Micsoda amplitúdók! – Beszámoló a Friss Húsról

Fesztiválra éhesen érkeztem meg a Friss Húsra, mely saját jogán is az egyik legjobb hazai filmes seregszemle, de ezúttal egy szinte üres pultban egyedül kellett jóllakassa a kellemes szagra odatévedőket, a visszatérő nagyevőket és az ínyenceket is. Most is volt sok érdekes szakmai program, hétvégi családi vetítések, workshopok a Cinemira együttműködésével és persze számolatlan külföldi meg hazai rövidfilm. Utóbbiak közül gyűjtöttem össze a legemlékezetesebbeket.

A huszonnyolc magyar versenyfilm hat blokkja alapján illene valamilyen tendenciát felfedezni és felmutatni az olvasónak, hogy a huszonöt–negyven év közötti rendezőket mi foglalkoztatta 2018-2019-ben. Illetve jó lenne reflektálni a témák, megközelítési módok, esetleg a minőség változásaira az előző hét Friss Húst figyelembe véve. Nem ígérem, hogy teljesítem ezeket az elvárásokat.

A blokkok a fesztivál hagyományai szerint most is tartalmaztak egy-egy animációs filmet, ezekben idén sem kellett csalódnunk, sőt a MOME-sok uralta terepen – akik az utóbbi években számos nemzetközi díjat is nyertek – sikeres elmozdulást láthattunk a történetmesélés irányába.

Rebák Tamás Szökési sebessége például egyenesen egy műfaji remeklés, nyolc percbe sűrített izgalmas és csavaros sci-fi, mely a fesztivál legjobb főcímével büszkélkedhet. Andrasev Nadja (A nyalintás nesze) legújabb alkotásának New York-i negyvenes hősnője csöndes megfigyelő, az őt sértő, sebző események láncolatát nem szakítja meg (ahogy a főcím előtt a vérét szívó szúnyogot sem csapja le), inkább mániákusan gyűjti, dokumentálja azokat. Titokban kapcsolatba kerül férje szeretőivel – nem tudni, hogy a helyzet megértése vagy valamiféle hasonulás szándékával. Az utolsó jelenetekre a Szimbiózis nézőpontja a nagyvárosi társas magány újszerű, invenciózus bemutatásává tágul.

A hazai kisfilmek zöme – nyilván nem függetlenül a filmes képzéstől – kisrealista stílusban készül, így üdítő kivétel a nagyobb kockázatot vállaló, formabontó alkotásokkal találkozni, mivel ezek gyakran hibáikkal együtt is izgalmasabbak.

Mintha fiatal filmeseink kevesebbet kísérleteznének, nem keresnék olyan bátran saját hangjukat és stílusukat, mint külföldi kortársaik. Ezért volt jó látni idén Nagy V. Gergő és Nagy Lili munkáit. Az ezredes a vörös nőért sír már a címével is jelzi, hogy itt valami más fog a vásznon peregni. Érződik, hogy a Nagy V. mellett a forgatókönyvet jegyző Szőcs Petra nemcsak filmrendező (Déva), hanem költő is, hiszen a filmet líraiság és valamilyen szomorú mágikus realizmus jellemzi. Erre erősítenek rá Dobos Tamás (Genezis) fotográfiákat idéző képei, melyek gyakran a szürke, épített környezetet láttatják. A kézzelfogható rendőrségi közeg az emlékezés természetét vizsgáló narrációval és Peer Krisztián költő szerepeltetésével izgalmasan groteszk hatást kelt. Nagy Lili kisfilmje másképpen ütött el az átlagtól. Bátor, új hullámos beütésű, jó értelemben véve harsány alkotás a Halak a hálóban. A kiváló kezdés után akadnak benne üresjáratok, ki-kifullad a lendület, de egyértelműen érződik, hogy a nagy korkülönbséggel terhelt párkapcsolat nem épp különleges témáját képes egyedi, emlékezetes módon bemutatni. Ebben nagy segítségére voltak színészei, különösen Vajdai Vilmos, akit sokkal többször kéne filmen látnunk.

Nem épp vezérmotívum, de két másik kisfilmben is feltűnt a korkülönbség. A Cannes-ba beválogatott Agapé a szerelem kialakulását mutatja be egy végzős gimnazista fiú (Kenéz Ágoston) és egy nála idősebb nő (Gryllus Dorka) között. Beleznai Márk saját és mások történeteiből gyúrta össze ezt a hétköznapi, keresetlen történetet, ahol mi, nézők is leülhetünk a film által kínált szeretetvendégségbe. Rudolf Olivér egy esetlen, de annál megindítóbb szerelmi vallomás köré építette fel a Minden este, mikor leviszed a szemetet hét percét. Egy tizenhárom éves kamasz lány (Széll Viktória) tárja fel érzéseit a szomszédban lakó kövér, zsíros hajú Ossian-rajongónak (Borsi-Balogh Máté). Egyszerű, de nagyszerű.

Ha a Friss Húson bemutatott magyar kisfilmek közös élményhorizontját keressük, nem tévedünk nagyot, ha a hiányt említjük elsőként.

A gyerek életében nincs jelen a valódi apa (Fonica M-120), máskor mindkét szülő hiányzik (Csillagok, csillagok; Orsi és Tenshinhan). Ha ott van a szülő, akkor is nagyon problémás a kapcsolat (Mióta velem jár; Családi kör; Ha egyszer; Vasárnap). Sok alkotás választott gyerek főszereplő(ke)t (Fonica M-120; Vakáció; Reggelim a vacsorád; Orsi és Tenshinhan), és jó pár a rendszerváltás körüli években játszódik (Vakáció; Fonica M-120; Mióta velem jár). Vajon miért kezdte el foglalkoztatni a ‘80-as, ‘90-es évek – szüleik fiatalkora – a Friss Hús több rendezőjét is?

Egy apa–fiú kapcsolatról mesél érzékenyen Wrochna Marcell Ha egyszer című filmje, melyben párhuzamosan jelenik meg a múlt és a jelen, így átélhetjük a fiú ambivalens viszonyát a felé sem figyelmet, sem szeretetet nem mutató, kiállhatatlan apjával. A fiú (aki maga is apa már) felnőttként is szenved a szülői intimitás hiányától – emlékezését az indítja el, hogy apja komoly műtét előtt áll, és lehet, hogy most látja őt utoljára élve. De csak a zárlatban megjelenő vágyképben kapja meg a közösen megélt pozitív élményt és a dicséretet apjától.

Lucáról most derült ki, hogy cukorbeteg, így egy időt kórházban kell töltenie. A kislány egy lázadó kamasz szobatársat kap, aki nem tartja be a szigorú orvosi utasításokat. Pantyi Petra filmje, a Reggelim a vacsorád egy beavatástörténet, ahol Luca (Vogl Lolita Noa a fesztivál legjobb gyerekszereplője volt) Noémi (Szőke Abigél) segítségével ráébred, mit is jelent számára ez a gyógyíthatatlan betegség. Még ha fájdalmas is, de ő beavatódik saját életébe, kap egy használható szerepmintát – a Ha egyszer főhőse ebben sosem részesült.

Bár – érthetetlen módon – díjakat nem nyert, a fesztivál legjobb magyar filmjének Szeleczki Rozália Mióta velem jár című alkotását tartom, amely kiemelkedett a mezőnyből. Csak nagyon lelkesen tudok írni arról a kisfilmről, amely mindössze huszonhat percben hiteles korképet ad a szinte már szétrohadt, de még mindig fojtogató Kádár-korról, abból is a ‘80-as évek végi underground rock ’n’ roll világáról. Ezenfelül egy végig izgalmas, a valóságnál – úgy sejtem – alig karikírozottabb művész-, illetve emberi portrét kapunk. Bögös Lóránt (Tasnádi Bence ihletett alakításában) önpusztító énekes, zenész a tiltott kategóriából, aki a rendszer szemében közveszélyes munkakerülő. A részben a Neurotic frontemberéről, Pajor Tamásról mintázott figura (a film címe is egy ismert Neurotic-idézet) nem hajlandó megalkudni sem a társadalmi normákkal, sem az elnyomó rendszerrel, de integritása megőrzését komoly alkohol- és drogbevitellel támogatja meg. Attól lesz izgalmas és komplex az alakja, hogy egyetlen napját követjük végig, amikor alsós kislányával, Málnával kellene törődnie. Nála rosszabb apát nehéz lenne elképzelni, Málna, érzékeny és tiszta gyermeki lelkével mégis megérez valami szabadságot, veszélyes különlegességet apjában, aki nehezen tolerálható életvitelével, pokróc stílusával elsősorban a hazug és képmutató rend ellen lázad. Lehet, hogy a megbélyegzett deviáns érzékeli jól a rendszer igazi arcát?

Szeleczki filmje a múltban játszódik, de sajnos a mi jelenünkről is szól.

Dávid Attila disztópiája, a Kelet 2029-ben, a közeljövőben játszódik, mintha a Mad Max kelet-európai változatát látnánk jó érzékkel kiválasztott helyszíneken (a civilizáció alkonyát sugárzó elhagyott utak a vértesi erdőkben, romos házak vagy a néptelen, használaton kívüli inotai erőmű).

A szikár, kellően mocskos és véres történetben már csak pár emberben pislákol a humánum – a nagy kérdés az, hogy sikerül-e ezt megőrizni és egy élhetőbb jövő felé kormányozni a kaotikus világot.

Hogy mi vezethet ilyen sötét jövőképhez, arra talán magyarázatot ad a jelenben játszódó Anja és a Szünet. Előbbi megtörtént eseményeket dolgoz fel: egy nőgyógyász rasszista szándékból roma nőket sterilizált. Egy orvostanhallgató nyomozásán keresztül ismerjük meg a történetet, aki kellően vakmerő ahhoz, hogy elmenjen a cigánysorra, és elmondja az igazságot a mit sem sejtő anyának és családjának, illetve szembesítse vele a nagytekintélyű professzort is, hogy ő elgondolkodtató módon árnyalja az addig egyértelműnek látszó helyzetet.

Az egészségügyben játszódó Anja keserű párdarabja a közoktatás helyzetét tematizáló, a fesztivál fődíját elnyert Szünet. Kölcsey Levente kisfilmje egy szakközépiskolában, az egyik szünet alatt játszódik. Az igazgató (Terhes Sándor) éppen egy tizenhat éves fiú kiiratkozását intézi – meglepően empátiahiányosan, mintegy mellékesen, megpecsételve egy emberi sorsot –, a srác osztályfőnökére sem hallgat, aki a közbenjárását kéri a szülőknél, mert azok dolgozni küldenék a végig néma, ám érezhetően nagyon feszült kamaszt. De az igazgató nem érvel a tanulás haszna mellett, kísérletet sem tesz a szülők meggyőzésére – nem azért, mert alkalmatlan a feladatára, vagy mert ennyire lelketlen lenne. Kiderül, hogy minden erejét az köti le, hogy mélyen megalázkodva, óvatosan sürgesse a fenntartót, amiért három hete nem cserélik ki a műhely kiégett neonjait, ahol így nem folyhat érdemi tanítás. Az állandósult alárendelt pozíció, a hatalomnak való kiszolgáltatottság, a véget nem érő szélmalomharc és a bürokratikus kötelezettség szívja el az igazgató (és vele együtt sok tízezer pedagógus) erejét, lelkesedését, munkakedvét. Az ostor pedig mindig rajta csattan, hiszen itt is a minimális segítséget hiába váró diák (vagy kolléga?) dühének, csalódottságának ő a céltáblája. És ez csak egyetlen szünet volt…