Vizuális környezettudatosság

Füzi Izabella a csaknem tízéves, online Apertúra alapító szerkesztője, a 2009 óta működő Apertúra Magazin és az Apertúra Könyvek szerkesztője. A Szegedi Tudományegyetem Elmélet és Interpretáció doktori iskolájában szerzett doktori fokozatot, jelenleg az SZTE docense, a Filmelmélet és filmtörténet program vezetője, illetve a Vizuális kultúratudomány mesterszak koordinátora. Online kulturális portálok szerkesztőivel készülő interjúink sorában ezúttal az Apertúráról beszélgettünk.



Számomra sokáig ismeretlen volt az Apertúra. Vajon ez az évek óta létező igényes médium miért nem jutott el már a kezdetekkor a szélesebb közönséghez?

Az Apertúra szakfolyóiratként indult 2005-ben, és kezdettől fogva a film és a vizuális kultúra oktatásához kapcsolódott. Akkoriban speciálkollégium keretében lehetett filmet tanulni a szegedi bölcsészkaron, 2006-tól már a szabad bölcsészet alapszak önálló szakirányán. A folyóirat profilját elsősorban az oktatás által támasztott igények és kihívások formálták − főként a filmtudomány oktatásához szükséges alapszövegeket tettünk hozzáférhetővé.

Az Apertúra elsődleges közönsége tehát a filmmel foglalkozó egyetemi hallgatók és oktatók, szakemberek tábora volt. Az első számok tartalomjegyzékéből világosan látszódik annak a pszichoanalitikus-szemiotikai elméleti horizontnak a(z utólagos) megrajzolása, amely a hetvenes-nyolcvanas években a filmtudományt az akadémiai tudományok sorába emelte, és elindította az intézményesülés útján a nyugati országokban. Később a kultúrkritikai, a medialitással, a vizuális kultúrával foglalkozó kérdések kerültek előtérbe, mostanság pedig a társadalmi problémák köré összpontosuló témák dominálnak.

Honnan jön a folyóirat elnevezése?

Konkrétan a kamera apertúrájára utal (a keretezés művelete a médiumra irányuló reflexió jele), tágabban viszont azt a nyitást is jelzi, amellyel a magyar filmelméleti hagyományokat, megközelítéseket be szerettük volna kapcsolni a nemzetközi filmtudomány vérkeringésébe és viszont.



A médiumváltás gondolata sok folyóirat számára még ma is nehezen emészthető meg, az Apertúra alapítói viszont kezdetektől csupán online periodikában gondolkodtak. Miért?

Az elektronikus megjelenés majdhogynem természetszerűleg következett a vállalkozásunk jellegéből: ingyenesen látogatható, bőséges képi illusztrációt tesz lehetővé, nem utolsósorban költséghatékony. Kezdetben voltak ellenvetések az online formátum „komolyságával” szemben, különösen a hagyományosabb, akadémiai körökből. Ma már azonban egyre szélesebb körben elfogadottá válik az „online szakfolyóirat” műfaja, s az, hogy elektronikus formában is lehet színvonalas lektorált fordításokat, szerkesztett szövegeket közzétenni és tartósan tárolni, archiválni. A legtöbb magyar filmes folyóirat már vagy csak online formában jelenik meg (Filmtett, Filmkultúra, Filmszem), vagy jelentős online felülettel is rendelkezik (Prizma).

Az Apertúra. Film–Vizualitás–Elmélet vizualitással foglalkozó szakfolyóirat. Mi határozza meg az egyes számok témáját? Van személyes kedvence?

Az utóbbi öt évben nagyrészt tematikus számokban gondolkodunk: ez lehetővé teszi az adott kérdés, téma több szempontból való körüljárását, ha nem is a kimerítő tárgyalását. Mindig olyan szövegeket keresünk lehetőség szerint – legyen szó eredeti írásokról vagy fordításokról −, amelyek feltérképezik a területet, és további vizsgálódásokra ösztönöznek. A kiválasztott témák nemcsak a szerkesztőség (szerkesztőtársaim: Matuska Ágnes és Török Ervin) érdeklődési területét tükrözik, hanem igyekszünk mindig aktuálisan és naprakészen viszonyulni a tudomány, a közélet meghatározó eseményeihez, fejleményeihez.

Az utóbbi években vendégszerkesztőket is meghívtunk, így nagyon sok társterület is helyet kapott az Apertúra oldalain, mint például a romakutatás, a digitalizáció, a performanciakutatások és az újmédia kérdése. Mindig az a kedvenc, ami friss és előkészítés előtt áll, én most épp a magyar vizuális tömegkultúra kezdeti korszakát tanulmányozom, a századfordulós és század eleji vizuális jelenségeket, de a Balázs Bélával és a hanggal, audiovizualitással kapcsolatos számokhoz is jó emlékek fűznek.



Az Apertúra Magazin a negyedéves online periodika testvéroldalaként indult 2009-ben. Portál, és nem periodika, tehát nyilván naprakészebb tud lenni, ezen felül populárisabb és kevésbé tudományos nyelvezetű. Miért érezték szükségesnek a létrehozását? Mi a különbség az apertura.hu és a magazin.apertura.hu között?

A Magazin egyértelműen a nagyközönséget célozza meg, a film és vizualitás iránt érdeklődő olvasókat. Igyekszik közérthető és naprakész lenni, miközben nem mond le a tudományos igényességről. A szakfolyóirat a tudományos diskurzus nyelvjátékát követi (argumentáció, autoritásokra való hivatkozás, jegyzetapparátus stb.) – a portál cikkei sem argumentálatlanok, de itt nagyobb tér adódik az invenciózus, jó stílusban megírt szövegeknek, kritikai olvasatoknak. Itt kritikán persze nem feltétlenül az elítélő, ledorongoló bírálatokat értem − elég sok ilyet találni a hasonló, netes tartalmak között −, hanem a reflexió formáját, egyfajta „vizuális környezettudatosságot”.

Kétségtelen, hogy a világháló megjelenésével, amióta bárki közzéteheti gondolatait például egy film kapcsán, az írás egyfajta inflálódásának lehetünk tanúi, és az internet „demokratizmusa” egymás mellé rendeli (például egy keresés során) a jól megírt, gondolatgazdag szövegeket a hevenyészett bejegyzésekkel. Az általunk közölt tartalmak viszont − mind a szakfolyóirat, mind a Magazin cikkei − több körben szerkesztett szövegek, pontosan meghatározott formai és tartalmi elvárásokkal; a szakfolyóirat esetében még egy anonim bíráló is részt vesz a szövegek szerkesztésében.

Miben más az Apertúra Magazin, mint a többi hasonló portál, hol lehetne elhelyezni az online kulturális térben?

Akárcsak az anya-Apertúra, a Magazin profilja is fokozatosan formálódik, idén tavasszal jelentős profil- és felületváltáson esett át. Ennek a váltásnak a formai része a blogformátum lecserélését jelentette egy sokkal mozgalmasabb, képorientált, gazdagon illusztrált formátumra; koncepcionálisan pedig a helyi vizuális kultúra fokozott előtérbe állítását. Ez azt jelenti, hogy kiemelten szeretnénk foglalkozni a helyi témákkal, nemcsak a művészetekkel, hanem a tömegkultúrával, a közvetlen környezetünk vizuális és ebből következő társadalmi aspektusaival. Például: hogyan íródnak belénk azok az útvonalak, melyeket a városban naponta bejárunk? Mit mondanak rólunk a város terei, épületei? Mennyire fantáziadúsak a szórakozóhelyeink külső és belső terei? Hogyan árulkodik a vizuális megjelenés a társadalmi identitásról?

A felületváltás alkalmából a Magazin öt kapcsolódó témában pályázatot hirdetett. Ennek számunkra is meglepő eredménye lett: a pályázatra jelentkezők, de legalábbis a díjazottak nagy része az idegenvezetéssel és a várostörténettel foglalkozó szegediek köréből került ki. Ezzel sikerült megnyitni egy újabb kapcsolódási felületet, de azt is látni lehet, hogy a „pezsgő” kulturális élet megvalósításához először is közönségre van szükség: nyitott, éber, kritikus és akár kísérletező kedvű közönségre.

Rengeteg rovat, s azon belül sok-sok altéma/típus van a magazinban. Ezeket külön-külön kézben tartja valaki?

A Magazin rovatstruktúrája a felületváltással alakult ki. Tematikus és műfaji szempontból kategorizáljuk a publikált írásokat. A tematikus szempont a vizualitás nagy területei és médiumai szerint szerveződik (film, színház, média, kiállítás, tér, könyv), a műfaji szempont az írás komolyságát (azaz elmélyültségét), terjedelmi paramétereit veszi figyelembe az esszétől a kritikán, tudósításon, interjún át a jegyzetig. Szerkesztőtársaimmal, Milián Orsolyával és Gáncsos Kármennel együtt fontosnak tartottuk, hogy a rövidebb szövegek is helyet kapjanak, egyfajta gyors látleletként, reakcióként a kulturális-vizuális impulzusokra. Ezzel a kettős rovatstruktúrával az olvasói navigációt szerettük volna megkönnyíteni, hogy mindenki megtalálja az érdeklődési köréhez, hangulatához, idejéhez alkalmas olvasni- és néznivalót.

A rovatoknak nincs önálló szerkesztője – inkább a szerkesztő és a cikkíró között jön létre szorosabb együttműködés, mondhatni folyamatos munka. Hiszen a Magazin írói nagy százalékban a film és vizuális kultúra szakos, szegedi egyetemi hallgatók körébe tartoznak. Ez gyakran azt jelenti, hogy első publikációjuk előtt állnak − ez igencsak időigényes, emberpróbáló feladat lehet mind a szerkesztő, mind a cikkíró számára. Távlati célunk, hogy a hallgatók aktuális nemzedéke mellett állandó szerzői gárdát alakítsunk ki, amelynek tagjai újabb és újabb írásokkal jelentkeznek, és ezt a készséget tovább is tudják esetleg örökíteni.

Eddig négy könyv jelent meg az Apertúra Könyvek sorozatban, amelynek Ön a sorozatszerkesztője (Hitchcock. Kritikai olvasatok; Marc Vernet: A hiány alakzatai. A láthatatlan és a mozi; Verbális és vizuális narráció. Szöveggyűjtemény; Stőhr Lóránt: Keserű könnyek. A melodráma a modernitáson túl). Tipográfiailag igényes, képekkel ellátott kötetekről van szó, amelyek nagyrészt olyan alkotókkal foglalkoznak (Fassbinder, Hitchcock, Lars von Trier, Mundruczó), akik nemcsak a filmesek körében tartanak nagy érdeklődésre számot. Van törekedvés  arra nézvést, hogy a könyveiteknél is egyensúlyban legyen a szakmaiság és a popularitás?

A könyvkiadás a nyomdaköltségek miatt sokkal pénzigényesebb, mint az online tartalmak megjelentetése. Az NKA könyvpályázatának eseti támogatásai segítenek abban, hogy úgy évente egy könyvet kiadhassunk. Az Apertúra Könyvek sorozat szintén oktatási célokat tart szem előtt: vagy monografikus feldolgozások, vagy szöveggyűjtemények formájában. (Az első kötet, a Hitchcock-tanulmányok már el is fogyott.) Ez a vállalkozás is nonprofit jellegű, akár a többi, mi magunk szerkesztjük, tördeljük és terjesztjük a könyveinket.

Milyen további kiadványokat terveztek?

Épp a napokban kerül nyomdába az ötödik kötetünk A szatíra diskurzusai a modernitásban címmel, amely három századon és több médiumon, művészeten átívelően tárgyalja a szatíra kanonikus műveit és meghatározó gyakorlatait. Több kézirat is van tarsolyban (többek között egy Kubrick-monográfia, filmelméleti antológia, adaptációkutatás), de ezeknek a kiadása a támogatás megszerzésén múlik.

Mennyiben kötődik az Apertúra-csoport Szegedhez? Hogyan kapcsolódik be a helyi kulturális életbe?

Az Apertúra szerkesztősége a szegedi bölcsészkar oktatóiból és (PhD-)hallgatókból verbuválódott. A változó összetételű, kb. 15-20 fős lelkes csapat önzetlen munkáját nem lehet eléggé értékelni. Az Apertúrának önálló kutatóműhelye is van, az AFM, amely a szegedi bölcsészkar Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének keretében szerveződik. A hetente tartott beszélgetéseken már sok tematikus szám tartalma körvonalazódott. A megjelent könyvek apropóján könyvbemutatókat tartunk, pályázatokat és tanulmányi versenyeket hirdetünk a középiskolások számára, filmvetítéseket, konferenciákat szervezünk, gyakran a szegedi Grand Café művészmozival karöltve.

A folyóirat szerzőgárdája viszont egyáltalán nem korlátozódik a városra, inkább egy olyan fórum, ahol az országosan és nemzetközi színtéren is elismert szerzők virtuálisan találkoznak. Az Apertúra írásai bekerültek a hazai egyetemek kötelező olvasmánylistájába, és általában véve az Apertúrát a hazai filmtudományos érdeklődés meghatározó orgánumaként tartják számon a szakmai berkekben. Esetenként angolul is publikálunk szövegeket, s ezek kapcsán is számos pozitív visszajelzést kaptunk már.

Milyen tervek vannak jelenleg a szerkesztőség tarsolyában?

Jövőre lesz az elsőként alapított szakfolyóirat fennállásának tízéves évfordulója. A jubileumi tematikus számban szeretnénk visszatekinteni saját történetünkre, egy kis számvetést csinálni. Ezen kívül nagy örömünkre szolgálna, ha egy rendezvény(sorozat) keretében meg tudnánk hívni a korábbi szerzőinket a területről, a vizuális környezetről és közéletről való együttgondolkodásra. Számos más programponttal szeretnénk megköszönni szerzőink, olvasóink kitartását és lojalitását, valamint megelőlegezni jövőbeli figyelmüket.