A fénymásolók lelkivilága

Hogyan mutatkoznál be néhány mondatban a Kortárs Online olvasóinak?

Film- és animációs rendező vagyok, a Mimicry Motions stúdió igazgatója. Animációs reklámfilmeket, magyarázó videókat, színházi háttérvetítéseket gyártunk. Elsősorban a nem konvencionális kifejezésmódok érdekelnek: a stúdiómmal olyan képi világ megvalósítására törekszünk, amilyet még senki sem látott. A mai vizuális iparban nagyon nehéz kitűnni – fontos, hogy a munkáinkban legyen valami egyedi ötlet. Igazából határmezsgyén mozgok, nem tartozom sehova. Például nem tudok rajzolni, amitől azért a hardcore animációsok felhúzzák a szemöldöküket. Az élőszereplős filmesek ugyanakkor engem tartanak az „animációs arcnak”, mivel a filmjeik VFX-én (vizuális effektjein), 3D-s betétein dolgozom. A másoló című fénymásolófilm ebből a kettősségből sokat merít: úgy van felvéve, bevilágítva, megrendezve, mint egy élőszereplős film, viszont a torzulások, átalakulások az animáció játékosságát tükrözik.

Honnan jött az ötlet?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem mellett az ELTE filmszakára jártam. Pontosabban nem nagyon tudtam bejárni az órákra, mivel az iskola mellett folyamatosan dolgoznom kellett, illetve az egyetemi kurzusok amúgy sem tudtak különösebben lázba hozni. Vizsgaidőszak előtt próbáltam kétségbeesetten jegyzeteket vadászni, hogy legalább azt tudjam, nagyjából miről volt szó az előadásokon. Találtam is egy szorgalmas hallgatót, akinek minden előadáshoz volt jegyzete. Csak hát iszonyú sokat körmölt, így rengeteget kellett fénymásolni. Három órán keresztül toltam, és rettenetesen untam. Miközben ez a monoton, kattogó zaj „szórakoztatott”, eszembe jutott, hogy a fénymásoló igazából ugyanolyan optikai rögzítőeszköz, mint egy kamera. Így jött az ötlet, hogy készítsünk vele filmet. Nagyon megragadott ebben a gépben, hogy az exponálás nem egy pillanat, hanem szép, lassú folyamat, gyakorlatilag egy pásztázás. És tudtam, hogy ha a gépen valamit elkezdünk mozgatni – mint a film női főszereplőjének hosszú, szőke haját –, abból gyönyörű absztrakt formákat lehet majd kihozni. Egyébként írtam egy tanulmányt is A fénymásolófilm esztétikájáról címmel, melyben igen mély filmelméleti tudásomra alapozva megpróbáltam teoretizálni, mit is fogok majd művelni a géppel.

Mit szóltak az ismerőseid, amikor előálltál az ötlettel?

Elsőként édesapámnak meséltem el – ő nagyon kiakadt rajta, attól félt, hogy ez a film végképp tönkreteszi a karrieremet. Felelősségteljes fiúként „megfogadtam a tanácsot”, és három évet áldoztam A másolóra az életemből. Sokan mások is azt hitték, hogy ez valami teljesen értelmetlen dolog lesz. Általában bárkinek is mondtam el – akár tetszett nekik, akár nem –, mindig felvetették, hogy nem lehetne-e mindezt hagyományos kamerával elkészíteni. Igen, csakhogy akkor pont A másoló lényege veszett volna el. Földeák Laura – a film vágója és rendezőasszisztense – volt az első ember, akit meg tudtam győzni arról, hogy ennek az egésznek igenis lesz értelme. Ő hajlandó volt még arra is, hogy egy egész napon keresztül üljön velem egy kávézóban, és a lehető legjobban kinéző szexpózokról folytasson szakmai vitát. Mikor belevágtunk, még mindenki számára homályos volt, hogy is fog ez a valóságban működni. Rengeteg vázlat és sztoriváltozat készült a filmhez – fő célunk az volt, hogy megvizsgáljuk, miként lehet egy ilyen eszközzel történetet mesélni. 2013 januárjában készült az első koncepciórajz, és 2016 februárjában fejeztük be a filmet. Nem gondoltam volna, hogy ennyi időnket veszi majd el. Mikor kitaláltam, sokkal egyszerűbb ötletnek tűnt: azt hittük, ez egy pár hónap alatt megvalósítható filmnyelvi kísérlet.

Miért pont szeretkezést ábrázol a film?

A formai koncepció sokkal korábban megvolt, mint maga a sztori, vagyis egyáltalán nem volt tiszta, hogy milyen történetet meséljünk el és milyen dramaturgiával. Sok kritikát kaptunk, hogy egy szerelmi vagy erotikus sztori túlontúl egyszerű, és mi is szerettünk volna bonyolultabb tartalmat, valamilyen társadalmi üzenetet megfogalmazni. Például hogy a főszereplő lány állásinterjúra jön, de csak szexuális ellenszolgáltatásért cserébe kapná meg a munkát. Ám a megaláztatás megmutatására vagy lelki mélységek ábrázolására egyszerűen nem volt elég a fénymásolófilmes forma. Gondolkodtunk továbbá egy bűnügyi, gyilkossági történeten is – mondjuk, vér került volna a fénymásolóra, vagy betört volna az üvege. A fénymásoló elpusztítása nagyon sokáig műsoron volt. „A fénymásoló egy napja” is izgalmas sztori lett volna. Egyik ismerősömben még az is felmerült, hogy kínai hamisítókról forgassunk. Aztán kiderült, hogy ez az eszköz az oldalirányú pásztázással, illetve a lassúsága miatti torzításokkal, a képek „hullámzásával” az érzelmeket képes a legérzékletesebben átadni. A szeretkezés nem túl bonyolult sztori, de van egy mindenki által ismert íve és belső érzelmi magja. Elsősorban a női főszereplő szemszögére korlátoztuk a történetet, tulajdonképpen az ő belső világának a kivetülése az, amit a fénymásolóval, illetve a képekkel művelünk. A mozgás, a sebesség láthatóvá tétele miatt A másoló egy igazi futurista film lett.

Milyen volt a géppel dolgozni?

Nehéz. Feleslegesen ki is béreltünk egy fénymásolót, és elcsesztünk egy teljes forgatási napot, mert nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen szerkezet ugyanolyan bonyolult, mint egy kamera. Például típustól függően különböző szenzoraik vannak, és más-más mélységben képesek rögzíteni a teret. Nagyon sokat mászkáltam mérőszalaggal, és nézegettem, pontosan hány centiméterig látnak fel a kibérelhető fénymásolók. Annyira beleástam magam a „lelkivilágukba”, hogy simán meg tudnék javítani egy ilyen gépet. A legegyszerűbb egyébként maga a forgatás volt, egy hónap alatt sikerült felvenni a filmben látható jelenetet. Az előkészületek, a koncepció kitalálása és az utómunkálatok vettek el nagyon sok időt. Különösen nehéz volt létrehozni a filmhez egy visszafogott, mégis érzelmeket közvetítő hangi és zenei világot. A kattogás igazából nem tud érzelmeket közvetíteni. Egy potenciálisan pornófilmes témánál különösen problémás a hang, hiszen el kellett kerülnünk, hogy A másoló egy suttyó, nyögős pornófilm legyen. Készült egyébként szeretkezős szinkron hozzá egy hangstúdióban, és utána ezt torzítottuk.

Hogyan zajlott a „forgatás”?

Több mint ötezer oldalnyi anyagot készítettünk, de ezek közül csak az első néhány száz oldal került papírra. Rájöttünk ugyanis, hogy először fénymásolni, majd utána digitalizálni nagyon macerás és hosszadalmas lenne. Szerencsére sikerült bejutnunk a fénymásoló memóriájába, így be tudtuk vinni digitális formában a képeket a számítógépbe. Ezért tulajdonképpen nem is fénymásoltunk, hanem szkenneltünk. A fénymásolatok alapján magyaráztam a színészeknek, hogy mit csináljanak, de ők az üveg felett teljesen mást láttak, mint amit én a kész képeken. Különösen nagy kihívás volt az orgazmus jelenete, ahol már teljesen absztrakt képek jelennek meg. Ezt végül úgy oldottuk meg, hogy a színészek ráfektették az alkarjukat a fénymásolóra, és azokat folyamatosan a pásztázó felett maradva mozgatták lassan.

Milyen fesztiválokon járt a film?

Problémás volt A másolót benevezni, mert többször még az is felmerült, hogy egyáltalán film-e. Kaptunk olyan választ, hogy a fesztivál profiljához mérten túl konvencionális, mások viszont túl experimentálisnak tartották. Már ez a kvázi vita is megerősített abban, hogy valami új, formabontó jött létre, amiről érdemes beszélgetni. Egyébként büszkék vagyunk rá, hogy a film kijutott Palm Springsbe a Nemzetközi Rövidfilmfesztiválra, nyert a 27. MEDIAWAVE-en, és a szívemnek nagyon kedves, hogy szülővárosomban, Miskolcon is bemutatták a tavalyi Jameson Cinefesten.

Milyen volt a fogadtatása?

A bő másfél éves fesztiváloztatás után úgy döntöttünk, elérhetővé tesszük a filmet online. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy a fesztiválokon kívül a nem kifejezetten művészfilmekre fogékony nézők mit gondolnak majd róla. Július közepe óta elérhető, azóta több mint 150 000 néző látta, ami nem rossz egy olyan filmtől, amiben egy percen keresztül teljes sötétséget kell nézni.Kapok nagyon pozitív visszajelzéseket, de természetesen nem mindenki elégedett. Valaki például – filmünk eredetiségét megcáfolandó – belinkelte a Copy Shop című 2001-es osztrák rövidfilmet, aminek különlegessége, hogy több ezer digitális képet fénymásolóval sokszorosítottak, trükkasztalon animáltak, és végül filmszalagra kopírozták a végeredményt. Az egy nagyon jó kis film, de A másolót egészen más ihlette, és teljesen más a koncepciója is. De én a negatív kommenteknek is örülök, mert beszélgetés folyik a filmről. Az egyik kedvenc troll kommentem az volt, hogy „ez a film kb annyira erotikus, mint egy fürjvadászat Semjén Zsolttal”.

Mi a következő projekt?

Már három éve dolgozom rajta, egy egyetemi gyakorlati feladat ihlette. Úgy gondoltam, összegyűjtöm a világon eddig kinyomott bankjegyeket, kivágom a rajtuk szereplő figurákat, helyszíneket, és valamilyen animációs történetet rakok össze belőlük. A történet ebből már logikusan következik: a film a gazdagságról és a pénzszerzésről fog szólni. A nehézség az, hogy ha például ásást akarok bemutatni, akkor keresnem kell egy ásó embert ábrázoló bankjegyet. Nem könnyű, de szerencsémre van egy ilyen alak egy 20. század eleji orosz papírpénzen. Egyáltalán nem számítottunk rá, de rengeteg problémát okoznak a jogszabályok, a hamisítás elleni szoftverek, mivel a papírpénzeket bedigitalizálom, amit a legtöbb szkenner alapból letilt.

Tagja vagy az „50 tehetséges magyar fiatal” mentorprogramnak, és nemrég beválasztottak a Hungarian New Directors Showcase-be, ami az öt legtehetségesebb fiatal magyar reklámfilmes rendezőt mutatta be. Nagyjátékfilmben gondolkodsz-e?

Jelenleg négy-öt rövidfilmtervem van, mindegyik tartalmaz valamilyen újszerű megoldást, ez pedig – tekintve A másoló elkészülési idejét – húsz évre elegendő muníció. Ha tehetném, nagyjátékfilmként sci-fi vagy fantasy történetet vinnék vászonra, egyelőre ezzel azonban nem sietek. Az említett bankjegyes animáció is fantasy lesz, a kínai bankjegyek sárkányai nagyon megfogtak. Persze én is azt szeretném, hogy csak szép művészfilmeket, fesztiválfilmeket gyártsak, ahogy a filmes szakmában szinte mindenki. De azt a nézetet vallom, hogy egy embernek, egy cégnek mindig a piacra kell támaszkodnia, és nem annyira állami támogatásokra. Számomra stabil alapot jelent a reklámfilmezés, ennek köszönhetően tudok tervezni, megvalósítani más műfajú munkákat.

Mit tanácsolnál a pályakezdő filmeseknek?

Több egyetemen is tartok előadásokat, és a hallgatókat arra buzdítom, amit az emberek általában nem mernek megtenni: törjenek ki a komfortzónájukból. A legtöbb dolgot meg lehet tanulni önmagadtól – én az animációs ismereteim komoly hányadát szereztem a YouTube-ról –, csak merésznek, nyitottnak kell lenni, és kutakodni kell azután, ami igazán érdekel.