„Magyarország dobos és zongorista nagyhatalom” – interjú Fonay Tiborral

Először hadd kérdezzelek az előzményekről: hogyan találtad meg magadnak ezt a hangszert és ezt a műfajt: a jazzt, amiben elsősorban tevékenykedsz?

Hódmezővásárhelyen születtem, mondhatni zenész családban, mert édesapám is játszott, noha nem főállásban – ő nagybőgőzött és basszusgitározott. A háttér tehát adott volt, de nem feltétlenül ez indított el: sokkal inkább a környéken lakó barátaim voltak azok, akik belevittek a zenébe.

Mi, gyerekek egy olyan közösségben éltünk, ahol menő volt egy hangszeren játszani.

Eredetileg dobos akartam lenni, de abból már sok volt körülöttem, így adott volt a basszusgitár, és megalapítottuk az első rockzenekarunkat, amivel az akkor divatos stílusokat (punkot, metált) játszottunk. A középiskolában már fontolgattam, hogy komolyabban kellene a zenével foglalkoznom, így Székesfehérvárra költöztem, ahol a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskolában tanultam két évig, majd ezután felvettek a Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakára. Azóta Pesten és környékén tevékenykedem folyamatosan.

Kik voltak azok az előadók, akik kedvet csináltak ahhoz, hogy a rockzene után a jazzel kezdj el foglakozni?

Otthon nagyon jó zenéket hallgattak a szüleim. Pár éve elővettem azokat a felvételeket, amiket ők szerettek: apukám nagyon sok jazzénekesnőt hallgatott, például Stacey Kentet, Diana Krallt. Ezek szóltak az autóban is. Olyan művészek játszanak ezeken a lemezeken, akiket a mai napig idealizálok. A Red Hot Chili Peppers korai lemezei ugyan közelebb állnak a rockhoz, mint a jazzhez, de nagy hatással voltak rám. Ezután jött a Jamiroquai, ami már egy teljesen más irány volt – ezek a funkosabb formációk voltak azok, amik elindítottak engem a jazz irányába.

A basszusgitárosok közül kiket tartottál korai példaképednek?

Apukám mutatott VHS-videokazettán egy Louis Johnson nevű fenegyereket, aki a slap-basszusgitározás egyik nagymestere – gyerekként egészen hihetetlennek tűnt, amit ezen a felvételen művelt ez az ember. Teljesen letaglózott, naponta többször is megnéztem. Aztán a basszusgitártanáromtól, Kaszás Lászlótól kaptam egy válogatás-CD-t, amin szerepelt többek között Victor Wooten, Victor Bailey, Alain Caron és Marcus Miller, akik hasonló döbbenetet váltottak ki belőlem: ők voltak azok a szólistatípusú zenészek, akiket először hallgattam.

A tanáraid közül kik voltak a legfontosabbak számodra?

Vincze György volt az első, akitől könnyűzenét tanultam a hódmezővásárhelyi zeneiskolában. Vele sokszor játszottam bálokon és mindenféle rendezvényeken, így szerettem meg a színpadi szereplés miliőjét viszonylag korán, tizennégy-tizenöt éves koromban. Ezt követően Kaszás Lászlóhoz jártam, aki sokkal inkább basszusgitár-beállítottságú tanár volt – vele elsősorban magáról a hangszerről beszélgettünk. Utánuk Mits Gergő és Máté László kezei alá kerültem, majd Lattmann Bélához a Zeneművészeti Egyetemen. Azt meg kell jegyeznem, hogy ott egy kicsit mindenkitől tanultunk: nemcsak a tanárainktól, hanem az évfolyamtársaimmal egymástól is – zsargonnal élve „stenkeltük” folyamatosan egymást a gyakorlásra és a fejlődésre. Ez egy nagyon termékeny, jó időszak volt. Tulajdonképpen a mai napig sokat tanulok az összes kollégámtól.

Miután felkerültél a Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakára, gyorsan bekapcsolódtál a budapesti zenei életbe, hamar vittek bandákba játszani.

Volt egy kisebb, nem a Zeneakadémiához kötődő társaság, akikkel hamar együtt muzsikáltam. Miután az egyetemen még nem ismertem senkit, kellett nagyjából egy-másfél év, hogy elkezdjek játszani az ottani gyerekekkel is. Ez azért is alakult így, mert egy olyan időszakban jártam a Jazz tanszakra, amikor nem igazán a basszusgitáros zenék voltak előtérben, hanem inkább a mainstream, swing jazz volt divatban – ekkor kezdtem el bőgőzni. Ezzel jött a fordulópont: azt mondták a többiek, hogy Tibi már bőgőzik is, lehet őt vinni játszani. Ha valaki bőgőzik és basszusgitározik is, az mindig egy pluszpont.

Kik voltak azok az előadók és formációk, akik sokat segítettek abban, hogy bekerülj a magyar jazzélet élvonalába?

Az akadémián tanító tanárokat mondanám először: viszonylag hamar kezdtem játszani Binder Károllyal, amely kapcsolat a mai napig tart. Babos Gyula volt az egyik nagy ikon, aki látott bennem valamit – emlékszem, hogy már az első féléves zenekari bemutató után a maga visszafogott, komor módján biccentett felém, és morgott valamit, hogy jó volt. Ez nyilván nagyon jólesett. Ő aztán egy kicsit később, két és fél-három év múlva hívott el a bandájába. László Attila volt még, aki többször meginvitált muzsikálni. Az iskola big bandjében végig játszottam, amíg oda jártam, és a mai napig tagja vagyok a Senior Big Bandnek, ami a régi Jazz tanszak növendékeiből áll.

Az Zeneakadémia előtt is játszottál bőgőn?

Mindig érdekelt a bőgőzés, de nem igazán tudtam, hogy miről szól ez a hangszer, amíg nem vettem a kezembe. Aztán egyszer álltam a folyosón a Zeneakadémián, és valaki odaadott egy nagybőgőt. Végighúztam a vonót az E-húron – ahogy ott a hatalmas kőteremben megszólalt, és a testemhez szorítva rezonált, megértettem. Ezután mindegyik jazztanszakos zenekaromban nagybőgőzni kezdtem: az a tudás, ami ott ragadt tám, nagyon fontos volt, de évekkel később Sárik Peti bandájában újra előkerült a basszusgitárom, és minden műsort azon kezdtem el kísérni. Ez elképesztő kihívás volt, mert nagyon nehéz ugyanazt eljátszani a két instrumentumon.

Ez a két hangszer hat egymásra nálad? Esetleg egy kicsit másképp basszusgitározol, amióta bőgőzöl is?

Mindenképp jó hatással vannak egymásra: sokszor előfordul, hogy gyakorlok az egyik hangszeren, és amikor az egy kicsit unalmassá válik, a másik nagyon inspirálóan hat rám. Rá kellett jönnöm, hogy teljesen másról szól a két eszköz, máshogy kell hozzájuk állni. Nagy kihívás, hogy bár különbözik a stílus, a technika, a zenében betöltött szerepük ugyanaz – hasonló dolgot kell produkálni egy teljesen más szerszámon.

Az, hogy fiatal korodban játszottál rockzenét, segít abban, hogy sokféle stílusban tudj közreműködni?

Biztos vagyok benne, hogy igen. Sokszor azon szoktunk neveti a feleségemmel, amikor itthon zenét hallgatunk, hogy előfordul, hogy egy görög népdal után hardcore metál, majd egy jazzstandard szól.

Nálam nem feltétlenül a stílus határozza meg, hogy milyen számokat fogyasztok, hanem inkább a hatásuk.

Az egyébként nagyon fontos egy basszusgitárosnál – aki a ritmusszekcióban játszik –, hogy képben legyen a stílusok terén, és ne korlátozza magát egyetlen műfajra.

Ha már említetted a ritmusszekciót: tulajdonképpen az egész zenekar alapját ez adja, meghatározó a dob- és a basszushangszer együttes játéka. Van esetleg olyan dobos, akitől a pályád során sokat tanultál?

Az összes bandában, amiben muzsikáltam, elképesztően jó dobosok játszottak: Magyarország dobos és zongorista nagyhatalom. A Syrius Legacyban például Benkó Ákos elképesztő technikai adottsággal és muzikalitással rendelkezik. Sárik Petinél Gálfi Attival játszom együtt, aki nagyon ízlésesen, jól dobol. Csízi Lacival számos formációban muzsikálok, aki szintén egy nagyszerű előadó. Oláh Gabival Koós-Hutás Áron zenekarában játszom, vele is nagyon szeretek muzsikálni.

2014-ben megkaptad a Junior Prima Díjat, ami egy óriási elismerés. A művészek között teljesen egyértelmű, hogy a tudásod és a zenei életben betöltött helyed alapján senki sem érdemelné meg ezt jobban nálad. Mégis meg kell kérdeznem: mi emelt ki téged az akkori mezőnyből?

Akik akkoriban sok helyen megjelentek a színtéren, szóba jöttek a díjazásnál. Valószínű, hogy a zenei sikereimen túl a tanulmányi eredményeimmel is felhívhattam magamra a figyelmet: 2013-ban nyertem meg az Orszáczky Jackie Miklósról elnevezett basszusgitárversenyt, és ebben az évben kaptam a mesterdiplomámat is, amelyet dicsérettel illettek.

Hogy érzed, milyen változást jelentett az életedben ez a kitüntetés?

Újságcikkek, riportok jelentek meg rólam, tv- és rádióinterjúkon vettem részt – nagy nyilvánosságot kaptam, általánosabb ismeretséget nyertem belőle.

Jelenleg melyek azok a formációk, amikben játszol?

A Sárik Péter Trió dominál: Petivel nagyon sokfelé járunk, sikeresek a koncertjeink, szeretik az emberek. Binder Károllyal most vettünk fel egy új triólemezt. A Subtones zenekarral is tervezünk online előadást. Révész Richárddal már évek óta játszom latin ritmusokat. Az a baj, hogy nem mindegyik bandával tudunk rendszeresen muzsikálni, mert a hazai szférában jellemző, hogy egyszerre több formációban is helyt állunk, így a legértékesebb produkciókra kevesebb idő jut.