© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Sirokkó a medencében
Luca Guadagnino: A Bigger Splash
Ragyogó napfény, fülledt erotika, egzotikus tájak, rock and roll és pazar szereplőgárda. A Bigger Splash a felsoroltak alapján akár üde színfoltja is lehetne a nyári mozikínálatnak, ám egy örökzöld klasszikus remake-jeként az elhasalás szinte borítékolható.
Luca Guadagnino kísérletet tesz, hogy újragondolja Jacques Deray 1969-es, erotikától izzó lélektani krimijét, A medencét. A hangszálműtét után lábadozó énekesnő, Marianne (Tilda Swinton) kényszerpihenőjét tölti az olasz Pantelleria szigetén dokumentumfilmes kedvesével, Paullal (Matthias Schoenaerts). Látszólag minden feltétel adott felhőtlen boldogságukhoz, de a mámoros együttlétek és kellemes iszappakolások ellenére valójában mindketten a sebeiket nyalogatják. A nyugodt felszín alatt érzelmek forronganak, majd a harsányan pimasz Henry (Ralph Fiennes), az egykori szerető, producer és barát váratlan érkezésével percek alatt kitörnek. A már egyébként is komplikált szerelmi háromszöget bonyolítja Henry lányának, Penelopénak (Dakota Johnson) felbukkanása: a Lolita-szerű figura törékenyen, ártatlan és démonian erotikus egyszerre.
Az alapfilm, Deray munkája lassan bontakozott ki, sejtetésekre épült, mégis nagyobb erővel tárta elénk a szereplők közti irigység, birtoklásvágy, féltékenység, düh és szenvedély viszonyrendszerét, mint a remake. Az olasz direktor minden igyekezete és az élvezetes színészi játék ellenére az A Bigger Splash sem krimiként, sem drámaként nem működik igazán. Guadagnino a forrásmű „hiátusait” expliciten megmutatja (például Penelope és Paul légyottja), de ezzel érdektelenebbé válnak a bizarr szerelmi háromszög résztvevőinek motivációi. A rendező túlcifrázza a nyomozás jeleneteit, az intenzív szenvedélyt bemutató, eredeti műből kölcsönzött szcénák viszont (úszópárbaj a medencében, szerelmi vallomás lemezhallgatás közben) inkább csak parodisztikus újrafogalmazások. A stílusvezérelt történetszövéssel és a flashback szenkvenciákkal elvész a dráma éle: szerencsésebb lett volna a jelenben maradni, és ott tovább építeni, alakítani a kis közösség dinamikáját, vagy jobban kiaknázni a sziget által előhívott szimbólumrendszert. A rocksztár Marianne elnémítása ügyes húzás, de így sem sikerül a dialógusokkal megbirkózni: hol erőltetettek, hol erőtlenek. A helyzetkomikum is sokszor működésképtelen a bűnügyi film és a dráma kiegyensúlyozatlan aránya miatt.
A táj szinte ötödik szereplő: a vulkáni törmelékek, iszapos strandok, sziklás partok, a forró sirokkót váltó hűsítő zivatarok mind hatásfokozók, támogatják a lélektani elemzést. A cselekményszegény történet és a táj kitüntetett funkciója ugyanakkor veszélyes is: a film néhol már-már vizuálisan vonzó turisztikai hirdetéssé alakul át. A valóság dokumentarista megmutatása ugyan többrétegűvé is tehetné a látottakat –gondoljunk Rossellini lélekállapotokat kivetítő Strombolijára –, de Guadagnino napellenzőt viselő szereplői meg sem látnának egy vulkánkitörést. Az afrikai menekülteket mutató rövid szekvencia is éppen csak felvillantja a fényűző, kiüresedett, elszigetelt szereplők találkozását a nyomorral, de nem tud vele mit kezdeni.
A végnapjait élő paradicsom egyszerre fülledten érzéki és ijesztően hátborzongató. A bűn maga szinte súlytalanná válik, mert mindenki egyszerre bűnös és áldozat, a szerepek felcserélhetők. A francia bűnügyi film sajátos hagyománya ez, Clouzot Ördöngösök című krimijének halottja juthat eszünkbe, vagy Ozon Uszodájának a valóság és fikció határmezsgyéjén egyensúlyozó története, amelynek kifordítását láthatjuk. A medence aljára süllyesztett halott vízi hullaként is elemében van, sőt így gyilkol csak igazán: víg morbiditás és paródia keveredik, de az indokolatlanul komikumba fulladó csúcspontok egyenetlenné teszik a cselekményvezetést, és érdektelenné válik a sorsok követése.
Olyan ez a film, mint a folyamatosan emlegetett, közelgő sirokkó – nehéz kiismerni és követni, nem lehet eldönteni, hogy mit akar: szórakoztatni vagy elgondolkodtatni. Könnyed, extravagáns, nyári mozi inkább, vagy thrillerbe oltott dráma? Nehezen balanszírozunk a hangulatváltások között, egyik műfajjal szemben támasztott elvárásaink sem elégülnek ki. Medencében nehéz szélvihart kelteni, és ez most Guadagninónak és alkotótársainak sem sikerült.
Pont: 6/10
A Bigger Splash
Színes, feliratos, olasz-francia krimi, 124 perc, 2015
Rendező: Luca Guadagnino
Forgatókönyvíró: David Kajganich, Alain Page
Operatőr: Yorick Le Saux
Szereplők: Tilda Swinton (Marianne), Dakota Johnson (Penelope), Ralph Fiennes (Harry), Matthias Schoenaerts (Paul), Aurore Clément (Mireille)
Bemutató: 2016.06. 30. (Forgalmazó: JIL Kft. )
Az alapfilm, Deray munkája lassan bontakozott ki, sejtetésekre épült, mégis nagyobb erővel tárta elénk a szereplők közti irigység, birtoklásvágy, féltékenység, düh és szenvedély viszonyrendszerét, mint a remake. Az olasz direktor minden igyekezete és az élvezetes színészi játék ellenére az A Bigger Splash sem krimiként, sem drámaként nem működik igazán. Guadagnino a forrásmű „hiátusait” expliciten megmutatja (például Penelope és Paul légyottja), de ezzel érdektelenebbé válnak a bizarr szerelmi háromszög résztvevőinek motivációi. A rendező túlcifrázza a nyomozás jeleneteit, az intenzív szenvedélyt bemutató, eredeti műből kölcsönzött szcénák viszont (úszópárbaj a medencében, szerelmi vallomás lemezhallgatás közben) inkább csak parodisztikus újrafogalmazások. A stílusvezérelt történetszövéssel és a flashback szenkvenciákkal elvész a dráma éle: szerencsésebb lett volna a jelenben maradni, és ott tovább építeni, alakítani a kis közösség dinamikáját, vagy jobban kiaknázni a sziget által előhívott szimbólumrendszert. A rocksztár Marianne elnémítása ügyes húzás, de így sem sikerül a dialógusokkal megbirkózni: hol erőltetettek, hol erőtlenek. A helyzetkomikum is sokszor működésképtelen a bűnügyi film és a dráma kiegyensúlyozatlan aránya miatt.
A táj szinte ötödik szereplő: a vulkáni törmelékek, iszapos strandok, sziklás partok, a forró sirokkót váltó hűsítő zivatarok mind hatásfokozók, támogatják a lélektani elemzést. A cselekményszegény történet és a táj kitüntetett funkciója ugyanakkor veszélyes is: a film néhol már-már vizuálisan vonzó turisztikai hirdetéssé alakul át. A valóság dokumentarista megmutatása ugyan többrétegűvé is tehetné a látottakat –gondoljunk Rossellini lélekállapotokat kivetítő Strombolijára –, de Guadagnino napellenzőt viselő szereplői meg sem látnának egy vulkánkitörést. Az afrikai menekülteket mutató rövid szekvencia is éppen csak felvillantja a fényűző, kiüresedett, elszigetelt szereplők találkozását a nyomorral, de nem tud vele mit kezdeni.
A végnapjait élő paradicsom egyszerre fülledten érzéki és ijesztően hátborzongató. A bűn maga szinte súlytalanná válik, mert mindenki egyszerre bűnös és áldozat, a szerepek felcserélhetők. A francia bűnügyi film sajátos hagyománya ez, Clouzot Ördöngösök című krimijének halottja juthat eszünkbe, vagy Ozon Uszodájának a valóság és fikció határmezsgyéjén egyensúlyozó története, amelynek kifordítását láthatjuk. A medence aljára süllyesztett halott vízi hullaként is elemében van, sőt így gyilkol csak igazán: víg morbiditás és paródia keveredik, de az indokolatlanul komikumba fulladó csúcspontok egyenetlenné teszik a cselekményvezetést, és érdektelenné válik a sorsok követése.
Olyan ez a film, mint a folyamatosan emlegetett, közelgő sirokkó – nehéz kiismerni és követni, nem lehet eldönteni, hogy mit akar: szórakoztatni vagy elgondolkodtatni. Könnyed, extravagáns, nyári mozi inkább, vagy thrillerbe oltott dráma? Nehezen balanszírozunk a hangulatváltások között, egyik műfajjal szemben támasztott elvárásaink sem elégülnek ki. Medencében nehéz szélvihart kelteni, és ez most Guadagninónak és alkotótársainak sem sikerült.
Pont: 6/10
A Bigger Splash
Színes, feliratos, olasz-francia krimi, 124 perc, 2015
Rendező: Luca Guadagnino
Forgatókönyvíró: David Kajganich, Alain Page
Operatőr: Yorick Le Saux
Szereplők: Tilda Swinton (Marianne), Dakota Johnson (Penelope), Ralph Fiennes (Harry), Matthias Schoenaerts (Paul), Aurore Clément (Mireille)
Bemutató: 2016.06. 30. (Forgalmazó: JIL Kft. )
