„A zene áramlásban tart” – interjú Guessous Mesivel

A többnyelvűség az egyik védjegyed: több mint tíz nyelven énekelsz, koncertezel idehaza és külföldön, nagykövetségeken és világzenei fesztiválokon , ehhez képest új, Átváltozás – Sorsok & Dalok című lemezed az első, amelyben minden egyes dal magyarul hallható. Miért érezted úgy, hogy ezúttal kizárólag magyarul szeretnél szólni a közönséghez?

Bár marokkói gyökerekkel is rendelkezem, és törökül is beszélek, nagyon szeretek az anyanyelvemen énekelni. Úgy vélem, hogy az a tartalom, amit ezúttal szeretnék közölni a dalaimon keresztül, a magyar társadalomról és társadalomhoz szól. Az üzenet emiatt magyar nyelven tud a legjobban célba találni.

A lemez fókuszában a pozitív változás, változtatás, a meghatározó életszakaszok, a mindennapi élet adta örömök és nehézségek, valamint azok leküzdése szerepel. Az albumon található dalokat nehéz sorsú felnőttek és gyerekek élettörténetei inspirálták.

Igen, a dalokat többek között a MUS-E (Musique-Europe) Magyarország, valamint közismertebb nevén a Pető Intézet (Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Általános Iskolája, Szakiskolája, Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma) által megismert gyermekek és felnőttek sorsa ihlette, akik a sok nehézség ellenére igyekeznek megőrizni pozitív életszemléletüket, így példaként szolgálhatnak mindannyiunk számára. Ilyen Niki is, egy értelmileg enyhén sérült hajléktalan fiatal nő, akinek életét egy korábbi családi tragédia árnyékolta be. Gyerekként sokáig italozó szülei nyomasztó környezetében élt, végül úgy döntött, hogy hajléktalanszállóra megy a családi otthonból. A beszélgetéseink során egyre jobban megnyílt nekem, megtisztelt a bizalmával, barátokká váltunk. Úgy érzem, kapaszkodót adtam neki azzal, hogy kinyitottam a szívem az ő történetére, én pedig rengeteg kedvességet, szeretetet, bölcsességet kaptam tőle. A története három dalfüzérben hallható a lemezen.

Egy mozgássérült ikerpár, Szalkai Anna és Nóri történetét is megismerhettem. Képet kaptam mindennapi küzdelmeikről, vágyaikról és a bennük rejlő hatalmas erőről. Egy kilencvenöt éves székelyföldi bácsi, Ambrus András élettörténete szintén inspirált: szerettem volna az ő életbölcsességeit és legfőbb életszakaszait megörökíteni négy dalfüzérben. A legkisebbek is részt vettek az Átváltozásban, ugyanis az én egyik MUS-E-osztályommal több hónapon át zenés-játékos formában jártuk körbe, hogy ők mivé változnának át, és mi az, amire vágynak akár egyéni, akár társadalmi szinten. A vágyaikat, érzéseiket dalba foglaltam, és amikor először meghallották, roppant izgatottak lettek, hiszen felismerték benne saját mondataikat. Az említetteken kívül saját történeteim is inspiráltak: az Átváltozás című dal évekkel ezelőtt született, és életem egyik gyermekkori szakaszáról szól, amikor – hála Istennek – felgyógyultam egy daganatos betegségből. A Lüktet a lét akkor született, amikor a kislányommal várandós voltam. Ez a dal az én határállapotomat, átváltozásomat tükrözi.

Kik működtek közre a lemez készítésében?

Különböző zenei stílust képviselő alkotókkal dolgoztam, éppen ezért a lemezen egyszerre megtalálhatók könnyűzenei, népzenei, jazz- és klasszikus zenei megoldások – ezek szinte észrevétlenül fonódnak össze. A csapatot Arif ErdemOcak (gitár), Barvich Iván (kaval, ney, tamburacselló, tamburabrácsa, ének), Boros Gerzson Dávid (bendir, darbuka, udu, csörgők, shaker), Kertész Ákos (dob, wavedrum), Marouan Benabdallah (zongora), Máthé László (bőgő), Ölvedi Gábor (framedrum, handpan, tapan, ének), Tóth Szabolcs (szitár) alkotja. Nagy részükkel dolgoztam már valamilyen formában az évek során, összeszokott csapat vagyunk.

Marokkói–magyar származásod miatt volt benned valaha félelem vagy dilemma arra nézve, hogy hogyan kezeld ezt a kettősséget, és hogyan légy mindkét gyökeredhez hű?

Kamaszként nagyon foglalkoztatott mindez. Kihívás volt, hogy hogyan tudok itt úgy élni, hogy közben önazonos legyek mindkét oldalról.

Mindenkinek szerettem volna megfelelni, de aztán idővel szépen fokozatosan rátaláltam önmagamra.

Marokkói származásom életmódomban, habitusomban, ünnepekben és látásmódban is visszaköszön. Ugyan nem beszélek folyékonyan arabul, de meglehetősen sok rövid arab kifejezést használok a mindennapokban. A kislányom sokat mondogatta egy időben azt a szót, hogy epici, de nekem fogalmam sem volt, mit akar kifejezni vele. Aztán rájöttem, hogy mivel sokszor mondom neki, hogy „Ezsibinci!” (Gyere, kislányom!), a kifejezést magába szívta. De a török is jelen van az életünkben, például az egyik mondóka, amit az elsők között mondogatott, török volt. Fontosnak tartom, hogy ő is megismerje majd a marokkói gyökereit, a török kultúrát, és nagy álmunk férjemmel, hogy évi rendszerességgel kint töltsünk pár hónapot Marokkóban, illetve Törökországban.

K ik azok a mesterek, akik segítettek téged a zenei látásmódod fejlesztésében a művészi pálya kezdetén?

Énektanárnőmre, Jutka nénire, Sáriné Szebenyi Juditra mesteremként tekintek. Nála tanultam tueznkét éves koromtól népi éneket a Debreceni Zenedében, ő az ottani Népzene Tanszak megalapítója. Nálunk az egész család dalos kedvű volt: nagypapám különösen szeretett énekelni, ő fertőzött meg a zenével. Először csellózni kezdtem, majd Jutka nénihez is elkezdtem járni. Rengeteget köszönhetek Zeneakadémia tanárainak is: Vakler Annának, Sipos János török népzenekutatónak és Kobzos Kiss Tamásnak, akik bátorítottak a török tanulmányút megkezdésére. Nagyon hálás vagyok a Törökországban élő mentoraimnak: Erdal Şalikoğlunak, Erdal Erzicannak és feleségének, Mercan Erzicannak, Yusuf Benlinek, valamint a Marokkóban élő Abderrahim Amraninak. Különösen kedvesek szívemnek azok a hagyományőrző mesterek, akikkel a pályám során találkoztam. Közülük kiemelném Kádár Sándorné Papp Erzsébet magyarszováti énekesasszonyt, akit a kezdetek kezdetén ismerhettem meg személyesen is.

Az éneklés mellett a tanítás tölt be meghatározó szerepet az életedben: a Zeneakadémián népi ének főtárgyat tanítottál a kislányod születéséig, illetve ugyaneddig aktív művésze vagy a MUS-E programnak, a mely hátrányos helyzetű kisiskolások nevelését célozza a művészeteken keresztül. Mit jelent számodra művészettel nevelni?

A MUS-E programot Yehudi Menuhin indította el huszonöt évvel ezelőtt: együttélésre, elfogadásra és önkifejezésre tanítja a hátrányos helyzetből startolókat.

Nekem ki kellett dolgoznom a saját eszköztáram, meg kellett találnom azt a fajta kommunikációs csatornát, amely megkönnyíti a gyerekekkel az alkotómunkát.

Ez a csatorna alapvetően a játék. Zenén és a játékos fejlesztő feladatokon keresztül, vagyis indirekt módon igyekeztem felszabadítani a gyerekek fantáziáját. A zeneakadémiai óráimra is mindig próbáltam bevinni egy kis „varázslatot”, de ott természetesen a tudásanyag közvetlen, direkt módon való átadása volt a fókuszban. Mindkét tanítási stílust élveztem.

És hogyan jött az életedbe a török népzene?

Dr. Sipos János török népzenekutató javasolta elsős zeneakadémista koromban, hogy utazzak ki egy törökországi összművészeti rendezvényre, ahol Magyarországot képviselhetem. Óriási élmény volt az ott töltött idő, mélyen megfogott a török világ, a zene, a tánc, az illatok, az egész kultúra, az emberek, a gondolkodásmód, a mentalitás. Azt éreztem, hogy otthon vagyok, hogy a másik felem talajra talált, hogy teljesebbé váltam. Miután hazajöttem a rendezvényről, tudtam, hogy vissza kell mennem. Kutattam a lehetőségeket, és egy évvel később – már egy alap török nyelvtudással – Erasmus-ösztöndíjjal kimehettem Isztambulba egy művészeti egyetemre, ahol a török népzene elméleti alapjait ismerhettem meg. Az isztambuli tanszékvezetőm beajánlott Erdal Erzicanhoz, akit Törökországban az egyik legnagyobb sazművésznek tartanak – az ő iskolájába jártam, feleségénél, Mercan Erzicannál kezdtem sazon tanulni, és ő volt, aki bevezetett a török népdalok világába is. Most is hasonló hívást érzek, nagyon mennék már a férjemmel és a lányunkkal, csak hát a pandémia közbeszólt. De tervezem, hogy a jövő év első felében kint készítem elő ötödik lemezem anyagát, amely a tervek szerint szólóalbum lesz török és magyar népdalokkal.

Hogyan képzeljük el az általad említett hangszert, a sazt?

A saz [ejtsd: szaz – a szerk.] vagy még pontosabb nevén bağlama [ejtsd: ba:lama – a szerk.] a törökök legnépszerűbb pengetős népi hangszere: egyfajta hosszú nyakú lant, hét húrral. A félhangok mellett a negyedhangok is foghatóak rajta, a hanglyuk a test alsó végén és a tetőn helyezkedhet el. Ez utóbbi újítás eredménye.

Te magad hogyan határoznád meg a saját zenei stílusodat?

Népzene közeli világzene – egészen a mostani lemezünk megjelenéséig ezt találtam a legkifejezőbbnek, de mivel az Átváltozás roppant színesre sikeredett úgy műfajilag, mint mondanivalóját tekintve, most egy kicsit gondban vagyok a meghatározással.

Olyan alkotóművészek érzem magam, aki nagyon nyitott a különböző zenei stílusok és kultúrák zenei hagyományai felé.

Ez már tizennyolc éves koromban is megmutatkozott, amikor például Debrecen főterén énekeltem popslágert vagy adtunk elő a barátnőmmel egy általunk koreografált Michael Jackson-számot. A zene minden aspektusa vonzott, és nincs ez másként ma sem.

Nemrégiben megkérdeztem Gilbert Vargát, a pécsi Pannon Filharmonikusok egyik vezető karmesterét, hogy tudna-e zene nélkül élni, mire – a legnagyobb meglepetésemre – azt a választ kaptam, hogy természetesen igen, ugyanis a zene, pontosabban a művészet egyfajta luxus, nem pedig szükséglet. Te mit gondolsz erről? Könnyedén tudnád száműzni a zenét a mindennapjaidból, anélkül, hogy „elvonási tüneteid” lennének?

A zenét én hatalmas adománynak tartom, amely képes hidat képezni különböző vallású, nemzetiségű és gondolkodású emberek között. Újra és újra megdöbbent a hatása, pontosabban az, amit okoz bennem és mások lelkében. Az alapvető életfunkcióink fenntartásához valóban inkább élelemre, vízre, menedékre, oxigénre, tisztálkodási lehetőségre és pihenésre van szükségünk. De úgy gondolom, hogy a zene, a dallam, a ritmus szinte észrevétlen módon átfonja mindannyiunk életét. Valószínű, hogy azért, mert szükségünk van rá. Nekem folyamatos zeneéhségem van, mindig szeretném jobban, mélyebben megérteni a működését. Előadóként és magánemberként számomra eszköz a muzsika, amely folyamatos áramlásban tart, és amellyel másokat is áramlásba hozhatok. Kifejezhetem vele mindazt, ami bennem van, egyúttal segít, hogy a helyre tegyem a bennem kavargó érzéseket. Otthon is reflexből dudorászom, sokat énekelek a kislányomnak. Pozitív kölcsönhatásban élek a zenével, és szeretnék megtanulni minél jobban bánni vele.