Sótlan melankólia

Ne kerülgessük a forró kását: Joachim Trier Hétköznapi titkaink című filmje látványos köntösbe csomagolt, csendes dráma, amely egyáltalán nem döf szíven, és nem hat meg. Nem rossz film, de sok hasonlót láttunk már.



A Hétköznapi titkaink párhuzamos történetmesélése, csavaros dramaturgiája kapcsán sokan Akira Kuroszava A vihar kapujában című filmjét emlegetik. Tény, hogy az ifjú Lars von Trier-rokon, Joachim Trier (Szerzők, Oslo, augusztus) első angol nyelvű rendezésében nem egyetlen történetet mesél el, hanem egy történet sok, egymás mellett élő variációját. A háborús fotós anya (Isabelle Huppert) három éve halt meg autóbalesetben: az apa (Gabriel Byrne) magára maradt a két gyerekkel, Jonah-val és Conraddal (Jesse Eisenberg, Drevin Druid). Ők hárman másként dolgozzák fel a veszteséget, másként emlékeznek a tragédiára. Lassan körvonalazódik, hogy nem minden úgy történt, ahogyan gondolták. Régi sebek szakadnak fel, váratlan titkok kerülnek napvilágra: kiderül, hogy mindegyiküknek van rejtegetnivalója. A három férfi előbb-utóbb kénytelen szembenézni azzal, hogy a halott nő még mindig beárnyékolja mindennapjaikat és egymáshoz fűződő viszonyukat.



Visszaemlékezésekkel kevert álomjelenetekből tudjuk meg, milyen is volt a feleség/anya. Könnyen úgy tűnhet, hogy a film ide-oda csapong az egyes hősök kifejezésmódjai és történetszálai között, az igazságokhoz azonban csak ezeken keresztül jutunk közelebb. Trier ügyesen húzza be a csőbe a nézőt: mire azt hinnénk, összeraktuk a puzzle-t, kezdhetjük elölről, közben pedig nem tudjuk eldönteni, együttérezzünk-e a melankólia legmélyéig süllyedt hősökkel, vagy kinevessük őket túlspilázott világfájdalmuk, csöndes kesergésük miatt. Letisztult, csendes, talán túlságosan is csendes mozi ez.



A film erénye a témaválasztás és annak intelligens kihasználása – a fotóriporterség beépítésével lehetőség nyílik a látszólag össze nem illő képek egymásba olvasztására, dokumentumfilmszerű jelenetek felvonultatására. A jelen sötét, komor képeit felváltják a múlt fényárban úszó, színekkel teli, lassított felvételei. Néma, lendületes jelenetek vezetik a nézőt a történet magjáig. A forgatókönyv, a gondolatfűzés csupán egy-két szerény adrenalinbombát dob nekünk, de képes végig fenntartani a bizonytalanságot. Meg az unatkozást, amelynek közepette azért többször akad tíz-tíz perc, amikor kíváncsian fészkelődünk, arra gondolva, hogy végre megtudunk valamit, amitől közelebb kerülhetünk e számos díjra is jelölt alkotáshoz. De nem kerülünk. Hiába szedjük össze minden empátiánkat, a közel kétórás film nem tud érzelmileg megérinteni, netán katarzist, megrendülést okozni. A lezárás kétségek között hagy, nem kapunk egyértelmű válaszokat. Végül egyszerűen nyugtázzuk az alkotás által közvetített klisét, miszerint titkolózni nem szép dolog, hazugságainkat nem úszhatjuk meg, és a túlzott karrierizmus családokat tehet tönkre.



Joachim Trier filmjében minden a helyén van: az egész alkotás életszagú, a figurák realisztikusak, az (ön)konfliktusok szorongatóak, a színészek egytől egyig a maximumot hozzák ki magukból (különösen a kisebbik fiút alakító Devin Druid semmibe révedő tekintetével, nonverbális kommunikációjával), de összességében valami mégsem stimmel. A feszültség lassú fokozással emelkedik, de a robbanás, amit egy filmdráma, pláne egy haláleset köré szerveződő film esetében várnánk, nem következik be. Olyan ez, mint a leves a menzán: nem rossz, de hiányzik belőle az a bizonyos plusz. Némi tárkony vagy egy kis só esetleg?



Pont: 6/10

Hétköznapi titkaink
Színes, feliratos norvég-francia-dán-amerikai filmdráma, 109 perc, 2015
Rendező: Joachim Trier
Forgatókönyvíró: Joachim Trier, Eskil Vogt
Operatőr: Jakob Ihre
Szereplők: Jesse Eisenberg, Amy Ryan, Gabriel Byrne, Devin Druid, Rachel Brosnahan, Isabelle Huppert, David Strathairn, Sean Cullen, Harry Ford, Ruby Jerins, Megan Ketch, Venus Schultheis

Bemutató dátuma: 2016. március 24. (Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)