© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Nem a szocializmusról szól
Jancsó Miklós: Szegénylegények
Jancsó Miklós legendás filmparaboláját, a Szegénylegényeket fél évszázada mutatták be. Az évforduló alkalmából a MaNDA felújított DVD-kiadással tiszteleg Jancsó máig meghökkentően modern és sokrétű remekműve előtt.
Nem túlzás azt állítani, hogy 2014 januárjában Jancsó Miklós halálával a filmtörténet egy szakasza is lezárult. Jancsó nemcsak pályáját tekintve különleges alkotó – közel negyvenévesen készítette első nagyjátékfilmjét, s számos korszakváltása volt –, hanem azért is, mert a hazai és az egyetemes filmtörténetben is kevés a hozzá hasonlóan invenciózus, eredeti és egyedi filmstílust kialakító rendező. A nyugtalan, folyamatosan mozgásban levő kamera miatt a vágó helyett az operatőrre hárul a képek egymás mellé illesztésének feladata – a pontosan megkoreografált mozgások, a szimbolikus történelmi témák és karakterek így együtt váltak Jancsó Miklós védjegyévé.
Furcsa, de Jancsó stílusa viszonylag későn forrott ki. Az Oldás és kötésben bevallottan Michelangelo Antonioni elidegenedéstörténeteit ültette át magyar közegbe, s a második világháború végnapjaiban játszódó Így jöttemben is „sok” a vágás még, csak a Szegénylegényekben érzett rá a filmparabola ízére. Pontosabban bátran állíthatjuk, hogy az 1848/49-es szabadságharcot követő megtorlások idején játszódó történelmi allegóriájával Jancsó hozta létre ezt a fogalmat állandó alkotótársaival, Hernádi Gyula íróval és Somló Tamás operatőrrel, s mutatta be a világnak különböző filmfesztiválokon.
A Szegénylegényeket külföldön is értették annak ellenére, hogy a magyar szabadságharc bukásával foglalkozott. Mert valójából persze nem azon volt a hangsúly, hanem egy egyetemes és mindenkor aktuális jelenségen: általában a zsarnoki vagy paternalista rendszerek működésmódjával. Vagy is csak ötven év távlatából érthető meg igazán, miért univerzális Jancsó Miklós parabolája: még csak nem is a szocializmusról szól, mint azt a korabeli lapokban a rendező „lenyilatkozta” annak fejében, hogy filmjét bemutatásra alkalmasnak ítélje a kultúrpolitika. Jancsót sokan kritizálták amiatt, hogy későbbi filmjeiben (látszólag) abból élt, amit a Szegénylegényekben kialakított. Valóban, filmjeiben – a Szegénylegényekben is – katonák, tisztek, parasztok, meztelen nők és lovak lépdelnek fel-alá valamilyen felsőbb utasításra. De ez csak a felszín: a rendező valójában a számára ismerős, jórészt magyar történelmi témák felhasználásával mindig azt elemezte különböző perspektívákból, miként torzítja el a hatalom az ember személyiségét, legyen bár zsarnok vagy zsarnokság ellen lázadó forradalmár. A Szegénylegényekben sem annyira a betyárokat sáncba fogdosó, érzelemmentes hatalom kegyetlensége a felháborító, hanem az egykori bajtársak árulása. Jancsó azt mutatja be kiválóan, hogyan porladnak szét az ideológiák és a nagy eszmék, ha egy ember szolgasorból az urak talpnyalójává tornássza fel magát. Sokan magukra ismerhetnének a Szegénylegények köpönyegforgató betyárjaiban manapság is, a történet lezárásának gyilkos iróniája pedig ötven év távlatából is katartikus.
Mindez természetesen elképzelhetetlen lenne a képkomponálás nélkül, hiszen Jancsónál a tartalom és a forma tényleg elválaszthatatlanok egymástól. A folytonos, dinamikus kameramozgás egyfelől az állandó mozgatottság érzetét erősíti, másfelől minduntalan lehatárolja a teret, amelynek következtében a nézőre is átül a sakkban tartott szereplőket átható paranoia. A Szegénylegényekben éppúgy, mint a későbbi Jancsó-filmekben paradox módon a bezártság és a kiszámíthatatlanság hangulatát sugározza a végeláthatatlan puszta, a szabad tér is.
A digitálisan felújított remekmű önmagában is nyomós érv amellett, hogy a magyar filmtörténet kedvelői beszerezzék a MaNDA DVD-jét, de a korongra ráadásként remek extrák is felkerültek. Egy tízperces jelenetsor a Szegénylegények próbafelvételeiből ad ízelítőt, megismerhetjük a film jellegzetes stílusának kialakulását, illetve szemünk elé tárul Jancsó Miklós útkeresése. A próbafelvételeken még merőben más perspektívából filmezik az alkotók a tömeget – még túlságosan is „belemásznak” a szereplők arcába. Az extrák között találhatunk továbbá egy riportrészletet, amelyben Jancsó Miklós a Szegénylegények keletkezéséről beszél. A kiadvány igazi unikuma Jancsó korai, ritkaságszámba menő rövidfilmje, az 1961-es Indiántörténet, amelyben fotók és archív felvételek segítségével beszél a zsarnokságról, a szabadság és a demokrácia védelmezőjeként emlegetett Egyesült Államok őslakosságának likvidálásáról. E kiváló kollázsban megdöbbentő módon a lemészárolt, rezervátumba kényszerített natív amerikaiakban a Szegénylegények egykori szabadságharcos, sáncban fogva tartott betyárjaira ismerhetünk.
10/10
Szegénylegények
Színes, magyar történelmi dráma, 90 perc, 1966, MaNDA DVD 2016
Rendező: Jancsó Miklós
Forgatókönyvíró: Jancsó Miklós, Hernádi Gyula
Operatőr: Somló Tamás
Szereplő(k):
Veszelka (Latinovits Zoltán), Gajdar János (Görbe János), vallatótiszt (Őze Lajos), Varjú Béla (Koltai János), Magyardolmányos (Madaras József), Foglár (Barsi Béla), Ifj. Kabai (Kozák András), Kabai (Molnár Tibor), Torma (Agárdy Gábor)
Furcsa, de Jancsó stílusa viszonylag későn forrott ki. Az Oldás és kötésben bevallottan Michelangelo Antonioni elidegenedéstörténeteit ültette át magyar közegbe, s a második világháború végnapjaiban játszódó Így jöttemben is „sok” a vágás még, csak a Szegénylegényekben érzett rá a filmparabola ízére. Pontosabban bátran állíthatjuk, hogy az 1848/49-es szabadságharcot követő megtorlások idején játszódó történelmi allegóriájával Jancsó hozta létre ezt a fogalmat állandó alkotótársaival, Hernádi Gyula íróval és Somló Tamás operatőrrel, s mutatta be a világnak különböző filmfesztiválokon.
A Szegénylegényeket külföldön is értették annak ellenére, hogy a magyar szabadságharc bukásával foglalkozott. Mert valójából persze nem azon volt a hangsúly, hanem egy egyetemes és mindenkor aktuális jelenségen: általában a zsarnoki vagy paternalista rendszerek működésmódjával. Vagy is csak ötven év távlatából érthető meg igazán, miért univerzális Jancsó Miklós parabolája: még csak nem is a szocializmusról szól, mint azt a korabeli lapokban a rendező „lenyilatkozta” annak fejében, hogy filmjét bemutatásra alkalmasnak ítélje a kultúrpolitika. Jancsót sokan kritizálták amiatt, hogy későbbi filmjeiben (látszólag) abból élt, amit a Szegénylegényekben kialakított. Valóban, filmjeiben – a Szegénylegényekben is – katonák, tisztek, parasztok, meztelen nők és lovak lépdelnek fel-alá valamilyen felsőbb utasításra. De ez csak a felszín: a rendező valójában a számára ismerős, jórészt magyar történelmi témák felhasználásával mindig azt elemezte különböző perspektívákból, miként torzítja el a hatalom az ember személyiségét, legyen bár zsarnok vagy zsarnokság ellen lázadó forradalmár. A Szegénylegényekben sem annyira a betyárokat sáncba fogdosó, érzelemmentes hatalom kegyetlensége a felháborító, hanem az egykori bajtársak árulása. Jancsó azt mutatja be kiválóan, hogyan porladnak szét az ideológiák és a nagy eszmék, ha egy ember szolgasorból az urak talpnyalójává tornássza fel magát. Sokan magukra ismerhetnének a Szegénylegények köpönyegforgató betyárjaiban manapság is, a történet lezárásának gyilkos iróniája pedig ötven év távlatából is katartikus.
Mindez természetesen elképzelhetetlen lenne a képkomponálás nélkül, hiszen Jancsónál a tartalom és a forma tényleg elválaszthatatlanok egymástól. A folytonos, dinamikus kameramozgás egyfelől az állandó mozgatottság érzetét erősíti, másfelől minduntalan lehatárolja a teret, amelynek következtében a nézőre is átül a sakkban tartott szereplőket átható paranoia. A Szegénylegényekben éppúgy, mint a későbbi Jancsó-filmekben paradox módon a bezártság és a kiszámíthatatlanság hangulatát sugározza a végeláthatatlan puszta, a szabad tér is.
A digitálisan felújított remekmű önmagában is nyomós érv amellett, hogy a magyar filmtörténet kedvelői beszerezzék a MaNDA DVD-jét, de a korongra ráadásként remek extrák is felkerültek. Egy tízperces jelenetsor a Szegénylegények próbafelvételeiből ad ízelítőt, megismerhetjük a film jellegzetes stílusának kialakulását, illetve szemünk elé tárul Jancsó Miklós útkeresése. A próbafelvételeken még merőben más perspektívából filmezik az alkotók a tömeget – még túlságosan is „belemásznak” a szereplők arcába. Az extrák között találhatunk továbbá egy riportrészletet, amelyben Jancsó Miklós a Szegénylegények keletkezéséről beszél. A kiadvány igazi unikuma Jancsó korai, ritkaságszámba menő rövidfilmje, az 1961-es Indiántörténet, amelyben fotók és archív felvételek segítségével beszél a zsarnokságról, a szabadság és a demokrácia védelmezőjeként emlegetett Egyesült Államok őslakosságának likvidálásáról. E kiváló kollázsban megdöbbentő módon a lemészárolt, rezervátumba kényszerített natív amerikaiakban a Szegénylegények egykori szabadságharcos, sáncban fogva tartott betyárjaira ismerhetünk.
10/10
Szegénylegények
Színes, magyar történelmi dráma, 90 perc, 1966, MaNDA DVD 2016
Rendező: Jancsó Miklós
Forgatókönyvíró: Jancsó Miklós, Hernádi Gyula
Operatőr: Somló Tamás
Szereplő(k):
Veszelka (Latinovits Zoltán), Gajdar János (Görbe János), vallatótiszt (Őze Lajos), Varjú Béla (Koltai János), Magyardolmányos (Madaras József), Foglár (Barsi Béla), Ifj. Kabai (Kozák András), Kabai (Molnár Tibor), Torma (Agárdy Gábor)
