© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Van élet a Marson!
Ridley Scott: Mentőexpedíció
A Mentőexpedíció az Apolló 13 felemelő hangulatát idézi, miközben a Számkivetett humorát keveri a Minden odavan izgalmaival. Ridley Scott ismét megrázta magát!
A kietlen, vörös színekben játszó, oxigénhiányos Marson a hatvanas-hetvenes évek popslágerei szólnak. Az emberiségtől sok millió kilométerre valaki Abbát hallgatva szerel, David Bowie dala kíséri a mindennapi nehézségeket, egy marsi sétához pedig a Boney M szolgál társaságul. Nem egy zenebarát földönkívüli lakta be az idegen égitestet – egy földi férfi, Mark Watney tengeti magányos napjait a vörös bolygón. Igazi túlélő: sokan már halottnak hiszik, miután egy durva homokviharban balesetet szenved, eszméletét veszti, és lemarad a Földre visszatérő űrhajóról. Magához térve kénytelen bevetni minden tudását, hitét, és – mindenekelőtt – humorérzékét, hogy túléljen egy ember számára lakhatatlan bolygón, amíg valahogy, valamilyen csoda folytán segítségére nem siet valaki. Csak hát a Föld egy picit messze van, emberünk meg egyedül szuszog egy ütött-kopott szkafanderben, erősen megtépázott és korlátolt technikai háttérrel – nem könnyű a helyzet. De amíg David Bowie énekel a Marson ragadt hangfalakból, talán nem lehet baj.
Ki hitte volna: elegánsan középszerű (Prometheus), épp hogy nézhető (A jogász) és egészen gyenge (Exodus) munkák után a tiszteletreméltó Ridley Scott ismét megrázta magát. A veterán festő-rendező korántsem sorolható a szerzői filmesek közé, inkább a nagyszerű iparos jelzőt szokták ráaggatni, ugyanis sosem saját anyagból dolgozik, és erősen függ munkatársai teljesítményétől. Nem meglepő hát, hogy néha korszakos mesterművet (Szárnyas fejvadász), máskor jellegtelen kalandfilmet (Robin Hood) szabadít rá a nézőkre – egyszerűen nem mindig áll össze a csapat. A marsi című regényben ismét rátalált a nagybetűs Mozira: szerzett hát egy ütőképes forgatókönyvírót, egy veterán operatőrt, egy éles szemű vágót, valamint egy halom remek színészt (Matt Damon, Jessica Chastain, Sean Bean), és ismét magához ragadta a kormányrudat. És micsoda eredménnyel!
Félő volt, hogy jelen mozi csupán üres látványorgia lesz, ám a nagyon buta módon Mentőexpedíciónak fordított A marsi a túlélőfilmek legszebb hagyományait idézi. Szép lassú expozícióval mutatja be az alaphelyzetet, hatásos arcközelikkel és tágas beállításokkal vezeti a néző tekintetét, hamar kijelöli a főhőst, aláhúzza a szükséges pillanatokat, és soktagú „zenekart” épít a „szólista” köré. Végül valódi egyszemélyes dráma bontakozik ki a szemünk előtt, amit a párhuzamos helyszínek, különböző földi belső terek, illetve az éppen hazafelé tartó űrhajó történései kereteznek. Ügyesen, szinte mértani pontossággal épül a cselekmény: mikor kissé kezd vontatott lenni a marsi magányoskodás, már kapcsolunk is a Földre, ahol izgalmas történések zajlanak: politikusok és mérnökök agyalnak, hogyan menthető meg a Marson ragadt ember, aki még rádión sem képes kommunikálni velük. Majd egy-két pillanatra kitekintünk az űrbe: megismerjük a legénységet, akik hazafelé tartanak a halottnak hitt társukat gyászolva. Ám mindez igazából vázlatszerű (kissé kidolgozatlan) ahhoz képest, ami a Marson zajlik: az egyszemélyes túlélő-show áll az abszolút középpontban, amelyből sosem hiányzik a zene, a humor, a vörös szín és ami a legfontosabb: az esendő ember.
Magam is meglepődtem: Ridley Scott talán legemberibb, legéletigenlőbb és (kapaszkodjunk meg) legpozitívabb filmjét alkotta meg. A sok monumentalitás, a csaták és szörnyek után az esendő emberé a főszerep, aki inkább Robinson Crusoe rokona, mintsem bármely félistené. Az emberi találékonyság, életösztön kerül fókuszba, a rácsodálkozás: ezt is meg lehet oldani, még mindig nem adja fel, hú, micsoda humora, milyen éles esze van ennek a Mark Watneynek! Minden hétköznapi problémamegoldás jelentős, minden újabb csata a természettel, a megannyi újrakezdés izgalmat és örömet ad a nézőnek. A Marson ragadt férfi mindenről beszámol az állandó videónaplón keresztül (mintha Skypon beszélne hozzánk), így sosem fogyunk ki a kellemes öniróniából, a kamerához intézett idétlenkedésből vagy a keserves haragból sem. Hiszen mi mást tenne az ember: valakihez beszélnie kell, és ha nincs más, megteszi egy kamera is – azt is lehet nyugodtan anyázni, és még csak vissza sem üt. Matt Damon pedig mindezt remek arányokkal, kitűnő egyszerűséggel teszi: az elmúlt sok év legtesthezállóbb szerepét játssza el. Ha kell, meggyötört és keserű, máskor idétlenkedik, szépen mosolyog, kellően zseniális – vagyis hibátlan amerikai –, közben ki-kicsordul egy könnycsepp, elgyengül a kemény férfi – de csak épp annyira, amennyire a helyzet és a karakter megköveteli: a Csillagok között gejl könnyhullatása nem fenyeget.
A Mentőexpedíció olyan mozi, amely az Apolló 13 felemelő hangulatát idézi, miközben a Számkivetett humorát keveri a Minden odavan izgalmaival. És mindez könnyedén, a jól bevált recept szerint tálalva, vonósokkal és lenyűgöző látvánnyal – vérprofi darab. Nem lesz mérföldkő, az egészen biztos, és nem nevezhető túlságosan ambiciózusnak sem, de minden megvan benne ahhoz, hogy az év egyik legjobb, legprofibb közönségfilmje legyen. És Scott legjobb darabja a Sólyom végveszélyben óta.
8/10
Mentőexpedíció (The Martian)
Színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 136 perc, 2015
Rendező: Ridley Scott
Forgatókönyvíró: Drew Goddard Andy Weir
Operatőr: Dariusz Wolski
Szereplők: Matt Damon, Jessica Chastain, Jeff Daniels, Sean Bean, Kate Mara
Bemutató dátuma: 2015. október 1. (Forgalmazó: InterCom)
Ki hitte volna: elegánsan középszerű (Prometheus), épp hogy nézhető (A jogász) és egészen gyenge (Exodus) munkák után a tiszteletreméltó Ridley Scott ismét megrázta magát. A veterán festő-rendező korántsem sorolható a szerzői filmesek közé, inkább a nagyszerű iparos jelzőt szokták ráaggatni, ugyanis sosem saját anyagból dolgozik, és erősen függ munkatársai teljesítményétől. Nem meglepő hát, hogy néha korszakos mesterművet (Szárnyas fejvadász), máskor jellegtelen kalandfilmet (Robin Hood) szabadít rá a nézőkre – egyszerűen nem mindig áll össze a csapat. A marsi című regényben ismét rátalált a nagybetűs Mozira: szerzett hát egy ütőképes forgatókönyvírót, egy veterán operatőrt, egy éles szemű vágót, valamint egy halom remek színészt (Matt Damon, Jessica Chastain, Sean Bean), és ismét magához ragadta a kormányrudat. És micsoda eredménnyel!
Félő volt, hogy jelen mozi csupán üres látványorgia lesz, ám a nagyon buta módon Mentőexpedíciónak fordított A marsi a túlélőfilmek legszebb hagyományait idézi. Szép lassú expozícióval mutatja be az alaphelyzetet, hatásos arcközelikkel és tágas beállításokkal vezeti a néző tekintetét, hamar kijelöli a főhőst, aláhúzza a szükséges pillanatokat, és soktagú „zenekart” épít a „szólista” köré. Végül valódi egyszemélyes dráma bontakozik ki a szemünk előtt, amit a párhuzamos helyszínek, különböző földi belső terek, illetve az éppen hazafelé tartó űrhajó történései kereteznek. Ügyesen, szinte mértani pontossággal épül a cselekmény: mikor kissé kezd vontatott lenni a marsi magányoskodás, már kapcsolunk is a Földre, ahol izgalmas történések zajlanak: politikusok és mérnökök agyalnak, hogyan menthető meg a Marson ragadt ember, aki még rádión sem képes kommunikálni velük. Majd egy-két pillanatra kitekintünk az űrbe: megismerjük a legénységet, akik hazafelé tartanak a halottnak hitt társukat gyászolva. Ám mindez igazából vázlatszerű (kissé kidolgozatlan) ahhoz képest, ami a Marson zajlik: az egyszemélyes túlélő-show áll az abszolút középpontban, amelyből sosem hiányzik a zene, a humor, a vörös szín és ami a legfontosabb: az esendő ember.
Magam is meglepődtem: Ridley Scott talán legemberibb, legéletigenlőbb és (kapaszkodjunk meg) legpozitívabb filmjét alkotta meg. A sok monumentalitás, a csaták és szörnyek után az esendő emberé a főszerep, aki inkább Robinson Crusoe rokona, mintsem bármely félistené. Az emberi találékonyság, életösztön kerül fókuszba, a rácsodálkozás: ezt is meg lehet oldani, még mindig nem adja fel, hú, micsoda humora, milyen éles esze van ennek a Mark Watneynek! Minden hétköznapi problémamegoldás jelentős, minden újabb csata a természettel, a megannyi újrakezdés izgalmat és örömet ad a nézőnek. A Marson ragadt férfi mindenről beszámol az állandó videónaplón keresztül (mintha Skypon beszélne hozzánk), így sosem fogyunk ki a kellemes öniróniából, a kamerához intézett idétlenkedésből vagy a keserves haragból sem. Hiszen mi mást tenne az ember: valakihez beszélnie kell, és ha nincs más, megteszi egy kamera is – azt is lehet nyugodtan anyázni, és még csak vissza sem üt. Matt Damon pedig mindezt remek arányokkal, kitűnő egyszerűséggel teszi: az elmúlt sok év legtesthezállóbb szerepét játssza el. Ha kell, meggyötört és keserű, máskor idétlenkedik, szépen mosolyog, kellően zseniális – vagyis hibátlan amerikai –, közben ki-kicsordul egy könnycsepp, elgyengül a kemény férfi – de csak épp annyira, amennyire a helyzet és a karakter megköveteli: a Csillagok között gejl könnyhullatása nem fenyeget.
A Mentőexpedíció olyan mozi, amely az Apolló 13 felemelő hangulatát idézi, miközben a Számkivetett humorát keveri a Minden odavan izgalmaival. És mindez könnyedén, a jól bevált recept szerint tálalva, vonósokkal és lenyűgöző látvánnyal – vérprofi darab. Nem lesz mérföldkő, az egészen biztos, és nem nevezhető túlságosan ambiciózusnak sem, de minden megvan benne ahhoz, hogy az év egyik legjobb, legprofibb közönségfilmje legyen. És Scott legjobb darabja a Sólyom végveszélyben óta.
8/10
Mentőexpedíció (The Martian)
Színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 136 perc, 2015
Rendező: Ridley Scott
Forgatókönyvíró: Drew Goddard Andy Weir
Operatőr: Dariusz Wolski
Szereplők: Matt Damon, Jessica Chastain, Jeff Daniels, Sean Bean, Kate Mara
Bemutató dátuma: 2015. október 1. (Forgalmazó: InterCom)
