Tarol az iparosmunka

Izland egyik legtöbbet hozó hazai filmje lett a 2014-es Akváriumban élni, és a nemzeti filmmustrán is az összes jelentős díjat megkapta. Érdekes, hiszen a film története nem túl eredeti, ahogyan a kivitelezése sem. Baldvin Zophoníasson második egész estés munkája három karakter sorsának kereszteződésein keresztül igyekszik hiteles portrét festeni a teljes izlandi bankrendszert bedöntő gazdasági válság előtti gondterhes időszakról. Ez eddig még izgalmas alapanyag is lehetne, de miután a film hatásvadász módon, rögtön a legelején kijátssza a „megtörtént események alapján” kártyát, teljesen háttérbe szorítja ezt a szálat, és a személyes drámák árnyékában képtelen érzékletesen kibontani azt. Ezzel pedig a „megtörtént események alapján” csak hangzatos maszlaggá silányul.



A hangsúly az egyén megpróbáltatásaira helyeződik: a huszonnégy éves Eik egyedül neveli nyolcéves lányát, akit nem tud eltartani óvónői fizetéséből, így call-girlként pótolja ki jövedelmét. Móri, a tehetséges író egy családi tragédia terhét cipeli magával, ami kődarabként húzza mind mélyebbre az alkoholizmus bugyraiba. Sölvinek, az egykori élsportolónak most bankárként és üzletemberként kell helytállnia a morális dilemmákkal terhelt pénzvilágban. A több mint kétórás játékidőben ennek a három hősnek az útjai találkoznak és fonódnak egymásba, főként azért, hogy egymásra hatásuknak köszönhetően lehulljon a lepel mindegyikük féltve őrzött titkáról. Merthogy titkokból nincs hiány. Ezek a suspense fenntartására szolgálnának, csak sajnos a film elejétől kezdve egyik sem igazán titok: csupa kiszámítható közhely bújik meg az amúgy is sablonos karakterek banális fátumai mögött. Talán ez a kiszámíthatóság a legfájóbb hiba – nem kizárólag a feszültséget öli ki a filmből, de a dinamikát is megtöri, amitől több helyen vontatottá válik a történet. Továbbá súlytalanná lesznek kulcsfontosságú, egyébként remekül játszott jelenetek is, mint például Eik szembenézése gyűlölt nagyapjával. A közhelyesség és kiszámíthatóság gödreit mélyíti a film zenéje is, ami mindig bőszen jelzi, mikor történik valami roppant drámai, mikor potyoghatnak a könnyek. Kár, hogy az alkotók nem bíztak eléggé saját könyvükben és színészeikben.



Ügyetlenül fonódnak egymásba a történetek is. Eik és Móri találkozása a film egy olyan pontján következik be, ahol esetlennek és erőltetettnek hat. Később érdekes utat járnak be – nagyjából a film egyetlen izgalmas cselekményszálát köszönhetjük kettejük kapcsolatának. Sölvi története önmagában megállná a helyét, de a film egészébe nehézkesen illeszkedik. Kapcsolata a másik két főhőssel erőtlen és elnagyolt, amitől az egész szál kényszeredettnek tűnik. Ezek súlyos hibák, a film alapvető struktúráját gyengítik. Mindazonáltal a forgatókönyv gyengeségeit szépen ellensúlyozzák a higgadt rendezői elképzelések, a remekül fényképezett reykjavíki utcák és a pontos alakítások. A hideg, őszi fények kellő melankóliával töltik meg a vásznat. Igaz ez a belső terekben alkalmazott, többnyire fagyos, kék-fehérben játszó mesterséges neonfényekre is. Nem ritkák a felvételek, melyeken a szereplők üvegfelületek előtt állnak, amin csorog az esővíz, ezzel olyan megvilágításba helyezvén őket, mintha valóban akváriumba zárva küzdenének megváltásért. A kamera legtöbbször a színészeken időzik, ami szintén jó döntésnek bizonyul. Mindhárom főszereplő kiválóan játszik, és lehetőségeikhez mérten sikerül élettel megtölteniük ezeket az ezerszer látott figurákat. Valójában az ő érdemük az, hogy a film minden megbicsaklása ellenére is működik: a néző törődik a hősökkel, szurkol nekik, nem áll fel az első, rémesen vontatott fél óra után, hogy kisétáljon a vetítőteremből. Kár is lenne, ha így tenne, hiszen a film fennmaradó része tartogat olyasmit, amiért megbocsátunk végül ennek az ügyetlenül megírt mozinak. Ezek közé tartozik Móri múltjának beleszövése a film jelen idejébe. A rendező nem egyértelműen jelölt flashbackeket használ: a visszatekintésekről csak a díszletek és jelmezek árulják el, hogy másik idősíkon járunk – hiába, a hetvenes évek divatja meglehetősen sajátos volt. A film lezárása megint csak a kevésbé emlékezetes jelenetek közé sorolandó, és nem sok töprengenivalót hagy a nézőnek.



Számomra is csak annyi kérdés maradt, hogy vajon mivel vívta ki a hatalmas sikert a film hazájában – és a világ számos filmfesztiválján? Összességében egy szépen fényképezett, gondosan elkészített mozi az Akváriumban élni, ami ugyan ingatag lábakon áll a gyenge forgatókönyv miatt, de legalább remek színészi alakításokat vonultat fel. Újat nem ad: mind a főhősök, mind a sztori ismerős lehet. Erre mondják, hogy tisztességes iparosmunka.

Pont: 6/10

Akváriumban élni

Színes, feliratos, izlandi dráma, 129 perc, 2014

Rendező: Baldvin Zophoníasson

Forgatókönyvíró: Baldvin Zophoníasson és Birgir Örn Steinarsson

Operatőr: Jóhann Máni Jóhannsson

Szereplők: Hera Hilmar (Eik), Þorsteinn Bachmann (Móri), Thor Kristjansson (Sölvi)

Bemutató: 2015. augusztus 27. (Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)