„Az égen szlovákiai magyar nap ragyog” – A Grendel ’75 / ’5 kiállítás anyagából

Idén tavasszal a magyarországi bejegyzésű – Miglinczi Éva elnökségével működő – Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület nemzetközi képző- és iparművészeti pályázatot hirdetett professzionális alkotók számára Grendel Lajos (1948–2018) Kossuth-díjas író, publicista, az MMA rendes tagja, a szlovákiai és a magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője születésének 75. és halálának 5. évfordulójára emlékezve. A pályázó művészektől elsősorban a Grendel Lajos regényeiben megjelenő nemzedéki, nemzetiségi sors- és létproblémákat feldolgozó, a korra jellemző, Közép-Európát átszövő abszurditásokat bemutató alkotásokat, valamint az íróról készített portrékat vártak.

[…] A képzőművészeti anyagot egyrészt izgalmassá teszi a Grendel-portrék sokszínűsége, illetve az, hogy az alkotók a grendeli verbalitást miként fordítják át a vizualitás nyelvére. „Hányféle Grendel-arc néz vissza ránk ezekről a falakról… És látnom kell: ugyanannyi, ahányan nézik őt. Azaz hogy egyetlen arcnak is hányféle olvasata, és ugyanannak a valóságnak is hányféle értelmezése lehetséges…” – szakad ki a tárlatot megnyitó Tóth Lászlóból a rácsodálkozás élménye. Hiú vállalkozás lenne 58 alkotó 82 művét elemezni. Lehetőségeim korlátozottak, ezért az írót ábrázoló legkiválóbb portrék egynémelyikéhez – amelyek „ősforrásainak” szinte mindegyikét fotó formájában megtalálhatni az interneten – csak néhány megjegyzést fűznék. Holló István akrilképe azért jó, mert alanyi átéltségű és rendhagyóan expresszív adaptációja Grendel személyiségének. Sáfár Pál teljes alakos olaj-vászna azért kiváló, mert tárgyilagosan lírai és históriailag hiteles beágyazottságú. Kovács Csonga Anikó experimentális szemléletű linóleumdúcos triptichonja és rétegzett hordozókra nyomtatott transzparens grafikája azért rendkívüli, mert a tengelyszimmetriás arcképtükröztetések variációi segítségével tökéletes képi lefordítását alkotja meg az Abszurd, a Humor és az Irónia fogalmának.

Lévay Jenő két nyomtatott komputerkollázs triptichonja pedig azért lenyűgöző, mert…, de itt inkább idézem őt, hiszen kérésemre leírta műveinek Grendel inspirálta születését: „Bár nem volt szándékom az illusztráció, mégis egy novellarészlet indított el: »Ahogy ott, a szoba végében egymásba kapaszkodtunk, volt egy pillanat, amikor az a huszonegy éves fiatalember hirtelen megöregedett, és éppen olyan volt, és éppen úgy gondolkodott, mint én most. Ez a három évtizednyi időeltolódás tehette, hogy a fiatal joghallgató egészen tisztán látta, a máglya tüzében nem csak iratok fognak hamuvá égni. Az idő, amelyben mindnyájan létezünk, maga is lobogó máglyatűz, s ami lassan elég benne, fiatalságunk, benne minden szerelemmel, igazságérzettel, hittel és önfeláldozással« (Történet az ötvenes évekből). Erről jutott eszembe, hogy készítek egy kiterjesztett idejű arcképet Grendel Lajosról, amelyiknek az egyik fele fiatal-, a másik pedig időskori arcát mutatja. Az idős száj enyhén le, az ifjú finom mosolyra hajlik, az idős szem éles, a fiatal fátyolos, az idős arc árnyékos, a fiatal fényes. Mivel a portré több időpillanatot foglal magába, ezért a létrejött képet nevezhetjük harmonogramnak. A munka során gondolataim egyre nagyobb utat jártak be a Grendel-olvasmányélményeim között. Ezzel párhuzamosan gyakran eszembe jutottak korábbi munkáim, amikre szintén jellemző az idő kiterjesztése, az abszurd mozzanatok hangsúlyozása, a humor, a tér és az idő átváltozásai, a realitás mint absztrakció, az írásokban, illetve a képeken megjelenő tárgyak igazi szemtanúkként történő megjelenítése.”

A cikk teljes terjedelmében a Kortárs folyóirat decemberi számában a 45. oldaltól olvasható. A lapszám online is elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.