Született tőzsdecápák

A cím a főhős, Lee Gates (George Clooney) tőzsdével foglalkozó élő tévéműsorának elnevezése is egyben. A legújabb adás közben beront a stúdióba egy fegyveres, pisztolyt szegez a műsorvezetőre, és felad rá egy robbanóanyagokkal töltött mellényt. A férfi olyan detonátort használ, hogy ha leveszi az ujját a gombról, a mellény romba dönti az épületet – így aztán a gyorsan a helyszínre érkező mesterlövészek sem végezhetnek vele. A fegyveres azért szánta el magát az elkeseredett akcióra, mert minden megtakarítása odalett egy olyan cég hibájából, amit Gates reklámozott a műsorában. Miközben a merénylő követeli, hogy maradjanak adásban, a színfalak mögött a rendező (Julia Roberts) munkatársai segítségével megpróbálja megmenteni a házigazdát, amihez viszont elő kell keríteniük a bukott vállalat igazgatóját, aki interjúra volt hivatalos aznap a műsorba, de gyanús körülmények között lemondta.



A film műfaja thriller, intenzitása pedig abból fakad, hogy kamaradarab is egyben: szinte valós időben játszódik, három főhőse szűk térben összezárva mozog. Hamar magukra maradnak, mivel előbb a fegyveres parancsol ki minden nélkülözhető stábtagot a stúdióból, aztán a kommandósok távolítják el a többieket. Közben viszont több szálon fut a cselekmény, és ez feszültséget teremt: az adásrendező telefonon, neten és szárnysegédjein keresztül jár utána, mi történhetett a becsődölt céggel és vezetőjével. A karakterek tökéletes thriller-protagonisták: van köztük antihős (Gates), bűnbe eső kisember (a fegyveres) és túl messzire ment aranyifjú (a titokzatos igazgató). Átlagembereknek kell megoldaniuk a krízist, miközben a zsaruk csak fenyegetést jelentenek: Gates meglövését tervezik, hogy inaktiválják a robbanó mellényt.

Nem lövök le poént, ha elárulom, hogy a film a konspirációs thrillerek irányába bonyolódik, és a végkifejlet sajnos jó előre kitalálható, a cselekmény nem megy ellene a nézői elvárásoknak. Túl kerek a történet, viszont nem túl valószerű. Legalább néhány „vörös hering” félrevezető, elterelő momentum kellett volna ahhoz, hogy ne egyetlen irányba tartson a sztori. Ráadásul ez a film jóval többnek ígérte magát, mint ami: a trailere alapján azt hihettük, újabb revelatív Wall Street-szatíra született a Tőzsdecápák, A Wall Street farkasa és A nagy dobás után, netán Oliver Stone maró média- és társadalomkritikája köszön majd vissza a Született gyilkosokból, ehelyett egy szürke zsánerdarab keletkezett, ami csak kizsákmányolja a pénzvilágot övező érdeklődést.



Még tucatthrillerként is több sebből vérzik a Pénzes cápa. Foster nagy jóindulatot követel a nézőtől: a cselekmény kulcsfontosságú fordulatai gyenge lábakon állnak, nem mentesek a logikai bukfencektől és az alkotók számára szerencsés véletlenektől. Például ha nem bambul el az összes biztonsági őr a tévészékházban, amikor a fegyveres eloson mellettük, nincs film. Igaz, hogy mozgalmas a történet, sok a nyaktörő fordulat, mindig felbukkan valami váratlan, de a csavarok olykor hiteltelenek, és zsákutcát jelentenek a cselekményben. A karakterek motivációi megkérdőjelezhetőek, a hősök gyakran kifordulnak magukból, tetteik túlontúl radikálisak, és kaméleonként változtatják a személyiségüket.

Gates alig alkalmas azonosulásra: még úgy sem különösebben rokonszenves, hogy Clooney játssza, antihősnek viszont nem olyan markáns, mint pl. Gordon Gecko a Tőzsdecápákból vagy Jordan Belfort A Wall Street farkasából. Jellemfejlődése és megváltása ugrásszerűen következik be. A film alapkoncepciója igazi „nagy ötlet” (high concept), ígéretes és figyelemfelkeltő, egy trailer erejéig működik is, de Fosteréknek nem sikerült átélhetővé és hihetővé tenniük, pedig máson sem dolgoztak a cselekményszövés során. Mintha ők is érezték volna, hogy a thriller-szál önmagában nem lesz elég a sikerhez, ezért vérbeli közönségfilmet készítettek, meglepően sok komikummal, ami viszont aláássa a feszültséget és a főhősök számára kedvezőtlen fordulatok drámai hatását. Clooney például minden adását egy precízen megkoreografált tánccal kezdi, a bonyodalmat képező incidens reggelén pedig az egyik stábtag épp egy erekciót okozó krémet próbál ki magán. A Pénzes cápa van olyan vicces, mint egy közepes komédia: okos bennfentes poén például, amikor a túszdrámafilmek (pl. Nincs alku) főhőseként gyakran feltűnő tárgyalószakértő csúnyán felsül. A gond csak az, hogy ezt a filmet thrillernek ígérték.



Hiába a sztárparádé, a közérdeklődésre számot tartó téma, a humor, a dráma és a közönséget bevonzó műfaji elemek, az elvárásokhoz képest csalódás a film. És talán még ez is kiszámítható volt: Clooney direktorként legutóbb nagyot égett a dramaturgiát nyomokban sem tartalmazó Műkincsvadászokkal, és immár színészként is egyre gyakrabban kerüli el a siker, Foster pedig legutóbbi rendezése alkalmával épp ennyire szerény eredménnyel próbált életet lehelni egy másik szebb napokat látott szívtipró világsztár, Mel Gibson karrierjébe (A hódkóros).

Pont: 5/10

Pénzes cápa (Money Monster)
Színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 98 perc, 2016
Rendező: Jodie Foster
Forgatókönyvíró: Alan DiFiore Jim Kouf Jamie Linden
Operatőr: Matthew Libatique
Zene: Dominic Lewis
Szereplők: George Clooney, Julia Roberts, Dominic West
Bemutató dátuma: 2016. június 2. (Forgalmazó: InterCom)