A tér testamentuma – Gergye Krisztián festett terei a MANK Galériában

Vannak alkotók, akik számára másodlagos a megnyilvánulás médiuma és eszköze. Mondanivalójuk mély, az elgondolkodtató tartalom pedig átüt, és eljut a befogadóhoz akár egy táncelőadás, egy performansz vagy egy saját képzőművészeti alkotás létrehozásával is. Gergye Krisztián pontosan ilyen sokoldalú, emocionális hatásokat kiváltó művész. Egy korábban vele készített interjúban ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Mindig is foglalkoztattak a képzőművészeti alkotásokban rejlő mögöttes tartalmak, a koreográfiáimban gyakran indulok ki ilyen sűrű mondanivalójú képekből. A két terület párhuzamosan jelenik meg a művészetemben. A színpadképet is legtöbbször egyfajta festményként képzelem el, amely képes elemelni a látottakat és tágabb asszociációs kereteket megnyitni a nézők előtt.”

A tér testamentuma című kiállításában mindez bizonyosságot nyer. Akvarellkompozícióinak monokrómban tartott, alakokat nélkülöző helyei egy olyan speciális kiállítótérben láthatóak, amely önmagában fokozza a művek által közvetített üzenet tartalmi mélységét. A genius loci ebben az esetben nem más, mint a Szentendrei Régi Művésztelep kertje, mely gazdag növényvilágával körbeöleli a galériateret. A kert pedig mint ősi, kulturális szimbólum a lélek metaforája, amit éppen úgy óvunk, éltetünk és gondozunk, mint a folyton növekedésben lévő növényvilágot. Innen érkezünk meg a MANK Galériába, melynek belmagassága és megvilágítása az építészeti jegyek tekintetében a bazilikális térszerkesztés jellegzetességeit viseli magán.

A galéria tere tehát különleges helyzetet teremt, ami fokozza a kiállítás keretekbe foglalt kompozícióinak szakrális utalásait.

Gondoljunk csak a medencére mint allegóriára, ami üresen álló gödörként sírhely is lehet, de megtestesítheti az alámerülés helyszínét is, amely az elmúlás helyett sokkal inkább a születéshez kötődik.

Nem véletlen Gergye műveinek tükrében a kiállítás címeként használt testamentum szó kiemelése sem, ugyanis minden képelem (például az úszósávok kereszt formája) gazdag szimbolikával bír, amelyek kapcsolatba hozhatók a természetfeletti világgal. Mindez sejtelmesen, nem direkt módon nyilvánul meg, miközben a műtárgycímek sem korlátozzák le az értelmezést, így A kiállításlátogatók szabad asszociációi és érzései az elsődlegesek a befogadásban.

Üres medencék, végtelenbe tartó tájak, tetők és kietlen házak állnak a fehértől a feketéig terjedő, csupán szürkés árnyalatokat használó képterekben. A műveket nézve érzékelhető az emberi jelenlét, de semmilyen formában nem testesül meg bennük emberi alak – érdekes kontrasztja ez annak, hogy alkotójuk kortárs táncos-performerként leggyakrabban a saját testén keresztül kommunikál. A festményeket átfogó misztikumot fokozza az önmagában létező fényhatás elérése a képeken. A világító pontok mindig a fekete képrészek kontrasztjában értelmezhetőek és érzékelhetőek: a fehér soha nem festve van, hanem a papír alapszínének jelenlétét kihasználva, a feketére festett felületekkel kontrasztba állítva mutatja meg a művész a fényvisszaverő erő jelentőségét. Természetesen ebben is számos utalást fedezhetünk fel, amelyek a tisztaságot, a természetfeletti jelenlét kiterjedését és a világosság végső dominanciáját is jelenthetik.

A tárlat további különlegessége, hogy egy színpadi díszletelem is helyet kapott benne, mely a Trifusz Péter és Gergye Krisztián által közösen tervezett színpadi tér. Az Ahol a sötétség című szólóelőadáshoz épített medence – tér a térben – háromdimenziós valóságba emeli ki a festmények egyik legfőbb motívumát, magát a medencét. A galéria fogadóterében felvételen keresztül meg is tekinthető a kapcsolódó performatív előadás.

A kiállításban tehát egy sajátos színpadi helyzet is megelevenedik, amit a látogatók birtokba vehetnek, hogy megtapasztalhassák a jelenlétet egy kivételes művészi miliőben.

Ráadásul itt kap helyet egy egyedülálló transzformatív performansz is szeptember 25-én 10 és 18 óra között. A tér metamorfózisa című produkció kísérlet az idő felfüggesztésére: Gergye Krisztián egy olyan kihívás elé állítja saját magát, amelyben egyéni tárlatának nyitvatartási idejében egy folyamatos jelenlétet igénylő előadásként is értelmezhető cselekményt hajt végre. Az esemény és a tér alakulását valós időben személyesen vagy akár az interneten keresztül, streamelve is figyelemmel kísérhetjük. Míg a közönség személyes jelenléte a performansz során előadást generál, vagyis éppen a jelenlététől válik performansszá a művész cselekedete, addig hiánya az elmélyült szemlélődésnek, az alkotásnak, a festésnek ad teret és időt, amely egyfajta rákészülés, várakozás a néző érkezésére. A nap során az adott térinstalláció folyamatos morfológiájának lehetünk szemtanúi, amit 18 órakor egy páros tárlatvezetés követ: ennek során személyes kötődések és alkotói módszerek is szóba kerülnek. Az egész napos esemény koronájaként egy csaknem egyórás összművészeti performansz veszi kezdetét 19 órakor Gergye Krisztián szólóelőadásában, amelynek már a kiállítással megegyezően a címe A tér testamentuma lesz.