GTA-zombik – Kritika a Peninsula – Holtak szigete című filmről

Yeon Sang-ho rendező az első felvonásban briliáns egyensúlyra lelt: a Vonat Busanba az iszonyatos suspense-szel támogatott, zombifilmmel kombinált thriller hagyománytára és a karakterológia szolgálatába állított, túlcsorduló ázsiai melodráma között találta meg megfelelő arányokat. A jóval nagyobb büdzséből készült folytatást azonban a megalománia tünetei fektetik két vállra.

Hihetetlenül primitív, figurákat háttérbe szorító megoldásai révén a Peninsula legfeljebb nyomokban tartalmaz említésre méltó pillanatokat – jelszava az ormótlanság.

Igaz, az első húsz percben még bizakodhatunk. A Vonat Busanba történései után négy évvel a hermetikusan lezárt Dél-Koreába egy csapat törvényen kívüli érkezik a nagy dohány reményében, ám nem számolnak a karanténzónát uraló zsoldosokkal, illetve a prédára leső élőhalottakkal. Yeon aktuálpolitikai referenciákkal él, és vélhetően a nagyobb költségvetés miatt nemzetközivé duzzasztja a mesét. Rossz szándékú migránsokként állítja be a betolakodókat, Észak-Korea pedig nem nyitja meg a határait, így a túlélők kénytelenek Hongkonggal vagy Japánnal beérni. Az izolált közeg akarva-akaratlanul is a pandémiát juttatja az eszünkbe, ráadásul kétes jellemű antihősök mikrovilágába érkezünk: tehát bűnözők ütköznek újabb zsiványokkal, így a Peninsula horrorköntösbe bújtatott, moralitásról értekező gengszterdráma is lehetne. A rendező viszont gyorsan megadja magát a sablonoknak. Feltámad a halottnak vélt zombi, majd egyik pillanatról a másikra gépfegyvereket szorongató, ide-oda sétáló kemény csávókat nézünk, akik néha elsütik a mordályt, de marcona képű papírmasékként vajmi kevéssé érdekesek.

Látszólag A bolygó neve: Halál stratégiáját mímeli a folytatás az első rész Nyolcadik utas-dramaturgiája után, és gyakran a Mad Max 2., illetve A harag útja fémes, nyers esztétikájára is kapunk referenciákat. Ám a cselekmény zöme iparosi kivitelezésű, generikus látványpornókat imitáló bazári mulatság. Három szálra futtatják az egyébként ősprimitív akciósztorit: a főhős egy családhoz kerül, sógora zombikkal vív kézitusát egy gladiátorarénában, miközben odakint démoni lények ólálkodnak – mindez azonban a semmibe vész.

Jellegtelen, légüres térben rohangáló katonák, idegesítően síró-rívó gyerekek vagy harsánykodó rossz emberek társává szegődünk, így a Peninsula önmaga paródiájává züllik.

Ráadásul a játékidőre agresszívan telepedő autós üldözések végképp elfecsérlik az összes puskaport. Tömeggel bíró járgányok és hús-vér emberek, netán maszkírozott zombik helyett simára polírozott, ruganyosan mozgó, már-már futurisztikus autókról pattannak vissza az ugyancsak gumiként földre zuhanó szörnyek, így a Vonat Busanba második része nem tétekkel felruházott roncsderbi, hanem a Grand Theft Auto (GTA) epizódok játékmenetével rokonságot ápoló, lélektelen CGI-hulladék.

Ugyanilyen nevetséges hatást keltenek az akciójelenetek is: Yeon minden szépérzéket tűzre vetve húsz éve is kínos, B mozikba, sőt videotékás trashekbe illő lassításokkal heréli ki a durrogtatásokat. John Woo forog a nem létező sírjában, az autót vezető, hősmentő gyerekek még ostobább betétekké válnak, az agyonlövések, fejbe döfések a hazai tizennyolcas besorolás dacára meglepően vértelen haddelhaddok: a Peninsula égbekiáltó túlzásai már-már a családi mozidélutánok farvizén evickélnek. Meghal egy fontos szereplő, majd éreznünk kellene a női főhős elszántságát, ám semmit sem lehet komolyan venni, még a zombihordák pusztítását sem, így a film két óra alatt egyre öntudatlanabbul, szándéktalan vígjátékként vérezteti ki magát.

A végeredmény a Vonat Busanba-franchise Mad Max 3-ja. Gyerekfilmbe torkolló, szappanoperák kifinomultságát felmutató, Resident Evil- és Halálos iramban-típusú genetikai celluloidmutáns, amely kifejezetten sértő elődjére és annak rajongóira nézve.

Ugyan Yeon a fináléban újra próbálja melegíteni a 2016-os munka dalolva célkeresztbe sétáló kislányának megható pillanatát, és bár a vadgiccs jegyében agyonfokozott könnyfacsarása épp a túlhajtottsága folytán működik, ugyanez már nem mondható el a Peninsula egészéről.

A legarcpirítóbb, végső meglepetést pedig egy érdekesség okozza: a világjárvány miatt idén lefújt Cannes-i Filmfesztivál a versenyprogramjában kívánta szerepeltetni e ballépést. Rejtély, hogy ez hogyan merülhetett fel – csakúgy, mint maga a film.