Coolnak maradni: VOX-jubileum

Habár a filmkritika mostanság évente legalább egyszer meghal, néhány újság még ezen a szűkös magyar piacon is képes túlélni. A populáris filmmagazinok közül a VOX maradt talpon: az újság tavaly decemberben hozta ki 200. lapszámát. A hazai filmes sajtót bemutató interjúsorozatunk első részében a mozimagazin történetéről és a lap mögött húzódó szerkesztői elvekről Tóth Csaba főszerkesztő-helyettest kérdeztük.

1997-ben indult a VOX. Hogyan kerültél az újsághoz?

Filmrendező akartam lenni, de nem jutottam be a Filmművészeti Egyetemre. Utána kezdtem el írni filmekről, először a Mozinetbe, még a print előtti netes korszakban, aztán felvettek a VOX-hoz gyakornoknak 2001 tájékán, és ottragadtam. A legelső VOX-okat viszont még nem szerettem, kicsit olyan volt, mint egy filmes Bravo. De miután Szász Attila lett a főszerkesztő, teljesen átalakult az újság, nagyjából akkor jött létre a mai arculat is.

Próbáltátok úgy átalakítani a lapot, hogy megkülönböztessétek magatokat a többi populáris filmmagazintól?

Akkor még nem dolgoztam ott, de az látszott, hogy az angol filmmagazinos vonalat akarták követni a szerkesztők. Akkortájt volt újdonság az Empire és társai. A VOX-nak az amerikai Premier volt a nagy példaképe, abból vettek át ötleteket.

Szerkesztőként te milyen külföldi magazinokat tekintesz követendő példának?

Költségvetés tekintetében bármelyiket. (nevet) Az Empire-nek volt egy hobbitos címlapja, amin feltüntették, hogy az anyagok elkészítése félmillió fontba került. Ezzel nem lehet versenyezni. Annyit tehetsz, hogy időnként megkevered a lapokat, és más dolgokat helyezel előtérbe.

Nekem nagyon fontos, hogy minél több saját interjú és fesztiválbeszámoló jelenjen meg, és kevesebb legyen a külföldről átvett anyag. Aminek nincs helye egy nyomtatott magazinban − például az összes hírjellegű írást −, áttettük az internetre. Hírek helyett van a Radar nevű rovatunk, amiben összegyűjtjük az aktualitásokat pár színészről, és egyben tálaljuk az apróbb újdonságokat, mert ebben a gyűjteményes formában nem találkozol velük másutt. Azon is változtattunk picit, hogy régebben a VOX kerülte a káromkodást, viszont ha én nem érzem azt a káromkodást öncélúnak, akkor maradhat, mert egy filmmagazint elsősorban a fiatalok olvasnak, és ez is a hétköznapi nyelv része.

Az online oldalatokat csak az utóbbi években kezdtétek igazán kihasználni, előtte még a kritikákat sem töltöttétek fel.

Pár éve hosszú beszélgetéseink voltak erről az előző főszerkesztővel, Dudás Viktorral, aki eleinte azon az állásponton volt, hogy a nyomtatott tartalom ne kerüljön fel az online-ra, mert akkor nem fogják megvásárolni az újságot. Viszont vannak olyan kritikák, amik nem várhatnak a következő lapszám megjelenéséig. Miután Viktort meggyőztük arról, hogy az online kritikáknak is van létjogosultsága, a premier hetében mindig kirakjuk a netre is a cikkeket. Gondolkodtunk azon, hogy a következő számban ne hozzuk le azokat a kritikákat, amik kijöttek már a neten, de rengeteg olvasói panasz érkezett, mert azt akarták, hogy teljes legyen a kép.

Miért nem töltitek fel a régi lapszámokat egy archívumba?

A 2012-es kiadóváltás után megkaptuk a komplett VOX-archívumot: egy szobányi dobozt tele CD-kkel és DVD-kkel. Ezek nincsenek rendszerezve, úgyhogy külön fel kéne vennünk egy embert erre a feladatra, ha fel akarnánk tölteni egy archívumba. Amikor 2010-ben a DIMAG-on is megjelentünk, ők elkezdték felrakni a régi lapszámokat is, de a kiadóváltás megakasztotta a folyamatot. Az új lapszámok viszont mind felkerülnek a DIMAG-ra, ahol digitálisan bele lehet lapozni a magazinokba, illetve meg lehet vásárolni őket.

Miért nem teszitek ingyenesen elérhetővé a régi lapokat? Ez új olvasókat is hozhatna az újságnak.

Őszintén szólva bennem még nem merült fel a gondolat, de ez nem is az én döntésem, hanem a tulajdonosé. Amúgy egy-két lapszámot a DIMAG-on is megnézhetsz ingyen.

Az új tulajdonos, dr. Nagy Gergely Milán lecsökkentette az állandó szerzőgárdát. Jobb ez a felállás, mintha sok külsőst alkalmaznátok?

Az igaz, hogy így kevésbé érvényesül a változatosság elve, viszont stabilabban tartható a stílus, és kizárólag megbízható emberekkel dolgozunk együtt. Azt szerettük volna, hogy aki a VOX-ba ír, az normális mellékjövedelemnek megfelelő pénzt kapjon érte. A munkatársak nem cikkekért kapják a fizetést, hanem havi fixért dolgoznak.



Hogyan határoznád meg a jó filmkritikát?

A filmkritika legyen legalább annyira szórakoztató, mint amennyire informatív. Nem szeretem a száraz filmkritikát, és azt se, ha a szerző azt hiszi, hogy mindenre ki kell térnie, és nem végez teljes munkát, ha nem ír a film zenéjéről. Fontos, hogy a kritikában legyenek érdekes társítások, ugyanakkor ne váljon stílusparádévá, amiből csak az derül ki, hogy az illető nagyon tud és nagyon szeret is írni.

Van olyan specialitása a VOX-kritikáknak, ami megkülönbözteti a többi magazin írásaitól?

A pozitívabb hozzáállás. Sokszor megvádolnak minket azzal, hogy nem vagyunk elég szigorúak, de ez nálunk koncepció. Természetesen nincs kiadva, hogy nem lehet rosszat írni a filmekről, de igyekszünk a pozitívumokra koncentrálni. Szerintem minden filmet aszerint kell értékelni, hogy mennyire teljesíti annak a közegnek az igényeit, amelynek készült, illetve mennyire teljesíti a saját vállalásait. Van olyan film is, ami keveset vállal, de azt legalább hozza.

Ha egy rossz tinikomédiát a többi rossz tinikomédiához mérsz, nem áll fenn annak a veszélye, hogy a rossz filmekről is jót írtok, csak mert alacsonyabb a mérce?

Szerintem a kiemelkedő tinikomédia egy létező fogalom. Rob Reinertől a Tuti dolog egy halálosan jó vígjáték, közel hibátlan film a maga műfajában. Ha a populáris műfajokról beszélünk, és nem a mangapornóról, azok között nincs aljaműfaj. Mindenből ki lehet hozni jót: az, hogy tiniknek szól, nem egyenlő a szarral. Persze van olyan műfaj, amiben több a szemét, de ha tíz filmből csak egy jó, akkor ahhoz az egyhez kell hasonlítani a többit.

Szerkesztőként figyelsz arra, hogy a kritikák ne puszta ajánlók legyenek, hanem bővebb ismeretanyagot közöljenek akár a film kontextusáról, akár a műfajáról? Vagy ez nem feladata a VOX-nak?

Mindenképp feladata, hiszen puszta ajánlónál többet akarunk nyújtani, még ha nem is olyan mélységű elemzéseket, mint a Filmvilág. Persze van, amikor a film nem igényli ezt: például a Hupikék törpikék 2 tág kontextusba helyezése elég felesleges. De ha fontos kapcsolódási pont van két film között, vagy, mondjuk, remake-ről van szó, akkor mindenképpen ki kell térni ezekre legalább említés szintjén.

A filmkritika ízlésformáló szerepe lecsökkent, az emberek már nem a kritikák alapján néznek filmeket. A VOX-nak mekkora hatása van még manapság?

Örülök, ha valaki hallgat a véleményünkre, de nem kell vakon megbízni bennünk. Én igyekszem minél több kritikát elolvasni, és az alapján tájékozódni. Nincs olyan kritikus, akinek mindig megbízom az értékítéletében. Ha viszont elolvastam hat kritikát, abból már tudok következtetéseket levonni. Ebben az értelemben a VOX is csak egy tájékozódási pont a sok közül. Mi nem tudunk például filmeket tönkretenni a véleményünkkel. Erre ma Magyarországon szerintem csak az Origo Filmklub képes. Például a Csak Isten bocsáthat meg című filmet ők buktatták meg, bár nyilván a film magának is köszönheti, hogy olyan negatív kritikával fogadták.

Van olyan filmkritikus, aki mégis nagy hatással volt rád?

Máig nagyon szeretem Varró Attila és Pápai Zsolt írásait. Varró rendkívül szórakoztatóan tud nagyon informatív és okos cikket írni. Magyarországon talán ő csinálja ezt a legjobban. Wostry Ferenc is nagyon szórakoztató, bár ő rendesen el tud szállni. Külföldiek közül inkább lapokat, és nem szerzőket szoktam olvasni, a Variety kritikáját többnyire megnézem.

Az interneten a kritikusok is rengeteg filmkritikát olvashatnak, akár a film megtekintése előtt is. Az első angol nyelvű kritikák általában meg is szabják egy-egy film fogadtatását, kevés az eltérő, egyéni hangvételű kritika. Te mennyire látod elterjedtnek, illetve problémásnak „a kritikusi csordaszellemet”?

Ez egy létező jelenség. Vannak persze olyan sajtóorgánumok is, amiknek az a mániája, hogy szembehugyozzanak a csordaszellemmel, de ez a „csak azért is mást gondolunk” hozzáállás egy idő után erőltetetté, pózzá válik. A vélemények viszont nem mindig lesznek homogének: például a Spielberg-féle Lincoln kapcsán az angolszász sajtó telekürtölte a világot, hogy mennyire jó, pedig egy unalmas történelemlecke.

A végén úgyis kijönnek a különbségek. Beszélhetünk még a fesztiválfilm kategóriáról is: ezek a moziban nem igazán állják meg a helyüket, de fesztiválokon rajonganak értük. Például a cannes-i nyertes Boonmee bácsit is csak néhány betépett kritikus látta jónak. Szerintem nincs ember, aki meg tudná indokolni, hogy megérdemelte a kapott díjakat.

Észrevetted magadon is, hogy adott esetben elragad a fesztivál hangulata, és jobbat írsz egy fesztiválfilmről, mint amit az érdemelne?

Ha egy fesztiválon rossz a felhozatal, és a sok szar film között feltűnik egy jó, azt sokkal jobbnak látod. Különbség a premierfesztiválok és a többi fesztivál között van. A premierfesztiválok esetében még nincsenek kritikák a filmekről. Beülsz a vetítésekre, és lesz, ami lesz. De például a Sundance-en nem billeg annyira a mérleg, ott jó filmek vannak. Ráadásul a Variety, a Hollywood Reporter és az Indiewire hatalmas gárdával képviselteti magát, és minden filmről ínak. A mostani Sundance-en én is végigpörgettem a kritikákat a második-harmadik naptól. Érdemes volt, mert különben nem láttam volna a Whiplasht, ami az egyik legjobb film az utóbbi egy évből. Első filmes rendező csinálta, a főszereplője pedig csak tinikomédiákban játszott korábban. Ha nem olvasok a filmről, miért ültem volna be rá?

A VOX 99%-ban olyan filmekről ír, amiket bemutatnak itthon a mozikban.Közben az itthon nem játszott filmek közül sok jobb, mint a hazai moziműsor, és az internetnek köszönhetően hozzá is férhetőek ezek a filmek.

Az utóbbi időben a Kultfilm rovatban nemcsak a DVD-kiadásokról írunk, hanem olyan filmekről is, amiket egyáltalán nem forgalmaztak itthon. Bonyolítja a helyzetet, hogy van egy kétéves intervallum, amíg nem tudhatjuk, hogy bemutatják-e a filmet itthon. Magyarországra egyébként is gyakran késéssel jönnek be a filmek. Ha előre írunk róla, a premiernél pedig nem, az a VOX-ban hirdető forgalmazóknál se venné ki jól magát.

Akkor fogunk elmozdulni ebbe az irányba, ha nagyon nagy lesz azon filmek száma, amelyek semmilyen formában nem jutnak el Magyarországra. Vannak ilyenek most is, mint például tavalyról a Fruitvale Station vagy az új Coen-film, az Inside Llewyn Davis. A hazai DVD-kiadásnak van egy olyan sajátossága, hogy nem a hiánypótlásra megy rá, hanem ugyanazokat a filmeket dobja piacra újra és újra, csak más kiadásban. Van olyan forgalmazó is, amelyik megveszi a jogokat, de csak ül a filmen. Pedig egy Coen-filmet presztízsből is megérné kihozni, limitált példányszámban.

A VOX az egyetlen nagyobb filmes újság, amelyik nem állami támogatásból tartja fenn magát, de a lapban mégis mindössze pár oldalnyi reklám van.

Az előző tulajnak a vége felé a VOX volt az egyetlen újságja, és úgy nem gazdaságos fenntartani egy lapot, hogy külön tördelőt, szerkesztőségi titkárnőt stb. kell fizetni. A mostani tulajnak négy lapja van, ezért megoszlanak a költségek. A VOX-nak főleg az eladott példányszámból van bevétele, az új tulaj csak a lapba illő profilú cégekkel kezdett tárgyalásokat, és habár fontos a hirdetés, de úgy van kiszámolva a költségvetés, hogy a VOX minimális hirdetéssel is üzemképes.

Mi alapján döntitek el, hogy mi kerül a címlapra?

Az egyik fő szempont, hogy ne ugyanaz legyen a címlapon, mint a Mozimániáén, mert ott is ugyanaz a tulaj. Amúgy ez kizárólag a szerkesztőség döntése. Egyszerűen meg kell jósolnunk, hogy melyik film lesz jó és sikeres.

Előfordul, hogy magyar filmet tesztek a címlapra, hogy segítsétek a film sikerét?

Nem vagyunk jótékonysági szervezet. Mi azt nézzük, hogy az adott címlap segítse az eladásainkat. Nagyon szívesen segítünk cikkekkel, de a címlap megválasztását semmilyen külső szándék nem befolyásolja. Minden filmnek ki kell érdemelnie, hogy a címlapra kerülhessen. Magyar filmnél ennek az a kritériuma, hogy a forgalmazó mutassa meg nekünk előzetesen a filmet, és ha az nagyon jó, akkor beszélhetünk róla.

A címlapválasztások mennyiben befolyásolják az eladásokat?

Radikálisan nem változtatnak az eladásokon, mert van egy stabil vásárlótáborunk, amelyik mindenképp megveszi a lapot. 10 000 példányban jelenik meg a magazin, a címlapválasztás ezen belül plusz-mínusz ezer olvasót jelent.

A nyomtatott sajtó visszaszorulása mennyire érinti a VOX-ot?

A VOX-nak is volt mélypontja, nem véletlenül volt kiadóváltás. Anno még 25 000 példányban is jelent meg az újság… Három éve viszont elég jó számokat produkálunk, nem volt nagy kétségbeesés. Főleg a hirdetések terén érezhető visszaesés, korábban a cégek a reklámkeretük sokkal nagyobb százalékát fordították print magazinban elhelyezett hirdetésekre.

Hogyan látod a magazin jövőjét?

Ma már egy-két magazin kivételével egy print havilap inkább undergroundnak számít, és kevésbé mainstream, még akkor sem, ha épp mainstream filmekkel foglalkozik. Ma már a net lett a mainstream. Az underground azonban cool, és ezeken a lehetőségeken belül kell új olvasókat meghódítanunk a régiek megőrzése mellett.