Terror a pince mélyén

Szellemi folytatásként harangozták be, de szerencsére más utakon jár. A J. J. Abrams producer és Matt Reeves rendező nevével fémjelzett Cloverfield találtfilmes stílusú szörnyfilm, míg Dan Trachtenberg idei munkája, a Cloverfield Lane 10 letisztultabb, visszafogottabb darab. Zömmel egyetlen helyszínen bonyolódik a konfliktus, három szereplő verbális és pszichológiai pengeváltásainak lehetünk tanúi. A klausztrofób hangulatnak rögtön a felütés megágyaz: pokolian erős robajjal kísért autóbaleset szakítja meg itt-ott a nyitófőcímet, aztán a főhősnő leláncolva, kiszolgáltatottan ébred. Trachtenberg kvázi-folytatása távolról sem a hatásfokozás elvét követi, hanem redukál, az örök sequel-szabályok ellenében haladva visszaszorítja a „nagyobb, hosszabb, látványosabb” tételt, és inkább a karakterológiában, a tapintható feszültségben hisz.



Nyomasztóan csendes jelenetek tartanak bennünket a sötétben, majd hirtelen zajok ébresztik fel a nézőt: a Cloverfield Lane 10 régi iskolás pszichoterrorként a suspense erejét preferálja. Cselekményét nem kényszeredett fordulatok, CGI-betétek rugdalják előre, hanem a nagybetűs Emberi Tényező. Helyesebben, ezen a mozin a dominanciacsata, sőt még inkább a bizalom dilemmaköre uralkodik el. Michelle, a főszereplőnő két férfival osztozik egy földalatti búvóhelyen, a szűk pincében egymásra utalt figurákat látni – parányi közegben feszülnek egymásnak eltérő habitusok, különféle nézőpontok. A női főszereplő eleinte áldozatnak tűnik, ám idővel harcosként áll talpra (jelképes, hogy mind rabláncait leveti, mind a mankót is odébb hajítja, majd futni, küzdeni kezd). Vele szemben Emmett, a némileg ostoba, de jó szándékú túlélő, illetve Howard, a paranoiás, szinte zsarnoki házúr áll. A férfiak közül egyértelműen az utóbbi érdekesebb, John Goodman félelmetes alakítása pedig tovább növeli a figura személye körüli bizonytalanságot: megmentő-e a férfi, vagy pusztán egy háborgó őrült?



Mi több, a Cloverfield Lane 10 újabb kérdéseket is feltesz, azokkal együtt pedig egy újabb zsánert is érint, nevezetesen a posztapokaliptikus sci-fi műfaját. Odakinn ugyanis elviekben halott a világ, a levegő belélegezhetetlen, toxikus. De valóban elpusztult a bolygó? Tényleg nem lehet kimenni? E kérdésekből újabb konfliktusok származnak, a világ lakhatatlanságáról szóló vita kiélezi a szereplők ellentétét. Nem a kinti borzalmak fontosak, hanem a zárt közegben élő páriák nyűglődése: Trachtenberg érti, hogy az emberben lakozó horror a bestiálisabb. Különösen ami Michelle és Howard relációját illeti: úgy tűnhet, utóbbinak igaza van, nem ajánlatos kimerészkedni, de akarnok, bárdolatlan állatként erőszakolja az elképzeléseit, ezzel pedig nemcsak társait sodorja veszélybe, hanem épelméjűségét is kockáztatja. Igaz, ez a dramaturgiai fogás nem eredeti. Az élőhalottak éjszakája című Romero-klasszikus konzervatív, arrogáns apafigurája is hasonló ívet jár be, plusz ugyancsak a bezártak jellemdinamikájából növeszti ki a legnagyobb káoszt. Példaként állhat még itt a Frank Darabont által jegyzett Stephen King-adaptáció, A köd is, melyben szintén az ember önmagából való kifordulásának ad otthont a zárt tér. Ám hiába nem újsütetű az ötlet, a Cloverfield Lane 10 visszafogottságával zsákol nagyot: újfent bizonyossá válik, hogy sokkal többet ér a lecsupaszított, szereplőkre, rémületre hagyatkozó filmnyelv, ami szörnyek, effektusok garmadánál hatásosabban riogatja a tudatalattinkat.



Trachtenberg ugyanakkor nem képes végig tartani a tempót. Olykor el lehet bóbiskolni a pincemélyi iszonyatkeltésen, ám a film szerencsére mindig időben él valamilyen leleménnyel, amelyek meggátolják, hogy totális unalomba fulladjon a mese. Howardék társasjátékokkal múlatják az időt, Michelle és Emmett puzzle-darabkákat illesztgetnek egymásba, a testes, provinciális megmentő pedig egy alkalommal csaknem táncra perdül a zenegép bekapcsolása után. Tetszetős hangnemváltásokkal élnek a készítők: a szóban forgó mókás epizódok elütnek a film tónusától, a Cloverfield Lane 10 mégsem válik önmaga paródiájává, az ügyesen adagolt fekete humor felébreszti az épp szundikáló nézőt.

Az utolsó 15–20 percben pedig a rendező úgyszólván hátrahagyja addigi komfortzónáját, ezzel együtt a film egyre inkább sci-fi-be fordul – az addigi belső bajvívások után külső fizikai összetűzést látunk, ennél többet azonban hiba volna elárulni. Fény derül a rejtélyre, mindhárom szereplő sorsa beteljesül, a pszichothrillerek és a szörnysztorik rajongói egyaránt elégedetten távozhatnak a moziból.

Pont: 7/10

Cloverfield Lane 10 (10 Cloverfield Lane)
Színes, feliratos amerikai sci-fi thriller, 2016, 103 perc
Rendezte: Dan Trachtenberg
Írta: Josh Campbell, Matthew Stuecken, Damien Chazelle
Operatőr: Jeff Cutter
Szereplők: Mary Elizabeth Winstead (Michelle), John Goodman (Howard), John Gallagher Jr. (Emmett)
Bemutató dátuma: 2016. április 14. (Forgalmazó: UIP-Duna Film)