Kirepülés

Egy életközeli, mégis jelentésfókuszokban gazdag történet esetén akkor lehetünk elégedettek, ha nem tudjuk a „miről szól” kérdésre redukálni a látottakat. Szerencsére a Madárkák ilyen alkotás, noha alapvetően két, élesen exponált etikai bonyodalom adja a film tetőpontjait. Már a cím is meglehetősen nyitott, tágas értelmezési horizontot világít be. Nekünk, európaiaknak a madár leginkább a szabadság képzetével kapcsolódik össze, a magyar címben szereplő kicsinyítő képző pedig a felnőtté válás mozzanatával gazdagíthatja előzetes elvárásainkat. A költöző madár képzete is sugalmazó erejű a film kapcsán, a nemzetközi cím (Sparrows – verebek) pedig annyiban lehet érdekes, hogy a házi veréb számos kultúrában a vágy és a szexuális potenciál szimbóluma.



A címhez kapcsolódó képzettársítások mind alkalmasak lehetnek a cselekmény és a film jelentésrétegeinek árnyalására. A tizenhat éves kórista fiú, Ari az izlandi fővárosból egyik napról a másikra egy Isten háta mögötti kis faluba kényszerül iszákos apjához, mert édesanyja új élettársával hosszú utazásra indul. Bár ebben az északi halászfaluban töltötte kisgyermekkorát, az új környezet kezdetben teljes elszigeteltséget hoz a fiú számára. Rég nem látott apjával alig tud kommunikálni, kínos próbálkozásokig jutnak csak, és az összeszokott helyi fiatalok között sem találja a helyét. Lassan azonban elkezdi kihasználni a korlátlan szabadságot. Egész éjszakás bulik, ivás ájulásig és a drogok sem maradnak ki a repertoárból. De még véletlenül se gondoljunk bulizós tinifilmre. Az eseménysor már-már vontatottan lassú, Arit inkább az apátia és tehetetlenség sodorja egyik helyzetből a másikba. De éppen a film nyugodtan hömpölygő tempója teszi lehetővé, hogy a két drámai csúcspont igazán kiugró és meghökkentő legyen. Mindkét kulcsjelenet a szexualitás, a szüzesség elvesztése és az ezzel kapcsolatos visszaélések körül forog.



Rúnar Rúnarsson átgondoltan jelenetezte filmjét. A nyitó szcéna egy vakítóan fehér templom fehér ruhás kórusának éneklését mutatja. A kóristák közt láthatjuk az angyali hangú Arit, mintha a képsor a gyermeki ártatlanság jelképes díszletezése lenne, amely kontrasztként szolgál a nagybetűs valóság későbbi eseményeihez. Az említett szexjelentből ugyanis kiderül, hogy az angyali srác milyen könnyedén feledkezik meg mindenféle erkölcsiségről a társadalmi nyilvánosság és a szülők szabályozó tekintetétől elszakadva. Reflektálatlanul és közönyösen sodródik bele a legkényesebb helyzetekbe, látszólag lelkifurdalás nélkül, ahogy új környezete is. (A másik kiemelkedő jelenetben két helyi férfi vetkőzi le lelkiismeret-furdalás nélkül a legalapvetőbb civilizációs normákat.) A sok apró, önmagában jelentéktelennek tűnő esemény mind a katartikus végpont felé vezet, mégsem érezzük, hogy csupán ettől a vonaltól volna érdekes vagy hatásos a film. A hosszú snittek, a visszafogott zene, a már-már alulírt, akadozó dialógusok vagy éppen a hosszú csendek erős atmoszférát és rendkívüli realizmust kölcsönöznek a Madárkáknak. A koncepció része, hogy a sok szuperközeli felvétel ellenére sem kerülünk igazán közel a szereplőkhöz. Az arcokról nehéz bármit leolvasni, még a szűkszavú dialógusoknál is kevesebbet árulnak el, de feltehetően épp ez a rendező célja. Nem pusztán izlandi életképeket vagy egy hétköznapi történetet szeretett volna bemutatni (a maga abnormalitásaival együtt persze), hanem az izolációt: lelki, társadalmi, kommunikációs és etikai értelemben egyaránt. A csendek és a tétova pillanatok fontosabbak, mint a szereplők háttere vagy jelleme. Mindenki kiüresedettnek, céltalannak és hallgatagnak tűnik – Atli Oskar Fjalarsson mindenesetre visszafogott mimikájával együtt is kiválóan hozza az apatikus, mégis vívódó kamaszt.



Kár lenne a Madárkákat egyszerűen a felnőtté válás filmjének vagy vidéki szociográfiának, netán a külső-belső elszigetelődés lélektani dokumentumának nevezni, mert noha mindegyik címke igaz lehet, a film komplexen tár elénk egy életszakaszt, környezetet, történetet, amelyet nem érdemes kalitkákba zárni.

Pontszám: 8/10

Madárkák (Sparrows)
Színes, feliratos, izlandi-dán-horvát filmdráma, 2015
Rendező és forgatókönyvíró: Rúnar Rúnarsson
Operatőr: Sophia Olsson
Zene: Kjartan Sveinsson
Szereplők: Atli Oskar Fjalarsson (Ari), Rade Šerbedžija (Tomislav), Ingvar Eggert Sigurdsson (Gunnar) Pálmi Gestsson (Diddi), Nanna Kristín (Kristjana)
Bemutató dátuma: 2016. április 21.
(Forgalmazó: magyarhangya)