„Az önmagunkkal szembeni kíméletlen őszinteség nagyon fontos ezen a pályán” – interjú Fülei Balázzsal

Milyen élmény volt részese lenni a Junior Prima-díjazottak kiválasztási folyamatának? Hogyan zajlik egy ilyen komoly döntés a színfalak mögött?

Általában a művészeti elismeréskor – történjen ez zenei versenyen vagy egy díj kurátori bizottságában – a szubjektív szempontok között próbálunk közös nevezőre jutni. Minden bírálónak megvan a maga ízlése, az a fajta iskola, amit közel áll hozzá: sosem lehet tudni, mi vált ki szimpátiát, és ez a világon mindenhol hasonlóképpen működik. Én éppen ezért azt találom a legszerencsésebbnek, ha egy-egy ilyen döntéshozó társaságnak minél több tagja van, mert annál több szempont kerül be a kiválasztásba, és annál jobban tud oldódni egy-egy erős, véleményformáló karakter hatása is. A Junior Prima-zsűri összetételét azért találom szerencsésnek, mert a szakma olyan kiválóságai vannak jelen benne, mint Marton Éva, Vigh Andrea vagy Boldoczki Gábor. Olyanok is helyet foglalnak a csapatban, akik tanítanak, és jól ismerik a fiatal művészeket, néhány tag pedig távolabbról tud ránézni a jelöltekre, aminek szintén számos előnye van. Itt nincs meghallgatás, csak a jelölés, egy életrajz, egy aktuális életpálya alapján dönt a kuratórium – azokat próbálja kiválasztani, akik már letettek valamit az asztalra, és ha elnyerik a kitüntetést, akkor ösztönzést kaphatnak, hogy még szebb eredményeket érjenek el.

Mennyire működik állandó tagokkal ez a kuratórium? Mi a kiválasztási folyamat menete?

Minden alkalommal Jakobi László hívja meg a tagokat – évente változik, hogy ki kerül bele –, majd mindenki megjelöl maximum tíz nevet, szabad ennél kevesebbet is. A Junior Prima Díjat az a tíz ember nyeri el, aki a kurátoroktól a legtöbb szavazatot kapta.

Felelősségteljes döntés, hogy kiket jelölünk, mert ezzel garantáljuk a díj identitását és színvonalát.

Én épp ilyen okokból csak egy-két embert szoktam évente nevezni. Fontos válogatási szempont nálam is, hogy kinek vannak már rendszeres fellépései, versenyeredményei: ennél az elismerésnél már fontos, hogy ne csak egy elméleti tehetségről beszéljünk. Az eredmények nemcsak a Junior Prima után kell hogy jöjjenek, hanem már előtte is.

A te karrieredben mit eredményezett az, hogy Junior Prima lettél?

Éppen tíz évvel ezelőtt, 2010-ben részesültem a díjban, még az alapítás után nem sokkal. Kitüntetésnek éltem meg, hogy egy listán szerepelhettem a másik kilenc művésszel. Ez már akkor is fellépési lehetőséggel járt, és ma is: Jakobi László meghívja a Junior Primákat a Bartók Emlékházba egy koncertre – nekem annyira jól sikerült az a hangverseny, hogy rögtön a következő évadban már a Zeneakadémia Nagytermében is volt egy szólóestem.

Az enyém is jó példa arra, hogy az elismerések legnagyobb haszna, hogy ha sikerül jól élni velük, segíthetnek az előrejutásban.

Gondolom, abban az időben is járt pénzjutalom a rangos cím mellé.

A mi időnkben hétezer eurót kaptunk a díjhoz, ami engem egy lakáshitelcsávából húzott ki, ilyen szempontból is a legjobbkor jött. Ez egy olyan összeg, amit az ember nem szór el, és valami olyanra fordítja, ami a zenei karrierjét tovább lendíti, például nagyon sok művész hangszervásárlásra használja fel. Nekem viszont a lakásom jelentett hatalmas értéket, mert olyan helyen éltem, ahol tudtam gyakorolni, dolgozni – előadóknál ez létkérdés.

Ha megnézzük az elmúlt több mint tíz év Junior Prima díjas zenészeit, azt láthatjuk, hogy szinte mind fényes karriert futottak be. Komolyzenében nem igazán beszélhetünk későn érésről? Aki junior korában nem tűnik fel, az nem valószínű, hogy nagy művész lesz színpadokon innen és túl?

Ha egy hangszeresre huszonéves korában pusztán annyit mondanak, hogy tehetséges, az lehet, hogy kevés a jövő szempontjából: ebben az időszakban már egy előadóművész karakterisztikája erősen körvonalazódik, és ennek nyilván az az alapja, hogy tehetséges. Fontos azonban, hogy a fiatal művész próbálgassa saját profilját, élesítse erősségeit. Ebben az időszakban tudja ugyanis beleépíteni magát egy nemzetközi vagy itthoni kapcsolati rendszerbe – ebben segítenek a zenei versenyek és a fesztiválok, mesterkurzusok.

Egy komolyzenésznek már huszonéves korában meg kell hogy jelenjenek azok az eredményei, amelyekből a pályája táplálkozhat, gyökerezhet.

Ma az internet segítségével talán egész más utakon is el lehet jutni a sikerig, de akkor sem biztos, hogy egy online, jól futó előadás kapcsán emlékezni fog az emberre egy olyan szakmai tekintély, akinek kell. Vannak ma nagy nethuszárok, akik profi videókat készítenek – kérdés, hogy az ő platformjuk tényleg olyan mély-e, és jutnak-e olyan érvényesülési lehetőséghez, mint azok, akik rangos versenyeken díjat nyertek vagy a szakmától jó kritikát kaptak. Ma egyre inkább az kerül előtérbe, hogy a muzikális megosztócsatornán hányan kattintottak rá. Egy koncertközönség megszervezésekor marketingszempontból nagyon más a húszmilliós nézettség, mint ha valaki „csak” gyönyörűen játszik Schubertet.

Próbálsz lépést tartani ezekkel a történésekkel? Törekedsz arra, hogy – csúnya szóval – eladhatóbb legyél?

Azt csinálom, amiben hiszek: érzésem szerint sosem léptem túl a saját ízléshatáraimat, de arra is figyelek, hogy ne ragadjak le, mert olyan a világ, hogy amivel lefeküdt az ember előző este, azt a következő napon ellenőrizni kell, hogy még mindig jó ötletnek tűnik-e, vagy azóta megváltoztak a körülmények. Az internet világa szerintem erős befolyással van arra, ami a színpadon történik. És ezt most nem kizárólag az előadóművészetre értem. Mindenki zsebében ott a telefon, ami önmagában egy ingerfokozó dolog – bármi elérhető, összehasonlítható. Míg régebben az emberek fejében éltek emlékek hanglemezfelvételekről, koncertélményekről, ma mindenről elérhető akár több száz videó. Sokszor tapasztalom, hogy egy zenei előadás is ezzel az ingeráradattal akarja felvenni a versenyt, érzéki és hatásvadász elemeket épít be, ami sokszor önkényesnek tűnik.

Viszont most a Zeneakadémián ott van a kezedben a lehetőség, hogy terelgesd, formáld a jövő zenészeit.

Arra nevelem őket, hogy a felnőttkor már tegnap elkezdődött, és a Zeneakadémia falain túlra kell nézniük. Érzek egy erős rózsaszín ködöt abban, ahogy a hallgatók hozzáállnak az alkotói pályához, ami alapvetően nincs is elvetemülten távol a valóságtól, hiszen ez egy szép és változatos pálya, amit tiszta kézzel lehet csinálni: az ember ott ül egy gyönyörű hangszer mellett, gyakorol, darabokat tanul meg, ha tud, fellép. És a kitűzött cél mindig előttünk jár, sosem érjük el. Ez mind jó. De van egy másik, szintén valós része is ennek a pályának, ahol tolakodás zajlik, és arra is külön fel kell készülni, hogy az ember megtalálja a helyét úgy, hogy a saját vágyai is érvényesülnek. A probléma az – és ez sem a mai pályakezdő zenészekről szól, inkább a korunkról –, hogy egészen ritkán találok pontosan megfogalmazott vágyat. Nem tudják, mit akarnak, nem találom az álmaikat. Amikor kérdezem, hogy mit szeretnének csinálni ezen a pályán, akkor a legtöbben „hát…”-tal kezdődő mondatokkal felelnek.

Nekem pedagógiai szempontból sokkal fontosabb, hogy egy hallgató hogyan határozza meg önmagát, mint az, hogy túl lassúra vette-e a presto szakaszt a szonátában.

Szerintem akinek tényleg átütő tehetsége van, annak ez korábban sikerül.

Ez elég keményen hangzik.

Semmi sem fontosabb, mint jól tükörbe nézni és megmondani saját magamnak, hogy mik az erősségeim és a gyengeségeim. Hogy reális dolgokra vágyom, vagy irreális célokat tűztem ki. A művészethez hozzátartozik, hogy az ember az ideált kergeti akkor is, amikor már az elején tisztában van azzal, hogy nem fogja tudni soha jól eljátszani azt a dög nehéz darabot, de mégis napi hat órát gyakorol. Az önmagunkkal szembeni kíméletlen őszinteség azért is nagyon fontos ezen a pályán, mert rengeteg beáldozott munkaóra, lemondás áll minden zenész mögött, és minél hamarabb találja meg az igaz hangot magában egy művész, annál nagyobb eséllyel tud kiegyensúlyozott életet élni és a saját maga képességeit kibontakoztatva érvényesülni.

Min dolgozol most?

Az ősz már lényegesebben több koncertet hozott, mint a tavasz, bár érdekesebbnél érdekesebb körülmények között. Maszkban játszottam mindenhol, voltak üres termek, adtam elő öt embernek, és előfordult, hogy szimfonikus zenekarral megsemmisítő csapást mértünk a közönségre, mivel nyolcvanan voltunk a színpadon, miközben a hallgatók mindössze tizennégyen kuporogtak a nézőtéren. Felléptem az üres Müpában is, illetve a gyakorlótermemből tartottam egy washingtoni koncertet. Most egy Schubert-lemezre készülünk, van egy szóló felvételem is tervben, de a szereplések tekintetében még nagy a bizonytalanság a következő félévvel kapcsolatban. Akárhogyan is alakul, dolgozom – ez belső szükséglet.

Lett-e az életedben zenei gyümölcse a járványhelyzetnek?

Számomra a legnagyobb zenei gyümölcs, hogy végre pihentem. Nagyon hasznos nem gyakorlási időszakot hozott a tavasz és a nyár.

Mennyi idő a legtöbb, amit kibírsz zongorázás nélkül?

Terápiásan nem szoktam otthagyni a hangszert. Inkább a fegyelmezett gyakorlást különböztetem meg attól, hogy zongorázgatok, amikor kedvem van. Elég sok kottám gyűlt már össze, és március óta jelentősen többet játszogattam olyan darabokat, amelyeket korábban még nem. Az első találkozás mindig a legfelszabadultabb: ott van egy mű leírva, aztán egyszer csak megszólal a kezeim alatt. Nagyon élvezem. Várj, mégiscsak eszembe jut az előző kérdésedre a zenei gyümölcs: sohasem improvizáltam annyit, mint idén. Rögtönző természet vagyok a mindennapokban is – a feleségemnél senki sem tudja ezt jobban –, és ha valamihez kedvem támad, akkor azt a legtöbbször azonnal meg is csinálom, minden más várhat. Azt hiszem, ezek a pillanatok adnak lendületet.

Junior Prima Díj zeneművészeti kategóriájáról megjelent további cikkeink:

„Nem a hangok mennyisége és az akadémikus tudás, hanem a szakralitás az igazán fontos” – interjú Binder Károllyal

„Nem elég jónak, a legjobbnak kell lenni” – interjú Boldoczki Gáborral

Íme az ország legtehetségesebb fiataljai: ők nyertek idén Junior Prima Díjat – 3. rész

Íme az ország legtehetségesebb fiataljai: ők nyertek idén Junior Prima Díjat – 2. rész

Íme az ország legtehetségesebb fiataljai: ők nyertek idén Junior Prima Díjat – 1. rész

„A tehetség akkor válik teljessé, amikor elismerésre talál” – átadták a zeneművészeti Junior Prima Díjakat