• Középkori gengszter

    Justin Kurzel: Macbeth

    2015.11.05 — Szerző: Benke Attila

    William Shakespeare egyik leg­népsze­rűbb drá­mája, a Macbeth sok­féle film­fel­dolgo­zást kapott már, ezért Justin Kurzel leg­újabb adap­táció­jától joggal várunk valami külön­legeset, amivel fel­dobja az una­lomig ismert alap­sztorit.

  • Robert Warshow egy negyvenes évek végi esszéjében a gengszterfilmek antihőseit a klasszikus tragédiák héroszaihoz hasonlította. Warshow hasonlata nyomán akár azt is mondhatjuk, hogy például William Shakespeare királydrámái a Kis Cézár vagy A sebhelyesarcú klasszikus gengsztertörténetének elődei. E megállapítás pedig leginkább a Macbethre igaz, melynek feltörekvő főúr („thane”) hőse neje biztatására hatalomra tör, megöli a hőn szeretett Duncan királyt, majd saját lelkiismeretének és hatalmi tébolyának áldozatává válik, maga ellen fordítva csatlósait is. Így aki ehhez a sztorihoz nyúl, mindenképp a vezetők és a zsarnokság anatómiájával kerül kapcsolatba, műve akarva-akaratlanul állítás az adott társadalmi-politikai közegről, amelyben elkészült.


    Hacsak nem messzemenően kreatív adaptációról van szó (mint Kurosawa Akira Véres trónja, mely Shakespeare művét japán közegbe ültette), a Macbeth-sztori sikere a megvalósítás módján áll vagy bukik. Ezért is vonult be klasszikusként a filmtörténetbe Orson Welles 1948-as változata, mely amellett, hogy szigorúan szöveghű, vizuális stílusával, különleges, stilizált díszleteivel és a történet film noiros vonásainak hangsúlyozásával (Lady Macbeth mint femme fatale) roppantmód eredeti szerzői film. Legalább ennyire emlékezetes Tarr Béla 1982-es tévéjátéka, melynek különlegessége, hogy – szinte – egyetlen, hosszú beállítással, kameramozgás segítségével jelenetezve dolgozza fel Shakespeare királydrámáját.


    Az ausztrál Justin Kurzel (Snowtown) legfrissebb Macbeth-verziójának filmelőzetese nyers naturalizmusával, vadságával hívta fel magára a figyelmet. Hiszen sok Macbeth-feldolgozás túlontúl teátrális marad, és egyszerűen nem domborítja ki azt, hogy ez a történet még a pogány és a keresztény világ határán, a sötét középkor hajnalán, a misztikus Skóciában játszódik, ahol az egyház papjai és a régi világ boszorkányai egy térben léteztek, harcoltak a hatalomért. Kurzel művének a legnagyobb erénye viszont épp a sötét középkori Skócia és a Macbeth rejtélyes, horrorisztikus világának ábrázolása. Az ausztrál rendező képes volt ötvözni a skót középkor rögvalóságát egy finoman szürreális, stilizált filmformával. Az egyveleg magáért beszél.



    Mindez a Macbeth csatajelenetein látszik a leginkább. Sokan féltünk, hogy a direktor a Trójához vagy a 300-hoz hasonló történelmi-kosztümös kalandfilmmé egyszerűsíti Shakespeare drámáját, de szerencsére már a legelső összecsapásban lebontja az epikus ábrázolásmódot. Macbeth első nagy csatáját ugyanis folyamatosan lelassított felvételben látjuk, s Kurzel bevág olyan, feltehetően a főhős fejébe villanó képeket, melyek megszakítják a harcot, megakadályozva az erőszak átesztétizálását. A másik nagy csata, Macbeth és Madcuff párbaja is lehengerlő harci koreográfiájú, ugyanakkor fájdalmasan kiábrándító. A két nagy összecsapás egyszerre adrenalinszint-emelő és magasabb rendű, öncélúságtól mentes.


    A film kiemelkedő fény- és színhasználata a megbomló elméjű antihős züllését hivatott leképezni, például a vérvörös lenyugvó napfényben, a felgyújtott erdő előtt zajló Madcuff–Macbeth párbaj esetében. A fény- és színdramaturgia eredményeként néhány jelenetről nehezen eldönthető, hogy tényleg megtörtént-e, vagy csak Macbeth fejében játszódott le (pl. az újdonsült király kilovaglása egy szál hálóingben, a boszorkányok jóslata). A ködös, nyirkos skót hegyvidéki táj ábrázolása is lenyűgöző, sokat hozzátesz az élményhez.



    Nagy kár, hogy a történet szintjén viszont Justin Kurzel szinte semmit nem tesz hozzá Shakespeare eredetijéhez, pedig amúgy, valljuk meg, így az évszázadok távlatából lenne mit. Éppen ezért válik Macbeth fejlődése összecsapottá és hiteltelenné. A királygyilkosságig még minden rendben van, szép fokozatosan bomlik ki az antihős hataloméhsége. Azonban utána egyik jelenetről a másikra válik a gyötrődő Macbethből őrült zsarnok. Ez persze nem Kurzel, hanem Shakespeare hibája – ám akármennyire tiszteljük is a drámaíró géniuszt, jó lett volna itt-ott kiigazítani, elnagyolt jellemábrázolását elmélyíteni.


    Justin Kurzel műve különleges formavilága és naturalisztikus közegábrázolása miatt összességében emlékezetes Macbeth-adaptáció. A színészek egytől egyig profik, a kiváló Michael Fassbender és a zseniális Marion Cotillard mellett mindenképp ki kell emelni a Madcuffot játszó Sean Harrist is, aki hitelesen formálja meg az új királyban és eszméiben hinni akaró, majd nagyot csalódó főurat. Igaz, Orson Welles nyers, expresszionista feldolgozásának és alakításának (Welles játszotta az 1948-as film főszerepét) magasságát nem képes megközelíteni, de Justin Kurzel „felemelkedés és bukás”-története így is emlékezetes Shakespeare-film.



    Pontszám : 8/10



    Macbeth


    Színes, magyarul beszélő, angol-francia-amerikai filmdráma, 113 perc, 2015


    Rendező: Justin Kurzel


    Forgatókönyvíró: Jacob Koskoff, Michael Lesslie, Todd Louiso


    Operatőr: Adam Arkapaw


    Szereplő(k): Macbeth (Michael Fassbender), Lady Macbeth (Marion Cotillard), Malcolm (Jack Reynor), Duncan (David Thewlis), Lady Macduff (Elizabeth Debicki), Macduff (Sean Harris), Banquo (Paddy Considine)


    Bemutató dátuma: 2015. október 29. (Forgalmazó: Mozinet)


    16 éven aluliak számára nem ajánlott!


  • További cikkek