© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Szemérmetlen szépség
Barbato–Bailey: Mapplethorpe: Look at the Pictures
Robert Mapplethorpe, a botrányairól elhíresült amerikai fotós idén lenne hetvenéves. Hogy ki is volt valójában, és hogyan legitimálta a fotográfiában az explicit ábrázolást, arra az évforduló apropóján készült Mapplethorpe: Look at the Pictures dokumentumfilm próbál választ adni.
A J. Paul Getty Museum és a Los Angeles County Museum of Art (LACMA) kétrészes tárlattal tiszteleg Robert Mapplethorpe munkássága előtt, aki az idén lenne hetvenéves. Hogy ki is volt valójában a híres-hírhedt amerikai fotóművész, és hogyan legitimálta a fotográfiában az explicit ábrázolást, arra a kiállításhoz kapcsolódó Mapplethorpe: Look at the Pictures dokumentumfilm próbál választ adni.
Az 1960-as évek végén, a szexuális forradalom legintenzívebb időszakában járunk, amikor a fiatal Robert Mapplethorpe kezébe veszi élete első polaroid fényképezőjét, és ismerősei nem kis meglepetésére úgy dönt, hogy a fotográfia mellett kötelezi el magát. Gyerekkorától művészi alkat volt, kísérletezett rajzzal, festészettel, ruhákból alkotott szobrokat, pornómagazinok képeiből készített kollázsokat. Megszállottan kereste a művészetben rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, témákat, technikákat, noha a fényképezést eredetileg nem tartotta túl sokra. Legendává akart válni, és végül a fotográfiában talált rá egy radikálisan új, mondhatni szemérmetlen kifejezésmódra. A szexuális szabadosság, az erotikus magazinok, szexklubok elterjedésével persze a téma az utcán hevert, de ahogy egy korábbi munkaadója megjegyzi a filmben: „Az volt a probléma ezzel az időszakkal, hogy mindenki szexelt, és senki sem alkotott.”
Robert Mapplethorpe alkotott, és legendává vált. Karrierje során számos skalpot gyűjtött, szeretőket, mecénásokat csábított el és használt ki, ahogy a filmben megszólaló barátok, ismerősök, családtagok szavaiból kiderül. „Ambiciózus volt-e? Az nem kifejezés”, állítja Sandy Daley, aki a hírességek lakta Chelsea Hotelben Mapplethorpe és Patti Smith szomszédja volt 1969-től. Mellette olyan művészek adták még a nevüket és személyes történetüket a produkcióhoz, mint Debbie Harry énekesnő, Fran Lebowitz író vagy Brooke Shields színésznő. A film készítői a ’60-as, ’70-es éveket kulturálisan meghatározó csomópontokba, így a sztároktól hemzsegő Max's Kansas City night clubba, a szexuális kalandozások színhelyéül szolgáló Fire Islandre, és a fotós modelljeit kitermelő melegbárba, a The Mine Shaftba is elkalauzolnak.
A Mapplethorpe-jelenség azért is izgalmas, mert bár az évek során a mozgókép minden prüdériáját levetkőzve hétköznapivá tette az erotika és erőszak explicit ábrázolását, az amerikai fotográfus munkái mai szemmel sem tűnnek avíttnak. Ugyanolyan arcpirítóak és kihívóak, mint elkészültük idején voltak. A témára ügyesen rábukkanó rendezőpáros, Fenton Bailey és Randy Barbato az elmúlt évtizedekben számos tabutémával borzolta már a nézők kedélyeit. Filmre vitték egy Hitler állítólagos homoszexualitását bizonygató német történész könyvét (The Hidden Führer: Debating the Enigma of Hitler's Sexuality), vizsgálták az első moziforgalmazásba került pornófilm társadalmi hatásait (Mély torok mélyén), és az amerikai hadsereg szexuális orientáció elhallgatására ösztönző politikája sem kerülte el figyelmüket (The Strange History of Don't Ask, Don't Tell).
Ilyen háttérrel közel sem meglepő, hogy legújabb egész estés kollaborációjukat a 20. század egyik legvitatottabb művészének szentelték, ám amennyire merészek voltak a tartalom megválasztásakor, annyira konzervatívak maradtak a forma tekintetében. Beszélőfejes interjúk és fekete-fehér fotók váltják egymás, szórványosan archív felvételek is előkerülnek. Következetlen a film keretét adó kiállításszervezők munkájának bemutatása, mert kommentárjaik hirtelen nyomtalanul eltűnnek, és csak a legvégén térünk vissza hozzájuk. A zenehasználat terén az alkotók nem fogták vissza magukat, ám felmerül a kérdés, hogy Mozart Requiemjének pátosza nem ízléstelen-e a csontsoványra fogyott, egykori szívtipró fotós utolsó napjairól készült felvételek alatt.
Maga Mapplethorpe is elmondta egy mélyinterjúban, hogy magánéleti és munkakapcsolatai között nemigen tett különbséget, ezért az alkotók célkitűzése, hogy humanizáljanak egy botrányos, démonizált művészt, helyenként önellentmondásos. A film erénye, hogy részletesen bemutatja a fotós karrierjének állomásait, látjuk, hogy az egyes ismeretségek milyen hatással voltak magán- és professzionális életére, közben pedig képet kapunk az ’70-es, ’80-as évek művészvilágáról is. Számos ritkán látható vagy eddig dobozban őrzött fotó kerül elő, és az életmű meghatározó darabjai is új értelmet nyernek a tágabb kontextus ismeretében. A hírnév után ácsingózó ösztönös zseni története mögött azonban nehezen mutatkozik meg a kertvárosi nagycsaládból származó, katolikus neveltetést kapott fiú, aki egész életében szeretetre és figyelemre vágyott. Kimondatnak ugyan a tények, de súlytalanok maradnak. A látottak fényében elismerhetjük, hogy az egymáson vonagló meztelen férfiak fényképezése művészet, de hogy ki volt valójában Robert Mapplethorpe, az továbbra is válasz(oka)t kíván. Kíváncsiságunkat kielégítendő talán akkor járunk el leghelyesebben, ha a film címének útmutatását követve egyszerűen Mapplethorpe képeit nézzük.
7/10
Mapplethorpe: Look at the Pictures
Színes, fekete-fehér, feliratos, amerikai-német dokumentumfilm, 108 perc, 2016
Rendező: Randy Barbato, Fenton Bailey
Operatőr: Mario Panagiotopoulos Huy Truong
Szereplők: Robert Mapplethorpe, Debbie Harry, Fran Lebowitz, Paul Martineau, Brooke Shields
Bemutató dátuma: 2016. június 16. (Forgalmazó: magyarhangya)
Korhatár: 18 éven aluliak számára nem ajánlott!
Az 1960-as évek végén, a szexuális forradalom legintenzívebb időszakában járunk, amikor a fiatal Robert Mapplethorpe kezébe veszi élete első polaroid fényképezőjét, és ismerősei nem kis meglepetésére úgy dönt, hogy a fotográfia mellett kötelezi el magát. Gyerekkorától művészi alkat volt, kísérletezett rajzzal, festészettel, ruhákból alkotott szobrokat, pornómagazinok képeiből készített kollázsokat. Megszállottan kereste a művészetben rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, témákat, technikákat, noha a fényképezést eredetileg nem tartotta túl sokra. Legendává akart válni, és végül a fotográfiában talált rá egy radikálisan új, mondhatni szemérmetlen kifejezésmódra. A szexuális szabadosság, az erotikus magazinok, szexklubok elterjedésével persze a téma az utcán hevert, de ahogy egy korábbi munkaadója megjegyzi a filmben: „Az volt a probléma ezzel az időszakkal, hogy mindenki szexelt, és senki sem alkotott.”
Robert Mapplethorpe alkotott, és legendává vált. Karrierje során számos skalpot gyűjtött, szeretőket, mecénásokat csábított el és használt ki, ahogy a filmben megszólaló barátok, ismerősök, családtagok szavaiból kiderül. „Ambiciózus volt-e? Az nem kifejezés”, állítja Sandy Daley, aki a hírességek lakta Chelsea Hotelben Mapplethorpe és Patti Smith szomszédja volt 1969-től. Mellette olyan művészek adták még a nevüket és személyes történetüket a produkcióhoz, mint Debbie Harry énekesnő, Fran Lebowitz író vagy Brooke Shields színésznő. A film készítői a ’60-as, ’70-es éveket kulturálisan meghatározó csomópontokba, így a sztároktól hemzsegő Max's Kansas City night clubba, a szexuális kalandozások színhelyéül szolgáló Fire Islandre, és a fotós modelljeit kitermelő melegbárba, a The Mine Shaftba is elkalauzolnak.
A Mapplethorpe-jelenség azért is izgalmas, mert bár az évek során a mozgókép minden prüdériáját levetkőzve hétköznapivá tette az erotika és erőszak explicit ábrázolását, az amerikai fotográfus munkái mai szemmel sem tűnnek avíttnak. Ugyanolyan arcpirítóak és kihívóak, mint elkészültük idején voltak. A témára ügyesen rábukkanó rendezőpáros, Fenton Bailey és Randy Barbato az elmúlt évtizedekben számos tabutémával borzolta már a nézők kedélyeit. Filmre vitték egy Hitler állítólagos homoszexualitását bizonygató német történész könyvét (The Hidden Führer: Debating the Enigma of Hitler's Sexuality), vizsgálták az első moziforgalmazásba került pornófilm társadalmi hatásait (Mély torok mélyén), és az amerikai hadsereg szexuális orientáció elhallgatására ösztönző politikája sem kerülte el figyelmüket (The Strange History of Don't Ask, Don't Tell).
Ilyen háttérrel közel sem meglepő, hogy legújabb egész estés kollaborációjukat a 20. század egyik legvitatottabb művészének szentelték, ám amennyire merészek voltak a tartalom megválasztásakor, annyira konzervatívak maradtak a forma tekintetében. Beszélőfejes interjúk és fekete-fehér fotók váltják egymás, szórványosan archív felvételek is előkerülnek. Következetlen a film keretét adó kiállításszervezők munkájának bemutatása, mert kommentárjaik hirtelen nyomtalanul eltűnnek, és csak a legvégén térünk vissza hozzájuk. A zenehasználat terén az alkotók nem fogták vissza magukat, ám felmerül a kérdés, hogy Mozart Requiemjének pátosza nem ízléstelen-e a csontsoványra fogyott, egykori szívtipró fotós utolsó napjairól készült felvételek alatt.
Maga Mapplethorpe is elmondta egy mélyinterjúban, hogy magánéleti és munkakapcsolatai között nemigen tett különbséget, ezért az alkotók célkitűzése, hogy humanizáljanak egy botrányos, démonizált művészt, helyenként önellentmondásos. A film erénye, hogy részletesen bemutatja a fotós karrierjének állomásait, látjuk, hogy az egyes ismeretségek milyen hatással voltak magán- és professzionális életére, közben pedig képet kapunk az ’70-es, ’80-as évek művészvilágáról is. Számos ritkán látható vagy eddig dobozban őrzött fotó kerül elő, és az életmű meghatározó darabjai is új értelmet nyernek a tágabb kontextus ismeretében. A hírnév után ácsingózó ösztönös zseni története mögött azonban nehezen mutatkozik meg a kertvárosi nagycsaládból származó, katolikus neveltetést kapott fiú, aki egész életében szeretetre és figyelemre vágyott. Kimondatnak ugyan a tények, de súlytalanok maradnak. A látottak fényében elismerhetjük, hogy az egymáson vonagló meztelen férfiak fényképezése művészet, de hogy ki volt valójában Robert Mapplethorpe, az továbbra is válasz(oka)t kíván. Kíváncsiságunkat kielégítendő talán akkor járunk el leghelyesebben, ha a film címének útmutatását követve egyszerűen Mapplethorpe képeit nézzük.
7/10
Mapplethorpe: Look at the Pictures
Színes, fekete-fehér, feliratos, amerikai-német dokumentumfilm, 108 perc, 2016
Rendező: Randy Barbato, Fenton Bailey
Operatőr: Mario Panagiotopoulos Huy Truong
Szereplők: Robert Mapplethorpe, Debbie Harry, Fran Lebowitz, Paul Martineau, Brooke Shields
Bemutató dátuma: 2016. június 16. (Forgalmazó: magyarhangya)
Korhatár: 18 éven aluliak számára nem ajánlott!
