjét, ironikus idézőjelbe téve mondanivalóját.) A kincsben a kamera szerepét a kétféle fémdetektor veszi át: az egyik digitális, a másik analóg, és egészen máshogy érzékelik ugyanazt a valóságot. A valóságról alkotott képet tehát ebben a filmben is nagyban befolyásolja a detektálásra használt eszköz médiumanyaga és technológiai fejlettsége. Az is sokatmondó, hogy ezúttal Costi azért talál kincset, mert Robin Hood akar lenni a fia előtt, és amikor a valóság nem egyezik a tündérmesével, amit valóra szeretne váltani, akkor felülírja, meghamisítja a valóságot, azaz csal, hazudik.
Az elképzelt mese valóra válik, mert valóra akarják váltani. De nemcsak fikció imitál valóságot, hanem fordítva is. A valóság értelmezésében saját öröklött kultúránk és szubjektív vágyaink is szerepet játszanak. Costi azt látja és láttatja, ami látni akar, ahogy Porumboiu alteregója is, aki filmkészítőként ugyanígy tesz, az Amikor Bukarestre száll az ég… után ismét leleplezve önmagát. Filmje egyszerre szól ironikusan és elidegenítően önmaga meseszerű, konstruált voltáról és világít rá (felemelő módon) a történetmesélés, a képzelet és az akaraterő hatalmára, valóságteremtő erejére. Ebben a filmben ráadásul nem is egy értelmiségi vagy egy művész manipulálja a valóságot, hanem egy infantilis kisember, mert bár Costi irodában dolgozik, olykor gyerekesen viselkedik– például azonnal elhiszi a mesét a kincsről, és láthatóan élvezi, hogy Robin Hoodként tetszeleghet, leereszkedhet fia szintjére.
Porumboiu képes egy mindenki számára befogadható, a saját lábán is megálló családi vígjátékban filozofikus üzenetet elrejteni, amivel a filmművészet végtelen lehetőségeit bizonyítja. A kincs minden nézőnek ad valamit, vetítsék bár egy multiplexben a nagyközönségnek vagy egy művészmozi bérleteseinek. Az Un Certain Regard szekcióban szerepelt Cannes-ban, ahol elnyerte a Prix Un Certain Talent fődíjat – de ennél jóval nagyobb elismerést is megérdemelt volna.
Pont: 9/10
A kincs (Comoara)
Színes, feliratos, román–francia vígjáték, 89 perc, 2015
Rendező és forgatókönyvíró: Corneliu Porumboiu
Operatőr: Tudor Mircea
Vágó: Roxana Szel
Szereplők: Toma Cuzin (Costi), Adrian Purcărescu (Adrian), Corneliu Cozmei (Cornel), Radu Bânzaru (Vanzator)
Bemutató dátuma: 2016. január 7. (Forgalmazó: CirkoFilm)
Costi családapa, aki imádja kisiskolás fiát. Egy este épp Robin Hood meséjét olvassa neki, amikor bekopog a szomszéd, és kölcsönkér egy nagyobb összeget, mert eladósodott, és elveszítheti a lakását. Costi maga sincs túlságosan eleresztve, ezért visszautasítja a kérést, a szomszéd azonban nem hagyja annyiban: bevallja, hogy a nagy summa fémdetektorra kell, mert meg akarja keresni a kincset, amit egy vagyonos őse ásott el vidéki telkükön a kommunisták hatalomátvétele előtt. Ha Costi kifizeti a fémdetektort, övé a zsákmány fele.
Noha A kincs a román új hullám alkotásaira jellemzően minimalista és naturalista, cselekménye mesébe illő hollywoodi családi történetnek is elmegy, sőt ebben a műfajban is végig olajozottan működik (egészen megható, ahogy az apa megpróbál Robin Hooddá válni fia előtt). De a vígjáték műfajába is besorolható: a kisember főhősök amatőr kincskeresését ugyanis gegek kísérik, amelyek közül egyik sem alpári vagy „felnőtt korhatáros”. A szomszéd komikus karaktere ugyancsak humorforrás: elfelejt Costinak megemlíteni jó pár nehezítő körülményt, ami bonyolultabbá és reménytelenebbé teszi a kutatást annál, mint amilyennek lefestette. A cselekmény a két célorientált főhős közti dinamika miatt igazán izgalmassá válik, akár egy visszafogottabb thrillernek is beillik, mivel kisstílű átlagemberek próbálnak könnyen meggazdagodni. A kincs egy MacGuffin (a történet mozgatórugójaként működő tárgy), amiért közösen szállnak versenybe, de viszonyuk egyre inkább elmérgesedik.
A néző érdeklődését az tartja fenn, hogy csak a film végén derül ki, van-e kincs, hazudott vagy tévedett-e a szomszéd. És annyit spoiler nélkül is elárulhatok, hogy akadnak meglepetések, de szerencsére e fordulatoknak nem pusztán annyi a célja, hogy elkápráztassák a közönséget. A családbarát komédia mögött ugyanis szerzői mondanivaló húzódik, visszautalva Porumboiu előző filmjére. Az Amikor Bukarestre száll az ég, avagy Metabolizmus című alkotás főhőse egy rendező, aki a film nyitányában rögtön arról beszél, hogy a digitális átállás előtt egyetlen snitt sem lehetett hosszabb 11 percnél, mert ennyi játékidő fért egy 35 mm-es tekercsre. A filmművészetet mint a világról való gondolkodás egyik fajtáját tehát alapjaiban határozta meg a médium anyaga. (Persze Porumboiu celluloidra forgatta előző filmjét, ironikus idézőjelbe téve mondanivalóját.) A kincsben a kamera szerepét a kétféle fémdetektor veszi át: az egyik digitális, a másik analóg, és egészen máshogy érzékelik ugyanazt a valóságot. A valóságról alkotott képet tehát ebben a filmben is nagyban befolyásolja a detektálásra használt eszköz médiumanyaga és technológiai fejlettsége. Az is sokatmondó, hogy ezúttal Costi azért talál kincset, mert Robin Hood akar lenni a fia előtt, és amikor a valóság nem egyezik a tündérmesével, amit valóra szeretne váltani, akkor felülírja, meghamisítja a valóságot, azaz csal, hazudik.
Az elképzelt mese valóra válik, mert valóra akarják váltani. De nemcsak fikció imitál valóságot, hanem fordítva is. A valóság értelmezésében saját öröklött kultúránk és szubjektív vágyaink is szerepet játszanak. Costi azt látja és láttatja, ami látni akar, ahogy Porumboiu alteregója is, aki filmkészítőként ugyanígy tesz, az Amikor Bukarestre száll az ég… után ismét leleplezve önmagát. Filmje egyszerre szól ironikusan és elidegenítően önmaga meseszerű, konstruált voltáról és világít rá (felemelő módon) a történetmesélés, a képzelet és az akaraterő hatalmára, valóságteremtő erejére. Ebben a filmben ráadásul nem is egy értelmiségi vagy egy művész manipulálja a valóságot, hanem egy infantilis kisember, mert bár Costi irodában dolgozik, olykor gyerekesen viselkedik– például azonnal elhiszi a mesét a kincsről, és láthatóan élvezi, hogy Robin Hoodként tetszeleghet, leereszkedhet fia szintjére.
Porumboiu képes egy mindenki számára befogadható, a saját lábán is megálló családi vígjátékban filozofikus üzenetet elrejteni, amivel a filmművészet végtelen lehetőségeit bizonyítja. A kincs minden nézőnek ad valamit, vetítsék bár egy multiplexben a nagyközönségnek vagy egy művészmozi bérleteseinek. Az Un Certain Regard szekcióban szerepelt Cannes-ban, ahol elnyerte a Prix Un Certain Talent fődíjat – de ennél jóval nagyobb elismerést is megérdemelt volna.
Pont: 9/10
A kincs (Comoara)
Színes, feliratos, román–francia vígjáték, 89 perc, 2015
Rendező és forgatókönyvíró: Corneliu Porumboiu
Operatőr: Tudor Mircea
Vágó: Roxana Szel
Szereplők: Toma Cuzin (Costi), Adrian Purcărescu (Adrian), Corneliu Cozmei (Cornel), Radu Bânzaru (Vanzator)
Bemutató dátuma: 2016. január 7. (Forgalmazó: CirkoFilm)
