© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Vigyázó szemetek Kubára vessétek!
Interjú Laurent Cantet-val
A még mindig szocialista Kuba az utóbbi egy-két évben jelentős változáson ment keresztül, melyről az Arany Pálmával díjazott Laurent Cantet múltidéző és jövőbe tekintő Havannai éjszaka című drámájában tudósít. A filmről és jelentőségéről kérdeztük a francia rendezőt.
A március elején megrendezett Frankofón Filmnapok után április 2-ától látható moziforgalmazásban is a kubai múltat és átalakulóban levő társadalmi-politikai közeget személyes traumákon keresztül megragadó Havannai éjszaka. A film társadalmi elkötelezettségéről, létrejöttéről kérdeztük Laurent Cantet francia rendezőt.
Először látogatott Magyarországra?
Az osztály című filmem bemutatóján jártam már itt. Tulajdonképpen az egész világot beutaztam a Havannai éjszakával, és csak néhány órát tudok Magyarországon tölteni. Úgy érzem, most sem fogok túl sokat látni Budapestből, zsúfolt a programom.
A Frankofón Filmnapokon vetített filmek közül látott már valamit?
Xavier Dolan filmjét, Mommyt, amit tegnap este mutattak be, már láttam korábban. Nagyon meghatott, erősen megérintett engem. Aztán láttam Ozon Az új barátnő című filmjét is, ami szintén egy rendkívül kedves, ugyanakkor felforgató alkotás, komoly kérdéseket vet fel. Meglep, milyen sok jó filmet mutatnak be, és azért is jó ez a fesztivál, mert megmutatja, milyen sokarcú a francia film. Van itt vígjáték, vannak nehezebb filmek, nagy és kis költségvetésű alkotások – ez elég jól ábrázolja, mit jelent manapság Franciaországban a filmművészet.
A Havannai éjszakát hamarosan műsorukra tűzik a magyar mozik. Mit mondhat a filmje a nem kubaiaknak?
Felmerült bennem is, hogy mit tud ez a film mondani például egy olyan franciának, aki soha nem járt Kubában. Ami kezdettől fogva igazán érdekeltek engem ebben az amúgy nagyon kubai történetben, azok az egyetemes dolgok. Az ideológiákhoz való viszony, számvetés az életünkkel – ezek mindannyiunk számára ismerős problémák. Sok ember szembesül azzal, hogy amiben fiatalon hitt, az később hamissá válik. És ez a fajta kiábrándultság nem csak a kubaiakra lehet jellemző. Fontos motívum a filmben a barátság ereje is, hogy az embernek mennyire szüksége van a bajban a barátaira. Emellett a félelem is központi téma: a kubaiak állandóan félelemben éltek. A Havannai éjszaka összes szereplőjét, más-más módon, de a félelem tette tönkre: a festőt, aki alkoholista lett, mert félt festeni; Amadeót, akinek mennie kellett a hazájából. Én személy szerint ezt nagyon át tudom élni. És ott van a változó világtól való félelem is. Ugyebár Kubában nagyon nagy változás kezdődött, senki sem tudja, mit hoz a jövő az ország számára. Mint európai és mint világpolgár, elgondolkodom azon is, milyen lesz a mi jövőnk. Sok ember fejében él egy Kuba-mítosz, a nálam idősebbek közül sokan hittek a kubai kísérletben. Az alapgondolat az, hogy ezt a mítoszt ütköztessük a valósággal, vagyis a kubaiak valós tapasztalataival. Úgy gondolom, a poszt-szocialista Kelet-Európában és Magyarországon is ismerős lehet ez a keserű tapasztalat. Ezért is tartom fontosnak, hogy ezt a filmet itt is bemutassák, és hogy olyan nézőkkel tekinthetem meg, akik számára sokkal erősebb jelentése lehet, mint azoknak, akik egész életüket demokráciában élték le.
Havannával, illetve a közép-amerikai kultúrával nem először foglalkozik, az Asszonyok paradicsoma című filmjében Haitit, a Havanna, szeretlekben pedig Kubát is meglátogatta már. Miért érdekli önt ez a térség?
Mindig a véletlen alakítja, hogy hol forgatok éppen. Első alkalommal véletlenül kerültem Haitire, és nagyon megfogott. Rábukkantam Dany Laferriere könyvére, aki egy haitii író, és ugyanazokat az érzések jöttek át művéből, melyek bennem is keringtek, ezért kedvem támadt megcsinálni az Asszonyok paradicsomát. Mindig egy történetet akarok elmondani, és a történet kényszeríti rám a helyszínt. De Kubába szerelmes vagyok valóban, néhány éve gyakran járok oda, sok barátom él ott, és számomra még mindig rejtély az az ország. Az ember azt hiszi, már érti a működését, aztán hopp, elbizonytalanodik. A kubai éjszakák például nagyon különlegesek, ezek élményét is szerettem volna átadni a Havannai éjszakában. Barátaimmal sok időt töltöttem el − a film főszereplőihez hasonlóan − ivós-evős beszélgetésekkel.
Tehát Kuba kiváltképp vonzza önt.
Igen, mert látom, hogy rendkívüli vágy él a kubaiakban, hogy az élményeiket elmondhassák. Lehetőséget akartam nyújtani nekik erre. Bár külföldi vagyok Kubában, mégis valamilyen módon belülről akartam megmutatni a kubai életet – úgy érzem, talán sikerült. Egy kubai rendező, aki látta a Havannai éjszakát, azt mondta, számára ez egy kubai, nem pedig francia film. Nagyon jólesett ez a megjegyzés.
A film eredeti helyszínen forgott. Volt-e problémája, összetűzése a kubai hatóságokkal?
Nem volt probléma. Bemutattuk a forgatókönyvet a hatóságoknak, és elfogadták változtatás nélkül. A színészek tarthattak volna attól, hogy ebben a filmben játszanak, de egy pillanatig sem hezitáltak szerepelni. Gondok a bemutatással adódtak, ami nagy csalódásként ért. Eredetileg ugyanis tavaly decemberben, a Havannai Filmfesztiválon mutatták volna be a filmet, de mivel a hatóságok érezték, hogy veszélyes lehet, nem engedték be a programba. Tehát egyik oldalon a kubai kormány részéről van egy nyitás − nem hiszem, hogy öt éve ezt a filmet ebben a formában leforgathattam volna −, ugyanakkor még mindig jelen van a cenzúra. Most már viszont semmi sem állíthatja meg a filmet, a Francia Filmfesztivál keretében Kubában is vászonra kerül. Ez győzelem számomra, hiszen azért küzdöttem, hogy a kubai közönség is megnézhesse.
Ön szerint a Havannai éjszaka bemutatásával a kubai változási folyamat kaphat-e újabb löketet?
A forgatókönyv írója, Leonardo Padura közismert szerző Kubában. A film főszereplői pedig a kubai mozi sztárjai. A filmről épp betiltása miatt sok szó esett Kubában. Egy olyan nemzedékről fest képet, melyet a kubaiak elveszett generációnak neveznek. Ezek az emberek részt vettek, hittek a kubai forradalomban, s remélték, szerepük lesz ebben az ígéretes kísérletben. Aztán minden balul sült el. Alapélményük lett a csalódás. A krízishelyzettel a kormány pozíciója megerősödött, és ezzel kezdődött az igazi kiábrándulás. Gyakorlatilag mindenki a túlélésre játszott, e nemzedék minden reménye megszűnt arra, hogy bármi változást kieszközölhet. A kubaiak számára nagyon fontos időszakról szól a film. Akik már látták a a Havannai éjszakát, azokat nagyon mélyen megérintette. Össze is törtek kicsit, pofonként érte őket. Ezért izgatottan várom, milyen reakciót vált majd ki a Francia Filmfesztiválon.
Játékfilmjeiben rendre megjelenik a dokumentumfilmes „interjúforma”, a Havannai éjszakában is ezt alkalmazza. Miért vonzódik ehhez?
Ez az egyetlen mód, hogy igazán közel kerüljek a szereplőimhez, és szabadságot adjak nekik az alkotásban. Mindig két kamerával forgatok, így valódi beszélgetés alakulhat ki a szereplők között. A színészek szabad kezet kapnak, teljesen a jelenet ritmusában vannak, igazi érzések törhetnek elő belőlük olyan energiával, melyre sokkal könnyebb az „interjúforma” által rátalálni, mintha összeszabdalnám a jeleneteket. Ez lehetővé teszi, hogy ne kelljen várni a színésznek irreális módon a másik befejező mondatára, hanem egymás szavába is vághatnak. Egy hosszú, 13 perces jelenetben persze vannak pontatlanságok, de utána ezeket nagyon érdekes kihasználni, és a saját javunkra fordítani.
Korábbi műveiben (Emberi erőforrások, Időbeosztás, Az osztály) alapvetően az érzékeny társadalmi problémák és az egyén viszonya érdekli. Tervezi feldolgozni a közelmúltban történt tragikus párizsi terrortámadást filmes formában?
Néhány hónapja elkezdtem egy új filmtervet írni, a történet Franciaországban fog játszódni. Megpróbálom bemutatni egy olyan fiatalember életét, aki elveszett a társadalomban. Elveszettsége abból fakad, hogy nem találja önmagát a politikai eszmék kereszttüzében, így a legkeményebb szélsőséges nézetek iránt kezd vonzódni. Úgy gondolom, a radikális mozgalmak leegyszerűsítik a dolgokat, egyszerű megoldásokat kínálnak a fiatalok számára, így aki nem tudja, merre tartson, az könnyen a befolyásuk alá kerülhet. Ez az egyik nagyon nyugtalanító elem a Charlie Hebdo-történetben, és ennek kapcsán komoly konfliktusok vannak a francia társadalomban, amit a szélsőbal és a szélsőjobb egyaránt kihasznál. A szélsőséges mozgalmak ellen minden eszközzel harcolni kell. Én éppen az ilyen problémák filmes feltérképezésére érzem magam hivatottnak, a feszültségek bemutatásával és feltárásával kívánok fellépni a radikalizmus ellen.
Először látogatott Magyarországra?
Az osztály című filmem bemutatóján jártam már itt. Tulajdonképpen az egész világot beutaztam a Havannai éjszakával, és csak néhány órát tudok Magyarországon tölteni. Úgy érzem, most sem fogok túl sokat látni Budapestből, zsúfolt a programom.
A Frankofón Filmnapokon vetített filmek közül látott már valamit?
Xavier Dolan filmjét, Mommyt, amit tegnap este mutattak be, már láttam korábban. Nagyon meghatott, erősen megérintett engem. Aztán láttam Ozon Az új barátnő című filmjét is, ami szintén egy rendkívül kedves, ugyanakkor felforgató alkotás, komoly kérdéseket vet fel. Meglep, milyen sok jó filmet mutatnak be, és azért is jó ez a fesztivál, mert megmutatja, milyen sokarcú a francia film. Van itt vígjáték, vannak nehezebb filmek, nagy és kis költségvetésű alkotások – ez elég jól ábrázolja, mit jelent manapság Franciaországban a filmművészet.
A Havannai éjszakát hamarosan műsorukra tűzik a magyar mozik. Mit mondhat a filmje a nem kubaiaknak?
Felmerült bennem is, hogy mit tud ez a film mondani például egy olyan franciának, aki soha nem járt Kubában. Ami kezdettől fogva igazán érdekeltek engem ebben az amúgy nagyon kubai történetben, azok az egyetemes dolgok. Az ideológiákhoz való viszony, számvetés az életünkkel – ezek mindannyiunk számára ismerős problémák. Sok ember szembesül azzal, hogy amiben fiatalon hitt, az később hamissá válik. És ez a fajta kiábrándultság nem csak a kubaiakra lehet jellemző. Fontos motívum a filmben a barátság ereje is, hogy az embernek mennyire szüksége van a bajban a barátaira. Emellett a félelem is központi téma: a kubaiak állandóan félelemben éltek. A Havannai éjszaka összes szereplőjét, más-más módon, de a félelem tette tönkre: a festőt, aki alkoholista lett, mert félt festeni; Amadeót, akinek mennie kellett a hazájából. Én személy szerint ezt nagyon át tudom élni. És ott van a változó világtól való félelem is. Ugyebár Kubában nagyon nagy változás kezdődött, senki sem tudja, mit hoz a jövő az ország számára. Mint európai és mint világpolgár, elgondolkodom azon is, milyen lesz a mi jövőnk. Sok ember fejében él egy Kuba-mítosz, a nálam idősebbek közül sokan hittek a kubai kísérletben. Az alapgondolat az, hogy ezt a mítoszt ütköztessük a valósággal, vagyis a kubaiak valós tapasztalataival. Úgy gondolom, a poszt-szocialista Kelet-Európában és Magyarországon is ismerős lehet ez a keserű tapasztalat. Ezért is tartom fontosnak, hogy ezt a filmet itt is bemutassák, és hogy olyan nézőkkel tekinthetem meg, akik számára sokkal erősebb jelentése lehet, mint azoknak, akik egész életüket demokráciában élték le.
Havannával, illetve a közép-amerikai kultúrával nem először foglalkozik, az Asszonyok paradicsoma című filmjében Haitit, a Havanna, szeretlekben pedig Kubát is meglátogatta már. Miért érdekli önt ez a térség?
Mindig a véletlen alakítja, hogy hol forgatok éppen. Első alkalommal véletlenül kerültem Haitire, és nagyon megfogott. Rábukkantam Dany Laferriere könyvére, aki egy haitii író, és ugyanazokat az érzések jöttek át művéből, melyek bennem is keringtek, ezért kedvem támadt megcsinálni az Asszonyok paradicsomát. Mindig egy történetet akarok elmondani, és a történet kényszeríti rám a helyszínt. De Kubába szerelmes vagyok valóban, néhány éve gyakran járok oda, sok barátom él ott, és számomra még mindig rejtély az az ország. Az ember azt hiszi, már érti a működését, aztán hopp, elbizonytalanodik. A kubai éjszakák például nagyon különlegesek, ezek élményét is szerettem volna átadni a Havannai éjszakában. Barátaimmal sok időt töltöttem el − a film főszereplőihez hasonlóan − ivós-evős beszélgetésekkel.
Tehát Kuba kiváltképp vonzza önt.
Igen, mert látom, hogy rendkívüli vágy él a kubaiakban, hogy az élményeiket elmondhassák. Lehetőséget akartam nyújtani nekik erre. Bár külföldi vagyok Kubában, mégis valamilyen módon belülről akartam megmutatni a kubai életet – úgy érzem, talán sikerült. Egy kubai rendező, aki látta a Havannai éjszakát, azt mondta, számára ez egy kubai, nem pedig francia film. Nagyon jólesett ez a megjegyzés.
A film eredeti helyszínen forgott. Volt-e problémája, összetűzése a kubai hatóságokkal?
Nem volt probléma. Bemutattuk a forgatókönyvet a hatóságoknak, és elfogadták változtatás nélkül. A színészek tarthattak volna attól, hogy ebben a filmben játszanak, de egy pillanatig sem hezitáltak szerepelni. Gondok a bemutatással adódtak, ami nagy csalódásként ért. Eredetileg ugyanis tavaly decemberben, a Havannai Filmfesztiválon mutatták volna be a filmet, de mivel a hatóságok érezték, hogy veszélyes lehet, nem engedték be a programba. Tehát egyik oldalon a kubai kormány részéről van egy nyitás − nem hiszem, hogy öt éve ezt a filmet ebben a formában leforgathattam volna −, ugyanakkor még mindig jelen van a cenzúra. Most már viszont semmi sem állíthatja meg a filmet, a Francia Filmfesztivál keretében Kubában is vászonra kerül. Ez győzelem számomra, hiszen azért küzdöttem, hogy a kubai közönség is megnézhesse.
Ön szerint a Havannai éjszaka bemutatásával a kubai változási folyamat kaphat-e újabb löketet?
A forgatókönyv írója, Leonardo Padura közismert szerző Kubában. A film főszereplői pedig a kubai mozi sztárjai. A filmről épp betiltása miatt sok szó esett Kubában. Egy olyan nemzedékről fest képet, melyet a kubaiak elveszett generációnak neveznek. Ezek az emberek részt vettek, hittek a kubai forradalomban, s remélték, szerepük lesz ebben az ígéretes kísérletben. Aztán minden balul sült el. Alapélményük lett a csalódás. A krízishelyzettel a kormány pozíciója megerősödött, és ezzel kezdődött az igazi kiábrándulás. Gyakorlatilag mindenki a túlélésre játszott, e nemzedék minden reménye megszűnt arra, hogy bármi változást kieszközölhet. A kubaiak számára nagyon fontos időszakról szól a film. Akik már látták a a Havannai éjszakát, azokat nagyon mélyen megérintette. Össze is törtek kicsit, pofonként érte őket. Ezért izgatottan várom, milyen reakciót vált majd ki a Francia Filmfesztiválon.
Játékfilmjeiben rendre megjelenik a dokumentumfilmes „interjúforma”, a Havannai éjszakában is ezt alkalmazza. Miért vonzódik ehhez?
Ez az egyetlen mód, hogy igazán közel kerüljek a szereplőimhez, és szabadságot adjak nekik az alkotásban. Mindig két kamerával forgatok, így valódi beszélgetés alakulhat ki a szereplők között. A színészek szabad kezet kapnak, teljesen a jelenet ritmusában vannak, igazi érzések törhetnek elő belőlük olyan energiával, melyre sokkal könnyebb az „interjúforma” által rátalálni, mintha összeszabdalnám a jeleneteket. Ez lehetővé teszi, hogy ne kelljen várni a színésznek irreális módon a másik befejező mondatára, hanem egymás szavába is vághatnak. Egy hosszú, 13 perces jelenetben persze vannak pontatlanságok, de utána ezeket nagyon érdekes kihasználni, és a saját javunkra fordítani.
Korábbi műveiben (Emberi erőforrások, Időbeosztás, Az osztály) alapvetően az érzékeny társadalmi problémák és az egyén viszonya érdekli. Tervezi feldolgozni a közelmúltban történt tragikus párizsi terrortámadást filmes formában?
Néhány hónapja elkezdtem egy új filmtervet írni, a történet Franciaországban fog játszódni. Megpróbálom bemutatni egy olyan fiatalember életét, aki elveszett a társadalomban. Elveszettsége abból fakad, hogy nem találja önmagát a politikai eszmék kereszttüzében, így a legkeményebb szélsőséges nézetek iránt kezd vonzódni. Úgy gondolom, a radikális mozgalmak leegyszerűsítik a dolgokat, egyszerű megoldásokat kínálnak a fiatalok számára, így aki nem tudja, merre tartson, az könnyen a befolyásuk alá kerülhet. Ez az egyik nagyon nyugtalanító elem a Charlie Hebdo-történetben, és ennek kapcsán komoly konfliktusok vannak a francia társadalomban, amit a szélsőbal és a szélsőjobb egyaránt kihasznál. A szélsőséges mozgalmak ellen minden eszközzel harcolni kell. Én éppen az ilyen problémák filmes feltérképezésére érzem magam hivatottnak, a feszültségek bemutatásával és feltárásával kívánok fellépni a radikalizmus ellen.
