A GIF-ek reneszánsza

Egy érthetetlen vagy megdöbbentő szituációban vajon hány embernek jut eszébe Travolta emblematikus, eredetileg a Ponyvaregényben látható kézmozdulata? Naponta mennyi virtuális ölelés kerül elküldésre GIF-ben az internetfogyasztók közt? Tényleg egyszerűbb rákeresni egy odaillő mozgó képre, mint megírni egy üzenetet? A felsoroltak közül az utolsó kérdésnél biztosak lehetünk a válaszban, ugyanis korunk társadalmában egy pár másodperces GIF sokszor többet mond ezer szónál, a lehető legegyszerűbben kifejezhetők vele gondolatok, ezzel pedig nem csak az online kommunikációnkat határozza meg.

Ez a médium már a kezdetektől többet jelentett eredeti funkciójánál, a képek tömörítésénél, és rövid idő alatt egyre gyakrabban alkalmazták kreatív eszközként. Az animálható fájltípus harminchárom éve kezdte meg térhódítását, és népszerűsége a kétezres évekre csak még nagyobb lett. A hárombetűs rövidítést – elnevezése a Graphics Interchange Format szóból ered, amely grafikus adatcsere-formátumként fordítható – 2012-ben az Oxford University által az év legmeghatározóbb szavának választották, a világ legnépszerűbb GIF-megosztó oldalán pedig naponta hétszázmillió felhasználó fordul meg, akik összesen tizenegymillió órányi időt töltenek el itt a statisztikák szerint.

Bár művészi elfogadtatása és besorolása még közel sem egyértelmű, egyre több olyan kísérletet figyelhetünk meg, ahol feszegetik a GIF-ek adta lehetőségek határait. Egyes digitális alkotók számára az (alkalmazott) művészet egyik új platformját jelentik; vannak akik valamilyen „offline” munkájukra szeretnék ezáltal felhívni a figyelmet, vagy az eredetit online eszközökkel egészítenék ki; míg olyanokkal is egyre gyakrabban találkozhatunk, akik kifejezetten ebből indulnak ki elképzeléseik megvalósításához.

Az internet, majd a social media által a kortárs művészek új eszközöket kaptak a kezükbe, hogy munkásságukat széles körben, a földrajzi határokon átívelően bárkinek bemutathassák. A képalkotást és képfogyasztást ma már nagyrészt az Instagram határozza meg, az animáció és a videó műfajára pedig legalább ekkora hatással voltak a GIF által nyújtott lehetőségek, illetve azok a platformok – például a Tumblr, a Twitter, a Giphy –, amelyeken keresztül ezek bemutathatóvá váltak.

A GIF megjelenésével nagyjából egy időben kezdett terjedni a GIF art elnevezés is, aminek egyik legismertebb úttörője, a szerb származású művész, animátor Miloš Rajković (művésznevén Sholim), aki egyike azoknak, akik a Tumblr-oldalukon indították el munkásságukat. A leginkább Dalí szürreális világához hasonlító alkotásainak célja, hogy megtörjék az unalmat: ábrázolásaiban megjelennek ókori büsztök, fiktív alakok, politikusok, de még Mark Zuckerberg is. A művek bejárták a világ számos pontját, kiállításra kerültek Japántól Koreán át Európa nagyvárosaiban és Amerika különböző államaiban is.

A GIF egyfajta eszköz is a művészeknek, hogy közönségüket bővíteni tudják, ebben pedig élen jár INSA, a londoni székhelyű graffitiművész, aki nemcsak animálta a rajzait és festéseit, de egy külön applikációt is létrehozott ezeknek. A Gif-iti elnevezésű platform által számos műve megtekinthető eredeti környezetében és animálva is, ahogy egyébként nem láthatók, hiszen a mozgatásnak köszönhetően új életre kelnek. INSA alkotásait kiállították korábban a Victoria and Albert gyűjteményének részeként, a Tate Britain falai közt, de Berlinben, Tokióban és New Yorkban is, ezzel a vállalkozásával azonban elsősorban a Tumblr generációt szeretné elérni, akik a helyhez kötött vagy white cube környezetben látható műveivel nem találkoznának.

(INSA munkája. Kép forrása)

Vannak művészek, akiknek a GIF vizuális kísérletezést jelent, és erre hazai példákat is találunk. Négy évvel ezelőtt a MAMŰ Galériában néhány tehetséges fiatal művész gondolta újra ezt a médiumot, feszegetve a videoművészet határait. Volt, aki a hagyományos képi ábrázolást ötvözte a GIF-fel, rávetítve azt a festményére, más egy tükrökből álló installációból szórta szét az animált képet, de projektorral vetítve vagy digitális képkereteken is láthatók voltak a végtelenítetten lejátszott alkotások.

A virtuális kiállításairól ismert LOOP Gallery idén januárban szintén egy kortárs művész GIF-munkáit mutatta be Facebook-oldalán, melyekről ezt írták: „Fillér Máté munkái kiváló reprezentációi annak, hogyan mosódnak össze a GIF-ekben különféle kommunikációs célok, nevezetesen a márka- és politikai kommunikáció, illetve az ezekre adott fogyasztói és közönségreakciók. A művész munkáiban egyszerre jelennek meg jól ismert márkaelemek, az épp aktuális AR játékok karakterei, politikai szereplők épp aktuális botrányai vagy épp a legörökzöldebb internetes figurák alakjai, mindez jellegzetes pixel-esztétikába öltöztetve.”

A GIF iránti növekvő nyitottságra utal, hogy egyre több esemény kapcsolódik hozzá, a kiállításokon túl művészeti díj vagy fesztivál formájában is. 2014-ben például a Saatchi Gallery és a Google közös felhívást indított alkotók számára, a Motion Photography-díjként elnevezett kezdeményezés rangját pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy a zsűrizésben olyan elismert személyek vettek részt, mint Cindy Sherman művész és Baz Luhrmann filmrendező. A legjobb hat művet Londonban állították ki, ezek közül is az egyik legismertebb Micaël Reynaud GIF-je lett.

Szintén említésre méltó vállalkozás volt az egyik első nagyszabású nemzetközi kiállítás is, amelynek a kolorádói Boulder Museum of Contemporary Art adott helyet 2017-ben. A szervezők a MediaLive művészeti és technológiai fesztivál keretében hirdették meg az eseményt azzal a céllal, hogy a GIF-et a magas művészet részeként mutassák be. A meghirdetett téma az üresség volt, és közel ötszázötven művész pályázott a kiállításon való részvételre többek között Szlovákiából, Lengyelországból Ausztráliából, Kanadából és Amerikából, melyek közül a zsűri végül húszat választott ki a bemutatkozásra.

A GIF művészi továbbélésének nagy kérdése, hogy a művészek, kurátorok, különböző intézmények részéről tapasztalható nyitottság mennyire jelenik majd meg a gyűjtők körében, megállják-e ezek az alkotások a helyüket a későbbiekben a műtárgypiacon. Az eddigi legnagyobb, igazi kasszasikert megcélzó művész inkább a hírverésben tört előre, mintsem művének eladásában. Michael Green 2014-ben bocsátotta árverésre azt a GIF-et, amely Jeff Koons Lufikutyájának parafrázisát ábrázolja, ahogy az eredeti mű éppen leereszt. Koons az ezt megelőző évben megdöntött minden addigi rekordot azáltal, hogy még életében több mint ötvennyolcmillió dollárért kelt el a szobra a Christie’s aukcióján, Green pedig erről megemlékezvén néhány nullával kevesebbért, de még így is meglehetősen magas áron, ötezernyolcszáz dollárért kínálta saját alkotását.

A fentiekhez hasonló, ténylegesen megvalósuló és nagy összegű eladásokra még lehet, hogy várnunk kell, de egyelőre úgy tűnik, ez a médium még jó ideg velünk marad az online kommunikációnkban, a gondolkodásunkban és a művészek eszköztárában is. A kérdés csak az, hogy műfaji besorolása és kanonizálása milyen út előtt áll.