Felszínes Föld-eposz

Terrence Malick nem siette el filmes karrierjének építését. A filozófia szakot végzett rendező a hetvenes években, Hollywood rövid művészfilmes korszakában két lírai műfajkísérletével (Sivár vidék, Mennyei napok) írta be magát a filmtörténetbe, majd 1988-ig, Az őrület határán című háborúellenes drámájáig alig hallatott magáról rendezőként. Ezután több filmet is készített (Az új világ, Az élet fája), de ezek nem érték el korábbi remekművei színvonalát.

Legújabb alkotása, Az univerzum története még a hetvenes évek végén Q projekt címen kapott támogatást a Paramounttól. Annak idején a rendező egy fiktív, bonyolult cselekményvezetésű sztorit képzelt el: egy első világháborús történet bontakozott volna ki az ősrobbanással és az ember felemelkedésével párhuzamosan. Ezt az ötletet aztán elvetette (illetve a természeteposzt Az élet fájába integrálta), és önálló dokumentumfilmet vizionált, amelyhez felhasznált harminc évvel ezelőtt felvett anyagokat is. A dokuból végül két verzió született: egy rövidebb, IMAX technikát használó, korlátozott forgalmazású változat és egy hagyományos, 35 mm-es mozifilm. Ez utóbbiról elmondható, hogy bár Terrence Malick szíve-lelke benne van, és képei gyönyörűek, mondanivalója meglehetősen felszínesre sikeredett.

Az egyik legfőbb probléma, hogy Az univerzum története tulajdonképpen nem több egy átlagos National Geographic-természetfilmnél vagy egy David Attenborough-féle BBC-dokunál. A tévécsatornák kínálatában a nézők annyi, az Univerzum és a Föld keletkezéséről és jövőjéről szóló ismeretterjesztő filmet láthattak már, hogy Terrence Malick negyven évvel ezelőtt még invenciózusnak számító ötlete mára közhelyessé vált. Az univerzum története is az ősrobbanástól a dinoszauruszok kipusztulásán át az ember meghódította bolygó jelenéig követi – a csalóka címmel ellentétben – leginkább a Föld históriáját. Igaz, Malick próbál valamit hozzátenni a dokumentumfilmes klisékhez. Jó ötlet például a különböző földtörténeti korokat valós, kamerával rögzített helyszínekkel és élőlényekkel feleleveníteni. Kár, hogy a dinók esetében a CGI-animáció mellett döntöttek, ami az eredeti helyszíneken felvett képekhez mérve elég fapadosra sikerült. Arányaiban kicsit sok lett a víz alatti felvétel – a medúzahad és a hatalmas bálnák képei eleinte elragadók, egy idő után viszont unalmasak.

Az elsőrangú opertőri munka Paul Atkins tapasztalt természetfilmes érdeme, aki egyébként Emmanuel Lubezkivel együtt A visszatérőn dologozott (ez érezhető is az ausztrál őslakosok vadászatát bemutató, hosszú beállításban felvett képsorokon). A speciális effektusokért Dan Glass (a Mátrixból lehet ismerős) mellett egy veterán, Douglas Trumbull volt felelős, akinek többek között a 2001: Űrodüsszeia pszichedelikus képsorait is köszönhetjük. Glass és Trumbull Az univerzum történetében is remek munkát végeztek. Az űrbeli jelenetek, a csillagködök és az ősrobbanás vibráló képei önállósulnak, kísérleti etűddé nemesednek. A gyenge dinoszauruszos epizódokkal ellentétben a látvány e jelenetsorokban pazar.

Mintha érezné a csapdát, Malick megróbálja a látványos természetfilmet lírai-filozófiai művé emelni. Ennek érdekében használ narrátort (aki az IMAX-verzióban Brad Pitt, a moziváltozatban Cate Blanchett), ám a párszavas kommentárok annyira didaktikusak és mesterkéltek, hogy nyilvánvalóan jobb lett volna teljes egészében elhagyni őket. „Anyám”, suttogja Blanchett többször is, szinte fejünkbe verve a film „mondanivalóját”. Ez a mondanivaló ráadásul egyáltalán nem következetes. Malick hajléktalan, nyomorgó emberek képeivel kezd, majd mesél az ősrobbanásról, és amikor időben az emberhez ér, szinte ünnepelni kezdi a társadalmak összetartását és a technikai fejlődést. Hogyan értsük mindezt?

A film sajnos nem ás a dolgok mélyére, megelégszik azzal, hogy szép képeket helyezzen egymás mellé, és a hangsávban mélynek szánt, valójában üres vagy zavaros gondolatokat osszon meg velünk. Mintha a projekt hosszú keletkezéstörténete elfeledtette volna Malickkel, mi is volt az eredeti szándéka. Mert azt elég nehéz elhinni, hogy egy Kierkegaard-ral, Heideggerrel és Wittgensteinnel foglalkozó filozófustól csak ennyire futja.

Pontszám: 6/10

Az univerzum története (Voyage of Time)
színes, amerikai-francia-német dokumentumfilm, 90 perc, 2016.
Írta és rendezte: Terrence Malick
Operatőr: Paul Atkins
Producer: Brad Pitt
Zene: Simon Franglen
Narrátor: Cate Blanchett
Bemutató dátuma: 2017. március 30. (Forgalmazó: Vertigo Media Kft.)
Korhatár: 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!