© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
„Ne hódolj be, ne taposs el!”
Interjú Szabó Simonnal
Színészként szeret lubickolni a bunkó figurákban, rendezőként felháborítja az erőszak, a kirekesztés. A színésszel és a rendezővel most egyszerre találkozhatnak, akik jegyet váltanak a Viktória – A zürichi expressz című filmre. A Svájcban élő magyar roma prostituáltak sorsát elemző dráma szereplőjével, a Fal című kísérőfilm rendezőjével, Szabó Simonnal beszélgettünk.
Színészként szeret lubickolni a bunkó figurákban, rendezőként felháborítja az ostoba erőszak, a társadalmi kirekesztés. A színésszel és a rendezővel most egyszerre találkozhatnak, akik jegyet váltanak a Viktória – A zürichi expressz című filmre. A Svájcban élő magyar roma prostituáltak sorsát elemző drámában szereplőként, a Fal című kísérőfilmben rendezőként érintett Szabó Simon, akit művészi „kettős énjéről” is kérdeztünk.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Viktóriával, és hogyan lett a Fal a kísérőfilmje?
Felhívott a Viktória magyar gyártócége, illetve ismert a film egyik alkotója, Maros Anna, és megkérdezte, elvállalnám-e a szerepet. Gondoltam, miért is ne. A Fal pedig a két film forgalmazója, a Mozinet vezetője, Böszörményi Gábor révén került a Viktória mellé. Nyáron volt egy szabadegyetemi beszélgetős est, ami kifejezetten rólam szólt, az életemről meséltem. Akkor látta Gábor a Falat, és amikor elkezdték a Viktória forgalmazását intézni, eszébe jutott, milyen jól illene a kisfilmem a nagyfilm elé. Nagyon örültem, mert Magyarországon egy kisjátékfilmet nem nagyon lehet forgalmazni. Fesztiválokon be lehet mutatni, de az emberek széles köréhez általában nem jut el.
Honnan jött a Fal alapötlete? Van valóságalapja a történetnek?
Sajnos van. Erdélyben és Szlovákiában több faluban úgy próbálták megoldani a cigányokkal kapcsolatos problémákat a helyi polgármesterek, hogy elkezdték őket gettósítani. Erdélyben még büszke is volt a polgármester: kifestette a felhúzott falat, fotókat akasztott rá, helyi látványossággá emelte az építményt. Ez nagyon felháborított, nem értettem, hogyan történhet meg ez az Európai Unióban, elvileg demokratikus államokban. Így fogalmazódott meg bennem a Fal története. A szegregáció, az elnyomás ellen akartam felszólalni.
Hogyan választottad ki a szereplőket?
A hajléktalanok „valódiak” az életből elkapott képeken, de figyeltem rá, hogy az arcukat ne mutassam. Akiknek az arcát láthatjuk, mind beavatottak, de spontaneitásra törekedtem, sokszor nem is tudták a szereplőim, mikor kezd forogni a kamera. Az egyik srác tényleg fuvarozó, a másik valóban kőművessegéd, az ácsorgó emberek is valódi szakmunkások. A szereplőink nagyrészt amatőrök, kivéve Lovas Emíliát, akinek egyébként a Viktóriában is van egy kis szerepe. Illetve Sanyikával (Tóth Sándor, a Fal főszereplője) már játszottam együtt Groó Diána Vespájában, melyben szintén főszerepet alakított, akkor ismertem meg őt kisgyerekként. Azóta szerettem volna együtt dolgozni vele, de még nem volt rá alkalom. Amikor elolvastam az újságcikket a falakról, egy kicsit örültem is, hogy végre Sanyikával forgathatok. Iszonyú erős jelenléte van, óriási tehetség. Azon kívül, hogy megbeszéltük a jeleneteket, nem volt szükség rá, hogy instruáljam, mindig érezte, mit kell csinálni. A szentesi cigánysoron nőtt fel, tökéletesen tisztában volt a szituációval. Próbáljuk segíteni, hogy magára találjon színészként.
Már előző műveidben is (Megyünk, Papírrepülők) a társadalom peremterületén élőket, illetve céljaikat kereső, kallódó fiatalokat szólaltattad meg. Miért érdekel ez a közeg, illetve a romák, elnyomottak sorsa?
Mert ebben a korosztályban és közegben vagyok leragadva. (nevet) Vagy mert a kamaszkori emlékeim már megfelelő távolságban vannak ahhoz, hogy tudjak róluk beszélni. Az ember életében az első 20-30 év a meghatározó, akkor derül ki, mivé válunk. Valahogy szeretek ebben a témában mozogni. A cigányokat érő megkülönböztetés pedig egyszerűen felháborít.
Olyan világ jelenik meg a filmedben, mint 100 vagy akár 500 évvel ezelőtt: erős társadalmi hierarchia, a szegények elkülönítése, láthatatlanná tétele…
Közhely, de a történelem folyamatosan ismétli önmagát. Nézzük meg a háborúkat, a forradalmakat, az újrakezdést: mindig ugyanott kötünk ki. Ez pedig az embernek „köszönhető”. 70 éve volt például a holokauszt, és még mindig filmet kell készíteni róla, mert sokan továbbra sem fogják fel a fajgyűlölet veszélyességét. Még mindig üldöznek embereket a származásuk miatt. Hiába buktak meg a szélsőséges eszmék a 20. században, az emberek nem látják be ezt, és ott folytatják, ahol abba sem hagyták.
A mai magyar filmipari keretek közt fel kell tenni a kérdést: saját tőkéből forgattátok a Falat?
Még az utolsó, régi NKA támogatást nyertük el. Körülbelül hárommillió forintból készült a film, de volt benne magántőke is. Ha mindenki rendesen ki lett volna fizetve, és én is kapok érte pénzt, akkor olyan 10-15 millió forint lett volna. De hát én már megszoktam, hogy nem pénzért dolgozom. (nevet) Ha Magyarországon tényleg meg lehetne élni filmezésből, akkor én lennék a legboldogabb ember a Földön.
Akkor mit csinálsz a filmszínészkedésen, filmezésen kívül?
Színházban játszom, reklámfilmekben szerepelek, forgatókönyvet írok. Művészet közeli munkáim vannak, szerencsére nem kell pultoznom vagy rakodómunkásként dolgoznom, de itthon csak a filmezés alkalmazott művészeti ágából lehet megélni.
A „Szabó Simon” karakter tulajdonképpen az 1998-as Pepsi Sziget reklám óta „él”. Moszkva tér, Megdönteni Hajnal Tímeát, Fekete leves és most a Viktória. Hogyan fér meg egymás mellett a színész és a rendező Szabó Simon?
A rendezéseimben meg tudom mutatni azt, ami valójában foglalkoztat, amit gondolok. A szerepeimet pedig azért bírom, mert őszintén szólva nagyon jó érzés ezekben a bunkó figurákban kiadni magamból az állatot. Elrugaszkodhatok a hétköznapi élettől, gátlások nélkül kikáromkodhatom magam. (nevet) Úgy látszik, ez a rendezőknek tetszik. Nekem ezzel nincs bajom, élvezem, ez a lényeg.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=HKiMoBWoyF4[/youtube]
Mennyit viszel bele ezekbe a figurákba az igazi személyiségedből?
Azt szoktam mondani, hogy hozom otthonról a bunkót, de azért mindig teszek rá egy jó nagy lapáttal. (nevet) Nem így viselkedek az életben, nem vagyok ilyen nagyhangú barom, tehát rá kell tenni, de csak óvatosan, nehogy ripacskodás legyen belőle. Szerencsére ilyen irányú kritikát eddig még nem is kaptam. Ha megkapom, arra a szintre eljutok, abba is hagyom.
Mi az ars poeticád színészként és rendezőként?
Ars poeticáim nincsenek, de van egy kedvenc könyvem, a Végtelen történet. Abban a főszereplő nyakában levő varázsfonat hátára az van írva, hogy „Tedd azt, amit akarsz”. Gyakorlatilag ez a hitvallásom. Élj úgy, ahogy élni szeretnél, ami nekem azt jelenti: ne hódolj be senkinek, de ne is taposs el senkit.
Rendezőként egyelőre több a rövidfilmed, mint a nagyjátékfilm. Miért?
Főleg a pénz, ugye. Nem jött oda senki hozzám, hogy „Simonkám, itt van 200 millió”, és nem is voltak túl jó kapcsolataim eddig. De most már remélem, jó pozícióban vagyok, ennyi alkotással, díjjal, jelöléssel a hátam mögött. Bízom benne, hogy a Filmalappal gyümölcsöző lesz a viszonyunk, és ha tényleg jó forgatókönyvet hozok össze, támogatni fogják. Akkor pedig jöhet majd a második-harmadik-negyedik nagy film is.
Ha már a Filmalap szóba jött: mi a véleményed a jelenlegi filmfinanszírozási rendszerről?
Olyan rendszer soha nem lesz, ami mindenkinek megfelel, Nyilván vannak pozitívumok és negatívumok is a Filmalappal kapcsolatban, de szerintem a döntnökök próbálnak objektívek lenni. Nem gondolom azt, hogy ha nem jó a sztori, akkor támogatniuk kellene bárkit is. Sok kollégámat nehezen tudom megérteni: kapnak százmilliókat a filmjeikre, és mégis hőzöngnek a Filmalap ellen. Nyilván sok vitájuk volt/van az MNF-fel, erről őket kell megkérdezni, de azt semmiképp sem tartom jó kommunikációnak, hogy ekkora összegek után néhányan az ország elhagyását is fontolgatják. Kár lenne, ha ilyen ügyek miatt elvesztenénk akár egy tehetséges magyar filmrendezőt is.
Milyen filmeket várhatunk Szabó Simontól, a rendezőtől?
Most fogok beadni októberben egy forgatókönyvet az MNF-hez, amit jövő nyáron szeretnék leforgatni. A történet egy nagyon rossz nyolcadikos gyerekről szól, akivel a szülei hadilábon állnak, ezért száműzik egy körmendi iskolába, ott próbálja megtalálni a helyét. Van egy kidobóról szóló filmötletem is, ami egy bosszútörténet tulajdonképpen. És van egy teljesen utópisztikus sztorim is egy nagy médiamogul hatalomra töréséről, illetve egy gyerek- terroristacsoportról. Ezt a tervet már tíz éve dédelgetem.
És milyen új filmekben láthatjuk majd Szabó Simont, a színészt?
Új magyar filmes felkérést még nem kaptam. De aki sokat jár moziba, a közeljövőben találkozhat velem a Cinema City vásznain − de hiába is faggatnál, ennél többet nem mondhatok! (nevet)
Hogyan kerültél kapcsolatba a Viktóriával, és hogyan lett a Fal a kísérőfilmje?
Felhívott a Viktória magyar gyártócége, illetve ismert a film egyik alkotója, Maros Anna, és megkérdezte, elvállalnám-e a szerepet. Gondoltam, miért is ne. A Fal pedig a két film forgalmazója, a Mozinet vezetője, Böszörményi Gábor révén került a Viktória mellé. Nyáron volt egy szabadegyetemi beszélgetős est, ami kifejezetten rólam szólt, az életemről meséltem. Akkor látta Gábor a Falat, és amikor elkezdték a Viktória forgalmazását intézni, eszébe jutott, milyen jól illene a kisfilmem a nagyfilm elé. Nagyon örültem, mert Magyarországon egy kisjátékfilmet nem nagyon lehet forgalmazni. Fesztiválokon be lehet mutatni, de az emberek széles köréhez általában nem jut el.
Honnan jött a Fal alapötlete? Van valóságalapja a történetnek?
Sajnos van. Erdélyben és Szlovákiában több faluban úgy próbálták megoldani a cigányokkal kapcsolatos problémákat a helyi polgármesterek, hogy elkezdték őket gettósítani. Erdélyben még büszke is volt a polgármester: kifestette a felhúzott falat, fotókat akasztott rá, helyi látványossággá emelte az építményt. Ez nagyon felháborított, nem értettem, hogyan történhet meg ez az Európai Unióban, elvileg demokratikus államokban. Így fogalmazódott meg bennem a Fal története. A szegregáció, az elnyomás ellen akartam felszólalni.
Hogyan választottad ki a szereplőket?
A hajléktalanok „valódiak” az életből elkapott képeken, de figyeltem rá, hogy az arcukat ne mutassam. Akiknek az arcát láthatjuk, mind beavatottak, de spontaneitásra törekedtem, sokszor nem is tudták a szereplőim, mikor kezd forogni a kamera. Az egyik srác tényleg fuvarozó, a másik valóban kőművessegéd, az ácsorgó emberek is valódi szakmunkások. A szereplőink nagyrészt amatőrök, kivéve Lovas Emíliát, akinek egyébként a Viktóriában is van egy kis szerepe. Illetve Sanyikával (Tóth Sándor, a Fal főszereplője) már játszottam együtt Groó Diána Vespájában, melyben szintén főszerepet alakított, akkor ismertem meg őt kisgyerekként. Azóta szerettem volna együtt dolgozni vele, de még nem volt rá alkalom. Amikor elolvastam az újságcikket a falakról, egy kicsit örültem is, hogy végre Sanyikával forgathatok. Iszonyú erős jelenléte van, óriási tehetség. Azon kívül, hogy megbeszéltük a jeleneteket, nem volt szükség rá, hogy instruáljam, mindig érezte, mit kell csinálni. A szentesi cigánysoron nőtt fel, tökéletesen tisztában volt a szituációval. Próbáljuk segíteni, hogy magára találjon színészként.
Már előző műveidben is (Megyünk, Papírrepülők) a társadalom peremterületén élőket, illetve céljaikat kereső, kallódó fiatalokat szólaltattad meg. Miért érdekel ez a közeg, illetve a romák, elnyomottak sorsa?
Mert ebben a korosztályban és közegben vagyok leragadva. (nevet) Vagy mert a kamaszkori emlékeim már megfelelő távolságban vannak ahhoz, hogy tudjak róluk beszélni. Az ember életében az első 20-30 év a meghatározó, akkor derül ki, mivé válunk. Valahogy szeretek ebben a témában mozogni. A cigányokat érő megkülönböztetés pedig egyszerűen felháborít.
Olyan világ jelenik meg a filmedben, mint 100 vagy akár 500 évvel ezelőtt: erős társadalmi hierarchia, a szegények elkülönítése, láthatatlanná tétele…
Közhely, de a történelem folyamatosan ismétli önmagát. Nézzük meg a háborúkat, a forradalmakat, az újrakezdést: mindig ugyanott kötünk ki. Ez pedig az embernek „köszönhető”. 70 éve volt például a holokauszt, és még mindig filmet kell készíteni róla, mert sokan továbbra sem fogják fel a fajgyűlölet veszélyességét. Még mindig üldöznek embereket a származásuk miatt. Hiába buktak meg a szélsőséges eszmék a 20. században, az emberek nem látják be ezt, és ott folytatják, ahol abba sem hagyták.
A mai magyar filmipari keretek közt fel kell tenni a kérdést: saját tőkéből forgattátok a Falat?
Még az utolsó, régi NKA támogatást nyertük el. Körülbelül hárommillió forintból készült a film, de volt benne magántőke is. Ha mindenki rendesen ki lett volna fizetve, és én is kapok érte pénzt, akkor olyan 10-15 millió forint lett volna. De hát én már megszoktam, hogy nem pénzért dolgozom. (nevet) Ha Magyarországon tényleg meg lehetne élni filmezésből, akkor én lennék a legboldogabb ember a Földön.
Akkor mit csinálsz a filmszínészkedésen, filmezésen kívül?
Színházban játszom, reklámfilmekben szerepelek, forgatókönyvet írok. Művészet közeli munkáim vannak, szerencsére nem kell pultoznom vagy rakodómunkásként dolgoznom, de itthon csak a filmezés alkalmazott művészeti ágából lehet megélni.
A „Szabó Simon” karakter tulajdonképpen az 1998-as Pepsi Sziget reklám óta „él”. Moszkva tér, Megdönteni Hajnal Tímeát, Fekete leves és most a Viktória. Hogyan fér meg egymás mellett a színész és a rendező Szabó Simon?
A rendezéseimben meg tudom mutatni azt, ami valójában foglalkoztat, amit gondolok. A szerepeimet pedig azért bírom, mert őszintén szólva nagyon jó érzés ezekben a bunkó figurákban kiadni magamból az állatot. Elrugaszkodhatok a hétköznapi élettől, gátlások nélkül kikáromkodhatom magam. (nevet) Úgy látszik, ez a rendezőknek tetszik. Nekem ezzel nincs bajom, élvezem, ez a lényeg.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=HKiMoBWoyF4[/youtube]
Mennyit viszel bele ezekbe a figurákba az igazi személyiségedből?
Azt szoktam mondani, hogy hozom otthonról a bunkót, de azért mindig teszek rá egy jó nagy lapáttal. (nevet) Nem így viselkedek az életben, nem vagyok ilyen nagyhangú barom, tehát rá kell tenni, de csak óvatosan, nehogy ripacskodás legyen belőle. Szerencsére ilyen irányú kritikát eddig még nem is kaptam. Ha megkapom, arra a szintre eljutok, abba is hagyom.
Mi az ars poeticád színészként és rendezőként?
Ars poeticáim nincsenek, de van egy kedvenc könyvem, a Végtelen történet. Abban a főszereplő nyakában levő varázsfonat hátára az van írva, hogy „Tedd azt, amit akarsz”. Gyakorlatilag ez a hitvallásom. Élj úgy, ahogy élni szeretnél, ami nekem azt jelenti: ne hódolj be senkinek, de ne is taposs el senkit.
Rendezőként egyelőre több a rövidfilmed, mint a nagyjátékfilm. Miért?
Főleg a pénz, ugye. Nem jött oda senki hozzám, hogy „Simonkám, itt van 200 millió”, és nem is voltak túl jó kapcsolataim eddig. De most már remélem, jó pozícióban vagyok, ennyi alkotással, díjjal, jelöléssel a hátam mögött. Bízom benne, hogy a Filmalappal gyümölcsöző lesz a viszonyunk, és ha tényleg jó forgatókönyvet hozok össze, támogatni fogják. Akkor pedig jöhet majd a második-harmadik-negyedik nagy film is.
Ha már a Filmalap szóba jött: mi a véleményed a jelenlegi filmfinanszírozási rendszerről?
Olyan rendszer soha nem lesz, ami mindenkinek megfelel, Nyilván vannak pozitívumok és negatívumok is a Filmalappal kapcsolatban, de szerintem a döntnökök próbálnak objektívek lenni. Nem gondolom azt, hogy ha nem jó a sztori, akkor támogatniuk kellene bárkit is. Sok kollégámat nehezen tudom megérteni: kapnak százmilliókat a filmjeikre, és mégis hőzöngnek a Filmalap ellen. Nyilván sok vitájuk volt/van az MNF-fel, erről őket kell megkérdezni, de azt semmiképp sem tartom jó kommunikációnak, hogy ekkora összegek után néhányan az ország elhagyását is fontolgatják. Kár lenne, ha ilyen ügyek miatt elvesztenénk akár egy tehetséges magyar filmrendezőt is.
Milyen filmeket várhatunk Szabó Simontól, a rendezőtől?
Most fogok beadni októberben egy forgatókönyvet az MNF-hez, amit jövő nyáron szeretnék leforgatni. A történet egy nagyon rossz nyolcadikos gyerekről szól, akivel a szülei hadilábon állnak, ezért száműzik egy körmendi iskolába, ott próbálja megtalálni a helyét. Van egy kidobóról szóló filmötletem is, ami egy bosszútörténet tulajdonképpen. És van egy teljesen utópisztikus sztorim is egy nagy médiamogul hatalomra töréséről, illetve egy gyerek- terroristacsoportról. Ezt a tervet már tíz éve dédelgetem.
És milyen új filmekben láthatjuk majd Szabó Simont, a színészt?
Új magyar filmes felkérést még nem kaptam. De aki sokat jár moziba, a közeljövőben találkozhat velem a Cinema City vásznain − de hiába is faggatnál, ennél többet nem mondhatok! (nevet)
