Vörös helikopter Mükéné felett

Jancsó Miklóst senkinek sem kell bemutatni. A nemrég elhunyt rendező azon kevés filmes szerzők egyike, akiket még a művészfilmektől ódzkodó nézők is jól ismernek, ha máshonnan nem, hát a jellegzetes Jancsó-stílust övező viccelődésből. Ennek persze van alapja, minthogy Jancsó védjegyévé váltak a történelmi témák, a magyar puszta, a magyar (népi) kultúra szimbólumai, a lovak és persze a meztelen nők. A felszínen az Így jöttem, a Szegénylegények, a Csend és kiáltás, a Sirokkó, a Még kér a nép vagy A zsarnok szíve cselekménye nagyon hasonló: valamilyen történelmi közegben pökhendi, díszruhás hatalmi figurák szenvtelen arccal utasításokat osztogatnak, férfiak és nők mennek, futnak, vetkőznek, mindenki állandó mozgásban van, beleértve a kamerát is, amely folyamatosan pásztázza a többnyire nyílt térben zajló eseményeket. Meg is kapta Jancsó a kritikusoktól jó néhányszor, hogy önismétlővé vált. Ez bizonyos mértékig igaz, hiszen a rendező a Szerelmem, Elektrában is ugyanarról beszél, mint az Égi bárányban vagy a Csillagosok, katonákban: zsarnokságról, zsarnokölésről, a hatalom örök problémájáról, a forradalom és az elnyomó rendszerek dialektikájáról. Csupán a közeg más, a módszer, a történet és karakterek ugyanazok. Akárcsak a történelemben.



A Szerelmem, Elektra mégis egyedi mű. Egyfelől azért, amiért az Égi bárány vagy a Még kér a nép is: Jancsó e hetvenes évekbeli munkái tisztán szimbolikus és teátrális rituálék, szemben korábbi alkotásainak minimalista, de még alapvetően klasszikus formavilágú történeteivel. Másfelől a rendező ezúttal nem magyar történelmi eseményt, hanem egy antik görög mítoszt dolgoz fel: Elektra és Oresztész összeesküvését Aigiszthosz ellen, aki meggyilkolta apjukat,  Agamemnón mükénéi királyt. Hozzá kell tenni: nemcsak a forma és az állandó témának hátteret adó történet jellege változik meg, de maga a téma is módosul. Ugyanis a Szerelmem, Elektra Jancsóhoz képest optimista film: győz a forradalom. Ennek ellenére a szerző korántsem egyszerűsíti le a cselekményt, komplexen mutatja be az elnyomó hatalom és az elnyomottak lázadásának dinamikáját. Elektra nem kizárólag áldozat, az idősödő Törőcsik Mari zseniális alakításában ambivalens lázadó, aki Aigiszthosz lefegyverzése után maga is vészjóslóan hasonló játszmákat űz az exkirállyal és szolgálójával, mint amilyeneket az egykori elnyomók folytattak alattvalóikkal. Ráadásul Jancsó ezúttal nem is annyira a zsarnokokat, illetve az elnyomókká váló forradalmárokat kárhoztatja, hanem – mintegy a hetvenes évek közepére egyre inkább fojtogatóvá váló Kádár-rendszer apátiájában – a meghunyászkodó népet. Aigiszthosz vezére többször kifejti, hogy a nép fél a szabadságtól, nem kér belőle, mert nem szeret gondolkodni, nem szereti a markáns változásokat. Vagyis az elnyomásért nemcsak a zsarnokok, hanem az őket aktívan vagy passzívan legitimáló elnyomottak  is felelősek.

Komplexitása és általános érvényű állításai miatt az Elektra arcátlanul aktuális, a benne vizsgált mechanizmusok máig érvényesek. Még távolabb áll a klasszikus, történetmesélő filmektől, mint a hatvanas évek Jancsó-alkotásai (köztük a tulajdonképpen bűnügyi filmként is felfogható Szegénylegények), már csak azért is, mert legalább három történelmi idősíkot ötvöz. Megidézi az ókori görög világot, de a magyar pusztában játszódik, a magyar kultúra népi szimbólumaival (ostor, betyárruha, népviselet), mindeközben feltűnnek kortárs, anakronisztikus tárgyak és motívumok: köztük a film védjegye, a főnixmadarat, a forradalmat és a zsarnokságot egyaránt szimbolizáló vörös helikopter. A mű gyönyörűen koreografált mozgások és rituális táncok egyvelege, a történet a mozgáson és stilizált, rendkívül didaktikus dialógusokon keresztül jelenik meg. Jancsó hetvenes évekbeli művei közül egyértelműen a Még kér a nép járatja csúcsra a folklorisztikus forradalmi szimbolikát gyönyörű tánckoreográfiájával − az Elektra ezt fejleszti tovább, de nem tud annyit hozzátenni, hogy felülmúlja a szerző 1971-es filmjét. Radikálisan formabontó, a történetmesélést háttérbe szorító mitológiai témájával és merész anakronizmusaival mégis egyedi látásmódot képvisel.

A DVD-re a felújított film mellé három kiváló extra is felkerült. Részletet láthatunk Nádasy László Jancsó-portréfilmjéből (Illúziók, 1998) a rendező hetvenes évekbeli szimbolista korszakáról, továbbá egy-egy interjút alkotótársakkal, Kende János és Grunwalsky Ferenc operatőrökkel, akik többek között a Szerelmem, Elektra különleges formavilágáról ejtenek szót.

8/10

Szerelmem, Elektra
Színes, magyar filmdráma, 76 perc, 1974 − MaNDA DVD 2014
Rendező: Jancsó Miklós
Író: Hernádi Gyula, Gyurkó László, Vásárhelyi Miklós
Zeneszerző: Cseh Tamás, Vavrinecz Béla
Operatőr: Kende János
Szereplő(k): Törőcsik Mari (Elektra), Cserhalmi György (Oresztész), Madaras József (Aegisztosz), Balázsovits Lajos (Aegisztosz vezére), Cseh Tamás (Dalnok), Jordán Tamás (Dalnok 2)