Intim filmterápia

Adina Pintilie egész estés bemutatkozó moziját nem mindenki fogja szeretni. Sőt. Tavaly a Berlinálén tartott sajtóvetítésről gyors tempóban szivárogtak el a jelenlévők még bőven a játékidő első felében. Lett is belőle kisebb botrány, amikor a Ne érints meg! végül bezsebelte a legjobb első filmnek járó díjat, valamint az Arany Medvét is. Pedig a győzelem teljesen jogos volt: a Ne érints meg! precízen megkomponált, bátor mozi, ami egy fájdalmas, ugyanakkor roppant fontos szembenézésre sarkallja a nézőt.

A film középpontjában a középkorú Laura áll, akinek komoly problémát okoz az intimitás megélése olyan hétköznapi szinteken is, mint más emberek érintésének a befogadása. A nyitójelenetben Laura ágyában egy férfi escort maszturbál, amit Laura csak távolról szemlél. Miután a férfi távozik, Laura fájó szenvedéllyel veti magát az ágyra, és mohón markolja, szagolja a férfi testétől még meleg lepedőt. A film fókuszába az intimitás témája kerül, amit a különböző karaktereken és történetszálakon keresztül Pintilie egy kitartó vadászkutya elszántságával igyekszik körüljárni. Laura különböző szexmunkásokhoz fordul segítségért: Hanna Hofmann ötvenes éveiben járó transznő Bach zenéjén keresztül, valamint saját útjának felfejtésével próbál neki utat mutatni a belső harmónia, az elfogadás és az én szeretete felé. Seani Love ezzel szemben egy testközpontúbb, szerepjátékokkal tarkított módszerrel igyekszik szó szerint leverni Laura belső gátjait. Ezek a szekvenciák mind közelebb hozzák a főszereplőt a nézőhöz, egyre érzékletesebbé teszik a belső világát. A nő körül további karakterek bukkannak fel, például Tómas és Christian, akik egy érintésterápiás foglalkozáson kerülnek párba egymással. A narratíva ezen ágán a test és a testen keresztül manifesztálódó másság témája erősödik fel. Ügyes stratégia, hogy a játékidő elején a két történetszál – Laura és a lélek problémái, illetve Tómas/Christian és a test mássága – csak nagyon finoman kapcsolódik össze, és olyan, mintha két párhuzamos filmet néznénk. Ahogyan azonban egyre mélyebbre hatolunk, úgy közelednek és forrnak össze ezek a szálak, ezzel is sugallva test és lélek szétválaszthatatlanságát.

Nemcsak struktúrájában bravúros a Ne érints meg!, de abban is, ahogy elmossa a fikció és a dokumentumfilm közötti határvonalat. A Laurát játszó Laura Benson és a Tómast megformáló Tómas Lemarquis kivételével mindenki saját magát alakítja, beleértve a rendező Pintiliét is. A történetben többször felbukkanó interjúszerű szegmensek Laura és Pintilie között a dokumentumfilmes eszköztárból merítenek: ezek különösen őszintének hatnak. Izgalmas, hogy a filmkészítés mint terápia jelenik meg mind a főhősnek, mind a rendezőnek – végső soron pedig a nézőnek is.

A film továbbá következetesen és folyamatosan reflektál önmagára is, többször látjuk a kamerát, a mikrofonokat vagy éppen a hangosítókat megjelenni a vásznon. Ez a folyamatos kizökkentés bonyolítja a néző szerepét. Az alkotók direkt módon üzenik felénk: „Tudom, hogy nézel, nem vagy láthatatlan.” Lelepleződünk mint kukkolók, és a film kényszerít bennünket arra, hogy aktívan részt vegyünk az intellektuális és emocionális munkában. A Ne érints meg! azonban attól válik igazán egyedi hibriddé, hogy a valóság is bekapcsolódik mint építőelem: Hana Hofmann, Seani Love és Christian Bayerlein mind hozzák magukkal a saját történetüket és valóságukat, ami személyességgel tölti meg a vásznat.

Erre szükség is van, hiszen a film hideg, elidegenítően klinikai tónusa alapvetően fojtogató és frusztráló. Pintilie erre apellál is, ez is része a nézői diszkomfort erősítésének. A szuperközeli beállítások azt az érzést keltik, hogy elfogy körülöttünk a tér, és túl közel jönnek hozzánk a karakterek. A radikális közelség katalizátorként működik, érintésre hív, csakhogy a filmes médium ezt megtagadja tőlünk. A Ne érints meg! ezzel tovább ösztönzi a nézőt arra, hogy a saját szerepét vizsgálja, hogy a bőrén érezze a karakterek vívódásait, és hogy talán egyéni küzdelmeit is kivetítse a vászonra.

A Ne érints meg! alapvetően egy queer film, amit elsősorban az érzelmek, a kíváncsiság és a filozófiai érdeklődés vezérel. Technikájában és témájában is ünnepli a másságot, a sokszínűséget, miközben a magunkkal való szembenézésre ösztönöz. Bár sokkolónak tűnhet, valójában csak mélységesen konfrontatív. Szándékosan pozícionálja magát kihívásként a néző számára, ugyanakkor olyan szintű emberséggel – annak minden esendőségével és nyomorával – telítődik, amitől úgy érezhetjük, nem egy filmmel kapcsolódunk, hanem már-már egy másik emberrel. Egy olyan világban, ahol az egymással való érintkezés jelentős része különböző online felületeken zajlik, ahol az intimitás pixelekben és képpontokban leírható, különösen fontos film a Ne érints meg!. Érzékenysége által kifejezetten mélyre hatol – ha engedjük neki. Engedni pedig nagyon is érdemes, mert cserébe a tavalyi év egyik legkülönlegesebb filmélményét kapjuk.

Pontszám: 10/10

Ne érints meg! (Touch Me Not)
Színes, román-német-cseh-bolgár-francia dráma, 123 perc, 2018
Rendező: Adina Pintilie
Forgatókönyvíró: Adina Pintilie
Operatőr: George Chiper
Vágó: Adina Pintilie
Zeneszerző: Ivo Paunov
Szereplők: Laura Benson, Tómas Lemarquis, Christian Bayerlein, Adina Pintilie, Hanna Hofmann, Seani Love, Grit Uhlemann, Irmena Chichikova
Bemutató: 2019. február 7. (Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)