„Hibridet akartam készíteni”

Hörcher Gábor debütálása, a Drifter számos rangos dokumentumfilmes fesztiváldíjat és elismerést gyűjtött be. A rendezővel rendhagyó munkamódszeréről, a doku- és a játékfilm ötvözéséről beszélgettünk.



Pszichológiát és jogot tanultál az ELTE-n, ez egy dokumentumfilmes számára nagyon hasznos lehet. Annak tartod magad egyáltalán?

Nem, és vannak, akik a Driftert sem tartják dokumentumfilmnek, ez ízlés kérdése. Valójában játékfilmes volt a hozzáállásom, a törekvésem. Fikciós rövidfilmeket készítettem a Drifter előtt, és ezt szerettem volna folytatni, de érdekelt a dokumentumfilm műfaja is, és az utóbbi jobban illett a lehetőségeimhez. Kísérletezni akartam a játékfilm és a dokumentumfilm határainak elmosásával, vagyis a Drifterrel egy saját hibrid verziót szerettem volna készíteni. Izgalmas volt eljátszadozni ezen a határmezsgyén.

Forgatókönyvírást is tanultál az ELTE-n. Ez hatott a Drifterre?

Igen. A Drifter esetében a forgatókönyvírás gyakorlatilag a vágás volt. Olyan sok anyagunk volt – 180 óra –, hogy tíz különféle filmet össze lehetett volna rakni belőle. A kezdetektől karaktervezérelt, történetmesélő filmben gondolkodtam. Amiben a hős célorientált, nem csak teng-leng. Ezt mutatja be az expozíció, a csúcspont pedig a főhős által célul kitűzött verseny. A történetének van eleje, közepe, vége. Persze eleinte még nem tudtuk, hogy Ricsi el fog jutni a versenyig, de sűrű, feszesen szerkesztett mozit akartam, játékfilmes dramaturgiai ívvel és sok fordulattal. Nem szerettem volna etnográfiai dokumentumfilmet készíteni, ami véletlenszerűen belekap Ricsi hétköznapjaiba. Vágtunk ilyen verziót is az anyagból, de aztán a szigorúbb narratív szerkezetű változatot választottuk. Thomas Ernst vágóval addig sakkoztunk a jelenetekkel, amíg össze nem állt egy történetív különféle cselekményszálakkal: ilyen például a ralikarrier, az apa–fiú viszony és az iskolai problémák. Ezek a szálak mind összefüggnek, erősítik egymást. Majdnem másfél évig kísérleteztünk a vágással. Nincs baj a szocio-dokumentumfilmekkel sem, úgy jó, ha minden rendezőnek más a stílusa. A történetmesélői igényesség pedig nem feltétlenül csak a fikciós mozik ismérve. Nemcsak mi vágunk forgatókönyvírói megfontolások alapján, sokan szerkesztik a dokumentumfilmjüket is a profi filmírás szabályainak megfelelően.

A fikció és a dokumentumfilm ötvözésére épülő stílusodat inspirálták példaképek?

Kezdetben nem. Csak mentem a fejem után, mindent ki akartam próbálni. De közben az ELTE-n Pálos Gyurihoz és Ferenczi Gáborhoz mindig fordulhattam a kérdéseimmel. Amikor a Ricsi című kisfilmünk (amiben ugyanazok szerepelnek, akik a Drifterben) képi világát terveztük, az operatőr Becsey Kristóffal megnéztünk pár filmet. Tetszett az Akvárium, a Buffalo ‘66, a Gummo, a Mennyei háború és Pedro Costa több munkája. Azóta is keresem a félig dokumentarista, félig fikciós mozikat, amiket minimális stáb forgatott, akár évekig, amatőr szereplőkkel és menet közben írt vagy átírt szkripttel. Ilyen filmeket szeretnék készíteni később is. Tetszett még mostanában a Koza, a Tangerine és a Play. Utóbbiban pár bevándorló srác az antagonista, és ahogy Östlund sem, én sem akartam politikailag korrekt filmet készíteni a Drifter alkalmával. Ricsi roma is, magyar is, sváb is. Nem akartam kimondottan roma témájú filmet csinálni, amiben a roma szereplő a többségi társadalom rasszizmusának és szegregációjának áldozata. Ilyesmivel egyszer sem találkoztam a négy és fél év alatt, amíg csináltuk a filmet. Ehelyett a Drifter inkább azt mutatja be, hogy a vidéki vagy kisvárosi fiatalok hogyan vágynak a szűkös lehetőségeikből való kitörésre. Hogy az életükben komoly probléma például a nem kívánt terhesség, vagy hogy otthagyják a sulit, ami sokszor egyenes út a fekete- és szalagmunkákhoz.



A Drifterben számos intim jelenet látható. Nehéz volt rávenni a szereplésre Ricsit és környezetét, kellett ellenállást leküzdened?

Nem. Eleinte Horn Marcival (a film ötletgazdája – a szerk.) jártam le hozzájuk, aki ismerte őket gyermekkoruktól, mivel gyerektáborokat szervezett a faluban. Ő mutatott be Ricsinek, ezért nagyon hálás vagyok neki. A szereplők egy idő után már nem csak Marciban, hanem bennem is bíztak. Úgy volt, hogy Marcival együtt forgatjuk le a filmet, de neki egy idő után már nem fért bele a programjába a munkamódszerem, én ugyanis rengetegszer jártam Ricsiéknél. Majdnem minden héten mentem hozzájuk, és lent is aludtam náluk, így elég hamar befogadtak családtagnak. Nem volt stáb, csak én egy kamerával és pár mikroporttal, később pedig csak Kristóf (Becsey Kristóf operatőr – a szerk.) csatlakozott, aki szintén hamar összebarátkozott a szereplőkkel. Sokat lógtunk velük, közben állandóan forgattunk, így egy idő után már nem törődtek a kamerával. Akik pedig átjöttek hozzájuk, látták, hogy senkit nem zavar a kamera, így rájuk is átragadt ez az attitűd. Persze az is segített, hogy nem voltunk sokkal idősebbek Ricsiéknél.

A remek dramaturgia mellett a roppant intenzív és drámai veszekedős jelenetek döbbentettek meg a Drifterben. Ezek spontának voltak, vagy meg- és újrarendezettek?

Drámai veszekedést amatőrökkel nagyon nehéz lehet rendezni, ha nem lehetetlen. Természetesen volt rendezés is a jelenetekben, de nem ezekben. Van olyan rész a filmben, amiben Ricsi felhívja az apját, és sírva fakad, és olyan is, melyben majdnem egymásnak esnek. Ezek spontánul jöttek, és minket is megdöbbentettek. Különösen a veszekedés az apával. Nem tudtam, hogy ilyen feszült a viszonyuk, ez akkor váratlanul robbant ki belőlük. Már fél éve forgattunk, de csak annyit tudtam, hogy a szülők elváltak, az apa pedig új családot alapított egy másik faluban. Csak ekkor derült ki, hogy Ricsinek nagyon hiányzik az apja, én pedig ezután döntöttem el, hogy ebből apa–fiú történetszálat csinálok. Addig csak a fő cselekményszál volt tervben: Ricsi álma a ralikarrierről. A veszekedés után már jobban odafigyeltem az apára is. Mindig próbáltam ott lenni, amikor találkoztak, ami elég ritkán fordult elő. A sírás a telefonba Ricsi születésnapján szintén döbbenetes volt. Hogy milyen bátran és őszintén viselkedett, hogy ennyire megnyílt az apjának. Nekem ez biztosan nem menne. Ez fordulat volt a kapcsolatukban, mely ezáltal új szintre lépett. Megpróbáltuk erre a kapcsolatra kihegyezni a filmet, de azt a verziót végül elvetettük, viszont maradt elég anyagunk ahhoz, hogy láthatóvá tegyük a fejlődést a viszonyukban. Szerencsénk is volt, de sokat kellett dolgoznunk a vágás során azon, hogy mindezt a néző is megértse.

Az apával való veszekedésről jut eszembe: volt olyan dilemmád, hogy egy olyan helyzetben, ami extrém esetben erőszakba is fordulhat, letedd-e a kamerát, hogy közbeavatkozz?

Egyszer fordult elő ilyesmi, de nem Ricsivel történt, hanem egy barátjával. A haver és annak barátnője között alakult ki egy irdatlan veszekedés egy bulizós estén. Bántották egymást, így aztán leálltunk, és próbáltuk megoldani a problémát. Az apa–fiú viták sosem fajultak tettlegességig, és látszott, hogy nem is fognak. Ricsi azért volt dühös, mert szereti az apját, és sosem bántani akarta, legfeljebb felhívni magára a figyelmet. Az apa pedig egyáltalán nem agresszív. Az én szüleim is elváltak, így megértettem őt, tudtunk beszélgetni a problémáiról.

A forgatás öt éve alatt figyeltél meg változást Ricsin vagy a környezetén, amit a filmezés okozhatott? Olyan lehetett, mintha valóságshow-ba kerültek volna, ami változtat az ember viselkedésén és jellemén.

Ricsi és a társai mindig magukat adták, így aztán nem volt rájuk komoly hatással a kamera. Ez egy nagyon szerény projekt volt, szerintem sosem tűnt komolynak számukra. Biztos, hogy nem gondolták, hogy ez a film bejárja majd a világ fesztiváljait, és a honi mozikban is vetítik majd. A készítése nem úgy nézett ki, mint egy rendes forgatás, hanem mint amikor egy-két nagyvárosi egyetemista lemegy vidékre egy pici kamerával ELTE-s vizsgafilmet csinálni. Szerintem ők egy ponton le is mondtak erről a filmről. Joggal gondolták, hogy másfél-két év után már látniuk kellett volna valamit belőle, de ez majdnem öt évig váratott magára.

A Drifter sikere viszont nem szerény. Ezt hogyan éli meg?

Ricsi nagyon laza, nem fog a fejébe szállni a siker. Akkor kapta az első visszajelzést, amikor díjat nyertünk Amszterdamban, és az egyik kertévé leadott egy anyagot a filmről. Felhívott, hogy csajok írogatnak neki a Facebookon, és hogy reméli, nyerünk még ilyen díjat. Így is lett, több díjat is kaptunk, többek között Ricsi is nyert egy színészi díjat a Ricsi című rövidfilmben nyújtott alakításáért a BuShón, aminek örült, de nem annyira, mint a BMW-nek, amit éppen akkor vett. Filmezni nem igazán akar, továbbra is a rali az álma. Meghívták azóta egy castingra, de nem tetszett neki a kóstoló az igazi színészetből. De a Drifter sikerét még csak most, a honi moziforgalmazás kezdetén érezheti majd meg igazán. Remélem, ez segíteni fogja a ralis karrierjét.

Te nem próbálnád ki a hollywoodi típusú filmezést, amikor egy seregnyi embert kell irányítani?

Később biztosan, de egyelőre nem, habár a következő filmet már nem kétfős stábbal szeretném forgatni. Tetszett, amit a Ricsi alkalmával csináltunk: amatőr szereplőknek írtunk egy történetet a saját élethelyzetükből kiindulva. Bírtam az iPhone-nal forgatott Tangerine-t is. Az ilyen munkamódszer azért jó, mert alig kell hozzá pénz, így lehet kísérletezni, újra és újra átírni a sztorit. Nem akarom megspórolni a forgatókönyvírói munkát, az ELTE forgatókönyvíró kurzusát is élveztem, és sokat tanultam belőle, de miután kész a szkript, szeretek eltérni tőle. A Ricsit is megírtuk, de végül teret engedtünk az improvizációnak és a dokumentarizmusnak.

Megmaradsz majd a Drifter témáinál, mert fontosak számodra, vagy valami teljesen mást csinálnál legközelebb?

A Drifter számomra egy vidéki srácról szól, aki a lehetőségek hiányára és a következményekre fittyet hányva hajlandó bármit megtenni a céljáért. Sokaknak van hasonló célja, de nem küzdenek érte, nem úsznak árral szemben. Mindez azért is tetszett, mert az is teljesen irreálisnak tűnt, hogy én filmet készítsek 2010 után. Válság volt, összeomlott a hazai filmfinanszírozás. Úgy tűnt, hogy még a profik is munka nélkül maradnak, nem csak az olyan kezdők, mint én. Jelentkeztem az SZFE-re is, de nem vettek fel. Én is bármi áron el akartam érni a célomat, így jó csapatot alkottunk Ricsivel. Sok a közös bennünk. A korábbi rövidfilmjeimben is felbukkant egy-egy apa–fiú kapcsolat. Nem kerestem ezeket a témákat, hanem megtaláltak, és ettől még motiváltabb lettem, talán ezért is mentem minden héten és aludtam lent náluk. Még nem volt időm eltervezni, hogy mivel folytatom majd.

Imádtam a Káin gyermekeit, a Bebukottak folytatását. Szerintem a sequelek pont erre jók: évtizedek múlva megnézni, hogy mi történt egy dokumentumfilm alanyaival. Készítenél folytatást a Drifterhez?

Persze. Kíváncsi vagyok, hol lesz majd Ricsi évtizedek múlva. Nagyon remélem, hogy rendben lesznek körülötte a dolgok, és a börtön is kimarad az életéből.

Drifter

Színes, magyar–német dokumentumfilm, 72 perc 2015

Rendező, forgatókönyvíró: Hörcher Gábor

Operatőr: Becsey Kristóf

Zene: Kalotás Csaba

Szereplők: Steinbach Richárd, Raki Rozália, Steinbach Zoltán

Bemutató dátuma: 2015. okt. 29. Forgalmazza a KraatsFilm Kft.

A film két héten át megtekinthető a következő linken is:

vimeo.com/kraatsfilm/ricsi

KÓD: pass