© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Se hideg, se meleg
Takács Mária: Meleg férfiak, hideg diktatúrák
Takács Mária állami támogatás nélkül készítette el Meleg férfiak, hideg diktatúrák című dokumentumfilmjét, ami egyszerre igyekszik bemutatni a rendszerváltás előtti magyar meleg közösség életét, és próbál párhuzamokat vonni a jelennel. Az erőfeszítés dicséretes, a végeredmény azonban felemás.
Az állami támogatás nélkül elkészített Meleg férfiak, hideg diktatúrák című dokumentumfilm egyszerre igyekszik bemutatni a rendszerváltás előtti magyar meleg közösség életét, és próbál párhuzamokat vonni a jelennel. Az erőfeszítés dicséretes, a végeredmény azonban felemás: a film temérdek érdekes kérdést vet fel, de a 90 perces játékidő korlátai között többségük kifejtetlen marad. Érzékenysége és intimitása miatt mégis érdemes jegyet váltani Takács Mária alkotására.
Négy fiatal meleg srác kamerát ragad, és felkeres hét idős, szintén meleg férfit: rögzítik, meghallgatják, esetenként újrajátsszák évtizedekkel ezelőtti történeteiket, reflektálva ezzel jelenkori tapasztalataikra és élményeikre − így lehetne összefoglalni a Meleg férfiak, hideg diktatúrák koncepcióját. Az alkotók láthatólag nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy filmjüket elhelyezzék a történelmi idővonalon, kiemelve a megelevenedő történetek összefonódásait, egymásra ható és egymást formáló erejüket. Mindemellett Takács Mária dokumentumfilmje rendkívül személyes alkotás is: megannyi ügyesen komponált, intim jelenettel próbálja ábrázolni a magyar meleg közösség sorsát.
A film legnagyobb erénye a mélyről fakadó kíváncsiság, ami minden jó dokumentumfilm alapja. A készítőket érdeklik alanyaik, egyértelműen kutatták a témát, és fontos, létjogosultságukban megingathatatlan kérdéseket tesznek fel. (Nagyon kevés hasonló film készült, csak a német Out in Ostberlin és a szintén Takács Mária rendezte Eltitkolt évek jut eszembe, ez utóbbi jelen munka leszbikus sorsokkal foglalkozó ikerdarabja.) Ugyanakkor a film pontosan nagyfokú kíváncsiságán bukik el: az alkotók túl sok mindent szeretnének belezsúfolni a másfél órás játékidőbe. Bár a cím azt sugallja, hogy a szocialista diktatúrában élő meleg férfiak történetei adják majd a dokumentumfilm gerincét, magáról a diktatúráról és annak a meleg közösségre gyakorolt hatásáról kevés szó esik. Kár, mert éppen ezek a legizgalmasabb, legfeszültebb percek a filmben. A kezdés például rögtön nagyon erős: a négy fiatal meleg férfi arról faggatja idősebb társait, hogy olvasták-e a jelentéseket, amiket az „átkosban” írtak róluk, s hogy azokban miként szerepel szexuális irányultságuk, nemi identitásuk. A film készítői arra törekedtek, hogy a diktatúra kihallgatásaihoz hasonló körülményeket teremtsenek a jelenet felvételéhez, ami (eltekintve az esetlen, animált háttértől) libabőrössé teszi a nézőt. Ezek az újrajátszott, a múltat megidézni vágyó jelenetek kreatív és eredményes megoldások, hiszen nemcsak a négy fiúnak segítenek átélni, ezáltal jobban megérteni az idősebb férfiak történeteit, de a nézőnek is könnyebb belehelyezkedni a históriákba. Kiemelkedik az egykori Egyetem presszó „újranyitásának” szcénája, ami humorral, játékosan ad betekintést egy letűnt korba. Sajnos ezeket a kiváló jeleneteket is megingatja a film felületessége. Nem elég olyan félmondatokat elejteni, hogy a meleg férfiak azért is féltek a lelepleződéstől, mert előfordult, hogy életükkel fizettek másságukért. Nem elég, hiszen ez csak egy sokat sejtető állítás, amit tényekkel, történetekkel, sorsokkal és nem utolsó sorban szociopolitikai összefüggések feltárásával kellene alátámasztani. Így csak homályos, lidérces táncot kapunk a legtragikusabb sorsok emlékén. Hasonlóan elnagyolt marad a drag queenek világát bemutató rész, valamint a HIV és az AIDS témaköre is. Megint csak nem elég annyit mondani, hogy az AIDS-robbanás összehozta a meleg közösséget. Hogyan? Miben rejlett ennek a közösségformáló ereje? Kérdések, amelyekre a néző nem kap választ.
A film nagy erénye ugyanakkor a mindent átszövő, finom intimitás. A személyesség közelebb hozza a múlt eseményeit a nézőhöz, segít a bensőséges atmoszféra megteremtésében. Az alkotók jó érzékkel szúrják be az archív felvételeket is, amelyek erősítik a mű egyébként remek dinamikáját. Továbbá a film nem esik túlzásokba, pontosan tudja, meddig mehet el. A vágóképek – az egyik fiatal srác barátjával ölelkezve készít reggelit, a fiatalok meztelenül csobbannak az Adriai-tenger azúrjába − lélekkel töltik meg a képsorokat. Hasonlóan a néző érzéseire hat az a szegmens, amiben az egyik fiatal HIV-fertőzöttségéről vall. Ez a jelenet különösen fontos, hiszen nagyon ritka, hogy valaki arccal és névvel vállalja fel HIV-pozitív státuszát Magyarországon, ahol a HIV és AIDS körüli diskurzust az ismeretlentől való beteges félelem, abszurd tévhitek és lebonthatatlannak tűnő társadalmi stigma jellemzik. A legmeghatóbb jelenetben az egyik férfi Rab szigetén siratja elhunyt szerelmét. A kamera itt szemérmes és távolságtartó, éppen csak annyit mutat meg, amennyi szükséges, nem zsákmányolja ki a férfi gyászát. Ezek a jelenetek bizonyítják igazán a készítők bátorságát, elhivatottságát, érzékenységét, és teszik a filmet minden hibája ellenére is fontos, szerethető és megkerülhetetlen alkotássá.
Pontszám: 7/10
Meleg férfiak, hideg diktatúrák
Színes, magyarul beszélő, magyar dokumentumfilm, 90 perc, 2015
Rendező és forgatókönyvíró: Takács Mária
Operatőr: Trencsényi Klára, Michel, Szőnyi István, Vízkelety Márton
Zeneszerző: Jirí Kaderábek
Szereplők: Láner László, Nádasdy Ádám, Pálfi Balázs, Pálos Attila, Rakiás Ferenc, Takács Bencze Gábor, Tölgyesy Zoltán, Banach Nagy Milán, Hanzli Péter, Halmai Gábor
Bemutató: 2015. július 2. (Forgalmazó: Éclipse Film Kft.)
Négy fiatal meleg srác kamerát ragad, és felkeres hét idős, szintén meleg férfit: rögzítik, meghallgatják, esetenként újrajátsszák évtizedekkel ezelőtti történeteiket, reflektálva ezzel jelenkori tapasztalataikra és élményeikre − így lehetne összefoglalni a Meleg férfiak, hideg diktatúrák koncepcióját. Az alkotók láthatólag nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy filmjüket elhelyezzék a történelmi idővonalon, kiemelve a megelevenedő történetek összefonódásait, egymásra ható és egymást formáló erejüket. Mindemellett Takács Mária dokumentumfilmje rendkívül személyes alkotás is: megannyi ügyesen komponált, intim jelenettel próbálja ábrázolni a magyar meleg közösség sorsát.
A film legnagyobb erénye a mélyről fakadó kíváncsiság, ami minden jó dokumentumfilm alapja. A készítőket érdeklik alanyaik, egyértelműen kutatták a témát, és fontos, létjogosultságukban megingathatatlan kérdéseket tesznek fel. (Nagyon kevés hasonló film készült, csak a német Out in Ostberlin és a szintén Takács Mária rendezte Eltitkolt évek jut eszembe, ez utóbbi jelen munka leszbikus sorsokkal foglalkozó ikerdarabja.) Ugyanakkor a film pontosan nagyfokú kíváncsiságán bukik el: az alkotók túl sok mindent szeretnének belezsúfolni a másfél órás játékidőbe. Bár a cím azt sugallja, hogy a szocialista diktatúrában élő meleg férfiak történetei adják majd a dokumentumfilm gerincét, magáról a diktatúráról és annak a meleg közösségre gyakorolt hatásáról kevés szó esik. Kár, mert éppen ezek a legizgalmasabb, legfeszültebb percek a filmben. A kezdés például rögtön nagyon erős: a négy fiatal meleg férfi arról faggatja idősebb társait, hogy olvasták-e a jelentéseket, amiket az „átkosban” írtak róluk, s hogy azokban miként szerepel szexuális irányultságuk, nemi identitásuk. A film készítői arra törekedtek, hogy a diktatúra kihallgatásaihoz hasonló körülményeket teremtsenek a jelenet felvételéhez, ami (eltekintve az esetlen, animált háttértől) libabőrössé teszi a nézőt. Ezek az újrajátszott, a múltat megidézni vágyó jelenetek kreatív és eredményes megoldások, hiszen nemcsak a négy fiúnak segítenek átélni, ezáltal jobban megérteni az idősebb férfiak történeteit, de a nézőnek is könnyebb belehelyezkedni a históriákba. Kiemelkedik az egykori Egyetem presszó „újranyitásának” szcénája, ami humorral, játékosan ad betekintést egy letűnt korba. Sajnos ezeket a kiváló jeleneteket is megingatja a film felületessége. Nem elég olyan félmondatokat elejteni, hogy a meleg férfiak azért is féltek a lelepleződéstől, mert előfordult, hogy életükkel fizettek másságukért. Nem elég, hiszen ez csak egy sokat sejtető állítás, amit tényekkel, történetekkel, sorsokkal és nem utolsó sorban szociopolitikai összefüggések feltárásával kellene alátámasztani. Így csak homályos, lidérces táncot kapunk a legtragikusabb sorsok emlékén. Hasonlóan elnagyolt marad a drag queenek világát bemutató rész, valamint a HIV és az AIDS témaköre is. Megint csak nem elég annyit mondani, hogy az AIDS-robbanás összehozta a meleg közösséget. Hogyan? Miben rejlett ennek a közösségformáló ereje? Kérdések, amelyekre a néző nem kap választ.
A film nagy erénye ugyanakkor a mindent átszövő, finom intimitás. A személyesség közelebb hozza a múlt eseményeit a nézőhöz, segít a bensőséges atmoszféra megteremtésében. Az alkotók jó érzékkel szúrják be az archív felvételeket is, amelyek erősítik a mű egyébként remek dinamikáját. Továbbá a film nem esik túlzásokba, pontosan tudja, meddig mehet el. A vágóképek – az egyik fiatal srác barátjával ölelkezve készít reggelit, a fiatalok meztelenül csobbannak az Adriai-tenger azúrjába − lélekkel töltik meg a képsorokat. Hasonlóan a néző érzéseire hat az a szegmens, amiben az egyik fiatal HIV-fertőzöttségéről vall. Ez a jelenet különösen fontos, hiszen nagyon ritka, hogy valaki arccal és névvel vállalja fel HIV-pozitív státuszát Magyarországon, ahol a HIV és AIDS körüli diskurzust az ismeretlentől való beteges félelem, abszurd tévhitek és lebonthatatlannak tűnő társadalmi stigma jellemzik. A legmeghatóbb jelenetben az egyik férfi Rab szigetén siratja elhunyt szerelmét. A kamera itt szemérmes és távolságtartó, éppen csak annyit mutat meg, amennyi szükséges, nem zsákmányolja ki a férfi gyászát. Ezek a jelenetek bizonyítják igazán a készítők bátorságát, elhivatottságát, érzékenységét, és teszik a filmet minden hibája ellenére is fontos, szerethető és megkerülhetetlen alkotássá.
Pontszám: 7/10
Meleg férfiak, hideg diktatúrák
Színes, magyarul beszélő, magyar dokumentumfilm, 90 perc, 2015
Rendező és forgatókönyvíró: Takács Mária
Operatőr: Trencsényi Klára, Michel, Szőnyi István, Vízkelety Márton
Zeneszerző: Jirí Kaderábek
Szereplők: Láner László, Nádasdy Ádám, Pálfi Balázs, Pálos Attila, Rakiás Ferenc, Takács Bencze Gábor, Tölgyesy Zoltán, Banach Nagy Milán, Hanzli Péter, Halmai Gábor
Bemutató: 2015. július 2. (Forgalmazó: Éclipse Film Kft.)
