Miért rosszak a magyar színházak?

Talán nincs is olyan művészet, amelyre ne lenne jellemző az önreflexió, ezért gyakran találkozunk irodalom az irodalomban, színház a színházban vagy film a filmben szituációval a különböző műalkotásokban. Az alkotók többsége megmarad saját művészeti ágán belül, a rálátás hiánya miatt csak kevesen merészkednek más területre: ritkán választják témának a filmkészítést egy regényben, ritkán állítják színpadra szépirodalmi szövegek születését, és ritkán követik nyomon egy darab próbafolyamatát filmben. Utóbbira vállalkozik Vékes Csaba bemutatkozó nagyjátékfilmjében, a Hetedik alabárdosban, amely elsőként debütált a mozikban a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjában támogatott filmek közül.

Bár eredményessége még nem megítélhető, a Filmalap kezdeményezése, hogy az első mozifilmjük előtt álló rendezők pályakezdését segítse, az egyik leginkább előremutató lépés a magyar filmgyártásban a forgatókönyv-fejlesztésre kiemelt hangsúlyt fektető rendszer bevezetése óta. A színházi színészként és rendezőként induló, majd a 2014-es Á(l)lomás és a 2015-ös Hangulat-változás című kisjátékfilmjeivel filmkészítőként is tapasztalatokat szerző Vékes Csaba élt a lehetőséggel, s a Valami Amerika-filmek révén az alapszituációt jól ismerő Herendi Gábor produceri közreműködésével egy igazán szórakoztató vígjátékot forgatott: Woody Allenre jellemző szatirikus humorral és iróniával dolgozta fel saját, színházcsinálóként szerzett élményeit.

Egy vidéki színtársulat addig észrevehetetlen tagja, a szöveg nélküli statisztaszerepekben megragadt, de drámaírói ambíciókat dédelgető Kósa Miki hirtelen reflektorfénybe kerül: lehetőséget kap, hogy színpadra állítsa Hetedik alabárdos című darabját. Villámkarrierjét azonban nem a tehetségének, hanem egy ingatlanspekulációs ügynek köszönheti: a polgármester ukrán vállalkozóknak szeretne átjátszani egy épületet, ám ehhez előbb csődbe kell vinni az abban működő színházat. Cinkosa, a színigazgató a mindent elsöprő bukás potenciálját látja Mikiben és félkész darabjában, amely az űrben játszódik, és egymás körül keringő bolygók szerelméről szól. Ám hiába a színészek ellenállása és a lépten-nyomon elszabotált próbafolyamat, rendezőként csetlő-botló hősünk nem adja fel lila ködös vízióját, ami rengeteg emlékezetes pillanatot és szállóigegyanús megszólalást szül.

Az első filmesekre leginkább jellemző hiba, hogy az általában negyedórás kisjátékfilmek után nem érzik, mennyi fér bele egy egész estés moziba, ám Vékes Csaba megfelelő hosszúságú történetet választott: bár vannak túlbeszélt dialógusok és üresjáratok, végig képes lekötni a néző figyelmét a majdnem másfél órás játékidő alatt. Ebben kulcsszerepet játszik az eredeti helyszín, a debreceni Csokonai Színház hangulata, illetve a karakterábrázolás, amely a forgatókönyvet is jegyző rendező legnagyobb erősségének bizonyul. Miki narrációja – a karakterek első megjelenésekor olvasható, párszavas inzertekkel megtámogatva – komikusan elnagyolt, de emberközeli figurákat teremt, akikhez Vékes és a megformálásukban egytől egyig lubickoló színészek is szeretettel viszonyulnak, így a néző szívesen tart velük a függöny mögé, a színház legeldugottabb zugaiba.

Bár a színházi tematika és a kamaradarab-jelleg rétegfilmet sejtet, a Hetedik alabárdosban abszolút ott a lehetőség, hogy megtalálja útját a szélesebb közönséghez. Várhatóan könnyedén visszahozza majd szerény gyártási költségét, s meglehet, évtizedek múlva olyan kultikus státuszba kerül, mint Fejér Tamás 1964-es Miért rosszak a magyar filmek? című szatírája.

Pontszám: 7/10

Hetedik alabárdos
színes, magyar vígjáték, 86 perc, 2017
Rendező: Vékes Csaba
Operatőr: Bálint Dániel
Szereplők: Bánki Gergely (Miki), Bezerédi Zoltán (igazgató), Sárközi-Nagy Ilona (Fanni), Ónodi Gábor (Pali), Nagy Ervin (Othello), Mohai Tamás (Majdnem Ádám), Ujlaki Dénes (Tanár Úr), Murányi Tünde (Gőg Klára)
Bemutató dátuma: 2017. szeptember 21. (Forgalmazó: Skyfilm Production)
Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott