Magyarország tényleg élhetetlen hely?

A Menjek/maradjak sorozat első részének premierjére − június 13-án este a Trafóban − a vetítés előtt már nem lehetett jegyet kapni. Talán nem meglepő, hogy a közönség soraiban elsősorban huszonévesek voltak (pontosabban: özönlöttek a filmre). Imre Loránd Balázs és Józsa László, a Speakeasy Project keretében már készítettek egy New York-ban játszódó pilotot, bevezetőt, amit főként a YouTube-on népszerűsítettek, a londoni epizód viszont már „élesben megy”, egy nagyszabású vállalkozás első állomása. (A következő film helyszíne Berlin lesz, majd az alkotók szeretnének „Keletre” is ellátogatni.)

A Speakeasy Project filmje kényes, minket, fiatalokat közvetlenül érintő problémát taglal. Közhely, hogy ma Magyarországon kevés − vagy képesítésükhöz méltatlan − a munkalehetőség a pályakezdő huszonévesek számára. Egyesek szerint a fiatal értelmiségi réteg módszeres elnyomása zajlik, mások az örök, irracionális bürokráciát, a korlátozó jogszabályi környezetet kárhoztatják. A Menjek/maradjak alkotói az MTA Kisebbségkutató Intézetének szakembereivel szoros együttműködésben azt mondják: „Elég a közhelyekből!” Arra vállalkoztak, hogy a lehető legobjektívebben adjanak választ a „Magyarország tényleg egy élhetetlen hely?” kérdésre, mely sokunkban felmerült az utóbbi 5-10 évben.

Már az alkotók munkamódszere is rendkívül érdekes. Az objektivitást és a széleskörűséget biztosítandó online kérdőívvel kerestek meg alanyokat, az MTA kutatóinak közvélemény-kutatásához kapcsolódva. A film producere, Józsa László és Kováts András társadalomkutató elmondása szerint meglepően sokan és meglepően komolyan válaszoltak a kérdésekre. Több mint 5200 angliai magyar töltötte ki az online adatlapot, a filmhez pedig igyekeztek a társadalom minden rétegéből szereplőket válogatni. Végül egy egyetemi hallgató (Tobi), egy művész, zenetanár (Luca), egy kínai orvoslással foglakozó szakember (Márk), egy csomagszállító (Attila), egy családos ingatlanügynök/szakács (Csaba) és egy rúdtáncosnő (Niki) londoni mindennapjait, sorsát követték nyomon az alkotók. A „játékidő” egy évet ölel fel, a film végén pedig videóüzenetek formájában kapunk információt a hat „tesztalany” sorsának jelen állásáról.

Habár egyszerű, „beszélő fejes” dokumentumfilmről van szó, azaz a szereplőket tipikus életszituációikban ábrázoló képek és monológok váltják egymást, a kibomló történetek lebilincselnek. Nemcsak azért, mert érdekes hallgatni fejtegetéseket, és mert megdöbbenünk, hogy az emigrációról a köztudatba ivódott elméletek, ideológiák mennyire nem − vagy csak félig-meddig − igazak, hanem mert a komoly témát laza, oldott hangulatban tudják ábrázolni. Az alkotók a meglehetősen sötét New York-epizóddal szemben itt arra törekedtek, hogy sikeres életutakat is bemutassanak. Lucának, Attilának és Márknak például „bejött”, előbbi kettő haza sem akar jönni (miközben sikerük mögött mégiscsak ott lappang a néző kesernyés érzése: itthon nem tudnának elhelyezkedni a szakmájukban).

De látjuk, hogy nem fenékig tejfel az élet Londonban sem. A több pénz még több lemondással jár: kevés a szabadidő, a szereplők keveset vannak családjukkal, gyakran hétvégén is dolgoznak. Londonban sem terem fán a pénz. Lehet, hogy jobbak az életkörülmények és rugalmasabb a bürokrácia, de a „soha többé nem mennék vissza Magyarországra” mondat azért alig-alig hangzik el a szereplők szájából. A honvágy dolgozik a lelkekben. Sokaknak maradt itthon a családja, a barátai, az érzelmek legyőzik a rációt.

A „maradás”-nak, – mint azt Kováts András a film utáni beszélgetésen elemezte –, a közhiedelemmel ellentétben nem politikai okai vannak, mint ahogy a külföldön szerencsét próbálókat sem a „hazaárulás” vezérli. Ahogy a kínai orvoslás tudora, Márk elmondta, magyarnak vallja magát, magyarul publikál könyveket, csak éppen itthon az irracionális törvények miatt nem praktizálhat. A kérdőívet kitöltők háromnegyede nem azért él Londonban, mert „nem szeret” magyarnak lenni, vagy mert itthon „diktatúra van”, hanem mert kint sokkal jobb megélhetést tud  biztosítani önmagának és családjának. Illetve – ellentétben az itthon maradt fiatalok jelentős hányadával – szakképesítésének megfelelő munkakörben tud érvényesülni. A londoni részben láthatunk szereplőt, aki „csak” a jogszabályi korlátok miatt dolgozik kint (Márk), olyat is, akit egyszerűen már nem köt senki Magyarországhoz, jobb neki kint élni (Luca), de hangot kapott egy olyan fiatal is, aki kifejezetten utálja Londont (Niki).

A Menjek/maradjak egy izgalmas sorozat első, nagyon ígéretes darabja. Régen várt „cselekvő film”, mely ha egyértelműen nem tud is válaszolni a címében feltett kérdésre, érveket és ellenérveket képes felsorakoztatni. A film másfél órája a moziból hazafelé tartó nézők fejében folytatódik: végül is nekünk kell válaszolnunk.

(Fotók: https://www.facebook.com/menjekmaradjak)

Speakeasy Project – Menjek/maradjak: London (Leave/stay: London)
Színes, magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2014
Szerkesztő-rendező és forgatókönyvíró: Imre Loránd Balázs
Zeneszerző: Bognár Csaba, Németh Gergely, Prieger Zsolt (Anima Sound System), Parádi Gergely
Operatőr: Józsa László, Mladin Bence
Szereplők (saját nevükön): Tobi, Attila, Luca, Márk, Niki, Csaba.