© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Komolyan humoros
Interjú Zomborácz Virággal, az Utóélet rendezőjével
A magyar filmdráma kifejezést hallva a néző többnyire borús atmoszférájú, lassú tempójú, minimalista filmre gondol. Zomborácz Virág első nagyjátékfilmje üdítő kivétel a hazai palettán: a drámát erősen átszínezi a groteszk komikum, a (fekete) humor. A fiatal rendezőnőt kérdeztük, aki jelenlegi filmes munkái mellett egy, a humort sem nélkülöző B tervvel is rendelkezik.
A magyar filmdráma kifejezést hallva a néző többnyire borús atmoszférájú, lassú tempójú, minimalista filmre gondol. Zomborácz Virág első nagyjátékfilmje üdítő kivétel a hazai palettán: a drámát erősen átszínezi a groteszk komikum, a (fekete) humor. A fiatal rendezőnőt kérdeztük, aki jelenlegi filmes munkái mellett egy, a humort sem nélkülöző B tervvel is rendelkezik. De erre remélhetőleg egyelőre nem lesz szüksége.
A magyar filmdráma kifejezést hallva a néző többnyire borús atmoszférájú, lassú tempójú, minimalista filmre gondol. A te munkád üdítő kivétel, mert a drámát erősen átszínezi a groteszk komikum, a (fekete) humor. Mi az Utóélet műfaja?
A dramedy lenne a pontos műfaji meghatározás, de ezt az elnevezést nem igazán ismerik itthon, és nem akartuk már ezzel elijeszteni a nézőket. Esetleg még a szatíra is lefedné − de nehéz pontosan definiálni, hiszen az Utóélet nem műfaji film. Egy-egy humoros helyzet hirtelen komolyba vált, és fordítva. Láttam olyan moziműsort, ahol az volt a megjelölés: filmdráma, vígjáték. Nem tudták eldönteni, mi a fene is ez. De láttam olyat is – ami persze elírás –, hogy „Utóélet, amerikai akcióvígjáték”. Ez eddig a kedvencem, köszönet érte a jászberényi mozinak!
Mennyire volt tudatos a hangnemek keverése?
Szórakoztató filmet szerettünk volna csinálni egy alapvetően komoly témából. Már a forgatókönyvben is megjelent ez a kettősség, ezért is szerették a forgatókönyv-fejlesztő workshopok résztvevői és a színészek. Utóbbiakat egyszerű volt meggyőzni, hogy szerepeljenek, mert a forgatókönyv már olvasmányként is élvezhető.
Inkább segítségként vagy „beleszólásként” élted meg a Filmalap forgatókönyv-fejlesztői stábjának munkáját?
A beleszólás nem jó kifejezés. A reklámfilmezésnél lehet olyan, hogy a megrendelőnek vannak elvárásai, amiket teljesíteni kell, de itt nem erről volt szó. Jártam legalább hat országban fejlesztő workshopokon, amelyek mindenütt hasonlóak, mégis a hazai volt a legnagyobb élmény, mert magyarul zajlott. Magyarul írok, ezért magyarul a legjobb beszélni a könyvről. Öt tagból állt a hazai fejlesztő csapat, mindenki a saját vérmérséklete szerint szólt bele a forgatókönyvbe, és volt, hogy egymással sem értettek egyet. Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy nehéz úgy rád erőltetni bármit is, ha nekik sincs egységes akaratuk. Közös munka folyik, nem beleszólás, hanem beszélgetés. Aminek persze óriási tétje van: ha nem sikerül jól a forgatókönyv, nem kap támogatást a film.
Az Utóélet centrumában egy apa-fiú kapcsolat áll. Nőként milyen rálátásod van/lehet a „férfi problémákra”? Mennyit merítettél a saját életedből?
Az alapötlet, a gyász témája egy általam átélt, nagyon személyes dolog. De egy csomó egyéb motívum is a saját életemből ered: ugyanúgy azonosítom magamat Janka nénivel, mint a főszereplővel, minden alak az én gyermekem. Az az igazság, hogy férfi és nő között vannak neveltetésből fakadó különbségek, de ezt nem látom annyira erőteljesnek. Nem szeretem, amikor úgy csinálnak, mintha férfi és nő különböző állatfaj lenne.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=wopWwODSgfE[/youtube]
A fiút alakító Kristóf Márton még nem szerepelt filmben, Csákányi Eszter és Gálffi László Kossuth-díjas színészek. Az amatőr szereplők hitelességében hiszel, vagy a profik profizmusában?
Mindkettőben. Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy a magyar színészek nem jók filmen. A magyar néző az amerikai színész által eljátszott, sokszor teljes túlzásra lett idomítva, és amint a magyar színész kimond egy mondatot, azt nem veszi be, az már hiteltelen neki. Itt az volt a nehéz a színészeknek, hogy mivel Marcinak nincsenek színészi eszközei – ő csak jelen van a vásznon –, mindenkinek hozzá kellett lecsupaszítania a saját eszköztárát, hogy ne váljanak el tőle nagyon. De a másik oldalról ott vannak azok a karakterek, akik eleve túlzóak: náluk belefért, hogy egy kicsit színészileg többek legyenek, például a bolond autószerelő és a nárcisztikus, egomán nagynéni.
Mennyire irányítottad a szereplőket? Volt tér az improvizációra?
Nem volt, de együtt dolgoztuk ki a jeleneteket. Nem azért nem adtam teret nekik, mert diktátor vagyok, hanem mert ebben a forgatókönyvben minden ki volt centizve, és én a mondatokról, amiket leírtam, azt gondoltam, úgy kell, hogy elhangozzanak, ahogy le vannak írva. De sok mozdulatot ki kellett próbálni például a kísértet megformálásához, ezeket együtt találtuk ki Lacival: mutatott valamit, utána beszéltünk róla. A kísértetet meg kellett tölteni élettel, sokkal inkább, mint az összes többi karaktert.
Van valami a filmben, amit utólag megváltoztatnál?
Pálfi György azt mondta, a filmnek vannak hibái, de ezért talán még szerethetőbb. Én ezt remélem. Nyilván nekem ez egy fontos, személyes dolog: az első filmem, olyan emberekkel, akiket szeretek, becsülök. De simán ki tudnék vágni vagy öt percet, és nem akarok a hibák felsorolásába belemenni, de baromi sok van.
Legkedvesebb, legérdekesebb forgatási emlék, sztori, nehézség?
Zsomborral, a rendezőasszisztenssel úgy időzítettük a gyártási tervet, hogy a ház körüli forgatások márciusra essenek, és bár ne fagyjanak szét a színészek, de azért hűvös hangulat legyen. Erre március 15-én leesett a másfél méteres hó. A stábbal centiről centire olvasztgattuk hőlégfúvóval a havat az udvaron, ami, mivel nem kapcsolódott, nem lehetett ott. Vagy amikor a temetést forgattuk: feljelentettek minket kegyeletsértésért, pedig nem egy létező sírt ástunk ki, nem nyúltunk semmihez. Pár óra múlva egy másik falu lelkésze pedig megáldott minket. Egy napra ez azért egy kicsit sok.
A forgatókönyvírói vagy a rendezői éned irányít a továbbiakban?
Mindkettő. Nekem tök fontos az írás, abban tudom a leginkább kifejezni magam, semmiképp sem szeretném elhanyagolni. De forgatni baromi jó dolog. Nem egy elfüggönyözött szobában vagy egész nap, hanem emberekkel lehet valamit csinálni. Vannak tervek, dolgozom az HBO-nál, sorozatot fejlesztek, van a Fapad [új vígjátéksorozat az M1-en − a szerk.], amelynek az utómunkálatainál tartunk. Vannak dédelgetett filmötleteim és egy regénytervem, ami még nagyon képlékeny. Remélem, még egy darabig nem kell elmennem aerobicoktatónak egy óceánjáróra − az ugyanis a B tervem.
Kritikánk az Utóéletről: Apám szelleme
A magyar filmdráma kifejezést hallva a néző többnyire borús atmoszférájú, lassú tempójú, minimalista filmre gondol. A te munkád üdítő kivétel, mert a drámát erősen átszínezi a groteszk komikum, a (fekete) humor. Mi az Utóélet műfaja?
A dramedy lenne a pontos műfaji meghatározás, de ezt az elnevezést nem igazán ismerik itthon, és nem akartuk már ezzel elijeszteni a nézőket. Esetleg még a szatíra is lefedné − de nehéz pontosan definiálni, hiszen az Utóélet nem műfaji film. Egy-egy humoros helyzet hirtelen komolyba vált, és fordítva. Láttam olyan moziműsort, ahol az volt a megjelölés: filmdráma, vígjáték. Nem tudták eldönteni, mi a fene is ez. De láttam olyat is – ami persze elírás –, hogy „Utóélet, amerikai akcióvígjáték”. Ez eddig a kedvencem, köszönet érte a jászberényi mozinak!
Mennyire volt tudatos a hangnemek keverése?
Szórakoztató filmet szerettünk volna csinálni egy alapvetően komoly témából. Már a forgatókönyvben is megjelent ez a kettősség, ezért is szerették a forgatókönyv-fejlesztő workshopok résztvevői és a színészek. Utóbbiakat egyszerű volt meggyőzni, hogy szerepeljenek, mert a forgatókönyv már olvasmányként is élvezhető.
Inkább segítségként vagy „beleszólásként” élted meg a Filmalap forgatókönyv-fejlesztői stábjának munkáját?
A beleszólás nem jó kifejezés. A reklámfilmezésnél lehet olyan, hogy a megrendelőnek vannak elvárásai, amiket teljesíteni kell, de itt nem erről volt szó. Jártam legalább hat országban fejlesztő workshopokon, amelyek mindenütt hasonlóak, mégis a hazai volt a legnagyobb élmény, mert magyarul zajlott. Magyarul írok, ezért magyarul a legjobb beszélni a könyvről. Öt tagból állt a hazai fejlesztő csapat, mindenki a saját vérmérséklete szerint szólt bele a forgatókönyvbe, és volt, hogy egymással sem értettek egyet. Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy nehéz úgy rád erőltetni bármit is, ha nekik sincs egységes akaratuk. Közös munka folyik, nem beleszólás, hanem beszélgetés. Aminek persze óriási tétje van: ha nem sikerül jól a forgatókönyv, nem kap támogatást a film.
Az Utóélet centrumában egy apa-fiú kapcsolat áll. Nőként milyen rálátásod van/lehet a „férfi problémákra”? Mennyit merítettél a saját életedből?
Az alapötlet, a gyász témája egy általam átélt, nagyon személyes dolog. De egy csomó egyéb motívum is a saját életemből ered: ugyanúgy azonosítom magamat Janka nénivel, mint a főszereplővel, minden alak az én gyermekem. Az az igazság, hogy férfi és nő között vannak neveltetésből fakadó különbségek, de ezt nem látom annyira erőteljesnek. Nem szeretem, amikor úgy csinálnak, mintha férfi és nő különböző állatfaj lenne.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=wopWwODSgfE[/youtube]
A fiút alakító Kristóf Márton még nem szerepelt filmben, Csákányi Eszter és Gálffi László Kossuth-díjas színészek. Az amatőr szereplők hitelességében hiszel, vagy a profik profizmusában?
Mindkettőben. Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy a magyar színészek nem jók filmen. A magyar néző az amerikai színész által eljátszott, sokszor teljes túlzásra lett idomítva, és amint a magyar színész kimond egy mondatot, azt nem veszi be, az már hiteltelen neki. Itt az volt a nehéz a színészeknek, hogy mivel Marcinak nincsenek színészi eszközei – ő csak jelen van a vásznon –, mindenkinek hozzá kellett lecsupaszítania a saját eszköztárát, hogy ne váljanak el tőle nagyon. De a másik oldalról ott vannak azok a karakterek, akik eleve túlzóak: náluk belefért, hogy egy kicsit színészileg többek legyenek, például a bolond autószerelő és a nárcisztikus, egomán nagynéni.
Mennyire irányítottad a szereplőket? Volt tér az improvizációra?
Nem volt, de együtt dolgoztuk ki a jeleneteket. Nem azért nem adtam teret nekik, mert diktátor vagyok, hanem mert ebben a forgatókönyvben minden ki volt centizve, és én a mondatokról, amiket leírtam, azt gondoltam, úgy kell, hogy elhangozzanak, ahogy le vannak írva. De sok mozdulatot ki kellett próbálni például a kísértet megformálásához, ezeket együtt találtuk ki Lacival: mutatott valamit, utána beszéltünk róla. A kísértetet meg kellett tölteni élettel, sokkal inkább, mint az összes többi karaktert.
Van valami a filmben, amit utólag megváltoztatnál?
Pálfi György azt mondta, a filmnek vannak hibái, de ezért talán még szerethetőbb. Én ezt remélem. Nyilván nekem ez egy fontos, személyes dolog: az első filmem, olyan emberekkel, akiket szeretek, becsülök. De simán ki tudnék vágni vagy öt percet, és nem akarok a hibák felsorolásába belemenni, de baromi sok van.
Legkedvesebb, legérdekesebb forgatási emlék, sztori, nehézség?
Zsomborral, a rendezőasszisztenssel úgy időzítettük a gyártási tervet, hogy a ház körüli forgatások márciusra essenek, és bár ne fagyjanak szét a színészek, de azért hűvös hangulat legyen. Erre március 15-én leesett a másfél méteres hó. A stábbal centiről centire olvasztgattuk hőlégfúvóval a havat az udvaron, ami, mivel nem kapcsolódott, nem lehetett ott. Vagy amikor a temetést forgattuk: feljelentettek minket kegyeletsértésért, pedig nem egy létező sírt ástunk ki, nem nyúltunk semmihez. Pár óra múlva egy másik falu lelkésze pedig megáldott minket. Egy napra ez azért egy kicsit sok.
A forgatókönyvírói vagy a rendezői éned irányít a továbbiakban?
Mindkettő. Nekem tök fontos az írás, abban tudom a leginkább kifejezni magam, semmiképp sem szeretném elhanyagolni. De forgatni baromi jó dolog. Nem egy elfüggönyözött szobában vagy egész nap, hanem emberekkel lehet valamit csinálni. Vannak tervek, dolgozom az HBO-nál, sorozatot fejlesztek, van a Fapad [új vígjátéksorozat az M1-en − a szerk.], amelynek az utómunkálatainál tartunk. Vannak dédelgetett filmötleteim és egy regénytervem, ami még nagyon képlékeny. Remélem, még egy darabig nem kell elmennem aerobicoktatónak egy óceánjáróra − az ugyanis a B tervem.
•
Kritikánk az Utóéletről: Apám szelleme
