© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
A vörös nő férfira vadászik
Kathryn Bigelow: Zero Dark Thirty
Kathryn Bigelow a Bombák földjén után ismét a Közel-Keletre repít minket. Ám ezúttal a tét jóval nagyobb, mint pár bomba kiiktatása: itt maga a terrorizmus vezetője az ellenfél. Talán a tavalyi év legmerészebb amerikai filmjét látjuk.
Zaklatott hangok: „meg fogok halni”, „látja a fényt”, „megégek”, „szeretlek”. És nem látunk semmit. Sötét a kép, még mindig az, pedig már egy ideje tart a film – ez kényelmetlen. Csak azt tudjuk, hogy 2001. szeptember 11-e van, reggeli órák – jó reggelt, Amerika! És jó reggelt, kedves nézők, kedves földlakók – köszönt ránk Kathryn Bigelow rendező, aki épp csak elkezdett hangolni. Hangol minket egy hideg, feszült és elbizonytalanító 150 percre, mely az elmúlt év egy kiemelkedő mozifilmje lett.
Persze mindjárt szemére is vethetjük a tehetséges rendezőnek, hogy micsoda hatásvadászat az ikertornyokban rekedt emberek utolsó szavaival manipulálni. Ám Bigelow nem olcsó trükkökkel machinál, és mindjárt az elején fel is hívja a figyelmet arra, hogy nem háborús thrillert, nem hősi akciófilmet tartogat a nézőnek, hanem egy kemény és kíméletlen utazást Oszama bin Laden kiiktatásáig. A mozi e hosszú folyamat a bemutatására koncentrál. Nem is kapunk látványos harci jeleneteket (a végét kivéve), lemondhatunk a helikopteres bombázások coppolai látványáról. Ez a film nem a csatamezőn játszódik. Nem külsőségekre figyelünk, hanem az emberi tényezőkre és döntésekre, melyek egy hosszú embervadászat sok kérdőjeles tetőpontjához vezettek.
Az „emberi” szál: egyetlen nő. Egy vörös hajú, személytelen idegen. Egy fanatikus, aki csak hitigazságát ismételgeti, ami ez esetben nem más, mint Oszama bin Laden elfogása, vagy ha úgy tetszik, levadászása. Csak annyit tudnunk róla, hogy ő Maya, aki nem létezik küldetése nélkül, magánélete nincs, a férfiakkal férfiként bánik. Mintha saját magának bizonyítana: minden nőiességével járó lágyságát elrejti, és keményebb hangon parancsol, mint a legtöbb őrnagy. Tehát ezt a sokéves folyamatot, a megannyi tárgyalást, kutatást, bombák szaggatta kérdezősködést és embertelen vallatást ezzel a magányos, ám elhivatott Mayával éljük át.
A rendező és a hibátlan, feszes forgatókönyvet jegyző Mark Boal merész döntést hoztak: egy nehezen megszerethető, inkább csak izgalmas karaktert tettek meg főszereplőnek. Nem állítanak erőszakkal Maya mellé, és nem késztetnek azonosulásra a cselekménnyel. Inkább olyan lesz ez, mint egy érdekfeszítő tényfeltáró dokumentumfilm, mely végül állásfoglalásra és gondolkodásra késztet. Egyfajta ablakon át látjuk az eseményeket, és bármily meglepő, egyensúlyban marad a film. Nem válik érdektelenné: a légkör, a párbeszédek, a jelenetek olykor robbanásig feszülnek. A film nem lesz az amerikai sikertörténet himnuszává sem: épp annyira ébreszt empátiát, hogy elismerjük a szereplők kitartását és kérlelhetetlenségét, aggódjunk értük, de csak úgy, ahogy a riporterért is aggódunk a háborús tudósítások alatt. Mondhatnám azt is: így kell nemzeti filmet készíteni nemzetközi piacra.
A másik ok, ami miatt kiemelkedő minőségű az alkotás, az a színészi játék. Jessica Chastin túlzás nélkül szenzációs Maya szerepében. Uralja a filmet, és mindvégig érezni, hogy határozottsága és szilárdsága mögött gyengeség és valamilyen titkos fájdalom bujkál. Olyan nővé válik, akire fel tudunk nézni, tekintete mégis olyan hideg és barátságtalan, hogy nem tudjuk megszeretni. Persze ez csupán az általa megjelenített szereplőre igaz: a művésznő minden elismerést megérdemel ezért a pontos és visszafogott alakításért. Immár egyértelmű, hogy ő generációja egyik legizgalmasabb színésznője.
Az utolsó félóra, a nagy hajtóvadászat tetőpontja zseniális. A lassan építkező, egyre feszültebb és megrázóbb katonai akció igazán remek lezárása a filmnek. És ez a lezárás nem megnyugtató és nem is dicsőséges. Inkább keserű. Magányos. És csak újabb kérdéseket vet fel. Emiatt lesz 2012 egyik legjobb filmje a Zero Dark Thirty. Nem korszakalkotó mozi, de merészebb és érettebb darab, mint a sokat díjazott Bombák földjén volt – érett közönséget kíván. Hogy pontosan így történt-e mindez, maradjon a történészek és vezetők vitája. Bármily meglepő, de egy-egy megkínzás hitelessége, a módszerek valódiságának kérdése (kétsége) semmit sem von le a film által körüljárt probléma súlyából. Érdemes hát szembenézni azzal, milyen világra ébredtünk 2001. szeptember 11. után.
Zero Dark Thirty
Rendezte: Kathryn Bigelow
Színes, feliratos, amerikai thriller, 157 perc, 2012 (Fórum Hungary)
Persze mindjárt szemére is vethetjük a tehetséges rendezőnek, hogy micsoda hatásvadászat az ikertornyokban rekedt emberek utolsó szavaival manipulálni. Ám Bigelow nem olcsó trükkökkel machinál, és mindjárt az elején fel is hívja a figyelmet arra, hogy nem háborús thrillert, nem hősi akciófilmet tartogat a nézőnek, hanem egy kemény és kíméletlen utazást Oszama bin Laden kiiktatásáig. A mozi e hosszú folyamat a bemutatására koncentrál. Nem is kapunk látványos harci jeleneteket (a végét kivéve), lemondhatunk a helikopteres bombázások coppolai látványáról. Ez a film nem a csatamezőn játszódik. Nem külsőségekre figyelünk, hanem az emberi tényezőkre és döntésekre, melyek egy hosszú embervadászat sok kérdőjeles tetőpontjához vezettek.
Az „emberi” szál: egyetlen nő. Egy vörös hajú, személytelen idegen. Egy fanatikus, aki csak hitigazságát ismételgeti, ami ez esetben nem más, mint Oszama bin Laden elfogása, vagy ha úgy tetszik, levadászása. Csak annyit tudnunk róla, hogy ő Maya, aki nem létezik küldetése nélkül, magánélete nincs, a férfiakkal férfiként bánik. Mintha saját magának bizonyítana: minden nőiességével járó lágyságát elrejti, és keményebb hangon parancsol, mint a legtöbb őrnagy. Tehát ezt a sokéves folyamatot, a megannyi tárgyalást, kutatást, bombák szaggatta kérdezősködést és embertelen vallatást ezzel a magányos, ám elhivatott Mayával éljük át.
A rendező és a hibátlan, feszes forgatókönyvet jegyző Mark Boal merész döntést hoztak: egy nehezen megszerethető, inkább csak izgalmas karaktert tettek meg főszereplőnek. Nem állítanak erőszakkal Maya mellé, és nem késztetnek azonosulásra a cselekménnyel. Inkább olyan lesz ez, mint egy érdekfeszítő tényfeltáró dokumentumfilm, mely végül állásfoglalásra és gondolkodásra késztet. Egyfajta ablakon át látjuk az eseményeket, és bármily meglepő, egyensúlyban marad a film. Nem válik érdektelenné: a légkör, a párbeszédek, a jelenetek olykor robbanásig feszülnek. A film nem lesz az amerikai sikertörténet himnuszává sem: épp annyira ébreszt empátiát, hogy elismerjük a szereplők kitartását és kérlelhetetlenségét, aggódjunk értük, de csak úgy, ahogy a riporterért is aggódunk a háborús tudósítások alatt. Mondhatnám azt is: így kell nemzeti filmet készíteni nemzetközi piacra.
A másik ok, ami miatt kiemelkedő minőségű az alkotás, az a színészi játék. Jessica Chastin túlzás nélkül szenzációs Maya szerepében. Uralja a filmet, és mindvégig érezni, hogy határozottsága és szilárdsága mögött gyengeség és valamilyen titkos fájdalom bujkál. Olyan nővé válik, akire fel tudunk nézni, tekintete mégis olyan hideg és barátságtalan, hogy nem tudjuk megszeretni. Persze ez csupán az általa megjelenített szereplőre igaz: a művésznő minden elismerést megérdemel ezért a pontos és visszafogott alakításért. Immár egyértelmű, hogy ő generációja egyik legizgalmasabb színésznője.
Az utolsó félóra, a nagy hajtóvadászat tetőpontja zseniális. A lassan építkező, egyre feszültebb és megrázóbb katonai akció igazán remek lezárása a filmnek. És ez a lezárás nem megnyugtató és nem is dicsőséges. Inkább keserű. Magányos. És csak újabb kérdéseket vet fel. Emiatt lesz 2012 egyik legjobb filmje a Zero Dark Thirty. Nem korszakalkotó mozi, de merészebb és érettebb darab, mint a sokat díjazott Bombák földjén volt – érett közönséget kíván. Hogy pontosan így történt-e mindez, maradjon a történészek és vezetők vitája. Bármily meglepő, de egy-egy megkínzás hitelessége, a módszerek valódiságának kérdése (kétsége) semmit sem von le a film által körüljárt probléma súlyából. Érdemes hát szembenézni azzal, milyen világra ébredtünk 2001. szeptember 11. után.
Zero Dark Thirty
Rendezte: Kathryn Bigelow
Színes, feliratos, amerikai thriller, 157 perc, 2012 (Fórum Hungary)
