Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő – tartja a mondás. De mi van a sikertelenekkel? Vagy azokkal, akik nem is vágynak a sikerre, feleségük viszont annál erősebben? Ezt az alaphelyzetet járja körül Ridley Scott legújabb filmje, a megtörtént eseményeket feldolgozó A Gucci-ház.
Fiatalokat megszégyenítő tempót diktál a nyolcvannégy esztendős Ridley Scott. A veterán rendező nyugodtan élvezhetné a nyugdíjas éveket olyan mesterművekkel a háta mögött, mint az Alien, a Szárnyas fejvadász, a Thelma és Louise vagy a Gladiátor. Ám ő 2021-ben két filmet is mozikba küldött, miközben jelenleg Napóleonról forgat Joaquin Phoenixszel. Az októberben bemutatott kiemelkedően jó, ám anyagilag mégis megbukó Az utolsó párbaj középkori történetét több dolog is összeköti a közelmúltban játszódó A Gucci-házzal. Például mindkét alkotás forgatókönyvét igaz történetből táplálkozó irodalmi alapanyagból írták. Az olasz divatház csillogást, gyilkosságot, kapzsiságot és őrületet ránk szabadító, tökéletesen bulvárkompatibilis sztoriját Sara Gay Forden írta meg 2000-ben, könyve magyarul is olvasható. A másik közös pont pedig a mindkét film egyik főszerepében nagyot alakító Adam Driver.
A moziba járók egy része még nem is élt, vagy kicsi gyerek volt, amikor Maurizio Guccit, a divatház volt vezetőjét 1995-ben Milánóban lelőtte egy bérgyilkos. Később derült ki, hogy volt felesége, Patrizia Reggiani rendelte el a gyilkosságot. Scott filmje kettejük megismerkedésével indul a hetvenes évek elején: a dohánybarna árnyalatú képeken feltűnik az Elizabeth Taylorra hasonlító Patrizia (Lady Gaga) és a mindig elegáns Maurizio (Adam Driver). A nő nem kevés furfanggal megfogja magának a jogi egyetemre járó, kissé málészájú milliomos csemetét. Azt a Mauriziót, akit a film szerint nem ambicionál a családi cég, a divatipar, de aki Patriziáért képes szembeszállni betegeskedő apjával (Jeremy Irons), vállalva az ideiglenes kitagadást is.
A fókusz mindvégig az uborkafán felkapaszkodó, bántóan műveletlen nőn van, aki elsőre egyáltalán nem illik bele a kifinomult ízlésű, dúsgazdag családba.
Ujja köré csavarja az olasz létére hűvös vérmérsékletű, határozatlan Mauriziót, majd szép lassan a család többi tagját is. A vagyon és a hatalom szerelmese, hatalmas erejű szenvedélye pedig aktív cselekvővé teszi: belerángatja vonakodó férjét a családi bizniszbe, szorosra fűzi kapcsolatát nagybátyjával, a New Yorkban élő Aldo Guccival (Al Pacino). Amikor érdeke úgy kívánja, összeugrasztja a család tagjait, évekig elhúzódó viszályt és háborúskodást előidézve. Ezek után joggal gondolja magáról, hogy van olyan Gucci, mint azok, akik ezzel a névvel születtek.
Hiszen ott van Aldo fia, Paolo Gucci (Jared Leto), akit apja lenéz, megvet, gyengeelméjűnek tart. Paolo előnytelen külsejű, pocakos, erősen kopaszodó, középkorú férfi, aki zseniális divattervezőnek tartja magát, miközben csupán egy szánalmas bohóc. Nemcsak a visszafogott eleganciáról híres családba nem illik a maga tervezte csiricsáré ruháival, de az alapvetően drámai hangvételű filmből is bántóan kilóg a szatirikusan ábrázolt és Leto által túl is játszott karakter. Az ő jeleneteiben (melyek a történet előrehaladtával egyre komorabbak) mintha egy térdcsapkodós vígjátékot néznénk, legalábbis elég nehéz átérezni a Patriziáék által kihasznált, majd eldobott férfi drámáját.
Az időről időre felhangzó slágerek jelzik, hogy már a nyolcvanas években járunk, a világgazdaság kedvezően alakul, és szemérmetlen vagyonok halmozódnak fel, nem csak a divatiparban. A Gucci-ház viszont a belső viszályok színhelye: a Patrizia által tüzelt Maurizio és Aldo egymást próbálja kiszorítani a családi cégből. Az állandó kavarások azonban elveszik a teret és az időt a karakterépítéstől. Hiába a bő két és fél órás játékidő, Maurizióról nem tudunk meg túl sokat: figurája érdekes módon akkor sem képes kibomlani, amikor a film utolsó harmadában aktivizálódni kezd (elhagyja a feleségét, kezébe veszi a céget, szőke szeretőjével él fényűző életet). Adam Driver érzékeny játéka dacára sem jutunk közelebb kissé enigmatikus alakjához. Miért lett elege felesége „zsarnokságából”? Időközben miért kezdte el érdekelni a cége vezetése, és miért tűnt erre mégis alkalmatlannak? Nem baj, koncentráljunk a biopic (életrajzi film) legizgalmasabb szereplőjére, Patriziára: Lady Gaga játékára sem lehet panaszunk (a magyar szinkron pedig jótékonyan elfedi rosszul sikerült olasz akcentusát), ám az első fél órában megismert karaktere megreked a Gucci-ház csillogása által elvakított, szenvedélyes aranyásó szintjén – innen jóformán már csak magát ismétli.
A filmen végigvonuló köd, fehér füst, pára metaforája talán épp az egymás töredékes megismerhetőségére utal, vagy esetleg arra, hogy a néhol homályos történetet az alkotók saját szájuk íze szerint alakították.
A sztárparádé és a biopic műfaja mindenképp jelzi a szándékot, hogy Oscar-szobrokat nyerjenek a készítők, bár itt mégsem beszélhetünk hagyományos, az Akadémia által is kedvelt életrajzi filmről, ahhoz nincs meg a kellő odafigyeléssel kidolgozott protagonista. A megvalósítás színvonala (az operatőri munkát nem érheti kifogás) hagy kívánnivalót maga után, bár ez nem igazán szempont a díjak odaítélésében.
Érdekes döntés, hogy A Gucci-házban Patrizia nem hajlandó aláírni a válási papírokat, míg a valóságban megtörtént a válás. A családból és ezáltal a saját maga által gondosan felépített életéből kizárt nő drámájának sajnálatos módon nem sikerült mélységet adni, pedig lett volna benne potenciál. Inkább itt is a szatíra felé indult el Ridley Scott, de ebben a műfajban a Coen testvérek vagy Steven Soderbergh mozog otthonosan. A rendező a bizalmassá fogadott, áldozatát kihasználó tévés jósnő (Salma Hayek) alakjával erodálja a film első felében felépített Patrizia komolyan vehetőségét, így a zárlatra már rezignáltan követjük, amint a nő vidéki suttyó bérgyilkosokkal alkudozik, vagy látványosan iszappakolást ken az arcára. Sokkal többet ért volna, ha például megmutatják, milyen anya volt házasságuk boldog, majd a kényszerű különválás időszakában.
Érthető dramaturgiai húzás, hogy a filmben a Gucci-ház eladása és Maurizio meggyilkolása egy időpontra esik (innen a keretet adó elégedett reggeli kávézás, majd munkába biciklizés), miközben a valóságban a bahreini Investcorp már két évvel korábban kivásárolta Mauriziót a cégből. A merényletet követő eseményekkel, a nyomozással vagy a bírósági tárgyalással már nem foglalkozik a film, feliratokból tudjuk meg, ki hány év börtönt kapott, valamint hogy a család tulajdonából kikerült Gucci divatház azóta is él és virul.
Ahogy egy kollekció sikere múlhat a jó ízléssel összeválogatott színeken és anyagokon, úgy egy filmnél is döntő jelentőségű, hogy adott esetben miképp házasítja össze a különböző zsánereket. Ridley Scott sosem gyártott tucatárut, most sem ezt teszi, de hiába a minőségi összetevők, együtt nem mutatnak jól, így a varázslat ezúttal elmarad.
A Gucci-ház (House of Gucci)
Színes, szinkronizált amerikai krimi-dráma, 157 perc, 2021
Rendező: Ridley Scott
Forgatókönyv: Becky Johnston, Roberto Bentivegna
Operatőr: Dariusz Wolski
Szereplők: Lady Gaga, Adam Driver, Salma Hayek, Jared Leto
Bemutató dátuma: 2021. november 25.
Forgalmazó: Fórum Hungary
Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott